Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)

1863-10-03 / 41. szám

A XIV. ÉVI FOLYAM. Nevezetes festők életéből: Dürer Albert. Ép akkor, midőn Olaszország festészete a legnagyobb polcon állott, midőn Raphael, Angelo, Tizian és Coreggio, e négy óriás pályázott a halhatatlanság babérjáért. Németországban egy név előtt hajolt megminden művész és műértő, s ez Dürer Albert volt. Hit, fény, név, dicsőség mindennel gazdagon megáldá őt a sors, — de mindez mit sem ért, mert Dürer a legboldogtalanabb halandók egyike volt e főidőn. A már természetétől fogva csendes, szelíd, nyugalmat kedvelő művésznek igen szép, de szörnyű felesége volt. Vannak, kik azt mondják, hogy Staphaelt az tette nagggyá, hogy soha meg nem nősült, Dürert azt tette kisebbé, hogy megnősült. Életéből legalább tíz évet, művészi nagyságának pedig legalább felét elrabolta ez asszony a maga kiállhatlan bánásmódjával. S a csendes művész, az áldott jó férj szépen, némán eltűrt mindent,eltűrte, ha festéktábláját telehomokolták, majdnem kész művein otromba ecsetvonást húztak keresztül, sokszor azt is, hogy hozzávágtak valamit. Mert szerette, igen nagyon szerette nejét. Tán egy művész sem halhatatlanítá ideálját annyiszor, annyi változatokban, mint Dürer Albert nejét, ki türelmetlenségében, ha néhány percig modellnak kell állnia, sokszor megmutatá, hogy az ecsettel mást is lehet csinálni, mint csak festeni. S Dürer Albert ezt a haragos, pattogó asszonyt legtöbbször madonnának festé. Akkor lángoló szerelme a harag torzvonásait angyali szelídekké varázsló, művészete a dühtől fénylő szemekbe ragyogó mennyei jóságot lehellt. Hanem egyszer mégis megszakadt nála, habár rövid időre, a türelem fonala. Akaratlan megboszulta magát. Nürnbergben ép látogatáson lévén a hesseni herceg, Dürert, mint korának s nemzetének kétségtelenül legnagyobb festészét, megbizá egy madonna fő festésével, elkészítését rövid ottlétének tartamára szabván. Dürer művészi élete megszokott s rendes volt, s bár lassan dolgozott, de a határidőt rendesen megtarta. Ügyesen be tudta osztani idejét, s ezért sohasem késett el. De ez idő alatt nejét valami rendkívüli bántalmi vágy szállta meg; minden módot, eszközt felhasznált, hogy mesteri türelméből kihozza. Eldugta a festőterem kulcsát, s Dürer majdnem két órát veszített idejéből, — az ecsetek hegyei egy reggel el voltak vagdosva, — szóval minden megtörtént, csak az nem, hogy a jó művész türelmét elveszítse. Az idő már itt volt. A képnek késznek kelle lenni. Dürer semmibe sem véve a boszantásokat, s leült állványa elé. Neje bossankodva nézte az időben megszorult művész gyors és biztos kézvonásait s haragudott azon, hogy ez a türelmes művész minden boszantásait sikeretlenné teszi művészetével. Oly szívélyes, majdnem kérő volt Dürer neje irányában, hogy az asszony nem tudott hamarjában okot lelni, a miért beleköthessen. Azért fogta magát, oda ült, s elkezdő festés közben férjét a szeretet mindennyi 325 TÁRCA latkozataival széltében hosszában elhalmozni, csakhogy a művész ne festhessen. — Hagyj el, menj el kedvesem; sietnem kell, —mondá a férj,szelíden eltolva nejét, annak pedig nem kellett több. Először csak sírt s panaszkodott, mert tudta, hogy a szerető művész szive erre leghamarább megadja magát. Dürer azonban reá sem bederintett, hanem dolgozott sebesen. Ez érzéketlenség még jobban bánta a nőt., Elhagyta a sírást s a panaszt,— hanem felpattant egyszerre, s megperdült nyelvén mindenféle vád, amelylyel a jó nők férjüket már a 16-ik században is szívesen traktálták. Elhidegülés, hűtlenség, érzéketlenség, tudja Isten mi még, mind előjöttek. Dürer csak hallgatott és festett. E nagy felhőkre aztán villámok következtek, csakhogy Dürer Albert türelme elvette azok erejét. Erre az asszony haragja teljes mértékben kitört, dühöngött, pattogott, zúzott mindent, mi kezébe akadt. A szegény művész halványan, reszketve festett tovább. Dürer nem tudta mi állt előtte, mi történik körülötte, csak azt az egyet tudá, hogy neje dühöng szörnyűségesen. Már csak néhány ecsetvonás volt hátra, hogy a kép kész legyen, de im a megnyílt ajtón maga a herceg lépett be, több tekintély kíséretében. Dürer neje egyszerre elváltoztatá arcát, de a herceg s a jöttek mégis észrevévék, hogy a már természetéről igen is ismert nő ismét családi drámában szerepelt. — Készül a mű, Albert mester? — kérdő a herceg Dürerhez közeledve. A mester meglepetve kelt föl, elmerültében észre sem véve a vendégek közeledtét. — Igen, — mondá zavarral, s becsületes nyílt arca elpirult azon gondolatnál, hátha e magas vendégek az előbbi jelenetek nyomait észreveszik ! ■—• Ez az? — mond a herceg a képhez közeledve —ez? ab ez nem lehet! — Ez, igen uram, — mond Dürer,— én most végzem be. — De mester, tekintse meg jobban — hisz ez nem madonna-fő. Dürer a képre tekinte, s pirulva húzódott vissza. Szegény művész! A sietés, s címerükében lefestő nejét haragtól eltorzult arccal, sápadt ajkakkal, villámló szemekkel! A jöttek mind először a képre, azután Dürer nejére tekintenek, aki most gyarlóságát akaratlan nyilvánosnak látván, pirulva s némán sütő le szemeit. — No mindegy, — mond a herceg, — megtartom e képet, Albert mester! — Nem uram, — felelt a művész bánatosan, —- e képet öntudatlan, magamon kívül, s tán esztelenségemben festem. Ennek meg kell semmisülnie! Szegény művész, annyira szerette nejét, hogy kész volt hibáit magára venni! A képet nem is látták többé, de Dürer fényes jutalmat nyert abban, hogy megszégyenült neje természetét ezentúl sokban megszelídítő. Azonban a jó napok nemsoká tartottak. Dürert minden hite, neve, dicsősége mellett a bánat vitte sírba, így ölelkezik sokszor a fény s dicsőség a boldogtalansággal. M. Xavér. MÁSODIK FÉLÉV. Irodalmi újdonságok. Beküldetett: Lisznyai-Album, szépirodalmi zsebkönyv ; szerkeszti Német János. Lisznyai Kálmán arcképével. Kugler A. bizománya. Kettős az ok, melynél fogva az ezen kedves költőnk emlékét fölelevenítő albumot szép olvasónőink figyelmébe bátran és lelkiismeret furdalása nélkül merjük ajánlani: először ugyanis, mert a kegyelet könyve; másodszor, mert a költő nevéhez igazán méltó becscsel bír. Az elhunyt szeretetre méltó egyéniség barátait látjuk itt koszorúba fonva, kik mindnyájan egy illatos virágot szakítottak költészetük kertjéből, s a költő sírjára ültetők. Hogy a közönség szemében a pártolásra méltónak látszassák, ide igtatjuk az egész album íróinak névsorát, ugyanis amint a tartalomban következnek: Lisznyai Kálmán, P. Szatmáry Károly, Arany János, Gyulay Pál, Jósika Julia, Szemere Miklós, Lauka Gusztáv, Tolnay János, Lévay József, Medgyes Lajos,Thaly Kálmán,Szász Béla, Zilahy Károly,Nyilas Samu,Dalmady Győző, Szász Gerő, Dobsa Lajos, Sárosi Gyula, Csukássi József, Kalmár Róza, Német János, Marikovszky Gábor, Róza, Német Theiller Rita, Vértessi Arnold, Rákosi László, Halász Dezső, Balázs Frigyes, Vajda János, Tóth Kálmán, Vécsey Sándor, Csepeli Sándor, Brogyáni Hortensia. A kiállítás Kertész nyomdájából került ki, s ezzel elég van mondva, mert Kertész József kiállításaihoz már oda tapadt a díszes és izlésteljes épitheten. Hir harang. — A pesti polgári kereskedelmi testület keblében az ország szükölködői javára eddig begyült adományok összlete: 10,105 ft 38 krt tesz, mi a m. kir. helytartótanács elnökének kézbesittetett. s Bezerédi Bezerédy György cs. kir. udv. tanácsos, s a tuldunai kerületi tábla nyugalmazott elnöke meghalt. Béke hamvaira. -r A magyar kir. egyetemen a beiratások az 1863. évre szept. hó 28-ától fogva a törvényes beiratási határidőig, October 15-ig tartanak. Az ugyanezen tanévre megválasztott nagyságos rector és egyetemi tanácsnak ünnepélyes nyilvános beigtatása oct. elején, d. e. 10 órakor az egyetem kisebb dísztermében tartott közgyűlésen ment végbe. Az ünnepélyes „veni sancte“ oct. 4-én d. e. 10 órakor az egyetemi templomban tartatik meg, melynek végezte után az egyetem nagy dísztermében a bölcsészeti kar e. i. dékánja, dr. Toldy Ferenc fogja a jelen tanév ünnepélyes megnyitó beszédét tartani. -- A budapestiek javában szüretelnek, de a szőlőbirtokosok, mint halljuk, az uj borhoz savanyu arcot vágnak, s miután az időjárás nem igen keresztelő meg boraikat, meg vagyunk győződve, hogy ők később csupa boszuból kétszeresen el fogják látni vízzel. De kár, hogy nincsenek követválasztási korteskedések, minő könnyű lenne most voksokat szerezni. — A helybeli dologházban, mint értesültünk, 507 fegyenc van, köztük 383 nő és 91 gyermek. A „Sürgöny“ napi újdonságai között a következőket olvasssuk: A városi színház igazgatója azon szép s kegyeletes eszmével foglalkozik, hogy a nem épen fényes viszonyok közt élő Hugo Károlynak egy jutalomjátékot rendezzen a pesti színpadon. Megváltjuk, mi a nevezett költő irányában a méltányos segély-