Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)

1864-05-03 / 52. szám

XV. ÉVI FOLYAM. —‚s* 417 »sz — Az Istenért! mit akar ön? — kérdé színigazgatója, midőn e hit fülébe jutott. — A világ gonoszságai elől akarok megmenekülni, — válaszolt Racine leverten. —• S a múzsától búcsút szándékozik venni? —■ Ez nem volt szándékomban soha. . . . — Ha ön zárdába vonul, a világra s költészetre nézve legott megsemmisült. — Ellenkezőleg, ott a csendes szemlélődések. . . —• De a szent fogadalmak nem engedik meg önnek drámát írni. A zárda ellensége a géniusznak. — S mit tegyek? — Ha tanácsomat követi, boldog leend. — Kérem! — Önnek legjobb lesz megházasodnia. Racine-nak tetszett az ajánlat s valóban összekölt az amiensi kincstárnok leányával. A színházhoz beadá lemondását s boldogan élt. A görög irodalmat szerette, de nem utánzá, s miután ez veté meg tanulmányainak alapját, sokkal jobban szeretett görög történelmi eseményeket feldolgozni. Phaedrájában megvan Euripides erőteljessége s Sophokles zamata s tömörsége. A deus ex machinát némileg a görög költészet szabályai szerint alkalmazá. Például Phaedra, Theseus neje,meghallván férje elvesztét, mostohafiának, Hyppolitnak szerelmet vall, ki attól borzadálylyal fordul el s azt nem viszonozza, miután Ariciával szerelmi viszonya van. Oenone, Phaedra egykori dajkája, elősegíti úrnőjét tervében. Azonban Theseus hirtelen megérkezik s Phaedra zavarba jő. Ekkor Oenone bevádolja Sryppolitot apja, Theseus előtt, hogy az mostohaanyjára vető szemét. Theseus híven ácsolnék, fiát — ki nem árulá be Phaedrát—száműzi s kéri Neptun Istent, miután az egy kivonatát betölteni ígérte, hogy büntesse meg Hyppolitot. Neptun sárkányt küld Hyppolit elé, mely által megöletik. Phaedra kedélyét ez eset annyira megostromolja, miszerint Theseus elébe megy s kivallja Hyppolit ártatlanságát s saját bűnösségét. Ennyi a tragoedia vázlatban. A deus ex machina tehát egyenest Neptun beavatkozásában határozódik. Annyiban hasonlít a görög költészet szabályaihoz, mennyiben istenek avatkoznak a bonyodalom kifejlésébe. S a tragicum nem az egyének sorsának szüleménye, mi a keresztény költészetben fődolog, mert különben megtagadjuk az egyéni szabadságot s az emberi öntudatot. Eáltal nem azt mondjuk, hogy Racine utánzója lett volna a görög drámaíróknak, mivel azokat sok tekintetben felül is múlta, s Phaedrájának a legtapintatosabban kifejleszti bonyodalmát, mert Neptun itt nem saját akaratára, hanem Theseus kertére veszíti el Hyppolitot, s így egyenesen Theseus boszúja következtében vesz el Hyppolit. Neptun nem ok, hanem csak eszköz a kifejtésben. Ez a legönállóbb s legdrámaibb megoldás némi görög színezettel. XIV. Lajos felszólit a Boileau-val együtt történelmének megírására, melyet ugyan később mindketten abbahagytak. 1673-ban felvétetett az Akadémiába. Később Maintenon asszony felszólitá egy szép tragoedia írására, melyet Saint-Cyrben fognának színre hozni. Racine megírta az „Eszter“ című művet, mely a versek szépsége s kellemes hatásai által tetszéssel adatott elő Párisban. De alig nyomata ki dolgozatát, a kritika legott megostorozta. Ezer Louis d’or felderítő a megszomorodott költőt, ki ismét másmit írására kéretett fel. Ekkor Athaliát választá. Ez remek munka vola, de az akkori közönség nem bírta felismerni műbecsét. Racine a királynak különösen nagy kegyében állott, ki saját szobájában hálatt. De e kegy nem tarthatott sokáig. Maintenon asszony felkérte egy értekezés írására a nép nyomoráról, mely véletlen fülébe jutott. A király, midőn az iratot meglátta, haragra lobbant s megtiltá Racinenak többé szeme elé kerülni. — A költő — mondá haragosan — miniszter is akarna lenni ? Racine e miatt veszélyes lázt kapott s 1699-ben 60-dik évében meghalt. Pappy- Nevezetes festők életéből Irta: M. Xavér. A festők életkora. Nem rég e lap hasábjain Grellée vagy Claude Lorrain életrajza közöltetvén, a különben szakavatott cikk végén egy a festők életét tanulmányozó búvár lelket szembeszökőn kihívó állítás adatott elő. „Claude Lorrain a francia festők egyik legkitűnőbbje, — a minthogy e névre méltán érdemes, —• sajátszerű irányával az emelkedő francia festészetet egészen átalakító, hosszú fáradalmakkal biztosítván nemzeti művészetének jövőjét.“ Ám eddig az érintett cikk nem ellenkezik a művészet történetével, — de fölötte téves állítása az, melyet utolsósorában fejt ki, hogy t. i. Claude Lorrain nyolcvankét éves korában halt meg, ami —kivált festőknél— ritka.“ Ez állítás annál is inkább meglepett, mert évek óta mély figyelemmel tanulmányozván a művészvilág hőseinek életét, azon sajátszerű, s valóban feltűnő meggyőződésre tettem szert, hogy a világ minden művészei közül épen a festőknél találjuk azon ritka, magas életkort, melyet most csak bámulni, de fölfogni képtelenek vagyunk. Ez állítás ellenében tehát jelen kis cikkemmel bebizonyítandom, hogy soha a művészvilág minden hősei közül oly meglepően csodás életkort egyiknél sem tapasztalunk, mint a festőknél, kiknek a gondviselés eme ajándéka nem minden cél s ok nélkül nyujtatott. Tizian Vecelli, a velencei iskola legnagyobb mestere, száz évig élt. Vén korában sem veszte el élénkségét, s habár a működő erők megfogytak, szelleme folyton éber maradt. Tizian sokszor említi, hogy legszebb eszméit sírba kell vinnie, mert a test már nem képes megfelelni a szellem ösztönzéseinek. Ő a négy titánok egyike s a festők Nestora. Angelo Mihály (Buonarotti) a fiorenzi iskola dísze, —z az óriás szellem, mely előtt korában minden művész letörpült, 90 évet élt. Az agg mestert, midőn V. Károly császár kérdené, mit tart Dürer Albert művészetéről, azt felelé, mit Nagy Sándor az ebek bölcsének: „Ha Angelo nem volnék, Dürer Albert óhajtanék lenni.“ Róla mondták, hogy ha korábban hal meg, neve nagyobb leendett. Raphaelt szerinte az tette nagggyá, hogy rövid ideig élt. Angelo másodika a négy óriásnak, kik közt 5 századon keresztül nem tudták elhatározni, melyik nagyobb, melyiket illeti méltóbban a halhatatlanság babéra. Raphael és Correggio felülmúlták a harmincat, midőn a halál őket utolérte; de Raphaelt az élet, Corregiot a nyomor vitte a kora sírba. Mindketten kiegészítői azon négy nagyoknak, kiket eddig emlitünk. Wohlgemuth Mihály, az ó-kölni vagy alsó rajnai német iskola alapítója, s a német festészet atyja , kilencvenhárom évig élt. Működési köre ép úgy mint Dürernek, két időszakba vág. Kezdetleges festészete nem volt feltűnő, de tanítványai nagggyá tevők nevét. Kik közt kitűnik Goes Hugo, ki is 80 évet élt. Metsys Quentin 73, Burgkmair Hans, amint nevezték, 86, Van Eyck János 72 éves korukban haltak meg. Cranach Lukács, Németország legclassikusabb festője, midőn V. Károly császárnál hűtelen fejedelméért könyörgött, a szilárd császár a bakó kezei közül kedves művészének egy szavára kibocsátá az áruló herceget. De erről máskor. Cranach 81 éves volt, midőn meghalt. Beuckelaer Joachim 80, Sandrart Joachim 82, Van Pay János 71, George des Marées 79 éves korukban haltak meg. Jordaens Jakab, Rubensnek legjobb tanítványa, a flandriai iskola legjelesebb hőse, ki, az egyetlen Van Dycket kivéve, Rubens valamennyi tanítványit felülmúlá. Egész élete folytonos munka közt folyt le, s megfeszített szorgalma dacára 84 évet élt. Kupecky János 73, Hamilton Ferdinand Fülöp 86, Ílustris Frigyes 73, ISvanewelt Annin 70, Champagne Fülöp 72, Heem Dávid 74, Bol 70, Ravenstyn 80 évig éltek. Teniers Dávid atyjának méltó utóda, a pár jelenetek utánozhatlan varázsú ecsetelője, s a flandriai iskola egyik leghíresebb genrefestője, 84 évig élt, kortársai: első FÉLÉV.