Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)
1849-11-22 / 8. szám
30 Kevés tudomány s magyar nyelvbeni jártasság kivántatott az az iránti meggyőződésre , hogy a szerkesztő semmi jogtalanságot nem követett el, mert a cikket önmaga polgárunk adá el kinyomatás végett. Strassenhauser úr e felvilágosításra irgalmatlan szájat tátott, úgy hogy ha Diogenes ott volt volna , bizonyosan olly nemű intést adandott neki, mint a nagy kapuval bíró Myndus belieknek. Azonban amint szája nőni kezdett, haragja épen azon gyorsasággal apadásnak indult, s néhány perc múlva egy meghunyászkodott, sőt csengő vendéglős állott a szerkesztő előtt, ki a vételár visszaadása s a nyomtatási költség megtérítése mellett a cikk kitörléséért könyörgött. De a lapkiadó kérlelhetlen volt. Nehogy valaki e derék embert talán gyöngédtelenséggel s lovagiatlansággal vádolja, szükséges lesz röviden tudni, miszerint a legközelebbi napokban Géza némi parányi dolgozatot küldvén be a szerkesztőséghez , röviden elpanaszolta a vendéglős embertelen hidegségét, irományainak letartóztatását. Szerelméről azonban még most szót sem tett. A szerkesztő tehát meg akará egy kissé izzasztani a szívtelen polgárt, s megmutatni, hogy a tösvénység önmaga adja más kezébe a büntető fegyvert, mert a szerkesztők, mint az irodalmi csaták által edzett gyerekek, nem könnyen engednek sem magukkal, sem jelesebb munkatársaikkal másoknak tréfálni. Azonban a kérdéses cikk jelenleg úgy is kimaradt volna, a márciusi események komolyabb közlendőket igényelvén. A szerkesztő hideg nyugalma, határozott szigorúsága fölöttébb meglepő a tisztes polgárt, főleg miután még holmi pénzigéretek sem akartak használni. Homlokán hideg cseppek kezdtek gyöngyözni. Aztán ismét egy eszme villanván föl agyában, büszkén fölegyenesedett, és censori betiltással kezdett fenyegetődzni. Az ármányos szerkesztő jó izót kacagott, s elmondd , mit Strassenhauser úr csakugyan nem tudott, hogy t. i. tegnap óta előleges vizsgálat többé nem létezik, s et semminemű hatalom sem gátolhatja meg , a pénzen megvásárlott iszonyú cikk kinyomatásától. (Vége köv.) Levelek egy pesti hölgyhez VII. Nov. 21-én. Urambátyám öreg táblabiró. Sarkantyus csizmában jár, békés nélkül ki sem indulna — még horkolni is abban szokott. Midőn tegnap meglátogatott, megkínáltam csibukkal. Rám meresztő szemeit s azt kérdé: — Nincs tajtpipád ? — Nincs. — Szégyeld magad magyar létedre. S rágyúrta saját kospallagi dohányára. Midőn tegnap reggel belépett, egészen elbámultam. Néhány nap előtt megirám neki, hogy a lánchídon az átmenet az első nap ingyen történendik. Negyven mérföldnyi utat tett Pestig. — Tulajdonkép mért jött be bátyám ? dolgai vannak ? — Nincsenek. — Neje számára akar valamit vásárlani ? — Azt ő maga végzi el. — Peres dolga van ? — Azzal bajlódjék prókátorom. — De hát csak mulatni jött? mert megyegyülések most nincsenek. — Horrendum! mulatni nem megyek 40 mérföldre. — De hát mi hozta be ? — Leveled, hogy ma a lánchídon ingyen lesz az átmenet. Többet e hidra lépni nem fogok — mert nemes ember adósságát sem fizeti. Azt pedig, hogy ne lássam az ördögnek ezen gyönyörű hidját, melly láncszem szép nemesi jogaink eltörlésére van, nem kívánhatja senki tőlem. Csak az az egy boszant, hogy ma még a parasztoknak is ingyen átmenésök van. S uram bátyám bizony, pontban 12 órakor, a hídnak budai oldalán volt. Megnyittatván a híd , egész táblabirói dignitással, táblabirói díszöltönyben megjelent ottan. Féleres bajusza olly simára volt pödörve, hogy a szúnyog lábát kitörte volna rajta. Vállán olly méltóságteljesen állt a békés, mint csak állhat egy több trisas vmegyékibkáján. S sarkantyúja úgy zörgött, hogy a pesti oldalon a zenészek is zavarba jöttek hallattára. Hanem urambátyámnak egy dolog semmikép sem tetszett s ezt morgásával tudatta is. T. i. hogy a körülte levők nem látszanak őt megügyelni s mint jobbágyai nem hajlongának előtte, hanem ellenkezőleg igen is tolonganak. Mint mondám, megnyiltatván a hid, uram bátyám köhögött s ballábával, mint hajdan insurgens korában, rálépett s átment rajta körülbelöl illyen elmélkedésekkel. Ez tehát az ördög azon nevezetes hídja, mellyröl a 10 év előtti országgyűlés szenyfoltkép meghatározd, hogy mindenkit, még a nemest is megadóztatja. Horrendum dictus megadóztatja a nemes embert, a szűz vállát, az ollyat is, kinek ősei azok közt valának, kik Árpádot Pusztaszeren feki emelők ! Hja ! borzasztó időket élünk ! Mért is nem hunytam be szemeimet, mielőtt e gyalázatot megértem! Most a paraszt is földes ur... s a nemes embertől csak annyiban különbözik , hogy condrát visel! Most ő is lehet szolgabiró , táblabiró ! iszonyú gondolat! még a mi megyénkben a zöldasztal mellett nem ül paraszt — de ha ülni fog, rögtön resignálok! nem hiában van felfordult világ, nem hiában akart tavai a lánchíd öszveomlani.