Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-03-23 / 69. szám
Hát ez az az alföld? .... Hát ez az az alföld ?.. hol kisded koromban Pattogós korbácsai a csigvát hajtottam?! 290 és ildomosan kormányozni többet jelent, mint törvényeket odtrogrozni, legyenek ezen törvények még olly jók és üdvösek is. — Politikus nem vagyok, tehát nem is tudom elég világosan kifejteni, miben rejlik tulajdonképen titka a bölcs kormánynak ? de természetes eszem arra tanított, hogy míg a polgárban törvény iránti tiszteletet nem sikerült ébreszteni, s az nem úgy neveltetett, hogy zabla nélkül akarja azt, mi törvényes, addig uralkodásról igen, de kormányzásrul szó sem lehet. — A Családi, társasági, s polgári erények többnyire azon viszonyokból fejlődnek, miket a statusnak , mellynek polgárjai vagyunk, állapotja , s az időnek, mellyben élünk, szelleme előidéz. Ki oltá az első rómainak keblébe a büszke hazaszeretetet ? ki tanitást mértékletességre , az élvezetben józanságra , melly annyi erénynek s édes örömnek áldott anyja ? ki adott lelkének erőt és bátorságot, a vétek kisértő szózatának ellent állani ? Azon viszonyok, mellyekben élt, azon idő , mellyben önfeláldozás , nagylelkűség és önzéstelenség nem tartoztak a szép szavak, s jog és igazság az írott malasztok közé !------ — Száraz elmélkedés , melly mitsem használ, s önnek még inkább meggyüjti baját. Ezt mondja ön ismét, mint há válaszul utolsóelőtti levelemre. Mintha mostoha sorsom anynyira megalázott vagy elcsüggesztett volna, hogy nem mernék többé szembeszállani az ostobasággal és roszasággal, megtámadni minden félszegséget s jellemtelenséget, s tollammal nem szolgálni más érdeknek, mint a szolgai esztelenségnek s arcát magasan hordó sehonnaiságnak. Nem, nem; szabad vagyok, szabadnak érzem magamat, ha reám nehezült is a sorsnak átka , és súlya alatt percig meggörnyedek is. A természet is emancipálni fogja magát a hideg és fagynak dermesztő békéi alól, mert a természet nem ismeri a szolgaiság jármát. Szabadon ömlik a hegyekből a viz; ki akadályozza meg folyását ? szabadon rohan a láva ; ki tartóztatja fel tűzhullámait ? A tölgyfa büszkén emeli magas sudarait az éghez; a bogár szabad a magas fűben, eltiporhatod őt, de igába szoritni nem vagy képes. Ím, a puszták fia, minő híven őrzi keble mélyében hazája szent képét, hol a hatalom, melly azt onnan kiirtani tudná ? Elszakasztva tőle legyőzi keble hullámzó fájdalmát, s bár kezei leláncolvák, mellében szabad szív dobog !! — -----------Igen köszönöm önnek kegyes figyelmeztetését leveleim iránt. Iparkodni fogok, azok komoly színét megváltoztatni , s bús képemre vig álarcot ölteni. Megjobbitom magamat, s helyrehozandom , mit elmulasztok. Igazsága van önnek, azért se hízzanak panaszainkat elleneink,ne nyújtsuk nekik e kárörömet, melly őket még elbizottabbakká teendi. -------Tehát egy könycseppet sem többé azok előtt, kiknek nincsenek, könyeik, egy panaszhangot sem, melly emberi szivek helyett úgyis csak kősziklákba ütödik !! — Segéljen ön, hogy szerepemből ki ne essem. Frankenburg Adolf. Hát ez az az alföld ?... mellyet a jó isten Földi paradicsom édenévé kent fel ?! Szegény!.. szegény hazám ! alig ismerek rád , úgy összerongáltak a sok véres csaták... Szegény !... szegény Bácska ! de nagyon sajnállak ! Mikor azok, a kik gyermekid valának, Mérges kezeikkel anyai keblednek Tápláló mélyébe mérges kést vertenek , És a drága vérben , melly sebedből ömlék , Szentségtelen kezök játszva fürösztötték... Szegény !.... szegény Bácska! te szép paradicsom talál egykor..., és most mi vagy? csak puszta rom... Téreiden, hol dús kalászok lengettek, Szétszórt hajaikkal holt testek hevertek, S hol a boldog pásztor nyája legelészett, Oda tűzött véres zászlót az enyészet!..... Nézlek !... nézlek Bácska ! oh bár ne látnálak, Átkozott földjét az Ínség hajlékának!.. Nézlek !... nézlek Bácska !.. mélyen elmerengve És nehéz csepreszket könyezö szemembe , Nézem a rónákon összetiport telked Nézem a sok síró boldogtalan lelket!... Ott áll egy bus bojtár sirót furulyázva, Talán megöletett kedvesét sajnálja , — Borjú szájas ünge nehéz könytől ázott, Mit a közben ejtett, miglen furulyázott — Szegény !... szegény bojtár ! de nagyon sajnállak , Egykor vidám fiát a hosszú pusztáknak.... Amott sűrűn könyer egy szép paraszt lányka, Halványan néz apja feldúlt hajlékába, Sírva tovább mégyen , nem talál benn senkit.... Kötényével törli arcán úszó könnyít... Szegény paraszt lányka !.. de nagyon sajnállák , Bus szeretőjét az elveszett bojtárnak. Itt egy szép menyecske játszik kis fiával , Játszik a fiúnak szőke szép hajával, Felkarolja.... nézi.... sirva kezén tartja , úgy néz ki a fiú, mint elveszett apja...... Szegény !.. szegény özvegy ! de nagyon sajnáljak Bus gyászolóját az elveszett apának... Ott egy kis galambnak csapkod nehéz szárnya, Talán azt keresi, hová tűnt el párja ? !.. Ne keresd hű galamb ! élted kedves párját, A romok közt lelte keserves halálát... Szegény ! szegény galamb ! de nagyon sajnállak Síró keresőjét az elveszett párnak.... Nézlek ! nézlek Bácska ! mélyen elmerengve , És nehéz csep reszket könyezö szemembe, Mig mások a csapást anyagilag érzik, Ha fiadnak szive szellemileg vérzik....