Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-05-28 / 121. szám

515 — Nos Kollatinusz! — szólttá a király a déli lovagot — te mit sem beszélsz nekünk bájos hölgyedről, kit alig féléve jegyzél el magadnak a csendes falucska magányában, mint egy szerényen felszálló második Anodntamenét!?.... — Bírására büszke vagyok! — szólt Kollatinusz — e nekem boldogságom , üdvem — mindenem !.... dicséretemre nem szorult........ — Éljen Lukrécia! Róma hölgyeinek legszebbike! a nöevények legfényesb tükre ! — kiálták a vendégek mindnyájan. — És éljen férje, Kollatinusz! kedves rokonom! — szólt a király , mit a népbarát néma főhajtással viszonzott. — Apám engedelmével indítványozom — kezdé felállva Szeksztusz, a király idősbik fija — hogy ma délután, minthogy támadás úgy sem intéztelik, rendre látogassuk Róma s környékének legszebb hölgyeit! — úgy legyen! elfogadjuk! — rivalták mindnyájan. — Kollatinusz is remélem , szives lesz tervemet háza részéről elfogadni___— folytatá a feslett lelkű királyfi. — Édesörömest! — viszonzá Kollatinusz — Lukréciám örvendeni fog magas vendégeinek.---------Alig végeztetett el a lakoma, a jobbára bottul hevült ifjak lóra pattanva az inditványhős vezérlete alatt elszáguldtak. — Ide mellém, Kollatinusz ! — szólt nyájasan az ár-jmányos királyfi. — Ardeához úgyis a te lakásod fekszik legközelebb ; ha megengeded, kantárainkat először is oda fordítjuk. — Egy legyen! — viszonzá röviden Kollatinusz. A mének horkolva repültek lovagaikkal. Egy csendes falu regényes magányában Kollatinusz házának azon részéből, melly nőlaknak nevezteték s a férfiaktól elkülönözve volt, gyönyörű virágos kertre nyílt egy hoszszukás ablak, mellyből a kilátás a virágos kerten túl a tenger legtöbbnyire nyugovó tükrére szolgált. Egy szende ncare tekint ollykor ollykor ez ablakból a tenger végtelenjére s a méla tájra , mellyet hullámai locsoltak.... Merengj, merengj küprisz-alakja a mennyei szépségnek !... merengj a hölgyek legbájosabbika, a nöevények legdiszesb gyöngyháza !----Tekints ki gyakran ablakodból, ne is vedd le szemeidet a nyugvó tenger sima tükréről.... Most az egyszer még nyugodtan látod azt, olly boldog nyugodtan, minő eddig lelki életed, minő kebled szerelme vala___Mikorára a tenger kedvese sugárcsókjaival ismét fölébe emelkedik — nyugodt már nem leszesz , boldog nem leszesz........Tekints, tekints még egyszer a zöldelő tájra, a viruló rétek bársonyszőnyegére !----Most az egyszer még vidáman látod azt mosolygani, olly vidáman , mint mosolyoglak rád gyermekreményeid........Mikorára a sugárkoszorús nap e virulmányok tiszta harmatát még egyszer fölcsókolja, — reményeid már nem lesznek — reményeid meg fognak halni........• Asszonyom! vendégeid érkeztek! — mondá egy szolganő ablaknál ülő s női munkával foglalkozó úrnőjéhez. Nyiss ajtót! — szólt az úrnő , míg maga vendégei fogadására kelt fel. A megnyilt ajtón Kollatinusz, a boldog férj a király két fiján kívül számos római lovagot kísért be. — Kollatinusz ! te itt? Ardea tartja még magát? — szólt meglepetten Lukrécia, férje karjai közé szőkéivé. — Lukréciám ! meg vagy lepetve nemde ?------— Ardea ? ott szabad nép szabadságért küzd........Magas vendégeid érkeztek, folytatá Kollatinusz , először a két királyfit, azután a többi lovagot bemutatva. Tarkviniusz Szeksztusz Lukréciát e látogatás előtt soha sem látta. A szépség , egyszerűség , nőiesség és erény hatásukat Szeksztusnál sem téveszték el. De a királyfi szive romlott , lelke feslett volt!.... Lukrécia bájai s magasztos lelke, mellyek őt varázshatalmu tulvilági lénynek nézeték, Szeksztusz lelkében nem az ellenállhatlan hódolat szent érzetét keltették föl; ármányos agyában az angyali hölgy látásakor az első gondolat a feslettség pokoli szándékának, egy legbűnösebb merény ördögi terve volt........ Rövid mulatozás után , mialatt a jelen volt lovagok, Lukrécia bájaitól elragadtatva , Kollatinuszt mindnyájan legboldogabb férjnek , Lukréciát pedig legistenibb hölgynek , a római hölgyek gyöngyének vallák, az egész lovagcsapat tábori sátraiba visszatért. Szeksztusz ? — ő szinte távozott, de eddigi természetének ellenére — komoran és hallgatagan ; fejét leggyalázatosb tervének kivitelén törte. Késő éj volt. Az égbolt azúrját barna fellegek borták. A csillagok s a hold a tenger tükrén bágyadt sugaraikkal nem játszhattak; a nyugovó mindenség szinte borzalmas csendét még az ebek csaholása sem háborítá.......... Kollatinusz házában a nőnek tengerre nyíló hosszúkás ablakából a még pislogó csilár sugárai halvány fényt vetettek a kormos éjbe........ Alszik minden .... nyugoszik minden ! — gondolá a merengésében álomtalan hölgy — esek én merengek egyedül és mégis boldogan, csak szemeimre nem engedi lelkem előérzete az édes álmát leszállani........ Merengj, merengj Lukrécia tiszta lelke !... Kollatinuszod keblét szerelmed, elméjét emlékid s bájos képed foglalja el, de őt híjába várod , most az egyszer helyette más — hajd más fog meglátogatni........." Most kedves barátom ! épen ölembe repül kis fiam — e túlvilágban a legangyalibb szeráf tollamat leteszem. Rövid enyelgés után az elbeszélés végét azonnal leküldi neked — Eleutheria. — L o n k a i. Hirharang. Schönn képiró a bécsi műkiállításban „Magyar család hazatérte a harc után“ című gyönyörű képet függeszte föl, melly legnagyobb tetszésben részesült, és sok érzékeny nézőt könyükre fakasztott. Különösen a kis unokáját nyergében maga előtt tartó ősz huszár rendkívüli hatásúnak mondatik. Ajánljuk pénzeseink figyelmébe e remekművet. Petőfi verseiből a második kiadás bejelentét hirdeti Emich pesti könyvárus. A két kötet ára három ezüst forint. --------------------Még eddig nem láthattuk!!