Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-06-19 / 139. szám

591 „Csak hogy ez istenasszonyoktól megszabadulhattunk“ — mondánk nevetve egymásnak. „Még utoljára bérkocsira kellett volna conferálnunk.“ — De örömünk csak múlékony volt — szavunk elállt — szemeiket reánk függesztve, s iszonyúan felfogózkodva ott vitorláztak felénk a nem annyira elragadtatott mint elhagya­tott lánykák! Arcfestékükön mélységes barázdákat hasoga­tott az eső. „Ugyan siettek önök,“ mond felénk fúródva s philo­­soph barátunk karját mint mentő csom­akat megragadva a bá­­josabb. Minden szem a nőkön s rajtunk függött — mindenütt gyanús mosolygásu arcokkal találkozunk. Zavarba kezdünk jöni. Griseldis árnyéka hangosan kezde hozzánk beszélni — ledeclamálta a vihar zúgását — csak ez egy szál hang volt hallható. S minden szava olly bizalmas, minden mozdulata olly házias, hogy legalább is egy család tagjainak kelle tar­tatnunk. „Ah! ez eső estig sem áll el — csak egy bérkocsi volna közel!“ S hosszan s lehetőleg megcukrozva jartatá raj­tunk tekint'-' i di Én barátomat, ez pedig Nro 2-t löké oldalba. — Egy kocsi zöreje hangzott, egy bérkocsié — Nro 2 nemes elszántsággal tépte le magát szomszédnéja karjairól s a kocsi után iramodott. A félpiros hölgyek arcain, a barázdák közt öröm su­­gárai mutatkoztak. „Ah! milly udvariasak önök,“ mondanak szemérmetes affectatióval. — Noé bárkája, jobbra balra összelucskolva az egész társaságot, pár perc múlva előro­­bogott. „Megférünk itt mind az öten,“ mond belépés közben, Thalia volt papnéja. „Köszönjük, mi majd csak gyalogolni fogunk.“ „Ah az nem lehet! — Legalább ön, ki szives volt összeáztatni magát érettünk — ön velünk jövend­ő s hosz­­szú, száraz karjait a veszélyben forgó galléra után nyújtá ki. — Ez egy ügyes fordulattal kisiklott a kedves kacsák körmei közöl. „Nem — nem — inkább kiszállunk“ — riada föl szé­pünk kétségbeesett arccal s féllábát a kocsiból kinyujtá. — „Hajts!“ — kiáltánk torkunk szakadtából a bérkocsis­nak — és a kocsi a kilóggatott lábacskával — mihamar el­tűnt szemeink elöl. „Szerencsés utat!!! — Reménytem , nem fizetted ki a kocsi árát ?“ „Biz azt tudván tudva elfeledem — ezért is akart ma­gával elragadni — de sorsát megérdemelte!“ Volt a philo­­sophusi zárszó. Az eső elállt — s mi egy közel vendéglőbe sietünk, hogy a császárfürdő, a barna és szürke szemek emlékeit, poharak s tányérok csörgése közé temessük el. Ez, részben sikerült is — de drámaíró barátunk a barna szemeket most sem feledheti. Gyakran tesz azóta is kirándulásokat a császár­­fürdőbe , mi sikerrel ? majd legközelebbi darabjáról ítélhet­jük meg, mellyben hihetőleg,érzéseit, vágyait, reményeit a közönség rovására majd ki fogja lávozni. Annyit tudok, hogy szomorujátékot ir jelenleg, — mig talán egy más boldogabb a császárfürdői barna szemek mellett édes valóságnak él. De illyen a sors ! — a szegény írónak az édes való piros rózsája helyett, a képzelet álmainak üres dióhéját dobja oda! Berec K. A zugba véled tinta, toll......... A zugba véled tinta, toll, E gyűrt papír asztal alá!... Híjába rágtam körmömet A vérezésig olly soká ! Jött, mint a raj szakadtlanul, S futott megint a gondolat, De lélek és a szivfenék Ihletlen és nyugodt maradt. Lélek s a szív nyugodt maradt, Mert nincs mért lelkesülnie , Tétlen henyélés, unalom E gyáva kornak bélyege. A múlt idők emlékein Megszűnt dobogni a kebel, A mit követni gyáva, azt Nagynak nem ismerheti el. Teremtni, tenni nagyszerűt Vágy és erő hi­ányzanak, Tán szivük is kiveszhetett E pénz s divat szolgáinak ! Hát zugba véled tinta , toll, Illy fajról én nem irhatok , Nagyobb időkre várok én, „Mert jöni kell, mert jöni fog!“ Nagyobb időkre, majd midőn Felzug a vész , fel a vihar, Ha majd minden nyomott önkény — Ontotta drága vér takar , S e nemzedéket lángolóbb , El nem fajult vér váltja fel, Melly bölcső- és hattyú dalát Nemes küzdés közt dörgi el. Ezekhez szól az én dalom: „Zászló lobog, a kürt riad !“ E kor, nincs messze , esküszöm, E kor, sokára nem marad. T o r m á s­y. Hirharang. Berlinben rendelés jelent meg, melly szerint húsz foknyi meleg beálltakor a tanulókat haza kell délután az isko­lából bocsátani. Ki nem tudja leckéjét, az gyakran fog húsz foknyi meleget érezni.

Next