Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-08-02 / 29. szám

— Tábornok úr! kegyes volt ön engem egy haditörvényszék alakításával megbízni. — Igen őrnagy ur! — Méltassák az alól felmenteni. — Nem kívánom okait hallani miért? Őrnagy ur ! mert látja nincs időm, ön, — s arca egy kimondhatatlan kifejezést von fel — ön őrnagy ur! felejti, mik történnek Pozsony­ban ? Ön vonakodik ? Az ifjú merően tekintett a tábornok szemébe, arca rideg­­en, mint a sír, úgy lát­szik e hangot megértette. — Nem tábornok úr. Mire visszatért — a nőket szállásán ta­lálta. — Nos? kérdé Irén, kinek legtöbb e­­reje volt megtörni a halotti csendet. — — Még semmi bizonyos. De Irén nem hitt e szavaknak; ő az őrnagy kisértetes arcán bizonyosat olvasott. Felegyenesedett ülőhelyéről, mint kinél a vész jelenléte visszaadd minden erejét, le­törülte a könyv szemeiről, szilárd léptekkel ment kedveséhez — s érchangon kérdezé: — Mindszenty Arthur! hazád üdvös­ségére kérdezlek ! szólj nyíltan — mint te hiszed, hogy fog történni — Szandern Irén nyugton hallgat meg. — Irén! szólt Arthur, s szavai re­megtek, csókot ten a leány kezére, s aztán visszaereszté, úgy tetszék előtte, mintha üd­vét , boldogságát taszítaná el magától, nem volt ereje kimondani, mit óhajtott; még egy­szer szemébe tekintett a hölgynek, azon sze­mekbe , mellyekből élet sugárzott számára, mellyek fénye követé őt éjjel, nappal, az ágyú mennydörgése közt, mint az álom szelíd képeiben — Irén — szólt végre, erőt vevén érzeményei felett — atyád meg fog halni! — — Úgy te vagy a biró! sikaltott a szeren­csétlen gyermek. (Vége következik.) Kártyavetőnénél voltunk egy drámaíró ismerősünkkel, kinek azt olvasd ki kártyáiból a Sibilla, hogy gyermekei mind rövid életűek lesznek, s ollyan is volt már neki, ki halva jött a világra. Ismerősünk e­­leinte nevetett, mert nőtelen , de csakhamar elbusulta magát, mert eszébe juta, hogy szín­művei közöl egy kifütyöltetett, a többi pedig néhány ismétlés után csakugyan meghalt. Berlinben legközelebb szóról szóra illy furcsa hirdetmény jelent meg egy napi­lapban: „Egy öreg beteges apa szeretné eré­nyes leányát mielőbb férjhez adni. A leány csinos, pénzecskéje is van, és kész papot, katonát, tanítót, gazdatisztet, ügyvédet, kéz­művest férjül elfogadni.“ Tehát csak épen költő, h­a nem kell neki. Teli kár! Az apa egyébiránt alkalmasint rendkívül tiszteli és szereti a költőket és írókat, s épen azért e­­gyet sem akar közölök szerencsétlenné tenni. Kemény Zsigmondrél e napok­ban jelent meg Heckenast költségin: „Forra­„­dalom után.“ Körünkhöz képest csak annyit jegyezhetünk meg e könyvről, miszerint egy politikai párt sem fogja azt föltétlenül ma­gasztalni , s úgy hisszük, hogy épen ez a­ legnagyobb dicséret, mit róla mondhatunk, mert illy munkából ítélheti meg a higgadt gondolkozó legbiztosabban jelen helyzetün­ket. E könyv mindenesetre minden oldalról kitűnő figyelemre számolhat. Napjaink már huzamos­ idő óta többnyire borúsak, és a felhők gyakran u­­gyancsak kényeznek, de azért bizony még elég tiszta, derült nyári napjaink is lesznek, ne essenek tehát kétségbe szép olvasó­nőink, kik alig várhatják már, hogy valahá­­ra ismét tartósan a szabadban mulathassanak. Az aratásnak vége, s gazdáink igen panaszkodnak, hogy igen sok búzaka­­lásznak üres volt a feje; furcsa, hogy a bú­zánál a fejnek ezen üressége káros, holott másutt épen ellenkezőt tapasztalhatni. Szenvey a „Pesti napló“ szerkeszt­­éséről önkényt lemondott, utóda Récsy Emil. Frankenburg két luitetnyi eredeti beszélygyűjteményt készül sajtó alá bocsátani, szép olvasónőink bizonyára szíves részvéttel fogadandják e kellemes olvasmányt. Graefenbergben bizonyos rend­kívül goromba úr most Prisnitz pokrócaiban izzad, s nem rég dörmögve jegyzé meg: bi­zony nem hittem volna, hogy illy kiállhatlan ez a pokrócos modor!" Pedig ő önkényt tűri, luft azoknak mikép eshetett az, kik kényte­lenek valónak tőle illy bánásmódot eltűrni! Egy gazdag nő férjének munkáit összevásároltatja kéz alatt a könyvárusoknál, csakhogy folytonos írásra buzdítsa őt, s ez alatt aztán ő annál bátrabban mulathasson. Képzeljük, mint örül a szegény férj habá­rainak, s nem is gyanítja, hogy tulajdonkép mivel diszesítik homlokát. Vádolnak bennünket, hogy néha olly híreket is közlünk, mellyek soha nem történtek meg. Ez legnagyobb bók számunk­ra, mert különben bizony újságokban gyak­ran ollyanokat is olvashatni, mellyek nem­csak nem történtek meg, de meg sem történ­hettek volna. B­é­c­s­b­e­n rendesen minden hónapban legalább nyolc színdarab bukik meg, s e mi­att sokan boszankodnak, pedig inkább örül­­niök kellene, mert ez tanúsítja, hogy lega­lább a művészetre nézve van már józan íté­lete a nagy­közönségnek. Zágrábban a legközelebbi nyilvá­nos ünnepély alkalmával egy polgár két nem­zeti s egy birodalmi lobogót tűzvén ablakába, türelmetlen polgártársai ablakait beverték. E tréfa néhány forintjába került ugyan, de azért érzelmeit nem változtatta meg. Új magyar múzeum című folyó­iratot készül megindítani tizenkét tudós, a tizenharmadikat azért nem volt tanácsos be­fogadni , mert ez aztán egy év alatt meghal­hatott volna; e szerint most a tizenharmadik — maga a tervezett tudományos folyóirat lehet. — © 115 Nemzeti színház­ ,K­i­r­á l­y­i csak­ kétszeres érdekkel birt ma, mert hosszas távollét után először lépett föl ismét László, s zajos tapsokkal üd­­vözölteték a közönség által, mellyel föllépte mindenkor fölvidít. Latkóciné mindvégig min­den tekintetben kedves jelenet vola, s nem hiszszük, hogy az eredeti Lolette vele szere­­tetreméltóságban vetélkedhetett volna, mert úgy XV-ik Lajos alkalmasint nem érendő be csupán egy csókkal, hanem-------kettőt kért volna. Lackóciné szinte igen jeles volt, mint dölyfös főúrnő, csak dobbantania nem kellett volna lábával Szentpéterire, mert ez nem il­lett rangkóros jelleméhez, s erre szükség sem volt, miután a szegény öreg úr egyetlen pil­lantására is egészen semmivé lenni iparko­dott, s remek játéka által bizony őt is könyör­­re indíthatta volna. Telepi igen mulattatólag adá furcsa szerepét, és Szigeti is jó volt Far­kassal együtt. Végre Szabónéról szólunk, a­­ki harmadszor lépett föl ez alkalommal mint vendég. Mai szerepe ollyan vola, hogy legü­­gyesb színésznő sem igen bírna belőle valami kitűnőt alkotni. Röviden: ítéletünk szerint Szabóné minden külső kellékkel föl van ru­házva arra, hogy belőle idővel igen jó szí­nésznő váljék. Az csak a kérdés tehát: van e benne ennek megfelelő belső hivatás? E kér­désre pedig három szerep után eldöntő vá­laszt adni bajos. Az igazgatóságnak alkalma lehet tehetségeit jobban kipuhatolni, és azu­tán az intézet érdeke szerint cselekedni. Ezüst menyekző leend­ő hónap­ban színházunknál, legalább csöndesen min­denesetre meg fogjuk ünnepelni, azon buzgó óhajtással, bár annak idejében az arany me­­nyekrőt is föntarthatnak. Huszonöt éve tud­niillik e hónapban, hogy színházunknak egyik minden tekintetben legkitűnőbb tagja, először színpadra lépett. Hogy mellyik az ? még most nem merjük kimondani, mert............mert ..........bajos illyesmit............nőről elmonda­ni. Majd valami szép költői bevezetést gon­dolunk ki előbb , s azután mondjuk ki a ne­vet, mellyhez nemzeti szinművészetünknek legszebb diadalai vannak kapcsolva; addig csak annyit mondunk, hogy igazán még való­di gyönge gyermek vola a tisztelt művésznő, midőn első szinipróbáját téve, melly azonban már akkor is sejteté szép jövendőjét. — o— ') Kérjük önt, legyen szives az illető művészeket mindig nevük bütürende szerint fölemlíteni, hogy az érdemrang történetes megsértése ki legyen kerülve , mi miatt már néhányszor kemény för­geteg zúdult fejünkre ! S­z­e­r­k.

Next