Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-09-17 / 64. szám

255 kúpos boltozatát élénk színezetű freskók é­­kesiték; oldalfalairól mogorva ős alakok bá­multak alá; az egész kiállítás szeszélyesnek, s mindenek előtt keresettnek tetszett. A leányka zsellye­székben ült, gömbölyű jobbjára hajtva fejecskéjét, mellynek dús für­­tözetei kibomolva hulltak alá keblére s pon­gyola öltönyére. Lábainál egy nagy, téglaszin vörös kutya feküdt, melly kékes lángban égő szemeit, a lehetőségig hizelgőn s értelmesen nyugtatta bájos, szeretetre méltó úrnőjén. Cyrus egykedvűen, legkisebb meglepe­tés nélkül közeledett, és tettetett fáradtan egy székbe, szemközt a leánykával, vetette magát, s úgy kezdett cselekedni, mintha kimondhat­­lanul álmos volna. Végre, mintegy eszmélve, kezeit összedörzsölgetvén, s hosszúkás kör­meit megcsodálgatván, hadarva, ásítások kö­zött, ezt mormogta: — .... Róza, kegyednek atyja eluta­zott , azért addig mig visszaérkezik: én fogom mulattatni, mi rám minden esetre­, terhes egy dolog. Ezután ismét elhallgatott, s úgy látszott csupa mulatságból lábai lógázása mellett, mintegy nem akarva, kedvenc pogánydalából egyegy változatot fütyölt. Némileg megrettenve állt fel Róza, ki­nek magas alakja csak most látszott kimond­­hatlan gyönyörűnek. Hamuszin pongyola öl­tönyt viselt, melly derekán fényes, csaknem széles övvel volt átszoritva, mi által termeté­nek könnyűsége, de leginkább karcsúsága ne­vezetesen kiemeltetett. Úgy nézett ki, mintha tündér lenne, vagy inkább egyike azoknak, kik csak azért látszanak teremtve lenni, hogy mások boldogságát elősegítsék. Bámészan tekintett Cyrus a szép leány­kára , s észre lehetett rajta venni, hogy önu­ralkodását kezdi elveszteni, mert álmodozó arca, némileg megzavarodva egyenesült fel, s szemeit őgyelgen függesztette a remegni kezdő leánykára; aztán homlokára ütött, s Szinte félig meddig őrülten felkacagott. Aztán ezt mondotta: — A szerelem hamar jön, s későn szo­kott elmenni, s csak akkor hal el örökre , ha kielégitetik, mert rétege­s alkotó elemei a vá­gyak s remények. Légy igaz ellenemben, s mondd meg tudnál é szeretni valakit? . . . — Tudnék. — Megálmodtad é, hogy annak, kinek oda ajándékoznád gazdag szivedet, kezedet, miilyennek kell lennie ? — Megálmodtam. — Hasonlít ő hozzám ? — Nem. Az ifjú hátra tántorgott, de csak egy pillanatra, mert csakhamar kevélyen fonta egybe karjait, s borzas fejét ingerülten emel­te fel, aztán dörgő komolyan kiáltá : — A szerelem s a boszu között nincsen nagy különbség. Én szeretlek, birni akarlak, az enyim leszesz. Lásd, most is hatalmamban vagy; ki akadályoztathatná meg, hogy háló teremedben meg ne látogassalak. Lásd senki sem védelmezne; kiáltásaidat, imádat legfel­jebb a falak viszhangoznak, azok is gúnyosan s hahotával. De én azt akarom, hogy meny­asszonyom légy, s önakaratodból legyen hatal­mam fölötted. Nem bánom olvass, gondolkozz, remélj; engem se meg nem csalsz, se meg nem téríthetsz. Most pedig isten virasszon veled; én alulni megyek. És menni készült; még egyszer tekintett bámészan, vágyón, őrületesen a sápadt lány­kára, s akaratlanul ajkába harapott. Most a­­zonban előbbi közönyösségét rögtön visszanyer­te ; léhán , egykedvűen rángatta újra vállait, kedvtelve fütyörészett, s zsebeiben keresgélt. — Nevetséges egy tréfát vittem véghez, — mondotta később, — mellyet minden eset­re jobb feledni, mint valónak venni. Ezen po­gány dal különösen szép; holnap kegyedet Róza erre megtanítom. Most jó éjt. Nagy bo­lond vagyok én, vagy inkább kedélybeteg; imádkozhatnék érttem,mit magam is megtennék, ha értenék hozzá. ... A zongorán kiváló gyö­nyörűn fog hangzani; szép egy dal, azt nem lehet tagadni. Az egész tréfa , egy lázroham volt, egyéb semmi, egyéb semmi. Hallgassa, ezen trilla, fenséges egy dolog . . . Száva . . . Száva te igen engedelmes egy oroszlán vagy... gyere utánam, be foglak csukni régi helyed­re. .. . Ott jó dolgod lesz . . . sok kincs kö­zött alszol . . . gyere no ... no ... no. .. . És eltávozott. A kutya is utána sompolygott. (Folytatása köv.) Teffenberg Adolf, tudományos e­­gyetemünknél az olasz nyelv és irodalom ta­nára, hetenként háromszor a József iparta­nodában is oktatást adand­ó nyelvben, miben olly egyének is részesülhetnek igen mérsékelt díj mellett, kik egyébiránt az intézetnek nem rendes tanítványai. A kereskedői kart külö­nösen figyelmeztetjük e kedvező alkalomra, az olasz nyelvet megtanulhatni. Sajtó alatt van s azt jövő October­ 15ikeig el is hagyandja „Fekete könyv.“ E­­lőfizetési ára egy ezüst forint, bolti ára 1 fr. 30 kr. Előfizethetni Kozma Vazul nyomdá­jában. Holnap valami német művész hang­versenyt ad a tigris vendéglőben, mellyben német lapok szerint többi közt Farkas Károly dalművészünk­ is részt veend, ki különben azt szokta mondani, hogy nemzeti színpadun­kon három nap alatt kétszer nem énekelhet, és nem is tartozik énekelni, hanem a Tigris­ben — már az más. A lóci zenészek már megérkeztek, s legközelebb útra indulandnak Petersburg felé. — C i n i s e 11­­ nagy lóversenyben is szán­dékozik társaságát kitüntetni. A testgyakorló intézet nyilvános próbatéte vasárnap délután nagyszámú nézők előtt ment véghez, s általánosan kielégített. Falukon a gyermekek tanulás nélkül is tud­ják ugyan az effélét, de azért mégis hasznos ott tanulni, hol puszta gyakorlat nem segít. Nagy szállás sok van most hirdet­ve fővárosunkban, mert mindenki összehúz­ni törekszik magát, s ebből aztán az követ­kezik, hogy a kisebb szállások ára annál ma­­gasbra emelkedik. Bács megye erdős részeiben több rablás történt, most erősen nyomozzák a rab­lókat. Az építés körül mindig újításokat szemlélhetni, csak a méhek építnek most is úgy, mint sok ezer év előtt. Az új szobák is olly szűkek most, hogy hasonlítni kezdnek a méhek régi építési modorához. Prechtler német költőnek egy új szomorújátéka most megbukott, és ő pénzért védelmezi a gáncsoló bírálatok ellen. Boldog ember, hogy még illyesmire is van pénze. Zágrábban történettudományi egy­let alakult magán-aláírások utján, melly mű­ködését már meg is kezdette. Toldy János Bécsben még most is roppant számú nézőtömegek előtt folytatja birkózásit, s rendesen győztes marad. Legkö­zelebb nagy jutalmat hirdet annak, ki őt föld­höz sújtja. Mások ingyen is részesülnek illy szép kitüntetésben. Keresztségi ünnepély volt e na­pokban , melly említésre méltó, mert egy öt éves leányka részesült abban, kinek szülei most is csak nagy nehezen szánták el magu­kat e kötelesség teljesítésére. Parisban Grisi hires táncosnőre fi­gyelmeztetők az indiai követet bizonyos nagy társaságban, s az indus álmélkodva szóla: „Bizony nem ismertem volna meg, mert hi­szen most­ föl van öltözve!“ A színpadi öltözetet tehát meztelenségnek tartotta az in­diai herceg. Napóleon Lajosról mint neve­zetességet említik, hogy a zenét nem szereti, de a táncosnőket igen örömest látja. — A Nemzeti színház­ , Z r­i n­y­i a szokottnál nagyobb közön­séget gyűjtött színházunkba, s az előadás ki­elégítő volt, csak a kemény versek szavalása viselte meg kissé a szereplők egy részét. Bu­­lyovszkiné és Jókainé nagy szorgalommal a­­dák szerencsétlen szerepeiket. Taps volt elég, de valami nagy lelkesülést nem igen leh­ete tapasztalni, a­mi épen nem csoda, mert ezen Zrínyit Irakban is el lehetne játszani. Ma­gyar toll is fölvehetné valahára e tárgyat, megérdemlené a fáradtságot. L­á­s­z­l­ó­né Budapestről elutazott, hir­telen történt eltávozását sokan sajnálják, kik gyönyörködtek énekében. —0—.

Next