Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-09-26 / 72. szám
— Meg kell lenni babám! — válaszolt a vérbőces feladon — édesanyám esztendeje beteg, egy karajcárom sincs, dolog nem akad, hiában kerestem, nem akadt babám! itt pedig jó gyomomra számíthat az ember, mondjuk két, s ha legényül viselem magam, — három húszasra is. — — Legyen hát, de vigyázz magadra, mint zavar is történt, ott verekedni szoktak. — Ne legyen rám gondod Esztikém! csak öreg anyám gyógyulna már meg, feleségem lennél úgy és no ne pirulj. — Itt mindkettő elhallgatott. — Csak egymás szemeibe néztek. Esztike végre nem állhatá ki a forró pillantást, szemérmetesen szegzé szemeit a földre. — Oh rózsám! — kiáltá a heves ifjú, s mellére ragadá a vonakodni nem tudót. E közben a falu végéről megcsendült Fáraó ivadékainak zenéje. Az üres szekerek végtelen sokasága közt néhány paripázó kolompos tolta magát elő. — Hallható örömmel fogadá a „zöld bíbic“ vendég koszorúja a jöttekét, a község hivatalnokainak bakter osztálya pedig készületeket ten egyenkint rakosgatni fel az elős utójáróságban elaludt voksokat. — Hát készen vagyunk nemes atyámfiai ? — illyetén kérdést intéze a társasághoz egy insurectionális szürke paripás alak. —Vivatlan az egyhangú felelet, illetőleg orditás, mellynek kitetsző borpárázatából a kolompos hozzá méltólag tisztán kivevő , hogy nemes atyafiai ez egyszer hála a magyarok istenének! csakugyan nem késtek el. Kinek szive jóért dobog, jöjjön, merre zászlónk lobog. S ennek meg volt a maga értelme. Mert doboghat é észszerüleg nemesebben emberi szív , mint mikor a köz állomány legsúlyosabb terheinek viselésében kétrészegedve — összeroskad ? ! S mivel azon rövid időközben, melly alatt ugyan mellesleg mondva Mathuzálein is elhalhatott volna, miglen t. i. nagy ügygyel bajjal a szekerek elindulásra képesen megtemettek, alkalmunk és időnk van a restellatio ez egyik dandárénak parancsnokát nemes nemzetes Kucsi Mucsy Péter urat szemügyre vennünk , a história méltánylatából halavány körrajzát adjuk e következőkben: A jeles férfiú mintegy 30 éves lehetett. Termete alacson, s ennél fogva rendkívül vastag. Arca hevesi görögdinnyeségét egy ugorka féle orr metszi át. Hogy jobb szemével mindig a káposztás kertbe nézett — nem leendő nagy baj, ha csak a balra nem ereszkedett volna elévülhetlen lépteivel egy fekete hályog. Kidüledt ajkai felett bajuszának minden szála, mint megannyi vérpostra kiállított francia gránátos meredezett fel, fel hol az örök isten lakik, kit rendes cifra imája közben gyakorta szokott emlegetni. Hosszú göndör haját kis kalap fedé be, méltó boszúságára felesége minden cicusának, minthogy száz egér közöl egyet sem foghatott meg el benne, a macskák lófuttatásán „nemzeti díjt“ nyert kandúr sem; mellette fehér toll, a párt simboluma, kezdett feketedni; bőing, lobogós patyolat gatya, s oldalánál egy boldog emlékezetű rozsdás fringia tünteték ki Kucsi Mucsy Péter uram 25-től mentes porhüvelyét. Eddigi életére csak annyit jegyzünk meg, hogy noha restellatio s több rokon esetek alkalmával boldognak érezé magát a párt, mellyhez érdemes vitézünk szegődött, az alföld valamennyi ménesével, gulyájával, juh , valamintségesen sertés nyájaival emléket haladó idő óta a leggyöngédebb viszonyban élt, a nélkül, hogy valaki őt széles e föld hátán mindezekért kérdőre voná, melly rendkívüli rendes körülményt tágas összeköttetéseinek közbejárásából magyarázom ki. Ha már Kucsi Mucsy Péter önszemélyére is érdekes jelenet, kétszerezve látjuk interessátusságát jelen helyzetében, midőn t. i. lóháton van. E szegény pára hajdanában azon örményt hozta ki Ázsiából már akkor is túrós hátán, ki alapját veté meg tulajdonképen a két testvérházában a bárány s kecskebőr illatos speculátiójának. Azóta többször megfordult évenkint az alföldön, mignem utójára iparos gazdája ráadásul itt kénytelenitett hagyni, pókosan, vakon, kaptáson s mindennemű hibák bő anyagával ellátva. (Vége követk ) 290 Ha____ Ha nekem roppant sok pénzem volna , Megvenném a tokaji nagy halmot, Sz építtetnék a legtetejébe Építtetnék egy szörnyű szélmalmot. Molnár lennék , s pénzt őrölnék benne. Alól lenne egy csinos kórházam , Hogy vasárnap lenne hol tanyázni És esős időben hogy ne ázzam. Furatnék a hegynek oldalában Pincét, mélyet, még pedig száz ágra : S meghivatnám minden héten kétszer Jó barátim egy kis mulatságra. Természetes . . . pincém tele volna Jó tokaji édes asszu borral, Melly a bút a szivben meggyilkolja , S rózsaszínű cifra kedvet forral. És üritnénk egy két jó pohár bort, Majd üritnénk a szegény hazáért: A melly annyit szenvedett, s a mellyet Annyi bánat, ollyan sok csapás ért! . . . Szüret idején meg , októberben A hegyre huzatnék vagy száz hordót, Lefolyatnám a bort nagy csatornán , S leitatnék szedőt, puttonhordót. Valamennyi cigányt megfogadnám , Hegedűjük éjjel nappal szólna. Én hiszem , hogy mindezt megtehetném , Ha nekem roppant sok pénzem volna. Nyilas Samu: Győri napló. Győr, septemb. 24. Rég hallgatunk immár, mert nagy fontosságú dolgok történtek nálunk a. . . . vizek alatt. Eljutván t. sz. úr minapi kis kalandjának híre hozzánk is , ez nagy mozgalmaknak volt előidézője a vizek között. Megvalljuk gyengeségünket, mi bizony fel akartuk mondani a szolgálatot, országunk sürgönyeit a Hölgyfutár szerkesztőségéhez eddigi szokás szerint megvinni, mert halak lévén, a horog-, háló-, s más eféléktől természeti iszonyt érzünk magunkban. Uj választás rendeltetett tehát, ami nem kis nehézségekkel járt, miután némellyek a három fő ág szerint külön ág-gyűléseket kívántak a Rábában , Rápcában, s Dunában, amíg mások mind a három folyó egybefolyásánál, általános nagy népgyülést sürgettek.— Ez utóbbi csakugyan mégis történt, melly alkalommal mi — kettős hal — lemondásunkat ünnepélyesen be is adtuk. — Erre megkezdődtek a vitatkozások. Egyik párt a harcsát ajánlotta,mint mellynek tekintélyes szája utat nyit oda is, hova másoknak bukkanni sem szabad. Azonban az érdemes jelölt, közbámulatunkra illő szerénységgel megköszönő e megtiszteltetést, értésére esvén, hogy a száraz földön mostanában, nem mindenütt tanácsos nagy szájjal járni! — Most hát némellyek a csukára szavaztak, mint melly köztudomás szerint fejében hordozván csontokból, Krisztus kínszenvedése minden jelképeit, egy vidéki levelező tisztjét legbiztosabban elvállalhatná. — De a türelmes csuka is felállt, s egy szép táblabirói sallangos dictiót csapván ez őt megtisztelő közbizalom méltánylatára, mély szakismerettel fejtvén ki azon nehézségeket, melylyek őt e tisztes hivatal elfogadásától idegenítik. S itt épen helyén, közbeszövő szerény óvását is, miszerint őt önzéssel senki ne vádolja, mintha talán szolgálatot azért nem kívánna tenni, mert azzal semmi fizetés nem jár, hisz eféle a száraz földkerekség egyéb részein is tapasztalható, de őt leginkább az tartóztatja vissza, mert számtalan példákból tudja azt, miszerint őt a száraz földön ecetes tormánál egyéb semmi nem várja, ezek közöl pedig egyik kissé keserű, másik nem kevésbbé savanyú lévén, e kettős áldozat hozatalára elég lelki erőt magában nem érez. — S igy még többen is iparkodtak fejükről a dicsőséges mártír koronát elszónoklani, minek végeredménye az jön, hogy . . . maradjunk hát a régiben, azaz : a ké 1tős hal továbbra is lássa el Hölgyfutár körüli kötelességét. Melly végzés jegyzőkönyvileg is megerősitetvén, mi ellene nem szólhatánk, sime ismét van szerencsénk t. sz. ur hivatal-szobájában magunkat hivatalosan jelenteni. — Még egyet gyűlésünkből nem hallgathatunk el. Utoljára egy vén Stockfisch úszott a szószékre, s tanácsul szurnak egy mesét mondott, melly illyeténképen hangzik: Az egyszeri pap restelvén hosszasan prédikálni, első vasárnap felállván a szószékbe , azt kérdé hallgatóitól: ,Tudjátok é atyámfiai mit akarok én most néktek mondani ? ‘ — „ Igenis tudjuk ! “ Jön az egyhangú alázatos válasz. ,No ha tudjátok, mond a pap, úgy nekem nem szükség arról tovább beszélnem !, s evvel vége jön a prédikátiónak. — Második vasárnap felállván a szószékbe, azt kérdé ismét : , Tudjátok e szerelmes hallgatóim, mit akarok én nektek most mondani ?‘ Most már a tisztes hallgatók megakarván furfangos pap