Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-10-18 / 91. szám

✓VW ^ww^ Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivévén, mindennap délutáni divatképek- £ s egyéb műmellék- £ letekkel.. HÖLYTFUTÁR. Közlöny , irodalom, társasélet, művészet és divat Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth - ház, első udvar, 3-ik J emelet, hová a kéziratok ^ utasítandók^^^ Budapest, 1850. 91. Péntek, okt. 18. Sötét felleg. . . . Sötét felleg száll a nyugot-égen : Vele szívem búbánatja mégyen. Száll a felleg zúgó szélnek szárnyán, A búbánat Fájó lelkem forró sóhajtásán. Tengerekre száll a sötét felleg , A búbánat is tenger felé megy. Nem megy még is a világ végére, Csak közelben Kebelednek fehér tengerére. Tengeren majd a felleg vihar lesz , És lezugó záporában elvesz. A búbánat felleg is kebledre Könyesfinek Sikün omló gyöngyeit hullat le, S mind szünetlen hull és még se sziín meg Sötét lenni e búbánat-jelleg . Mert nem nézesz reá nap szemeddel S nem ragyoghat Rajt’ szerelmed szivárványa még fel. Levente. Kaploni séták. I. Nagy-Károlytól Kaplonig vadgesztenye fasor vezet. Különben köztünk legyen mondva Károlytól Kaplonig nem csak a gesztenye vad, hanem vadak az emberek is, az út pedig a mennyországba sem göröngyösebb, mint a vadgesztenye fasorok között, e svábvelencéig. Én rendkívül szeretek sétálni, főleg vadon helyen, a szelídséget annyira megutáltam már a magyar irodalom poétikája nyomán, hogy mihelyest valami szelíd egyéniséggel találkozom , azonnal pikkozni kezdem, hogy elvaduljon. Ezt fogom tenni legközelebb . . . ........................cimborámmal is, ki 25 forint pengő helyett 25 ft. bankót küldött unalmas, és nagyon szelíd komitivával. Pedig annyi vad novella, és vadversért kissé vadabb honoráriumot is küldhetett volna, — na de hiszen ..............jó fiú, s ha elvadítják majd a sokat ígérő, de keveset teljesítő városi irodalmisták (valahogy uradalmistáknak ne szedjék, mindenek inkább, csak nem uradalmisták) irántam is vadabb lesz, s megküldi a múlt hónapi maradványt. De elég volt ennyi a vadakról, beszéljünk most a szelídekről is keveset. Sétámat délutánonkint öt órakor egy szelíd borbélylegény társaságában terem, ki mindennap megfordult Kaplonban ex offo, miután a svábvelencei barátokat rendesen ő beretválta, ő koppasztotta, ő tyúkszemmentesítette, és ő köpülyözte. Ezt a fiatalembert Pink-nek nevezték, s előttem kétszeresen volt érdekes, — először mert borbélylegény volt, másodszor mert művészileg tudott hazudni. Szelíd volt ugyan Pink, de azonnal megtudtam vadítani, ha azt mondtam neki, hogy Pink annyi mint madár. Pinken kívül kilenc emberi lénnyel találkoztam váltogatva i t. i. majd egyikkel, majd a másikkal. Egy obsitos katonával, ki a városba járt kutyákat dressirozni. Kaplonból rendesen gyékényt vitt a városba, onnét pedig kutyákat, libákat, és tyúkokat szállított haza. A kutyáknak voltak uraik, a libáknak, s tyúkoknak is, de az obsitos restelte az utóbbiakét megnevezni. Styirbunak hitják. Beszélt magyarul, oláhul, és olaszul. Egy szőke sleiferrel, ki Sziriából köszörülte be magát országunkba. Annak negyven éves fekete nejével, ki Kardszagon született , s meg nem nevezhető kalandok nyomán vetődött Sziriába, hol olly véletlenül ragadt a szőke sleiferhez, mint akármellyik provinciális olló, vagy beretva. Egy görbe lábú virslissel, kinek a formáját rendesen megvették, de a virslijét viszszautasíták. S ki e szerint a virsliket egyedül a tormák Bedekkungjára vitte. Egy vesszőkereskedő vén asszonnyal. Valahányszor találkoztam vele, mindig panaszkodott, hogy ezelőtt harminchat esztendővel nagyobb kelete, s jobb ára volt a veszszőkosaraknak. Egy lóháton járó uracscsal, ki hetenkint 3-szor ment Kaplonba — vadlibázni. Ezen uracs azonban bizonyos ideje, gyérebben jár, — alkalmasint elfogyott a puskapora. Egy nyulből kereskedő zsidóval, ki gyalog, mezítláb tette meg az utat Kaplon és Nagy-Károly között hetenkint háromszor, ki mindannyiszor, mennyiszer találkozunk alázatosan emelinté meg kalapját — és ki három házat bírt Nagy Károlyban. Egy koldussal.....................ki negyven éve folytonosan azért imádkozik, hogy csendesen kimúljon ez árnyékvilágból, de ki mind a mellett jelenleg 76 évet számlál, s fenséges egészségnek örül. Végre egy fiatal 17 éves halvány leánykával, ki üres kézzel látogatja meg Nagy Károlyt gyakrabban, s ki mégis mint a legszerencsésebb kereskedő kívánatos vásár után, meglehetős összeggel szokott megtérni Kaplonba. Civilizált századunkban az eféle kereskedés többé nem talány, valamint nem volt talány a római, s velencei köztársaságok alatt, s idejében sem. Ezen megnevezett emberi lényeken kívül találkoztam még néha néha másokkal is, de kiket megneveznem egyszeri találkozás után, célszerűtlennek tartok. Legjobban érdekelt mindezek között azonban a nyúlból áruló zsidó, s a 17 éves halvány leányka. E két lény hagyott legtöbb gondolkodni valót maga után. Legelső sétámat egy jellegtelen, tiszta, gyönyörű estalkonyban terem — az ifjú borbély társaságában. A lehető legderültebb kedélyben volt, mit alkalmasint az okozhatott, mert egy kefeszőrü táblabirótól, hibátlan borotválásáért, (nem karmolázta meg a ripacsos pofabőrt) 20 ezüst dr. ajándékot kapott. — Én szivaroztam volna, ha tüzem lett volna, ő t. i. Pink borbélylegény egy hosszú szárú pipából füstölt olly keményen, hogy Kaplonig szemlátomást megfogyott. Hozzájárultam tüzért, de midőn pipájába szúrva szivarom, azt meggyujtani akarnám, olly rémítő füstöt bocsátott orrom alá, hogy rendetlen idegrángások között elprüsszentem magamat. — Kedves egészségére kívánom! — — Köszönöm ! — A prüsszentésről igen furcsa esemény jut eszembe, mi Pozsonyban történt velem 1848-ban az országgyűlés alatt — , ha meghallgatja uraságod elbeszélem?! — Igen lekötelez Pink úr! — A Cigeierin címü operában voltam ... ismeri uraságod a Cigemerin címü operát? — Egy szóval se említse ön többet ezen operát, beszéljen akármiről, csak ezen operáról nem. Rettenetes reminiscentiákat korbácsol ön fel lelkemben, mellyek édesek ugyan, de egyszersmind gyilkolok is. — Emlékszik ön jól azon operára? — Mintha csak tegnap láttam volna! — S emlékszik azon operában egy aranyhaju angyalra ? ! — Gin . . . Gi . . . Gil . . . — Igen, igen Gilbert kisasszonyra szerencsétlen Pink, — a kedves, a kedélyes, a könnyű, az imádásra méltó aranyhaju Gilbert kisasszonyra. — Na de egy szót sem többet erről, nem akarok lassú méreggel kimúlni . . . érti ön! folytassa kérem történetét. — Hiszen még el sem kezdtem uram! •— Na hát kezdje el, hogy folytathassa! — Tehát azon operában voltam életemben először, — komédiában voltam, de operában nem. Gyönyörűen énekeltek, és muzsikáltak. Boldog voltam. Nem bántam volna uram, ha reggelig tartott volna az opera, de 8/ tízre vége volt. De mielőtt vége lett volna, furcsa történet adta magát elő. A második felvonás elején egy papilla fúrta magát az orromba,mire elprüszentem magamat. A prüsszentésemre két nagy fekete szem fordult felém. Én egyenesre nyújtom ki magamat, hajamat rendbeszedtem, nyakravalóm csök- ílik félév.