Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-09-17 / 213. szám
a csecsemő jogainak megsértése nélkül összebékéltetni igyekezzék. Ulászló látván, hogy a nemzet pártokra van szakadva, tudta, hogy ha a csecsemő Lászlót igaztalanul az országtól megfosztandja, ezáltal magára a külföldi, és kivált a csecsemővel rokon fejedelmek boszuját vonandja. Azért hiveivel tanácsot tartván , elhatárza , miszerint Erzsébettel az ügynek békés elintézését megkisértendi. September 7-kén tehát követeket külde Erzsébethez azon utasitással, hogy az özvegy királynővel a béke föltételeiről értekezzenek. ") De Erzsébet megértvén , hogy fiát a csehek mellé választott kormányzók mellett, királyukká választák, ismét habozott, és a követeket minden határozott felelet nélkül visszaküldé. Ezután Erzsébetet azon remény kecsegteti, miszerint ha fiát Frigyestől visszavévén, azt férje Albert végrendelete szerint választott gyámok mellett Magyarországban növeltetendő , ezáltal pártja a magyarok között növekedni fog. Ezt annál inkább is hive Erzsébet, mert már is pártfelei panaszkodának, hogy fia és a korona idegen kezekre bízatott. Irt tehát Erzsébet Frigyesnek, és kérte őt, hogy miután a császár úgy is német honba készül, nehogy azalatt fiának valami baja történjék, azt a koronával együtt Magyarországba visszaküldeni siessen. Okul azt is felhozá ekkor Erzsébet, hogy csak ekép reméli fia részére a magyarokat, és ezek által az országot megnyerhetni. De a fösvény, és ravasz Frigyes mindezt megtagadta, azt válaszolván, hogy a fiúnak gyámnokául őt maga Erzsébet nevezé; a koronát pedig a kölcsön adott öszveg visszafizetése nélkül nem adhatja. Erzsébetet, ki a kölcsönnek visszafizetésére magát képtelennek érzé, Frigyesnek e bánásmódja egészen leverő, miért is az annyi nyugtalanságokat tűrt hölgy arra határza magát, hogy fiának sorsa végett Ulászlóval egyezkedjék. Ezalatt a pápától küldött Julián bibornok is Győrbe (1442-ben) érkezett, a ki is kitanulván Erzsébetnek a békéhezi hajlandóságát, Budára sietett, hogy ott Ulászlóval egy — mind a két félre nézve tisztességes békekötésről — tanácskozzék. A bibornok az egyezkedésben fáradhatlanul működvén , végre az Ulászló által elfogadott békeföltételeket Erzsébetnek megvive. Erzsébet ezeknek elfogadására most már annál inkább is hajlandó volt, mert magát Frigyestől elhagyatva látta; serege Egernél megveretett, és végre mert hire jött, mikép Hunyady a törökön ismét fényes győzedelmet nyert. Erzsébet tehát az ajánlott föltételeket elfogadá. Ez okból mind Erzsébet, mind Ulászló — egymást szabad menetlevéllel ellátván — Esztergomban találkoztak, és itt az egyesség a következő föltételek mellett megtörtént: hogy Ulászló lemondván a koronáról, az országot csak addig kormányozza , míg László a 15 éves kort eléri; ha azonban László meghalna, az ország teljes joggal reá háromoljék; — továbbá hogy Ulászló vegye nőül Erzsébetnek idősb leányát Annát, a kivel jegyajándokul 200,000 aranyat nyerend; •—• Erzsébetnek ifjabb leányát szinte Erzsébet nevűt pedig Ulászlónak fivére Kázmér vegye el, a kivel százhúsz ezer arany jegyajándékul, és annak biztosításául Slézia adatik. Végre eddigi költségek fejében a Szepesség, Moldva, és Galicia Lengyelországgal örökre egyesitessék. ’) E föltételek, noha mind a két féltől már megerősítettek, még véleményadás végett az ország rendeivel is közöltettek. De ezek, kivált Hunyady János tanácsa következtében — azt el nem fogadák, fájlalván az országtól annyi tartománynak elszakasztását. * 2) A békepontok tehát ismét tanácskozás alá vétettek, melly végből Ulászló Erzsébetet egy ízben Győrben is meglátogatá, és itt az egyesség ismét megtörtént. 3) Azonban e kötésnek megerősítését már Erzsébet meg nem érheté. A jeles hölgy, ki az anyai szeretetnek annyi viszontagságok között is nem csüggedő fényes tanúságát mutatá, ki jogos terve kivitelére annyi elszánt következetességet tanúsított, ez egyesség megállapítása után harmad napra gyakori betegségében — vérhasban — boldogtalanságának véget vetett decemb. 24-én. 1442. 456 *) Némellyek halálát megmérgeztetésnek is tulajdoniták. 8) Nagy Iván. ») U. o. H. 319. ’i) A vad leány. III. (Folytatás.) — Néhány nap múlva a keresztelés után, melly pompa és ünnepélyesség nélkül folyt le, a lovag átad a nagybátyámnak egy bankirja által Foában tiz éven át nekem fizetendő évi járadékról nevemre szóló járadék kötelezvényt. Bálint pillanatig hallgató, megindulását leküzdendő. Szabályszerű lélekzés szerint ítélve a cigány és József gazda alulni látszanak. Montesz már régen felhagva a szivarozással és csöndesen s lekuporodva üle, fejét egyik kezére támasztva. A csaknem végig égett gyanta gyertya csak gyéren világitá meg a kunyhó belsejét; az ablaktábla hasadékain benyomuló minden szélrohanás eloltással fenyegeté azt. A fiatal mérnök azonban , egészen emlékezetesnek engedve át magát, feledni látszék, kivel beszél, és hol vala. Mély sóhajtással folytatá tehát: — Az engem illető részleteket az arra ') U. o. követve az előadás fonalát. 2) U. o. 322. 1. 3) Horváth Mih. II. 146. Phil. Callimach II. könyv. 98. 1. 5) Kat. II. 261. 6) Ren. Sylv. epist. 81. — és Phil. Callimach II. k. 99. lap. 846 következő időközre nézve, mennyire csak lehet, megrövidítem. Mit is érdekelnek önt az én tanulói munkáim , gyors előmenetelem, haladásom, mit érdekelne korán fölébredt hajlamom a természettudományok s különösen az aránytanra, mellynek előfogalmait nagybátyám, mint kitűnő földtudós már megismertette velem. Éltem ezen szakasza nyugodt és boldog vala , mint minden szorgalmas és szófogadó gyermek földi léte. Villareál urfiainak korosbika nem sokára a kollégiomba jőve utánam , s tehetségem és minden erőmből iparkodom megmutatni szorgalmam s irántai részvétem által családja irányábani háladatomat. Szoros bizalmasság köte össze bennünket, s minden éven együtt jövőnk Gonakba a szünidőkre. Villareal úr és neje saját jótéteményeik folytán megszerettek engem, s egészen úgy bántak velem mint gyermekekkel. Ebből aztán az is következek, hogy otthoni tartakozásom alatt csak ritkán hagyom oda a Római házat nagybátyám szomorúságára, kit hivatalos kötelességei a papiakban visszatartóztatának. — Ennek folytán naponként tanúja valók a boldogságnak, mellyel a gondviselés elhalmozá az illy kegyelemre valóban méltó nemesszivü embereket. A mindig jószívű, egyszerű és önzéstelen Villareal úr sohasem látszékát érezni, a szomorúságnak még árnyéka sem komorítá el soha arculata derültségét. Érettebb kora mellett is fiatal és szép neje csak tiszta örömeit és kellemes benyomásait ismeri az életnek. Mindketten büszke megelégedés értelmével láták növekedni gyermekeiket szemeik előtt; a korábbik fiú Domokos, tanulótársam, már ekkor kimutatá édes anyja bajnokságig áldozatkész szeretetteli jellemét, az ifjabbik ellenben egészen atyja lovagias tüzével, nemes lelkesedésével bira, kivel közösek voltak tüzes szemei és férfiasan nyílt arcvonalmai. — Mi Antóniát azon áldott gyermeket illeti, kinek születése jóllét forrása volt rám nézve, lehetlen leirnom önnek kisded éveinek gyermekded szende kellemét. Már olly korban, hol más gyermekek még alig adják jelét az értelemnek, felcsirázolni látá benne az ember édes anyja szeretetre méltó tulajdonait egyesülve Villareal úr szilárdsága és komolyságával. De mennyire szerettem én magam is a kis Antóniát! mennyit fáradoztam,hogy mulattassam őt és kedvét keressem! Milly boldogitó volt pillantása, melylyel fáradalmimat jutalmazá ! Ő bálványom vala! ő természet fölötti hatást gyakorla reám ; jelenkori egész boldogságom,jövendőbeli reményeim csak benne öszpontosulának. Benne hivom tisztelhetni védangyalomat, s gyakran azt gondolom, hogy szentek fénye veszi körül rósza arcocskáját. Mi sokszor sirék, ha mikor szemlélgetem őt, s a kedves gyermek mosolyogva pirongata meg kedély háborgásom miatt, mellynek nem birá fölfogni okát . . . Én megtartottam Villareal urnak adott ígéretemet. Oh! mennyire szerettem a kis Antóniát!