Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-10-22 / 243. szám
Heptelenik , ünnep- vasárnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmersékletekkel. Szerkesztőségi á tállás: hitvan utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Előfizetési dij : Postán : Egész évre 16 fr., fél évre 8 fr. 30 kr. , évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. 3 0 kr. Egyes szám ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. 343 Szerda, oct. 22. 1851. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréitől. Őszi dal. Együtt virult volt a falevél a fűvel A tavasz tenyésztő, nemző korszakában, Együtt sárgul el a falevél a fűvel — S lehull a viharos őszi éjszakában, Kik virítva néztek nyáron át egymásra, Megcsókolják egymást utolsó válásra. Mindegyik életét hazáját vesztette ! Lehull a nélkül hogy támadást remélne, A halovány virág, s a karang vesszeje Bánatosan néz a sárga falevélre : Az őszi éjszakán zizegve szólanak . . . Hallgatom, — de nem tudom, hogy mit mondanak. Hosszas ív húzódik az égen keresztül S vándor gólyák vagy durváknak serege, 8 beleszól a borongós időbe A mogor, a ősznek lombraboló szele : Nem a való képe, melly szép reményüiket Letépi s ősz után árván hagy itt minket ? Olly szép volt az élet ifjan és szabadon ! Nem ült észre szivre a bánat jégfagya ; A remény világa kisére pályámon . . .S most engem mind e szép remény idehagya: Lesz tavasz, lesz tavasz a rét virágának, De nem az árva szív kihalt világának ! Hideg a napsugár, hideg a viz tükre, Kihalt a szerelem, a meleg belőlük; A virág, a mezők diszes gsmetéje S az erdő maga is elveszhetne tőlük De gyökér köti a fát a föld rögéhez — Hát engem mi köthet, mi köt az élethez ? Szathmáry K. A vad leány. XVI. (Folytatás.) — Montesz — viszontá a cigányaszszony borzasztó hangon — nem hagy időt holnap reggelig ? Az éj olly sötét s az égi— háború járhatlanokká tette az utakat. — Minél sötétebb az éj, minél veszélyesbek az utak, annál kevésbé forogtak veszélyben, hogy megismerjenek, vagy észrevegyenek benneteket. . . . E házbani tartakozástok nem hosszabitható meg károsulástok nélkül. A szomszédságbeli emberek már csodálkoztak, hogy füstölni látták a ház kéményeit, mellyet lakatlannak tartnak. Ha véletlenül fölfedeznék jelenlétünket, ez veszedelmes gyanitásokra adhatna okot. . . Szóval azt akarom, hogy távozzatok. — Magamra nézve semmitől sem félek Montesz, azt tenmagad legjobban tudod ; de leányom, szegény Cerbinám. . . — Cerbina bátor és erős. . . Egyébiránt kótyában utaztok jó öszvérrel s Biroben kalauzul szolgáland nektek. _ — Én részemről örömest inomul Tíitra — monda a fiatal leány gondtalanul — mert én bizony nagyon unatkozom e házban, hol kit sem lát az ember; rettenetes .. előbb azonban ruhámat akarom elkészíteni. . . Becsületet kell szereznem Birodénnak, ha a nyilvános piacokon parádéskodom vele a szekeret). És szorgalmasan folytatá munkáját. — Montesz — monda újra Szaharella pillanatnyi szünet után — nem ígértem meg, hogy egészen a határig elkísér bennünket? — — Az igaz, hogy megígértem vteked s be is váltandom szavamat; de a házat nem hagyhatjuk el egyetemben. . . Várakozzatok rám a pásztorkeresztnél, hol nem sokára úton érlek benneteket. — Miért ne indulnánk egyszerre útnak mindnyájan, Montesz, s mire való ezen késésem ? — Hallgass ! — szakaszta félbe nyers hangon; — mióta tartozom én számot adni neked az én terveimről ? . . Vagy nem tudod é — veté hozzá halkan — hogy valakit várok ide ma estve ? — Ön vár valakit ? — kérdő a cigány asszony elbámulva. — Vagy igen — monda Cerbina pajkos hangon — még pedig a vad leányt, kit Biroben lesz ide hozandó. . . Eb az ingét! már csak alkalmat veszek magamnak, hogy megismerkedhessem vele. Birobén azt állítja, hogy szebb volna nálamnál s jobban tudna hallani és táncolni is. . . Látnom kell őt, s ha az átkozott kuruzsoló tréfát űzött velem, majd megboszulom rajta magamat. Montesz arca elkomorult. — Birobén beszélt róla veled? — kérde, ökölbe szorítva ujjait — ő bátorkodott. — Már miért ne? — felele Cerbina minden megilletődés nélkül. — Az ostoba gazember! — kiálta fel Villareal indulatosan, — nem tarthatta titokban fontos küldetését, s épen e vakmerő teremtésnek kellett tudtára adnia e dolgot! De türelem. . . mihelyt nincs többé szükségem reá. . . Azonban hagyjuk ezt annyiban. . . monda hirtelen — semmi sem képes meghiusitni azt többé, mit föltettem magamban, ha sükerült Biroden terve és bizonyosan hiszem hogy sükerül. . . Azonban még sok teendőm van megérkezése előtt. — Lámpáját fogá s az ajtó felé mene, hol tétovázólag megálla és a cigány aszzonyhoz fordula. — Minden esetre szükségleni foglak világításra, Szalarella — monda. — Kövess. — — Hova menjek ? — kérde Cerbina anyja, midőn fölkelő. — A felső szobákba. Szaltarella megdöbbenő. — Hogyan, Montesz, ön ez órában, illy borzasztó időben merészelne valóban. . — A felső szobákba menni? — ismétlő Corbina élénken, — hogy a fránya! én is megyek veletek. Mióta itt vagyok, nem láttam még azokat a szép szobákat. — Hagyján, leányom — kiálta fel a cigány asszony iszonyattal útját vágva neki .— nem tudod, hogy mit beszélsz. — Kérlek leányom maradj.- Cerbina ráncba voná homlokát, mi szokása volt legkisebb ellenmondásnál is. — Hogyan — monda Montesz — hiszen néhány óra múlva indultok s bevégezetlenül hagynád gyönyörű ruhádat? Bizony kár volna érette! — Már az igaz — viszonzá a szeszélyes leány — még e virág füzért biggyesztem rá s aztán mindjárt megyek. Egy pillanat alatt elkészítem. Újra munkájához látás folytatá dallását. — Szaharella csodálkozva szemlélgeté Monteszt, a nélkül, hogy felfogta volna e szokatlan engedékenységet; azonban minden világos jön előtte, midőn Villareasz mindketten kilépvén a szobából, az ajtókat bezáró kulcscsal maga után. — Illy módon — mond a zsémbes hangon — ürdöngös leányodnak lehetlen lesz háborgatnia bennünket; az ő jelenléte mindent elrontana. — Megbeszül, ha megtudja, hogy rá — zárták az ajtót. — És aztán? Az ajtó három hüvelyk vastagságú tülgyfadeszkából van, a kőfalak erősek s az ablakok erős vasrostélyokkal látvák el. Várnia kellene tehát, mignem elintéztük dolgainkat. . . Előre — monda tovább Montesz nyers hangon — s hagyj békét nekem leányoddal; nekem egészen más gondoktól fő a fejem. Nem nyugszom meg