Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-22 / 269. szám
megjelenik , ünnep- vasárnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmértékletekkel. Szerkesztőségi • zállás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. 260lló fi / er e i díj. Postán : Egész évre 16 hr. fél évre 8 fr. 30 kr. , évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. ,0 kr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadóinak el és gyorsan közöltétnek. Szombat, nov. 22. 1851. Jövő 1852. éviben is, ünnep- s vasárnapokat kivévőn, mindennap megjelenik a közlöny az irodalom , társasélet, művészet és divat köréből, divatképek s egyéb műmellékletekkel. — Előfizetési dij postán: egész évre 16 fr., félévre 8 fr. 30 kr. negyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten : egész évre 13 fr., félévre 7 fr., negyedre 4 fr. , egy hónapra 1 fr. 40 kr. — Hirdetések soronként egy ezüst garasért közöltetnek. Egyes számnak ára egy garas. Az előfizetési dijak bérmentve küldendők illy cím alatt: „A ,Hölgyfutár* tulajdonos szerkesztőjének Pesten, hatvani utcai Horvátházban.“ Az előfizetéseket mielőbb kérjük megtétetni, hogy műmellékleteinkre nézve előfizetőink számához képest jól előre intézkedhessünk. Előfizetőink névjegyzékét a félév végén közleni fogjuk. Gyűjtőknek hat előfizetés után a hetedikkel kedveskedünk. Nagy Ignác, a „Hölgyfutár“ tulajdonos szerkesztője. Hogy arcaidnak. . . . Hogy arcaidnak liliomát s rózsáit Elhervasztotta néma bú s a gond : Tehát nincsen mért rajtok elmerengnem Szépem, szerelmem oh ne mondd, ne mondd. Oh engedd, engedd mélyen elmerülnöm Arcod szemléletén . . . hiszen van ott Mi most is szép, mi mint a rétvirága Még el nem száradt, el nem hervadott. Szép lelked ez ... aha te lelked ollyan Minő a gyarló föld felett az ég: A föld gyakran virágtalan, de neki Örökké van sugára, egyre kék. S legfölebb annyi változása van, hogy Midőn a bérceken leszáll a nap , És gyászpalástot ölt a föld határa . . . Sokkal tündöklőbb, sokkal bájosabb. Mentő vice. Tizenhárom. Tavaly november 3-án volt, midőn Kerecsenyi Károly barátom nevenapját ültük. Az ő kedélyes kis családja, nehány férfi és nő rokon s egy pár fiatal ember — kik közöl Elményi ügyvédet, és Vakkay orvostudort mint e történetében szereplőket meg kell említenem *— tevék a társaságot. Kerecsenyi Károly barátom sok jó és jeles tulajdonai mellett egy kis gyengeséggel is birt, mivel gyakran a legnagyobb emberek is birnak, tudniillik bizonyos dolgokra nézve előítélettel viseltetett, mik között különösen a pénteki nap nagy szerepet játszott. Hivatalos foglalkozását, kivéve ő pénteken soha semmibe sem fogott, soha semmit nem vásárolt útnak, még talán ha tatárok is űzőbe vették volna őt, ezen szerencsétlen napon nem indult soha, sőt egyszer pénteki napon épen ünnep lévén, a szabó neki uj kaputot hozott, mire az én Károly barátom felindulásának közepette őt kaputostul együtt kikergette a szobából, hozzáadván azon fenyegetést, ha most uram még egyszer merészkedik illy napon házához szerencsétlenséget hozni akarni, nála soha semmit sem csináltat többé. Illy nézetei voltak Károly barátomnak. — Ennek tökéletes ellentéte volt a már említett Elményi ügyvéd. A természettudományokban, nem mindennapi jártasságánál és többoldalú miveltségénél fogva mindig csak nevette ezen, és ehhez hasonló félelmet és óvatosságot. Képzelhetik ennél fogva szép olvasónőim, ha Kerecsényi és Elményi összejöttek — mi gyakran történt, mert különben igen tisztelték és szerették egymást — és ha valaki valamelly erre vonatkozó eszmét szőnyegre hozott, egy részről mennyi látnoki és természetfeletti, más részről pedig hány filozófiai argumentum hozatott fel és vitatott meg, míg a beszéd végén mind a kettő saját előbbi véleményéhez — csak annál jobban ragaszkodott. Én részemről szeretem az efféle ártatlan vitatkozásokat, és elég csintalan vagyok, a hozzákivántatott elemek jelenlétében egy mellesleg odavetett szócskával azokat előidézni. így történt ez az említett névnapi ünnepélynél is, hol vígan voltunk, ettünk, ittunk, egy elmés ötlet a másikat követő, s végre a pohárköszöntésekre kerülvén a sor, éltettük szokás szerint legelőször kölcsönösen egymást, azután pedig mindent amit szeretünk. Ez alatt én észrevevém, hogy az asztalnál épen tizenkettőn ülünk, és én új köszöntésre emelvén poharamat, éltettem a „tizenharmadikát“ , ki nincs ugyan jelen, hanem jelen — lehetne ! Ez elég volt a háziúrnak, hogy tűzbe jőve e szavakra fakadjon : — Isten mentsen! csak az kellene még, hogy az ember nevenapján illyesmi történjék. Jól kiszámítottuk mi azt nemmel, hogy ilyen szerencsétlen szám ne legyen asztalunknál, mert ugyan kinek is volna akkor kedve mulatni, ha az embernek mindig arra kellene gondolnia, hogy egy év letelte alatt egyikünknek okvetetlenül meg kell halni! — Ugyan az istenért — vágott szavába Elményi— mit beszélsz megint; te talán nem is ülnél olly asztalhoz, mellynél tizenhárman volnátok! — Bizony csak kényszerítve tenném azt, és különbeni jó kedvem azonnal oda volna, mert lásd — — Kiverem én még az efféléket fejedből — szóla Elményi — én előttem legalább megfoghatatlan, hogy okos ember illyeneket higyen. — De mikor száz meg száz példa mutatja, hogy a tizenhárom közöl egynek okvetetlenül meg kell halni. — Igaza van a háziúrnak — szólt erre Vakkay — meg kell halni, még pedig nem egynek, hanem mind a tizenháromnak, csak az a kérdés, mikor?! — Hiába tréfálódzik doktor úr , tudom én a mit tudok, valamint a péntek — — De barátom —, heveskedett Elményi — micsoda logikai következtetés van abban, hogy épen ezen tizenhárom közöl, épen egy év lefolyása alatt kell egynek meghalni? szólj hát, hanem argumentumokkal ! — Feltettem már rég magamban — szólt erőtetett nyugalommal a háziúr — hogy veled effélékről többé nem vitatkozom. Én csak annak örülök, hogy ma szerencsés vagyok tizenketted magammal lenni,és igy ne legyen a tizenharmadikkal semmi gondunk! — Igazsága van Károly barátomnak — szólok erre én, s a már egyszer megkezdett mephisztói szerepemet folytatva hozzá tevém —■ de ha most egyszerre történetesen nyitnék az ajtó, s a szóban forgó tizenharmadik nagy páthosszal belépne?! — Akkor — hát akkor —