Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-26 / 272. szám
Megjelenik, ünnep- vasárnapot kivévén , mindennap délután ,divatképek- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Előfizetési díj: Postán: Egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 fr. , évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel : egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. 3 0 kr. E gy es szám ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közültetnek. Budapest, 2-ik év 2-dik fele.812 Szerda, nov. 26. 1851. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. Jártam már én itt. (F. A. barátomnak.) Jártam már én itt. Ültem e tetőkön, Hallgattam a fák titkos sóhaját, Csókolta ajkam zengő lég fugalma, Mellyben felém madarak dala szállt. Ragyogott a gyöngy a szirtek ruháján: Harmattól alig láttam a mohot, S érezni látszott még a szikla is , hogy A táj fölött szép hajnal mosolyog. Jártam már én itt. E gazdag mezőség Minden virágát, füvét ismerem. S enyelgtek e pataknak morajában Szép ismeretlen tündérek velem. Fekvém e zöldselymü gyöp illatában Rám hajtván a fűz lombjának fejét, S nem vettem észre, hogy a bérc ormáról A nap már hinti fényét szerteszét. Jártam már én itt. Az est hajnalában E kis falu egy rózsáskert vala . . . A hazatérő nyájak bégetése közel hallatszék már a faluba. Kurjant a csordás s pattog ostorával . . . A fejőlány ajtót nyit szaporán , S fut a szomszédból haza a fris tejhez Kenyeret kérni — kis fiú s leány. Jártam már én itt, vándor fecske lévén, Melly mindig a szebb tájat keresi . . . S csak most tudom, csak most érzem , mi e táj ! Most tárulnak föl csak szépségei! Ah a bérc és völgy, hajnal és a napfény Egész világon itt leggyönyörűbb ! Ennyi bűbájt elszórni egy vidéken Az istennek nagy munkába került. Jártam már én itt.. . s mégis csak most értem, Most értem csak a fáknak sóhaját, Ereimben szól a patak morajja, Édes sóhajtás száll a jégen át. A nap szivemben . ... hold ragyog az égen . . A csillagok reszketnek boldogan . . . Az tudja csak, mi szép — kinek keblében A szerelem szép istensége van ! Zaár. Az utolsó Ilfiu. (Történeti beszély.) (Folytatás.) I. A hit tanácsnok. Kornis fürkészve néze Iffiu arcára, aztán ajkaira pokoli mosoly ült. — Ugye ? — szólt fölállva. S nem akarnál fejedelem lenni? — csak a korona és halálfő között engedek választást! Árulkodásod hasztalan, beszédemet senki sem hallá, szavaid hatását bevágtam a fejedelem előtt, s tudnod kell, hogy én a fejedelem leghűbb tanácsnoka vagyok! Isten veled! — Kornis eltávozot, s az ajtót vonta be maga után. Iffiu János magára maradt. Lelke előtt ellebbent a szép Marika képe , a setétkék öltönyben, setét haj, s ragyogó szemekkel , látá a keleti gyöngysort halántékain , s a karmazsin szattyánokat piciny lábain. Feltűnt előtte kelet heve és lángoló szerelme ! De e képet elmosó ama szőke angyal képe, ki pár perccel előbb boszuló kezét tártá fel! — Félre szerelem, kiáltó, félre ti ábránd képei a boldogságnak! előttem sirok , koporsók alakjai lebegnek és vér! — II. A fejedelem mulat. Ifjú a fejedelem szobái felé sietett. Először életében állták el előtte a küszöböt. Az egyik apród Pálosi Feri tisztelettel lépett elébe. — Bocsánat uram ! — szólt — a nagyságos fejedelem ma senkit sem fogad el. — De engem csak elfogad — szólt meglepetve Iffiu — ön feledni látszik, hogy én a fejedelem öcscse vagyok. — Kötelességem kényszerit kimondani — szólt Pálosi — hogy ma nagyságod előtt is zárvák a fejdelmi ajtók. Iffiu boszosan tért lakába vissza. Érzelmeit fris levegő által csilapítandó, ablakait nyitó föl. Alanta Maros habzó hullámain látszott a holdfény, s fenn Marosujvár felé köd szállott a völgykebelre. Jobbra Szászsebes és Alvinc között a fejdelmi vadaskert fái sötétzöld szőnyegként terültek el, mellynek árnyszineit gyönyörűen adá meg a hold ábrándvilága. A torony melly mellett a nagy Hunyadi hamvai feküsznek, komolyan nyúlt föl, s a goth cifrázatok, mellyek a holdfényben kettős alakot mutattak, méltóságossá tevék azt. E gyönyörű képhez illő hang volt a fejedelmi hárfa zengése, melly égi hymnusként a felhők mögül jöttnek tetszék. Iffiának sötét jövendő sejtelme nyomán lelkét, s most, midőn a természet nagyszerűségeit bámuló, midőn képzelete percekig olly boldog képeken ringatótt, most lebbent föl előtte a jövendő sötét kárpitja, melly alól a szent férfin halvány képe, hazája pusztulása, reményeinek, szerelmének romjai tűntek föl. De épen e perc mégis erősité benne a hitet, hogy ő ifjú kebellel elébe állandó fergeteg rohamának, s a hazaszeretet erejével átvágandja a sötét cselszövény hálóbogait. Másnap korán sietett a fejedelemhez. A nagy templom segrestyéjébe utalók. Báthori András, Boldizsár bátyja koporsóján működött. Egyszerű szerzetesi ruha volt rajta, s fenn egy állványon állott, mellyet egészen fekete selyem bobita. Kezében kisded fa kalapács volt, mellyel egyenként verélté az ezüst fejű szegeket bátyja koporsójának fedelébe. A mint lífiát észrevevő leszállóit s megölelte őt. —Üdvözlégy kedves öcsém! — szólt. Akartuk, hogy mielőtt találkozunk veled kialudd haragodat. Én nem szeretem a szenvedélyek vad kitöréseit. Úgy látszik kedves öcsém te Boldizsárhoz kezdesz hasonlítani. Igaz — külsőd is ollyan: a hoszszu sötét haj, hajlott orr, tüzes fekete szem. Istenem ! csak hibáit is ne örökölted volna. Hogy ezt itt, épen ravatalánál kell mondanom ! — Kedves bátyám ■— szólt fájdalmasan Iffiu — jól tudom ki gyújtó a gyanú e szövétnekét ellenem kebledben. Ugyanaz , ki atyánk és Boldizsár bátyánkat vivé vérpadra, ugyanaz, ki választásodnak Megyésén ellent monda, s ki téged is sírba viszen, ha neki hinni fogsz. — Ismét ez indulat hangja — szólt fájdalmas mosolylyal a fejedelem. Igen, Kornis Gáspár, ki nekünk mind kassai követségében, mind máshol nagy hasznunkra volt, Kornis Gáspár, leghűbb tanácsnokunk, kire te — hogy igazat szóljak — azért haragszol, mert leánya kezét tőled, a mi óhajunkra megtagadó, s mert nem tűré később, hogy leányával kalandokat űzz, s az ajtóval együtt menj be házába. De hát miért nem volt elég bizalmad hozzám, miért nem mondtad meg, hogy Jeremiás Mogil leányához nincs hajlandóságod ? Azonban — folytató később — szent borzalommal tekintve körül — e hely nem illy tárgyak említésére van szentelve. Tekintsd kedves bátyánk ravatalát, nemde szép lesz ? kérdé, visszaesve szokott, csaknem gyermeki nyájasságába.