Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-02-21 / 42. szám

hisztikus alapon nyugvónak látszhatnék, lássuk , mennyiben van Cz. urnák igaz­sága. Mindenekelőtt megjegyezem, hogy Cz. urnák Gazdag nő című darabja, mi­ként önmaga is említi, ezen azon időben került másod ízben ítélet alá, midőn a le­folyt zavaros idők bevégeztetve az iroda­lom nem volt egyéb parlag mezőnél. Csak sajnálnom kell hogy Cz. ur nem képes föl­fogni, miszerint illy időben a választmány tagjai kapva kaptak minden életjelenségen, , mellyet szegény irodalmunk mutathatott. , Ha Cz. ur azt hiszi, miszerint, az embert­­ tetteiben körülmények nem határozzák, ám örüljön elvont, élettelen philosophiájának.­­ Én legalább részemről a drámabiráló vá­lasztmányi tagság mellett egyszersmind ma­gyar ember is való, s tekintetbe vettem mindenkor a körülményeket. Bővebben ez eszmét most sem fejtegethetem, ki itt nem ért és nem érez annak, eszét és szivét má­zsákra menő foliánsok sem gyógyitják meg. Lássuk tehát e kérdés prózaibb s mindennapi oldalát. A választmány , valamint akármelly egyes ember, vagy más testület, nem csal­­hatlan,m­illyennek magát soha sem tartot­ta , annyival inkább, mert több tagokból állott, kiknek nézetei némileg különbözők lehettek. De épen ezért , hogy még­is íté­leteire nézve a tökély felé jobban, jobban közelíthessen, már régtől fogva azon sza­bállyal birt, hogy az egyszer visszavetett darabot új megítélés végett, ismét be le­hessen adni, olly forma tekintetből, miként a pörök is az első bíróságtól fölebbeztetni szoktak. Ezen másodszori megvizsgálásra eleinte ugyanazon tagok folytak be, kik az első ítéletnél működtek, későbben azonban — az én javaslatomra — a fölebbviteli bí­róságok eszméje nyomán — más egyének­re bízatott az ismért megvizsgálás, olly for­mán hogy az újonani bírálókat az igazgató nevezze ki, csupán kettőt hagyván meg az előbb működött tagokból. Már most kérdek akármelly elfogultlan egyént: mi anomá­lia, mi részakarat vagy ügyetlenség látszik abból, ha például az illy fölebbviteli, vagy második választmány egy előbb visszave­tett darabot elfogadott ? Iszonyú értetlen­ség, de talán rosz akarat is kívántatik ahoz hogy ezért a választmányt elkárhoztassa valaki. Hiszen valamelly költői mű — főleg színdarab bizonyosan nehezebben elitélhe­tő tárgy, mint például — akármelly törvé­nyes kérdés s még is a perbeli ítéletek hányszor nem változtattalak meg a máso­dik vagy fölebbviteli bíróság által ? s akadt e valaha olly törvénykező fél vagy ügyvéd, ki azért is boszankodott volna hogy elve­szett perében a felsőbb törvényszék a ter­hes ítéletet reformálta?! Cz. ur különösen Adó cimü vigjáté­­kánál engem is megemlít, hogy t. i. azon darab végén némi­ változtatást javasoltam s az még sem fogadtatott el, pedig ő a ter­vezett változtatást megtette, s továbbá rá­­szalja a kimúlt választmánynak azon eljá­rását hogy t. i. csak egyszerűen mondatott ki általa a beadott darabokra nézve, mi­szerint elfogadtatik vagy nem. Mi az elsőt illeti, különös hogy az én privát véleményem által akarta volna Cz. úr a választmányt vezettetni, annak kezeit megköttetni. Tőlem valamint az előtt, úgy különösen jegyzőségem korában több drá­mairó kérte ki darabja iránti véleménye­met s én mondtam, mit tudhattam. A vá­lasztmány azonban az íróknak, ha a vá­lasztmány utasításokat adni nem akart mert igy az nem ítélő testület hanem dol­gozó társ volt volna s ha talán a kimuta­tott utasítás után változtatott darab sikert nem arat: az író mindannyiszor a választ­mányra hivatkozott sőt azt kárhoztatta vol­na. Cz­­ur bizonyosan ismeri az esküdtszé­ki institutiot. Ez egyszerűen szokta kimon­dani ítéletét: a vétkest vagy n­e­m v­é­t­­k­e­s­t, s mégis van , mivett ember, ki ezen institutiót — legalább elvben — kárhoz­tatná? Egyébiránt a választmány mintegy privatim, igenis, gyakran adott véleményt, utasítást, mert egyből még nem lehet az egészre következést hozni. Hogy a választmány mint minden emberi intézkedés, tökéletes nem volt, azt tudom s nem is tagadom. Véleményem sze­rint hiba volt a választmány összeszerkesz­­tésében, hogy tagjai nem valának egészen egy elvű — szigorú vagy kedvező — bí­rák; csakhogy ezen hibának ismét voltak jó oldalai, mellyeket elmondtam az egy­szer megbukott s újra beadott drámák meg­ítélésénél. Az én meggyőződésem azonban régtől fogva az volt, miszerint legjobb­ vol­­na a választmányt következő módon szer­keszteni : választanának ki c­s­u­pá­n h­á­­­r­o­m egyént, még pedig ollyanokat, kik tárgyismerettel is bírva — lehetőleg egyen­lő elvvel és nézettel bírnának az elfoga­dásnál gyakorlandó szigorúság vagy enge­dékenységre nézve. Ezen tagok közöl ket­tő volna író és egy színész , minthogy azon­ban így a munka egynek egynek nyalajn megsokasodnék: láttatnának el bizonyos — 200—300 forintnyi — évi fizetéssel. Ez volt régtől fogva — de csak titkos — ter­vem , mert a zavaros körülmények közt in­dítványba sem hozom azt, annyival inkább, mert féltem hogy ha az akkor fenállót el­rontjuk, egészen más történik meg, mint a­mit kívánunk. És csakugyan ez esett meg, mert kimondom, miszerint az előbbeni vá­lasztmányt, minden hiánya mellett is, cél­szerűbbnek tartom, mint a most tervezett, csupán színészekből álló testületet, ugyan­is, ha csakugyan visszaélés történhetik, ez mindenesetre inkább lehető olly testület­nél, mellynek tagjai egyetlen cotteriához tartoznak, mintsem ollyannál, mellynél a­­ felmerülhető privát érdekek közvetítve, pa­­i­ralysálva vannak s óhajtom hogy Cz. urnák s másoknak, kik ezelőtt és most a régibb választmány ellen vádakkal léptek fel, so­ha se legyen okuk ezt egykor keservesen visszaohajtani! Ú­gy látszik talán egy tekintetre , mintha én ezen vallomással Cz. ur állítása igazságát segítettem volna elő , pedig nem úgy van, mert Cz. ur olly körülményt s olly időben esettet hoz fel, melly akármelly vá­lasztmánnyal megtörténhetik, akárminő ál­landó tagokból szerkeztessék is az. Aztán én nem dramaturgiai elvet, nézpontot ér­tettem, hanem csak bírálói szigorúságot vagy engedékenységet. A megszüntetett választmány, igenis a bírálatra nézve bi­zonyos meghatározott elvből indult ki s ez volt­ a s­z­i­n­p­a­d­i hatás, mert végre is minden színpadra kerülő darabnak ezzel kell bírnia. — Nem áll tehát az, mit Cz. ur mond hogy t. i. a választmány a mit e­g­y­­jszerrosznak talált, azt máskor jónak nyilvánította s igy meg­­­­fordítva, — épen nem, csak néha enge­dékenyebb vagy szigorúbb tagok vettek abban részt, akár sor szerint akár kineve­­­­zés utján, de épen ez az, min én — bár ön­magában sem értelmi sem erkölcsi hibát nem foglal magában — segíteni szerettem és óhajtottam volna. És Cz­­ur a felállítandó választmányt célszerűbbnek jósolja a voltnál, már csak azért is, mert ennek , mint meghatá­rozott számból állónak lesz bi­zonyos kiindulási pontja a birá-­­ a t­r­a nézve. Adja isten! Az én általam előadott baj szintúgy, sőt még inkább jelen lehet azon fölállítandó választmánynál, mint az elenyészettnél. Ezenkívül jól tud­juk hogy a színész legingerlékenyebb nép­faj minden emberek közt, s a szerep jósá­gának minden mellék körülményt feláldoz. Cz. úr azt is állítja hogy az igazgatóság­nak az előbbeni választmányban, mivel an­nak fele saját embereiből állott, könnyű volt valamelly darabra többséget szerezni. Lám lám, és mégis a jövő választmány Cz. ur szerint jobb lesz a réginél. Ez termé­szetesen egészen az igazgatás hatalmán kívül eső személyekből álland! A mondott — valótlan — állításra egyébiránt meg kell jegyezni: 1-ször hogy az igazgatóság rendszerint szintúgy nem tudta, minő mű­vek adatnak be, miként én jelenleg nem tudom. 2-szor ha talán tudta is , nem volt értesítve, hogy a jegyző kiket hivott össze — sorszerint valamelly mű bírálatára. 3- szor: ha csakugyan voltak emberei az igaz­gatóságnak , azok csak a színészek lehet­tek s kénytelen is vagyok megvallani hogy némelly újra beadott darab megbirálásánál az igazgatóság a szinészek nagyobb szám­mali kinevezése által többséget szerezhe­t . , tett és szerzett is, akarva vagy nem akar­va, nem tudom. De kérdem : mi következik ebből ? Cz­­ur szerint természetesen az hogy a jövő választmány jobb lesz a megszün­tetettnél. De az én logikám azt tanítja hogy ezután, igen is, az igazgatóságnak módjában leend akármelly darab elfogadá­sát rögtön eszközölni, s nem lesz neveze­tesen példa rá hogy a Kom­lósi-féle silány darabok az irótagok többsége által három­szor visszavettessenek s csak akkor fogad­­­­tassanak el, midőn végre a választmányban­­ színészi többség neveztetett ki. De termé­szetesen ez Cz­ úr előtt semmi s a jövő vá­lasztmány mégis jobb lesz a réginél, mert bár színészekből áll, de azért nem fog az igazgatóság embereiből alakulni! Hogy pedig a választmány csupa p­ictus masculussá lett volna az ál­tal, mivel az igazgatóság kikötötte magá­nak azon szabadságot hogy valamelly da­rabot adasson vagy ne adasson, ismét csak félszeg felfogás szüleménye. A választmány nem kötelezhette, de nem is kötelezheti so­ha e tekintetben az igazgatóságot, mert ak­kor némi részben felül állana az igazgató­ságon. A dráma belbecsén s színpadi hatá­sán kívül vannak még egyéb kérdések is például a kiállítási költség és lehetőség censura stb. miket csak az igazgatóság tud­hat és ítélhet meg , de azért a választmányt p­i­c­­­u­s masculusnak épen úgy nem lehet nevezni, mint például nem lehet az academiának azokat, kik valamelly művet kinyomatás végett ajánlanak, ha szinte azon mű némelly mellék­körülmények miatt nem láthat is napvilágot. Elmondtam ezeket, mert már kény­telen valók egyszer a sokféle balítéletek s ferde fogalmak ellen fölszólalni, annyival­inkább, mivel helyzetemnél fogva senki sem gyanúsíthat azzal, hogy talán az­ eltörlött választmányi taggá léteit óhajtanám vissza s azonkívül mint azon testület egy kon­jegyzőé, leginkább adhattam felvilágosítást 167

Next