Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-02-21 / 42. szám
hisztikus alapon nyugvónak látszhatnék, lássuk , mennyiben van Cz. urnák igazsága. Mindenekelőtt megjegyezem, hogy Cz. urnák Gazdag nő című darabja, miként önmaga is említi, ezen azon időben került másod ízben ítélet alá, midőn a lefolyt zavaros idők bevégeztetve az irodalom nem volt egyéb parlag mezőnél. Csak sajnálnom kell hogy Cz. ur nem képes fölfogni, miszerint illy időben a választmány tagjai kapva kaptak minden életjelenségen, , mellyet szegény irodalmunk mutathatott. , Ha Cz. ur azt hiszi, miszerint, az embert tetteiben körülmények nem határozzák, ám örüljön elvont, élettelen philosophiájának. Én legalább részemről a drámabiráló választmányi tagság mellett egyszersmind magyar ember is való, s tekintetbe vettem mindenkor a körülményeket. Bővebben ez eszmét most sem fejtegethetem, ki itt nem ért és nem érez annak, eszét és szivét mázsákra menő foliánsok sem gyógyitják meg. Lássuk tehát e kérdés prózaibb s mindennapi oldalát. A választmány , valamint akármelly egyes ember, vagy más testület, nem csalhatlan,millyennek magát soha sem tartotta , annyival inkább, mert több tagokból állott, kiknek nézetei némileg különbözők lehettek. De épen ezért , hogy mégis ítéleteire nézve a tökély felé jobban, jobban közelíthessen, már régtől fogva azon szabállyal birt, hogy az egyszer visszavetett darabot új megítélés végett, ismét be lehessen adni, olly forma tekintetből, miként a pörök is az első bíróságtól fölebbeztetni szoktak. Ezen másodszori megvizsgálásra eleinte ugyanazon tagok folytak be, kik az első ítéletnél működtek, későbben azonban — az én javaslatomra — a fölebbviteli bíróságok eszméje nyomán — más egyénekre bízatott az ismért megvizsgálás, olly formán hogy az újonani bírálókat az igazgató nevezze ki, csupán kettőt hagyván meg az előbb működött tagokból. Már most kérdek akármelly elfogultlan egyént: mi anomália, mi részakarat vagy ügyetlenség látszik abból, ha például az illy fölebbviteli, vagy második választmány egy előbb visszavetett darabot elfogadott ? Iszonyú értetlenség, de talán rosz akarat is kívántatik ahoz hogy ezért a választmányt elkárhoztassa valaki. Hiszen valamelly költői mű — főleg színdarab bizonyosan nehezebben elitélhető tárgy, mint például — akármelly törvényes kérdés s még is a perbeli ítéletek hányszor nem változtattalak meg a második vagy fölebbviteli bíróság által ? s akadt e valaha olly törvénykező fél vagy ügyvéd, ki azért is boszankodott volna hogy elveszett perében a felsőbb törvényszék a terhes ítéletet reformálta?! Cz. ur különösen Adó cimü vigjátékánál engem is megemlít, hogy t. i. azon darab végén némi változtatást javasoltam s az még sem fogadtatott el, pedig ő a tervezett változtatást megtette, s továbbá rászalja a kimúlt választmánynak azon eljárását hogy t. i. csak egyszerűen mondatott ki általa a beadott darabokra nézve, miszerint elfogadtatik vagy nem. Mi az elsőt illeti, különös hogy az én privát véleményem által akarta volna Cz. úr a választmányt vezettetni, annak kezeit megköttetni. Tőlem valamint az előtt, úgy különösen jegyzőségem korában több drámairó kérte ki darabja iránti véleményemet s én mondtam, mit tudhattam. A választmány azonban az íróknak, ha a választmány utasításokat adni nem akart mert igy az nem ítélő testület hanem dolgozó társ volt volna s ha talán a kimutatott utasítás után változtatott darab sikert nem arat: az író mindannyiszor a választmányra hivatkozott sőt azt kárhoztatta volna. Czur bizonyosan ismeri az esküdtszéki institutiot. Ez egyszerűen szokta kimondani ítéletét: a vétkest vagy nem vétkest, s mégis van , mivett ember, ki ezen institutiót — legalább elvben — kárhoztatná? Egyébiránt a választmány mintegy privatim, igenis, gyakran adott véleményt, utasítást, mert egyből még nem lehet az egészre következést hozni. Hogy a választmány mint minden emberi intézkedés, tökéletes nem volt, azt tudom s nem is tagadom. Véleményem szerint hiba volt a választmány összeszerkesztésében, hogy tagjai nem valának egészen egy elvű — szigorú vagy kedvező — bírák; csakhogy ezen hibának ismét voltak jó oldalai, mellyeket elmondtam az egyszer megbukott s újra beadott drámák megítélésénél. Az én meggyőződésem azonban régtől fogva az volt, miszerint legjobb volna a választmányt következő módon szerkeszteni : választanának ki csupán három egyént, még pedig ollyanokat, kik tárgyismerettel is bírva — lehetőleg egyenlő elvvel és nézettel bírnának az elfogadásnál gyakorlandó szigorúság vagy engedékenységre nézve. Ezen tagok közöl kettő volna író és egy színész , minthogy azonban így a munka egynek egynek nyalajn megsokasodnék: láttatnának el bizonyos — 200—300 forintnyi — évi fizetéssel. Ez volt régtől fogva — de csak titkos — tervem , mert a zavaros körülmények közt indítványba sem hozom azt, annyival inkább, mert féltem hogy ha az akkor fenállót elrontjuk, egészen más történik meg, mint amit kívánunk. És csakugyan ez esett meg, mert kimondom, miszerint az előbbeni választmányt, minden hiánya mellett is, célszerűbbnek tartom, mint a most tervezett, csupán színészekből álló testületet, ugyanis, ha csakugyan visszaélés történhetik, ez mindenesetre inkább lehető olly testületnél, mellynek tagjai egyetlen cotteriához tartoznak, mintsem ollyannál, mellynél a felmerülhető privát érdekek közvetítve, pairalysálva vannak s óhajtom hogy Cz. urnák s másoknak, kik ezelőtt és most a régibb választmány ellen vádakkal léptek fel, soha se legyen okuk ezt egykor keservesen visszaohajtani! Úgy látszik talán egy tekintetre , mintha én ezen vallomással Cz. ur állítása igazságát segítettem volna elő , pedig nem úgy van, mert Cz. ur olly körülményt s olly időben esettet hoz fel, melly akármelly választmánnyal megtörténhetik, akárminő állandó tagokból szerkeztessék is az. Aztán én nem dramaturgiai elvet, nézpontot értettem, hanem csak bírálói szigorúságot vagy engedékenységet. A megszüntetett választmány, igenis a bírálatra nézve bizonyos meghatározott elvből indult ki s ez volt a szinpadi hatás, mert végre is minden színpadra kerülő darabnak ezzel kell bírnia. — Nem áll tehát az, mit Cz. ur mond hogy t. i. a választmány a mit egyjszerrosznak talált, azt máskor jónak nyilvánította s igy megfordítva, — épen nem, csak néha engedékenyebb vagy szigorúbb tagok vettek abban részt, akár sor szerint akár kinevezés utján, de épen ez az, min én — bár önmagában sem értelmi sem erkölcsi hibát nem foglal magában — segíteni szerettem és óhajtottam volna. És Czur a felállítandó választmányt célszerűbbnek jósolja a voltnál, már csak azért is, mert ennek , mint meghatározott számból állónak lesz bizonyos kiindulási pontja a birá- a tra nézve. Adja isten! Az én általam előadott baj szintúgy, sőt még inkább jelen lehet azon fölállítandó választmánynál, mint az elenyészettnél. Ezenkívül jól tudjuk hogy a színész legingerlékenyebb népfaj minden emberek közt, s a szerep jóságának minden mellék körülményt feláldoz. Cz. úr azt is állítja hogy az igazgatóságnak az előbbeni választmányban, mivel annak fele saját embereiből állott, könnyű volt valamelly darabra többséget szerezni. Lám lám, és mégis a jövő választmány Cz. ur szerint jobb lesz a réginél. Ez természetesen egészen az igazgatás hatalmán kívül eső személyekből álland! A mondott — valótlan — állításra egyébiránt meg kell jegyezni: 1-ször hogy az igazgatóság rendszerint szintúgy nem tudta, minő művek adatnak be, miként én jelenleg nem tudom. 2-szor ha talán tudta is , nem volt értesítve, hogy a jegyző kiket hivott össze — sorszerint valamelly mű bírálatára. 3- szor: ha csakugyan voltak emberei az igazgatóságnak , azok csak a színészek lehettek s kénytelen is vagyok megvallani hogy némelly újra beadott darab megbirálásánál az igazgatóság a szinészek nagyobb számmali kinevezése által többséget szerezhet . , tett és szerzett is, akarva vagy nem akarva, nem tudom. De kérdem : mi következik ebből ? Czur szerint természetesen az hogy a jövő választmány jobb lesz a megszüntetettnél. De az én logikám azt tanítja hogy ezután, igen is, az igazgatóságnak módjában leend akármelly darab elfogadását rögtön eszközölni, s nem lesz nevezetesen példa rá hogy a Komlósi-féle silány darabok az irótagok többsége által háromszor visszavettessenek s csak akkor fogadtassanak el, midőn végre a választmányban színészi többség neveztetett ki. De természetesen ez Cz úr előtt semmi s a jövő választmány mégis jobb lesz a réginél, mert bár színészekből áll, de azért nem fog az igazgatóság embereiből alakulni! Hogy pedig a választmány csupa pictus masculussá lett volna az által, mivel az igazgatóság kikötötte magának azon szabadságot hogy valamelly darabot adasson vagy ne adasson, ismét csak félszeg felfogás szüleménye. A választmány nem kötelezhette, de nem is kötelezheti soha e tekintetben az igazgatóságot, mert akkor némi részben felül állana az igazgatóságon. A dráma belbecsén s színpadi hatásán kívül vannak még egyéb kérdések is például a kiállítási költség és lehetőség censura stb. miket csak az igazgatóság tudhat és ítélhet meg , de azért a választmányt picus masculusnak épen úgy nem lehet nevezni, mint például nem lehet az academiának azokat, kik valamelly művet kinyomatás végett ajánlanak, ha szinte azon mű némelly mellékkörülmények miatt nem láthat is napvilágot. Elmondtam ezeket, mert már kénytelen valók egyszer a sokféle balítéletek s ferde fogalmak ellen fölszólalni, annyivalinkább, mivel helyzetemnél fogva senki sem gyanúsíthat azzal, hogy talán az eltörlött választmányi taggá léteit óhajtanám vissza s azonkívül mint azon testület egy konjegyzőé, leginkább adhattam felvilágosítást 167