Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-02-25 / 45. szám
annyira meggondolatlan volt távollétünkben házunkból bordélyházat csinálni, gondoskodjék arról, hogy ezen részeg iiu szobájába vitessék. Ha kialussza magát, hiszem, hogy tettét meg fogja bánni. — És vakmerőségéért bocsánatot fog kérni. Téve hozzá Eleonora kisasszony. _Én olly bátor voltam — hibáztam — bocsánatott kérek — rebegő nagy zavar között Borbála asszony. — Nem tesz semmit Borbála asszony, semmit sem tesz , én semmit sem láttam. Gondoskodjék csak ezen ifju egészségéről. Szólott ő nagysága rögtön megengesztelődvén és Eleonora kisasszont karján szobája felé vezetvén. Simon urfi kitárt karokkal térdein csúszva ment utánok , de ő nagyságaik vissza sem tekintettek többé. Borbála asszony végre Jancsival és egy másik izmos inassal felkaroltatá azt és szobájába leviteté, maga is Julcsával utánok menvén. — Ha tudtam volna, hogy annyira megárt neki a bor! — Sopánkodék Borbála asszony. — De szén nem a bor ártott meg neki. — Mondá Jancsi. — E percben azonban szemei Julcsa szemeivel találkozván , mellyek hallgatást látszanak néki parancsolni, száját kezével rögtön becsapá és elhallgatott. — Hanem? — kérdé kíváncsian Borbála asszony. — Hanem a hegedű— szóla Jancsi, hogy mégis valamit mondjon. Borbála asszony nagy szemeket meresztett rá, mintha nem volna képes őt megérteni. — Mit gondol, Borbála asszony ! — Annyit muzsikálni egész nap és fölül rá mind betéve, nem bolondság. Az a legokosabb embernek a fejét is megzavarhatja. Borbála asszony megvolt nyugtatva, Julcsa pedig mosolygott Jancsi ezen ügyessége fölött, mellyel magán olly könnyen segített. Simon urfi szótlanul engedé magát ágyba fektetni. Igen fájt neki, hogy attól, kit mindenek fölöt szeret, csupán azért, mert hozzája a szerelem hangján szólani merészelt, megvettetett, megaláztatott. A mély csendet, melly nem sokára a házban beállott, csak fájdalmas sóhajai zavarák. X. Teljes bocsánat. Másnap reggel Borbála asszony megjelent Simon ural szobájában. Elmondá annak, hogy minő illetlenül viselte magát Eleonora kisasszony irányában, hogy az ő hajai, jól lehet mindig simára szűk fésülködni, soha sem borzas, égfelé emelkedtek. — Soha, soha sem egyeztem volna bele azon mulatság adásába, ha tudom, hogy ön olly hamar elfelejti magát. E szavakkal végezé szemrehányásait. Simon urfi lesütött szemekkel, hallgatá végig Borbála asszonynak kifakadásait, s midőn az beszédjét elvégezé, érzékeny hangon mondá: — Sajnálom Borbála asszony, hogy egyedül engemet okoz. Előbb, mintsem valakit végképen elkárhoztatnának jó volna végére járni, ha az egyedül ő magaé a vétkes. Mert ha a hiba másban is fekszik, égbekiáltó igazságtalanság, csak egyikét a hibásoknak elítélni. Csodálom, hogy nekem kell erre is Borbála asszonyt figyelmeztetni. Mentsen isten, sietett Borbála asszony keresztényi szereteténél fogva magát menteni, hogy én csupán önt vádoljam. Én egész készséggel magamra válallom azon részt, melly a hibából engemet illet. Ha én önt olly szivesen nem kínálom, akkor természetesen a bor nem száll fejébe s ön nem követi el azon illetlenséget, melly közbotrányt okozott. Borbála asszony ámbár Jancsi őt biztositotta, hogy Simon urfi tettének oka a hegedű, mindamellett is, ezt csupán elmés ötletnek tartván, erősen hitte, hogy a bornak tulajdonítható azon jelenet, mellyet ő annyira restellett. — Borbála asszony, ön nagy tévedésben van. Én nem voltam részeg, sem engem, és nem is Borbála asszonyt kell hibáztatni. Bámuljon csak, engemet maga Eleonora kisasszony bátorított fel azon lépésre, mellyel ön annyira roszül. Szólott Simon urfi büszkén. — Szent isten ! én azonnal távozom , én nem akarom a nagyságos kisasszony rágalmazását hallani: fakadt ki Borbála aszszony az elirtózás hangján. —■ Azt gondolja talán ön, mint hogy az egy kis könnyelműséget követett el azzal a zongoraművészszel, kinek talán még magam sem tudtam volna ellenállani úgy a mint vagyok. — És itt Borbála asszony egy kissé megállapodott s mintegy gondolkodni látszott a fölött ha csakugyan ellen tudott volna állani Halványi bájainak. — De hogy még egy gyermekkel is képes volna hasonló könnyelműségre! Tudja meg ön, hogy ez sok, hogy ez kiállhatlan. Simon urfi ennyire megtámadtatva, Borbála asszonytól kit igen tisztelt, rögtön asztalához futott, annak fiókját kihúzván, írásai között keresgélt. — Mindjárt megmutatom önnek Borbála asszony, hogy nem rágalmazok. Szólott aztán össze vissza hányva irományait. Hasztalan hasztalan! Borbála asszony szánakozzék rajtam , mert a szerelmi levelet, mellyet Eleonora kisasszonytól kaptam, elvesztem. — Mondá Simon urfi felhagyva a kereséssel, és olly szerencsétlen képet csinálva, hogy Borbála asszony irtózat és szánakozás között habozott. —• A szerencsétlen még most sem aludta ki magát, még mindig mámoros, ha illyen talál maradni örökre? ! dörmögé magában Borbála asszony. Lássa édesem , — szólott aztán szelíden Simon urfinak, miután a szerelmi levelet, mellyről azt hiszi hogy Eleonora kisasszonytól kapta, elveszté, s azzal magát nem mentheti, jó volna a nagyságos urat, és kisasszonyt, kik maga viselete következtében, igen megnehezteltek, megkövetni. — A megsértett én magam vagyok, miért írja azt, hogy enyém, ha a világ előtt szégyenli érzelmét bevallani ? — veté ellen Simon urfi. (Folyt. köv.) 179 Vidéki élet. Putnok, febr. 20. E nagyra termett várost egy félkegyelmű a suta tyúkhoz hasonlító, másik fertálykegyelmű az egyszarvú állathoz, a harmadik kegyelemtelen pedig azt állítá, hogy, ha Putnoknak még egy szarva talál nőni, akkor akárki is eltalálhatja szarva közt a tölgyit, és ha egyúttal királyi város is találna lenni Midás királyra fogna ütni. . . Lári fári! Az egészből csak annyi igaz , hogy Putnok a Sajóvölgyében mintegy tündéri bölcsőben fekszik s alkalmasint szebben mint a most született spanyol trónörökösné római ragyogó pólái közt, királyi gyémántos bölcsőjében. És továbbá még igazabb , hogy Putnok a Sajó völgyében nem fekszik, hanem régen fölkelt, és mind egyre csinosítgatja magát, hogy épülnek benne nemcsak az emberek, de még a falak is egész toronymagasságig. Úgy ám szegényt! Nálunk új torony is van, már t. i. készülőben, vagyis készen ha úgy teszik a papiroson, mi több még a levegőben is, s épen azért még most keresztet sem lehet rá vetni, majd ha fölküzdi magát magas méltóságába, azonnal megkapandja az érdemkeresztet. És így Putnok nemcsak fölkelt tündéri bölcsőjéből, hanem ki is kelt, és nagyban virágzik, virágzásának napsugára és harmatgyüngye a várból jő, a nemes grófnak Putnok sokkal tartozik, és én is valamivel előbbi levelemben táncllyasmit is kottyantottam, minek nagyobb volt a hite, mint a valósága, akármit mondtam volna is, a nemes gróf iránti benső vonzalmamból tettem mindent, — villámhárítóról akartam gondoskodni, — hála az égnek hogy nem volt reá szükség! Egyúttal a szép főrangú szomszédoknak is gratulálok, és pedig (minthogy a „gratulor“ diák szó) deákul: „Fortior est qui se“ sat. gratulálok, hogy a kis szerelem háború után ismét szent a béke. — Végre hogy a farsangot illendően fejezzük be, szóljunk még valamit a bálról, különösen szóljunk arról a jótékony célú fényes táncvigalomról, mondjuk el, hogy biz azt mi becsülettel megdupláztuk, de azért meg nem lőttük. Szóljunk e nagyjelentőségű bálról, mert a szegények (kiknek javára adatott) nem akarnak szólni egyebet csak hogy: „Táncoljatok! ” De a takarékpénztár (mellynek egyik alapkövét a táncosok lábaikkal akarták kirúgni) ez az új planéta sem akar egyebet beszélni: ,,Aki tesz, annak lesz.“ Szóljunk tehát mi hozzá, mit? legalább azt, hogy ,,hallgatni arany.“ Minemki Számér. Hirharang. ,,Emlékkönyv“ kiadja Danielik János, első kötet most jelent meg Müller Emil nyomdájában, nagynyolcadrétben 400 lap. Ára két pengő forint. A munka kiválólag vallási tartalmú, de olly alakban és előadással, hogy minden műveit olvasó nem mindennapi élvezetet meríthet ez érdekes gyűjteményből. A farsangnak valahára vége van, de a mohóságok azért most is űzik egymást, és szörnyű készületek tétetnek hangversenyekre. Ki a farsang folytán sokat vétkezett, menjen el minden hangversenybe, és vezeklése teljes leend. Tegnap, mint farsang utolsó napján, a pesti német színészek két előadást tartottak, egyet délben, s a másikat délután; a magyarok ellenben egyet sem, hanem csak a táncosokat ugráltatták, hogy az alatt ők maguk is táncolhassanak. A koldusok hír szerint e farsangban nem tartottak külön táncvigalmat. Meglehet, ha nem azért mégis elég koldus táncolt a nyilvános bálokban. A gyárutcában új német nyáriszínházat építenek, hol még a következő nyáron meg fogják az előadásokat kezdeni. A Komáromi nevű új vontató gőzös e napokban kezdi meg rendes pályafutását. Pozsonyban Kirschnig majomszerepei rendkívüli tetszésben részesültek, s