Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)

1852-02-25 / 45. szám

annyira meggondolatlan volt távollétünk­ben házunkból bordélyházat csinálni, gon­doskodjék arról, hogy ezen részeg iiu szo­bájába vitessék. Ha kialussza magát, hiszem, hogy tettét meg fogja bánni. — És vakmerőségéért bocsánatot fog kérni. Téve hozzá Eleonora kisasszony. _Én olly bátor voltam — hibáztam — bocsánatott kérek — rebegő nagy zavar között Borbála asszony. — Nem tesz semmit Borbála asszony, semmit sem tesz , én semmit sem láttam. Gondoskodjék csak ezen ifju egészségéről. Szólott ő nagysága rögtön megengesztelőd­­vén és Eleonora kisasszont karján szobája felé vezetvén. Simon urfi kitárt karokkal térdein csúszva ment utánok , de ő nagy­ságaik vissza sem tekintettek többé. Borbála asszony végre Jancsival és egy másik izmos inassal felkaroltatá azt és szobájába levite­­té, maga is Julcsával utánok menvén. — Ha tudtam volna, hogy annyira megárt neki a bor! — Sopánkodék Borbá­la asszony. — De szén nem a bor ártott meg ne­ki. — Mondá Jancsi. — E percben azon­ban szemei Julcsa szemeivel találkozván , mellyek hallgatást látszanak néki parancsol­ni, száját kezével rögtön becsapá és elhall­gatott. — Hanem? — kérdé kíváncsian Bor­bála asszony. — Hanem a hegedű— szóla Jancsi, hogy még­is valamit mondjon. Borbála asszony nagy szemeket me­resztett rá, mintha nem volna képes őt meg­érteni. — Mit gondol, Borbála asszony ! — Annyit muzsikálni egész nap és fölül rá mind betéve, nem bolondság. Az a legoko­sabb embernek a fejét is megzavarhatja. Borbála asszony megvolt nyugtatva, Julcsa pedig mosolygott Jancsi ezen ü­­gyessége fölött, mellyel magán olly kön­nyen segített. Simon urfi szótlanul engedé magát ágyba fektetni. Igen fájt neki, hogy attól, kit mindenek fölöt szeret, csupán azért, mert hozzája a szerelem hangján szólani merészelt, megvettetett, megaláztatott. A mély csendet, melly nem sokára a házban beállott, csak fájdalmas sóhajai za­­varák. X. Teljes bocsánat. Másnap reggel Borbála asszony meg­jelent Simon ural szobájában. Elmondá an­nak, hogy minő illetlenül viselte magát E­­leonora kisasszony irányában, hogy az ő hajai, jól lehet mindig simára szűk fésü­l­­ködni, soha sem borzas, égfelé emelkedtek. — Soha, soha sem egyeztem volna bele azon mulatság adásába, ha tudom, hogy ön olly hamar elfelejti magát. E sza­vakkal végezé szemrehányásait. Simon urfi lesütött szemekkel, hall­­gatá végig Borbála asszonynak kifakadá­­sait, s midőn az beszédjét elvégezé, érzé­keny hangon mondá: — Sajnálom Borbála asszony, hogy egyedül engemet okoz. Előbb, mint­sem valakit végképen elkárhoztatnának jó volna végére járni, ha az egyedül ő maga­é a vétkes. Mert ha a hiba másban is fekszik, égbekiáltó igazságtalanság, csak egyikét a hibásoknak elítélni. Csodálom, hogy nekem kell erre is Borbála asszonyt figyelmez­tetni. Mentsen isten, sietett Borbála as­­szony keresztényi szereteténél fogva magát menteni, hogy én csupán önt vádoljam. Én egész készséggel magamra válallom a­­zon részt, melly a hibából engemet illet. Ha én önt olly szivesen nem kínálom, akkor természetesen a bor nem száll fejébe s ön nem követi el azon illetlenséget, melly közbotrányt okozott. Borbála asszony ám­bár Jancsi őt biztositotta, hogy Simon urfi tettének oka a hegedű, mindamellett is, ezt csupán elmés ötletnek tartván, erősen hit­te, hogy a bornak tulajdonítható azon jele­net, mellyet ő annyira restellett. — Borbála asszony, ön nagy tévedés­ben van. Én nem voltam részeg, sem engem, és nem is Borbála asszonyt kell hibáztatni.­­ Bámuljon csak, engemet maga Eleonora kisasszony bátorított fel azon lépésre, mel­lyel­ ön annyira roszül. Szólott Simon urfi büszkén. — Szent isten ! én azonnal távozom , én nem akarom a nagyságos kisasszony rá­galmazását hallani: fakadt ki Borbála asz­­szony az elirtózás hangján. —■ Azt gondol­ja talán ön, mint hogy az egy kis könnyel­műséget követett el azzal a zongora­művész­­szel, kinek talán még magam sem tudtam volna ellen­állani úgy a mint vagyok. — És itt Borbála asszony egy kissé megálla­podott s mintegy gondolkodni látszott a fölött ha csakugyan ellen tudott volna­­ állani Halványi bájainak. — De hogy még egy gyermekkel is képes volna hasonló könnyelműségre! Tudja meg ön, hogy ez sok, hogy ez kiállhatlan. Simon urfi ennyire megtámadtatva, Borbála asszonytól kit igen tisztelt, rögtön asztalához futott, annak fiókját kihúzván, írásai között keresgélt. — Mindjárt megmutatom önnek Bor­bála asszony, hogy nem rágalmazok. Szó­lott aztán össze vissza hányva irományait. Hasztalan hasztalan! Borbála asszony szá­nakozzék rajtam , mert a szerelmi levelet, mellyet Eleonora kisasszonytól kaptam, el­­vesztem. — Mondá Simon urfi felhagyva a kereséssel, és olly szerencsétlen képet csinálva, hogy Borbála asszony irtózat és szánakozás között habozott. —• A szerencsétlen­ még most sem aludta ki magát, még mindig mámoros, ha illyen talál maradni örökre? ! dörmögé ma­gában Borbála asszony. Lássa édesem , — szólott aztán szelíden Simon urfinak, mi­után a szerelmi levelet, mellyről azt hiszi hogy Eleonora kisasszonytól kapta, elvesz­­té, s azzal magát nem mentheti, jó volna a nagyságos urat, és kisasszonyt, kik maga viselete következtében, igen megneheztel­tek, megkövetni. — A megsértett én magam vagyok, miért írja azt, hogy enyém, ha a világ előtt szégyenli érzelmét bevallani ? — veté el­len Simon urfi. (Folyt. köv.) 179 Vidéki élet. Put­nok, febr. 20. E nagyra termett várost egy félkegyelmű a suta tyúkhoz ha­sonlító, másik fertálykegyelmű­ az egyszar­vú állathoz, a harmadik kegyelemtelen pe­dig azt állítá, hogy, ha Putnoknak még egy szarva talál nőni, akkor akárki is elta­lálhatja szarva közt a tölgyit, és ha egy­úttal királyi város is találna lenni Midás királyra fogna ütni. . . Lári fári! Az egész­ből csak annyi igaz , hogy Putnok a Sajó­­völgyében mintegy tündéri bölcsőben fek­szik s alkalmasint szebben mint a most szü­letett spanyol trónörökösné római ragyogó pólái közt, királyi gyémántos bölcsőjében. És továbbá még igazabb , hogy Putnok a Sajó völgyében nem fekszik,­­ hanem ré­gen fölkelt, és mind egyre csinosítgatja magát, hogy épülnek benne nemcsak az emberek, de még a falak is egész torony­magasságig. Úgy ám szegényt! Nálunk új torony is van, már t. i. készülőben, vagy­is készen ha úgy teszik a papiroson, mi több még a levegőben is, s épen azért még most keresztet sem lehet rá vetni, majd ha föl­­küzdi magát magas méltóságába, azonnal megkapandja az érdemkeresztet. És így Putnok nemcsak fölkelt tündéri bölcsőjéből, hanem ki is kelt, és nagyban virágzik, vi­rágzásának napsugára és harmatgyüngye a várból jő, a nemes grófnak Putnok sokkal tartozik, és én is valamivel­ előbbi leve­lemben táncllyasmit is kottyantottam, mi­nek nagyobb volt a hite, mint a valósága, akármit mondtam volna is, a nemes gróf i­­ránti benső vonzalmamból tettem mindent, — villámhárítóról akartam gondoskodni, — hála az égnek hogy nem volt reá szükség! Egy­úttal a szép főrangú szomszédoknak is gratulálok, és pedig (minthogy a „gratu­­lor“ diák szó) deákul: „Fortior est qui se“ sat. gratulálok, hogy a kis szerelem háború után ismét szent a béke. — Végre hogy a farsangot illendően fejezzük be, szóljunk még valamit a bálról, különösen szóljunk arról a jótékony célú fényes táncvigalomról, mondjuk el, hogy biz azt mi becsülettel megdupláztuk, de azért meg nem lőttük. Szóljunk e nagyjelentőségű bálról, mert a szegények (kiknek javára adatott) nem a­­karnak szólni egyebet csak hogy: „Tán­coljatok! ” De a takarék­pénztár (melly­­nek egyik alapkövét a táncosok lábaikkal akarták kirúgni) ez az új planéta sem akar egyebet beszélni: ,,A­ki tesz, annak lesz.“ Szóljunk tehát mi hozzá, mit? legalább azt, hogy ,,hallgatni arany.“ Minemki Számér. Hirharang. ,,E­mlékkönyv“ kiadja Danie­lik János, első kötet most jelent meg Müller Emil nyomdájában, nagynyolcad­­rétben 400 lap. Ára két pengő forint. A munka kiválólag vallási tartalmú, de olly alakban és előadással, hogy minden műveit olvasó nem mindennapi élvezetet meríthet ez érdekes gyűjteményből. A farsangnak valahára vége van, de a mohóságok azért most is űzik egymást, és szörnyű készületek tétetnek hangverse­nyekre. Ki a farsang folytán sokat vétke­zett, menjen el minden hangversenybe, és vezeklése teljes leend. Tegnap, mint farsang utolsó nap­ján, a pesti német színészek két előadást tartottak, egyet délben, s a másikat délu­tán; a magyarok ellenben egyet sem, ha­nem csak a táncosokat ugráltatták, hogy az alatt ők maguk is táncolhassanak. A koldusok hír szerint e farsang­ban nem tartottak külön táncvigalmat. Meglehet, ha nem azért mégis elég koldus táncolt a nyilvános bálokban. A gyárutcában új német nyári­­színházat építenek, hol még a következő nyáron meg fogják az előadásokat kezdeni. A K­omáromi nevű új vontató gőzös e napokban kezdi meg rendes pályafutását. Pozsonyban Kirschnig majomsze­repei rendkívüli tetszésben részesültek, s

Next