Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-04-08 / 81. szám
melly tetőpontra hágott, midőn nehéz álmomban félrebeszéltem, felébredtemkor pedig eszméletlen kábulás által nyomattam el, melly képtelenné tett négyet szónak kihallgatása, felfogása és megfelelésére, illy féleszméletlenül feküdtem négy napig. A fürdőorvos az évszak elteltével a városban lakván, onnét naponként háromszor jött ki látogatásomra, de én folyton tartó kábulásom miatt bajomat meg nem nevezhetvén, csak általános hűtőszereket rendelhetett. Csökönös ellenszenvem miatt az orvosságot csupán Bella fáradhatlan könyörgéseire vettem be, kit minden üveges szemeim dacára is felismertem kényes pilláival és mosolygó ajkaival, midőn selyem karjával fejemet a vánkosról felemelte. Ötödik napon délben, jól emlékszem reá, ismét gyógyszeremet akarta nyújtani, midőn sikoltva ugrott vissza tőlem, mert viszkető orromat kíméletlenül nyomván meg, a vér patakként ömlött ki belőle. Eleinte kísérleteket tettek hideg burogatásokkal a csillapításra, de ezek félóráig sikertelenek maradván, az orvosért küldöttek. Hoszabb időbe került, mígez megérkezett, s ekkor már két óra hosszant szünetlenül csörgött vérem. Fejemet már önmagam erejéből fentartani nem birám, s éreztem, mint remeg védangyalom két keze, mellyekkel engem gyámolitniigyekezett, holott maga sem bírt állani. A vérveszteség eszméletre hozott s teljes öntudattal éreztem gyengülésemet. Végre karom is lehanyatlott, mellyre könyököltem, s a lánynak nem volt elég ereje engem tartani, de fehér halotti arcomtól meghatva szemei lecsukódtak s sürü könyei szemfödömre peregtek. Láttam, hogy kezeimet tartja, de nem éreztem gyengéd ujjait, mert a vér karomig kifolyt már azokból, s az ónnehéz tagok saját sulyoktól kisiklottak az erőtlen ápolónő birtokából. Úgy tekintettem őt, mint a fájdalom angyalát, kinek magasztos vonásbról a gyászló lélek szenvedései sírnak le, s szerelmének idvezitő tudatában mosolyogva vártam elvérzésemmel bizonyosnak vélt halálomat. Nem mint a harcban, a véletlen és rögtönös, de a lassú bizonyos halál közelgett felém ; nyugodt voltam , mert bűnök nem terheltek, és boldogul hagyandám el a földi létet, mert tudtam, hogy lesz ki síromat meglátogatja néha, s egy két szives könyet áldozik emlékemnek. Bár akkor, és ne később élve kellett volna engemet megsiratnia J ötevényt. (Folyt, köv.) Vidéki élet. Miskolc, apr. 5. A hosszas hallgatás után itt az ideje, hogy beszéljünk kissé városunkról — annyival is inkább, mert immár a pacsirták is megtörték hallgatásukat, s a fris tavaszi légben hozzánk szólnak édes dalaikban, s buzdítólag hatnak szivünkre és kedélyünkre. — Illő azért, hogy a vidéki levelezők is fölserkenjenek , a tavasz mivoltáról érdekes és nem érdekes tudósításaikat megkezdvén, — illő hogy Miskolcról is tudjon már valamit az olvasó világ, miután arról egész farsangon és böjtön keresztül, szóval e jelen 1852-dik évben még semmi tudósítás nem jött a Hölgyfutárban. Volnának pedig itt levelezők többen, kik koronként írhatnának, ha egyiket a restség, másikat a hivatal le nem nyűgözné, harmadikat pedig fogva nem tartaná a szerelem és e miatt falun nem kellene időznie, — mint történik ez jelenleg azzal, kit már régóta — mint némelly körülményekből gyanítom — ... .án táncolt le egy barna kislány szépséges gyönyörűségeivel. — Amire jó lenne már haza is tekinteni, hogy láthatnánk váljon csináló nagy változást az emberen az a szerelem ? — De talán meg is haragszik ő — ti kiről beszélek, hogy palam et publice szerelemmel vádolom? no . . no . . félre a haraggal, én nem merem azt egész bizonyossággal állitani, csak gyanítom — a sejtés vagy gyanitásból pedig nem következik mindjárt valóság. — Volna pedig tárgy — ha haza jönnél — feldolgozni való, és tudom hogy nem igen esnél azon helyzetbe — mint ama politicus levelezője a ,,Pesti Naplónak“ ki egyszer tárgy szűkében lévén : a szegény megboldogult „Szilgyi Palkó“ és ,,Lupus Zsanet“ magán jellemét voná kétségbe, s arról igen érdekesen diferált. — No de térjünk a dologra : Hidassi Elek színész társulatával — miután azt új tagokkal szaporitá, a régiekből pedig néhányat elküldött, vagy azok hagyták el őt, — múlt hó végén hozzánk megérkezett, s előadásait mart. 27-én „Női harc“ című vígjátékkal megkezdő, mégpedig legelőször is kedvező sikerrel, melly közönségünkre azon jó hatást eszközlé , miszerint azóta folytonos pártfogásban részesül Thália; és én merem jóslani, hogy a miskolci publikum — ha igyekezetet s tanulmányozást tapasztal a színészek részéről — bizonyosan folyvást részvétet tanusitand. — Egyébiránt a társaság legméltóbb tagja s egyszersmind a közönség kiváló kedvence Hidassiné (Prielle Cornélia) mit talán ő maga is jól tud, mert még minden föllépése zajos tapssal s éljenekkel fogadtatott. — Ő föltalálja magát a víg és komoly szerepekben, de különösen az utóbbiakban tiszta és kedvesen csengő hangjával valóban művészi ihletet párosít. — Múlt szombaton különösen ,,Lecouvreur Adrienne“ szerepében fényesen bizonyítá be művészetével, miszerint ő hatni tud a kedélyekre, rezgésbe tudja hozni a szív húrjait, meglágyítni az érzést és magával bírja ragadni a lelket, — hanem itt jut eszembe hogy azon bizonyos hívatlan tapsoncok — kik vagy nem értenek a dologhoz, vagy pláne malitiosusok — jó lenne ha a színházból elmaradnának, hogy otromba röhögéseikkel a legkomolyabb jelenetekben, sem a művésznő játékát ne konfundálnák, sem a publikum nagyobb részét e miatt méltó neheztelésre ne ingerelnék, vagy szinte az előadások vége felé történni szokott készület, s az ebből eredő mozgás és zaj is felettébb boszantja a figyelmet és gyengíti a legszebb jelenet hatását. — Langh Baldiné szinte kitűnő tagja Hidassi társaságának s róla hasonlóan csak dicsérettel szólhatunk. — A férfiakról most ezúttal hallgatok, némellyiknek köztök azonban incognito megsúgom , miszerint jobban figyeljenek az ikes igék használatára, mert ahoz értő ember fülét végetlen boszantja az : midőn p. o. haragszom helyett haragszok — következnék helyett következne hangzik, valamint önmaguk által alkotott élceket se zavarjanak a darabba. Mint értesülve vagyok, hazánk nagy szinésze Lendvai, vendégszerepekre készül hozzánk, no hiszen csak hozza isten, mi készítjük számára már előre a koszorúkat. — hit szerint Debrecenből Rónai is szándékozik nejével együtt meglátogatni bennünket — őket is igen szívesen várjuk, és nagyon sajnálnunk kellene, ha várakozásunkban valamikép megcsalódnánk. Húsvét utánra tehát szép reményekkel kecsegtetjük magunkat, majd talán rendez egy dalt Thuri János is, aki jelenleg a hazánk szerte ismert és méltányolt Karács Teréz növeldéjében tanítja a salon táncokat. . Boldog ünneplést kívánva szerkesztő urnak, vagyok a ki voltam ugyanaz. 323 Hilliarc'tng. — Gr g á sz dr. Méhes Sámuel kolozsvári nyugalmazott tanár közelebbről Kolozsvárt meghalt. A boldogult egyik volt azon jobbaknak kiknek életök semmi sem volt egyéb polgári erények folytonos gyakorlatánál. Ő mint tanár, mint író , mint szerkesztő és mint honpolgár egyaránt kiérdemelte és birta polgártársai szeretetét és becsülését. Vagyonossága eszközöket nyújtott szűkölködő embertársain segiteni és jótékony alapítványokat gyámolitani, mint ő olly örömest, és olly gyakran tett is. Kolozsvár, sőt az egész haza szegénysége megtanulta és megszokta nevét imádságába befoglalni. Számtalan jótékony célokra tett áldozatai közöl csak egyet említünk, mert ez egy is tökéletesen elég arra, hogy a Méhes név a késő ivadék által is tisztelettel említtessék. Ő alapíttotta a kolozsvári ref. collégiumban a mindaddig és pedig a tanuló ifjúság kézzel fogható hátrányára hiányzott természettudományi tanári széket, miáltal lehetővé tette hogy a legszegényebb tanulók is kiképezhessék magukat a tudományosság ez ágában is, mi mind addig, mivel rendes tanár hiányában csak mellékesen és igen röviden adatott elő, teljes lehetlen volt. Béke és polgártársainak áldása legyen porai felett! — Egy újdondásznak, ha hivatásának lelkismeretesen meg akarna felelni, ollyannak kellene lenni, mint Figaro volt, a sevillai borbély. Járni, futkosni egész nap az utcákon, megjelenni mindenütt, hol csak valami látni, hallani való van. Ellesni a kofák veszekedéseit, jelen lenni a schuszterinasok csínjainál, végig hallgatni a bérkocsisok gorombáskodásait, tanúskodni a pincérek és konyha hercegnők közötti szerelmes jeleneteknél, tanulmányozni a zsidópiac rejtelmeit, végighallgatni a tudóstársaságok értekezéseit, ellesni a vendéglősök vegytani kísérleteit, bepillantani a színházi titkokba, figyelemmel kísérni a művészek és művésznők közös magánéletét, szóval, ollyannak kellene lennie, hogy mint Figaro elmondhassa magáról: Figaro itt, Figaro ott, Figaro mindenütt! De hogy mindezt valaki megtehesse, arra legalább 16 láb, 32 szem és 64 fül kivántatnék; már pedig a természet az újdondásznak sem adott ez értékek közöl egyet sem, kettős adagban, és így nem csoda, ha néha újság hiányában óságokról beszél, és miként mi most, elkezd azon sopánkodni, hogy nincs semmi újság, hogy közéletünka magáné-