Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-04-20 / 90. szám
tól kezdve egész a Rundschaftsblattig, tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy ezen ember az életforrás felfedezése nélkül is Mathuzalem korú leendő, ha életerejét olly kiszárító dolgoktól megkíméli, igen ezredéves lehetett volna azon ember újság olvasás nélkül, ki minden lapok mindennapi végigolvasása után is ötven esztendős koráig meg nem őszült. M. Kövesdről Miskolcra visz az országút, vagyis inkább az országúton a lovak. Száraz időben páratlanul jó szokott lenni ezen országút, midőn én utaztam arra, alig lehetett a sártól mozogni, hanem ez igen természetes, ahol én megjelenek, ott a legroszabb esetnek, szerencsétlenségnek kell történni. Vattán létemkor is legjobb barátom háza leégett, midőn ab... főbíró lovam N. .. re mentem, 200 pengős csődöre lábát törte, N. ra érkezvén pedig — egy kedves régi pajtásom megházasodott. Ahol én vagyok, velem jár a szerencsétlenség, pusztulás, és ezekhez sok esetben hasonlító házasság. Végre elváltam a romemlékektől, a vaarhakereskedőtől, s az örökké evő lengyel lelkipásztortól. Szeretném tudni, mennyit evett meg az utóbbi Varsóig. A miskolci tér és országairól jobbra kanyarodtam Vatta helységébe , soha ennél szebb tájon fekvő helységet nem láttam. Egyfelől a Tiszáig nyúló beláthatlan róna, másfelől a Mátrák hosszú sötétkék hegylánca, maga az öreg Mátra úgy néz ki, mint egy fekete koporsó, mintha bele lenne temetve minden, minden, mi e gyönyörű vidék szépségének árthatna. Vattán első földbirtokos Fáy Antal, a magyar dalok Lisztje. . . . Édes Tóni bácsi nemzetiségünk érdekében, a magán felszólítások sikeretlen elhangzása után, publice szólok önhöz . Önnek adott a providentia egy pár ollyan kezet, melly kizárólag lenne képes a külfölddel, s általában a zenevilágban páratlan magyar dalainkat megismertetni minden oldalról; vannak esetek, midőn a szerénység bűn, Tóni bácsi világa nem Vatta feltáncolhatnak a vattai notabilitások, Ferkó, meg Pesta cigány egy pengős csárdásai mellett is, ön csárdásait és szivrázó lassú magyarjait az egész világnak kell hallani, bámulni, élvezni! — Tóni bátyámnak, ha nem akar vétkezni, föl kell lépni, hadd potyogjon le az ások zongoravirtuóz az ugorkafáról, mint a verebek az akác lombokról, midőn én önnek szákis kertjében közidök Hintáztam. Szóval, semmi kifogás, Tóni bácsi világa nem Vatta, újra mondom, mindazon tekintélyek nevében, kik önt legközelebb Pesten bámulták. Vattán lakik egyik, különösen a nők által kedvelt fiatal költőnk is, kiről némelly kritikusok azt mondják, hogy nincs benne költészet; — ezen némelly kritikusok magok írni és tenni nem bírván, mást sem engednek. Hasonlítanak — mint az öreg Szemere Pál mondá — a hárem őrökhöz. Vattáról Miskolcig a leggyönyörűbb tájképek, erdős halmok, hegyi patakocskák csörgése és madárdal mellett lehet utazni; különösen van ezen vidéknek egy pontja, honnét a Tiszát, a tokaji hegyet, s tiszta időben a Kárpátokat is beláthatni. — én ezen a ponton szeretném életemet eltölteni, egy kedves kis feleség, később pedig többek társaságában. Kedves kis feleség nélkül nem sokáig időztem a szép ponton, hanem mentem Miskolcra. Az önzéstelen, tiszta magyar barátsá 359 got ősi fényében Borsodban, s különösen Miskolcon is láttam ; aranykedvű becsületes nép ez ! áldja meg őket az isten ! Bunkó zenetársaságát is hallottam ez alkalommal, ki is egyenruhás barna fiúival körutakat szokott tenni Heves és Borsod megyékben ; bandája jó ugyan , de a vidéki levelezők minden feldicsérgetése mellett sem mérkőzhetik a pesti népzenészekkel; alig van hazánkban hely, város, melly lelkesebben karolná fel nemzeti irodalmunk ügyét, mint Miskolc. Miskolcon minden író nevét ismerik, legyen bár az Spetykó Gáspár, B. . . . Miskolchoz hasonló nagy városban egy miveit ( a társaséletben szereplő fiatal ember lévén nálam látogatást, midőn szobámban lévő első költőnknek Aranynak arcképén a legnagyobb kegyelettel merengtem, azt kérdezé, ki ezen Arany János?! mit szólhattam volna, azt felelem: gépész! de olly hangon, hogy többé soha sem kérdezett. Különösen Soltész Judit lelkes honleány fáradhatlan irodalmunk terjesztése körül, a nyilvános elismerésen kívül buzgalmának érzete legyen jutalma! További utazásom leírását nem folytatom, igen szomorú lenne; leverőleg hatott kedélyemre egy Miskolcon hallott gyászhir, t. i. hogy kedves költőnk Pap Endre , olly korán elhunyt. Istenem ! hány poétát adtunk volna helyette, ha a halállal alkuba lehetne ereszkedni! de hiába! már ilyen a sors, Kisfaludy Károly is meghalt legvirágzóbb élte korszakában, sok szerencsétlen versfaragó pedig most is él! Manki. N a s s z a ii. (Arab rege). (Folytatás.) E közben új élet nyilt a két férfi fölött. — A jó öreg atya nyugodtan kezdi elbeszélgetni azon csapásokat, mellyeket a lefolyt harcokban szenvedett. Elmondá neje bánatát, szenvedéseit, s a vérig rázó nyomort, mellyben meg kelle neki halnia; elmondá saját életét, múltját, mellyben mint dahesztáni helytartó élt, s mellytől a mostani sah által sógorával folytatott harcban fosztatott meg. Elmondá Nadir katonáinak fegyelmetlenségét, durva hideg modorát , s végre a tényt, hogy Hasszán szinte e csapások között veszett el. Az ifjú részvéttel hallgatá mindezen tragikumokat. Csodálta , hogy a kifáradt apa végképen, össze nem törött ennyi csapások alatt. Ám mert fájó emlékek és sebjei a jelennek, rendszerint elveszik az élet érdekét. S ki vigasztalást nem talál — gondolá — többnyire elvész, mint a sziget, mellynek porhanyósak partjai. A lefolyt események véghangjai mindig zúgnak fölötte, s visszaviszik őt az emlékezet véres hazájába. ... de az öreg még élt; idő és történet némileg felejteték vele a bánatot, s az események folyamában lassanként enyhületet nyert, s innét van az , hogy az ember ki tudja heverni a legvéresebb keservek fájdalmait is. Hasszán most más pontra vive át az öreg figyelmét; elkezde ő is saját sorsáról beszélni; — elmondá nehéz fárasztó napjait, a kétségbeesésig sorvasztó állapotot, az elszigetelt magányt, a jó dervis gondoskodó lelkét, — s az élet táblájára olly képet feste le, mellynek feje fölé láthatlan kezek kötik a koszorút, s midőn isten int, akkor teszik reá. . . . Hasszán fölnyitá jelenét; végbetűiben előtűntek az aranyos napok, — s a jó öreg nyugalmat nyere ennyi öröm miatt; végre még e képhez egy betű hiányzott, — sah Nadir neve, mellynek Hasszán szolgálatában élt, s a név után az öregnek arcára sötét felleg tolált. . . . — Igen atyám, igen! — folytató Hasszán életvázlatát, — engem sad Nadir kiemelt sorsom jelentéktelenségéből, s alkalmat nyújtott, hogy boldoggá legyek. Seristán kormányán nyertem meg hatalmam térkövét; a föld úrrá tette Nadir sadi hatalmassá, s hogy valódilag boldoggá is legyek , — egy hiányzott még — megosztani a kéjt azokkal, kiknek keblükön látom meg a napot. . . . Szegény anyám, ő már a föld alatt, s igy neki élvet nem nyújthatok. . . . Hanem tejó atyám velem jösz, osztozni fogsz sorsom minden drágaságiban, mert illő, hogy a jó Abdallah gyermeke hálával tisztelje meg ősz atyjának végső napjait ! . . . — Fiam — válaszolt az öreg komoly hangokon — Nadir sah házamnak ősi ellene, s ha tán Seristán kormányán látna engemet, megjelenésem hihetőleg téged is lebuktatna onnét. — Nem úgy atyám ! Nadir sah velem benső viszonyban él, s ha egész világot elitélné is, te neked végettem megkegyelmezne. Mert a sachot én tettem azzá, ami most. Mert ha nem vagyok, a sachnak rég sorladoznak hamvai. — Meglehet mindez, gyermekem. De Nadir sachot ngyakran el szokták ragadni szenvedélyei. Ő türelmetlen ember, s midőn fölmelegülnek tikkadt ízei, elváltozik lelkében a világ. — Boszut boszura tesz, s vadságában patakban öntött vérnél, nem hatja meg a nyögés, mellyet a lélek utófájdalmai adnak, midőn szakadoz a test. . . Sadi Nadir kibonta egy világrészt nyugalmaiból, s mióta Delhi városát porrá zúzátvá, háromszázés ezer indust legyilkoltatok, — nem hisznek neki. — Jobb szeretném, édes fiam, ha te is elhagynád e cifra kórházat, s visszatérnél az ősmagány tiszta rejtekébe. . . Tedd le ruhádat, fényes címedet, vágyaidból temess el egy parányi, s hagyd a bitorkodást arra, ki lelket érez magában kínzani saját nemzetét. . . Nadirnak oh roppant bűne van! Ne hidd, hogy kik őt gyűlölik, környezetében megnyugvást nyerjenek.. . Tűrjük őket, miként Mózes népe Pharao jármait, de szeretetet és bizalmat nem hord irántok Persiának egy szolgája sem! Nadir saci sok vért kiontott, s kik hatalmának gépezetében tért foglalván el, azokat szintolly hidegen nézzük majd, ha elvégre összeomlanak, mint a classikus szörnyet, ha a türelmet vesztett nép összeszaggatja ronda ízeit. . . Sadi Nadir ugyan most furcsa szerepet játszik. Házi ünnepein bort áldozik a népnek, hogy imádtassék, de azért barázdáiban mégis vérig üldözi azt. Alamizsnát nyújt, hogy kérkedjék, gyilkol, hogy ünnepet adjon. Szóban, mosolyban bőkezű, de kegyelme szűk, és uzsorás. . . . Nyilvános körben tolakodó és nagylelkű, magánérdekeknél önző és konok. — Mig véleményt hódit, sima és szerény, ha birja azt, pöffeszkedő s hideg. Szive álnok, esze az érdeké; eszköze színjáték, célja hiú, maga gazember. Óvd fiam tőle magadat. . . . (Folytatása köv.) Szöllősy Benő.