Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-01-26 / 21. szám

— És honnan gyanítod ezt ? — Oh ! elárulja egész valóm ; mert ha e hölgy közelében vagyok, rendkívül óhajtom a magányt; mert fáj, hogy nem lehetek hozzá közel; mert úgy érzem magamat, mintha töm­ve volnék villanyossággal, melly éget, s mellytöl csak az ő érintése szabadíthatna meg; mert ha közel vagyok hozzá, hevülök és fá­zom egyszerre; mert vad kedvem volna le­térdepelni elébe; mert szeretném, ha kínoz­na, tiporna, csakhogy velem foglalkozzék, s mert végre elvesztem­ nyugalmamat. Milly szabadon lélekzettem, míg nem szerettem! Most keblem elszorult, tüdőm kevés , aterem lázas. Szóval, a betegség egy neme van rajtam. — Igen, betegség, hisz a szerelem nem rendes állapot, jegyzem­ meg. — Mellyből nincs kigyógyulás. — Mellyben az idő legjobb orvos. — Meglátod, meghalok, mond Gusztáv könyben úszó szemekkel. — Elébb vedd el Marit, s azután halt meg. — De ő mást szeret. — Meg vagy róla győződve ? — Bizonyos vagyok benne; a szerelem finom sejtelmekkel bír. — De hátha e hölgyben átalában kevés érzékenység van ? — Mindegy, el vagyok veszve. Mit te­gyek? — Tűrj egy kissé, s ne mondj le a re­ményről. — Ha tízezer forint jövedelmem volna, a lemondás eszembe sem jutna , mert tudom, hogy e dús jövedelem Mari szemei előtt azon­nal érdekesebbé tenne. — Tán észrevetted, hogy Mari pénzes parthiera számít? — Nézetei legalább ezt árulják el. — Szabad tudnom e nézeteket ? — Semmi titok. Ezeket te már más höl­gyektől is hallhattad. Mari azt tartja, hogy okos leány szabadságától csak arany bilincsek árán válhatik meg. — Ez barátom érzékenység hiánya, s oka hölgyeink jelenkori nevelésében rejlik. Azon pompás, költséges, és úgyszólván szín­padi nevelés, mellyet a jelenkori tón hoz ma­gával , úgy látszik, elvül tartja, hogy a höl­gyek minél kevesebb érzékenységgel bír­janak. — Fájdalom! megfosztják a hölgyet legnagyobb kincse­, érzékenységétől. — Van valami, mi ez aristocraticus ne­velést menti; ime, te legközelebbi példája vagy annak, hogy az érzékeny szív mennyi bajt okoz. Az érzékeny szivek folytonosan remegnek mint a delejti, míg a börhönyödött szivek dacolnak a szenvedély meleg lehelleté­­vel. Azonban ebből ne következtesd, hogy én nagy rokonszenvvel volnék a börhönyödött szivek iránt. Ezeket én megkövült virághoz, vagy gyümölcshez hasonlítom, mellyek hasz­nát senki sem veszi. Csak azt akartam meg­mutatni, hogy minden dolognak van fény és árnyoldala. Mi Marit illeti, légy nyugodt. Én nem hiszem keblét annyira vértezettnek, hogy Amor nyilai meg ne sebezhetnék. Nézd meg villámos szemeit. — Bennük égi tűz ragyog, vágott köz­be lelkesedve Gusztáv. — Igen, s ha e tűzzel játszani akarsz, én közbejárásomat ajánlom. — Köszönöm , oh! köszönöm, mond a hála hangján Gusztáv, te a legjobb barát vagy. — Működésemet rövid idő múlva meg­kezdem, melly abból álland hogy neked Mari szivéhez utat nyessek, mert te sokkal gyön­gébb , és álmodozóbb lelkű vagy, hogy sem százötven imádóból álló örsereg Mari szívé­hez juthatni előtted legyőzhetlen akadály ne legyen. Csak arra kérlek ne menj addig Ma­rihoz, mig én nem mondom. IV. E párbeszéd után egy pár nap múlt el, mialatt én folyton azon gondolkozom, hogy Mari hajlamait mikép lehetne kiválólag Gusz­táv számára megnyernem ? Első pillanatra furcsának tetszhetik, hogy e hajlamokra én ennyi súlyt helyeztem. Azonban, ha tekintet­be vesszük azon majdnem kétségbeejtő álla­potot, mellyben Gusztáv Mari közönye miatt siütödött, természetesnek találandjuk, ha ez úgy előttem némi fontosság színében tűnt fel. Legelső gondom volt, magamat Marinál bemutattatnám, mi nem nagy nehézséggel járt. Mari szívesen ismerkedett, miről számos ismerősi bizonyságot tesznek, s azért a bemu­tatások elébe semmi akadályokat nem szokott volt gördíteni. Megkértem egy ismerősömet, ki szinte Mari bálványozói közé tartozott, s először is ennek társaságában látogatom meg Marit. E pillanattól fogva semmi sem akadályozott, hogy Marit annak idejében láthassam ; annak idejé­ben mondom,­az­az reggeli 9 órától esti 9 óráig. Meg kell vallanom, hogy látogatással al­kalmával néha majd kiestem közbejárói sze­repemből, mellyet egyébiránt Mari nem is sej­tett. De ez nem volt volna csoda, mert Mari tetőtől talpig azon hölgyek közé tartozott, kik az idegekre igen buzdító hatással vannak, s kik e hatást majd öntudatosan, majd öntudat­lanul idézik elő. Azok előtt, kik a hölgyeket kevésbbé tanulmányozták , nem lesz érdektelen tudni, miben állottak ez öntudatos, s öntudatlan ha­tások ? Tapasztalásból tudom, hogy a hölgyjel­lem szereti a szélsőségeket. Ezen szempont­ból indulok ki, midőn Mari irányában a tár­salgásra nézve követendő taktikámat megha­­tározom. Ennélfogva én, midőn Mari társaságát oszlám vagy jobban mondva élvezem, vagy komor, csüggedt, s hallgatag valók, vagy pe­dig enyelgő, vidám, beszédes. Beszédeim nemcsak telve voltak a ki­fejezések azon fényűzésével, melly a tizenki­lencedik századnak sajáta, de néha a költé­szet zománcával is ragyogtak. E pompás, s fényűzéssel teli beszédre Mari szinte elámult, mintha varázslátványnak lett volna tanúja. Ily i­lyenkor ő akaratlan és álmodozásokba mélyedt, mint az utazó, kit a Vampir szárnyaival le­gyez. S midőn én láttam hogy a világi szoká­sok fagyos pompájában megdermedt lény félig ébren félig álmodva, hátrahanyatlott fővel ül zsölyéjében, szinte feledém­, hogy szerepem nem terjed tovább a közbejárásnál. E hatást reám Mari öntudatlanul téve. Vagy midőn reggeli látogatásom alkal­mával Mari csinos pongyolájában előttem megjelent, a látvány olly igéző volt, hogy általa a legmélyebben valók érdekelve. Hogy is ne ? Marinak sugár, vékony termete ki volt emelve a könnyű szövetű pongyola által, melly kacéran simult karcsú derekához. Hogy a karcsú derék reám mennyire hatott, arról Marinak fogalma nem lehetett, mert ez esetben neki is legalább egy pillanatra férfinak kellett volna lennie. íme, ez az öntudatlan hatás másik pél­dája. Öntudatos hatások alatt azokat értem, midőn valamelly hölgy szép kis lábát, vagy elfödött vállait egy pillanatra láttatja, vagy midőn kezet nyújtanak neki, s ő az odanyúj­­tott kézzel ösztönszerűnek látszó gyöngéd szorítást éreztet. Hogy mindezek fiatal emberre buzdító hatással vannak, nem tagadhatni , s igy ré­szemről is: nem volt volna csoda, ha Mari irányában közbejáró szerepemből kiesem­ vala. Azonban, eszembe jutván a nemes cél, melly végett magamat Mari ismeretségébe befontam, pillanatnyi szédelgésemből felesz­méltem , s féken tartom azon szilaj paripát, mellyet szenvedélynek neveznek. Végre többszöri látogatásim folytán meggyőződve a felöl, hogyha egyébként nem is, de az eszmék hatalmánál fogva Marira né­mi hatással vagyok, mindinkább közeliték a célhoz , mellyet magamnak kitűztem, s melly nem volt egyéb, mint hogy Mari kiváló rokon­­szenvét Gusztáv számára megnyerjem. Küldetésem diplomatikai jellemmel bírt, s megoldása annál nehezebb volt, minthogy a hölgyek maguk is természet szerint a legjobb diplomaták, s egyedül finom ösztöneik segé­lyével könnyebben jutnak a dolgok mélyére, mint a férfiak néha hosszú gondolkodás által. Azért is, nekem úgy kellő szerepemet vinnem, nehogy Mari észrevegye, hogy más­nak vagyok ügynöke. Mindaz, mit Gusztávról Marinak mondtam, nem kiszámítás, de a vé­letlen színével bírt. Magától értetik, hogy ha Gusztáv szóba jött, őt mindannyiszor dicsér­tem ; azonban dicséretemben is fokozatosnak kelle lennem. E fokozatos dicséret által Mari megszokott ahhoz, hogy Gusztávról csak ked­veset és szépet halljon. S csak így jön lehe­tővé, hogy Mari később valóknak tartsa mind­azon túlzott vonásokat, mellyekből Gusztáv­nak szinte mesés jellemet alkottam. Végre megérkezett az idő, midőn Gusz­távot olly fényben állitám Mari képzete elé­be, hogy e fény Gusztávnak anyagi és szel­lemi értékét jóval túlhaladta. — Hiszi , Mari kisasszony, hogy Kál­­nay Gusztáv minden tekintetben a legritkább egyéniségek egyike ? — Minden tekintetben ? Ez szerencse. — Igen kisasszony, hogyha nő volnék, dicsőségemnek tartanám e fiatal ember szívét bírhatni. — Saját tapasztalásomból én is csak dicséretest mondhatok róla, viszonzá Mari,— igen jó és fáradhatlan táncos. — Meglepetésemet kell önnek nyilvá­nítanom, hogy olly szép, és szellemdús fiatal emberről csak annyit tud ön mondani. — Mi a szépséget illeti, mond Mari, én erre nézve igazán nem tudok alapos íté­letet mondani. Én nem tudom, milly kellékek kivántatnak ahhoz, hogy valakit szép férfinak mondhassanak. — Szerencséje kisasszony, hogy e nyilatkozatot, mellynek őszinteségén nem szabad kétkednem, egyedül csak én hallom, ki önnek boldogságát olly érdekmenten óhaj­tom. Imádóinak serege képes volna e nyilat­kozatra fellázadni. Nehogy azonban ön még egyszer valaha kénytelen legyen megvallani, hogy nem tudja, miilyen a szép férfi, én meg fogom erre önt tanítani. — Igen le leszek kötelezve, mond mo­­solygva Mari. — A férfiban úgy, mint a nőben a szép­ség első feltétele a vonások aránya , és ösz­­hangzása, mert a szépség főkép a szemet érdekli, a szemnek pedig leginkább az arány, és öszhangzás tetszik. Második feltétel, a vo­nások finomsága és határozottsága. Ez olly feltétele a szép arcnak, mint a szép írásnak. I A 86

Next