Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-01-26 / 21. szám
— És honnan gyanítod ezt ? — Oh ! elárulja egész valóm ; mert ha e hölgy közelében vagyok, rendkívül óhajtom a magányt; mert fáj, hogy nem lehetek hozzá közel; mert úgy érzem magamat, mintha tömve volnék villanyossággal, melly éget, s mellytöl csak az ő érintése szabadíthatna meg; mert ha közel vagyok hozzá, hevülök és fázom egyszerre; mert vad kedvem volna letérdepelni elébe; mert szeretném, ha kínozna, tiporna, csakhogy velem foglalkozzék, s mert végre elvesztem nyugalmamat. Milly szabadon lélekzettem, míg nem szerettem! Most keblem elszorult, tüdőm kevés , aterem lázas. Szóval, a betegség egy neme van rajtam. — Igen, betegség, hisz a szerelem nem rendes állapot, jegyzem meg. — Mellyből nincs kigyógyulás. — Mellyben az idő legjobb orvos. — Meglátod, meghalok, mond Gusztáv könyben úszó szemekkel. — Elébb vedd el Marit, s azután halt meg. — De ő mást szeret. — Meg vagy róla győződve ? — Bizonyos vagyok benne; a szerelem finom sejtelmekkel bír. — De hátha e hölgyben átalában kevés érzékenység van ? — Mindegy, el vagyok veszve. Mit tegyek? — Tűrj egy kissé, s ne mondj le a reményről. — Ha tízezer forint jövedelmem volna, a lemondás eszembe sem jutna , mert tudom, hogy e dús jövedelem Mari szemei előtt azonnal érdekesebbé tenne. — Tán észrevetted, hogy Mari pénzes parthiera számít? — Nézetei legalább ezt árulják el. — Szabad tudnom e nézeteket ? — Semmi titok. Ezeket te már más hölgyektől is hallhattad. Mari azt tartja, hogy okos leány szabadságától csak arany bilincsek árán válhatik meg. — Ez barátom érzékenység hiánya, s oka hölgyeink jelenkori nevelésében rejlik. Azon pompás, költséges, és úgyszólván színpadi nevelés, mellyet a jelenkori tón hoz magával , úgy látszik, elvül tartja, hogy a hölgyek minél kevesebb érzékenységgel bírjanak. — Fájdalom! megfosztják a hölgyet legnagyobb kincse, érzékenységétől. — Van valami, mi ez aristocraticus nevelést menti; ime, te legközelebbi példája vagy annak, hogy az érzékeny szív mennyi bajt okoz. Az érzékeny szivek folytonosan remegnek mint a delejti, míg a börhönyödött szivek dacolnak a szenvedély meleg lehelletével. Azonban ebből ne következtesd, hogy én nagy rokonszenvvel volnék a börhönyödött szivek iránt. Ezeket én megkövült virághoz, vagy gyümölcshez hasonlítom, mellyek hasznát senki sem veszi. Csak azt akartam megmutatni, hogy minden dolognak van fény és árnyoldala. Mi Marit illeti, légy nyugodt. Én nem hiszem keblét annyira vértezettnek, hogy Amor nyilai meg ne sebezhetnék. Nézd meg villámos szemeit. — Bennük égi tűz ragyog, vágott közbe lelkesedve Gusztáv. — Igen, s ha e tűzzel játszani akarsz, én közbejárásomat ajánlom. — Köszönöm , oh! köszönöm, mond a hála hangján Gusztáv, te a legjobb barát vagy. — Működésemet rövid idő múlva megkezdem, melly abból álland hogy neked Mari szivéhez utat nyessek, mert te sokkal gyöngébb , és álmodozóbb lelkű vagy, hogy sem százötven imádóból álló örsereg Mari szívéhez juthatni előtted legyőzhetlen akadály ne legyen. Csak arra kérlek ne menj addig Marihoz, mig én nem mondom. IV. E párbeszéd után egy pár nap múlt el, mialatt én folyton azon gondolkozom, hogy Mari hajlamait mikép lehetne kiválólag Gusztáv számára megnyernem ? Első pillanatra furcsának tetszhetik, hogy e hajlamokra én ennyi súlyt helyeztem. Azonban, ha tekintetbe vesszük azon majdnem kétségbeejtő állapotot, mellyben Gusztáv Mari közönye miatt siütödött, természetesnek találandjuk, ha ez úgy előttem némi fontosság színében tűnt fel. Legelső gondom volt, magamat Marinál bemutattatnám, mi nem nagy nehézséggel járt. Mari szívesen ismerkedett, miről számos ismerősi bizonyságot tesznek, s azért a bemutatások elébe semmi akadályokat nem szokott volt gördíteni. Megkértem egy ismerősömet, ki szinte Mari bálványozói közé tartozott, s először is ennek társaságában látogatom meg Marit. E pillanattól fogva semmi sem akadályozott, hogy Marit annak idejében láthassam ; annak idejében mondom,azaz reggeli 9 órától esti 9 óráig. Meg kell vallanom, hogy látogatással alkalmával néha majd kiestem közbejárói szerepemből, mellyet egyébiránt Mari nem is sejtett. De ez nem volt volna csoda, mert Mari tetőtől talpig azon hölgyek közé tartozott, kik az idegekre igen buzdító hatással vannak, s kik e hatást majd öntudatosan, majd öntudatlanul idézik elő. Azok előtt, kik a hölgyeket kevésbbé tanulmányozták , nem lesz érdektelen tudni, miben állottak ez öntudatos, s öntudatlan hatások ? Tapasztalásból tudom, hogy a hölgyjellem szereti a szélsőségeket. Ezen szempontból indulok ki, midőn Mari irányában a társalgásra nézve követendő taktikámat meghatározom. Ennélfogva én, midőn Mari társaságát oszlám vagy jobban mondva élvezem, vagy komor, csüggedt, s hallgatag valók, vagy pedig enyelgő, vidám, beszédes. Beszédeim nemcsak telve voltak a kifejezések azon fényűzésével, melly a tizenkilencedik századnak sajáta, de néha a költészet zománcával is ragyogtak. E pompás, s fényűzéssel teli beszédre Mari szinte elámult, mintha varázslátványnak lett volna tanúja. Ily ilyenkor ő akaratlan és álmodozásokba mélyedt, mint az utazó, kit a Vampir szárnyaival legyez. S midőn én láttam hogy a világi szokások fagyos pompájában megdermedt lény félig ébren félig álmodva, hátrahanyatlott fővel ül zsölyéjében, szinte feledém, hogy szerepem nem terjed tovább a közbejárásnál. E hatást reám Mari öntudatlanul téve. Vagy midőn reggeli látogatásom alkalmával Mari csinos pongyolájában előttem megjelent, a látvány olly igéző volt, hogy általa a legmélyebben valók érdekelve. Hogy is ne ? Marinak sugár, vékony termete ki volt emelve a könnyű szövetű pongyola által, melly kacéran simult karcsú derekához. Hogy a karcsú derék reám mennyire hatott, arról Marinak fogalma nem lehetett, mert ez esetben neki is legalább egy pillanatra férfinak kellett volna lennie. íme, ez az öntudatlan hatás másik példája. Öntudatos hatások alatt azokat értem, midőn valamelly hölgy szép kis lábát, vagy elfödött vállait egy pillanatra láttatja, vagy midőn kezet nyújtanak neki, s ő az odanyújtott kézzel ösztönszerűnek látszó gyöngéd szorítást éreztet. Hogy mindezek fiatal emberre buzdító hatással vannak, nem tagadhatni , s igy részemről is: nem volt volna csoda, ha Mari irányában közbejáró szerepemből kiesem vala. Azonban, eszembe jutván a nemes cél, melly végett magamat Mari ismeretségébe befontam, pillanatnyi szédelgésemből feleszméltem , s féken tartom azon szilaj paripát, mellyet szenvedélynek neveznek. Végre többszöri látogatásim folytán meggyőződve a felöl, hogyha egyébként nem is, de az eszmék hatalmánál fogva Marira némi hatással vagyok, mindinkább közeliték a célhoz , mellyet magamnak kitűztem, s melly nem volt egyéb, mint hogy Mari kiváló rokonszenvét Gusztáv számára megnyerjem. Küldetésem diplomatikai jellemmel bírt, s megoldása annál nehezebb volt, minthogy a hölgyek maguk is természet szerint a legjobb diplomaták, s egyedül finom ösztöneik segélyével könnyebben jutnak a dolgok mélyére, mint a férfiak néha hosszú gondolkodás által. Azért is, nekem úgy kellő szerepemet vinnem, nehogy Mari észrevegye, hogy másnak vagyok ügynöke. Mindaz, mit Gusztávról Marinak mondtam, nem kiszámítás, de a véletlen színével bírt. Magától értetik, hogy ha Gusztáv szóba jött, őt mindannyiszor dicsértem ; azonban dicséretemben is fokozatosnak kelle lennem. E fokozatos dicséret által Mari megszokott ahhoz, hogy Gusztávról csak kedveset és szépet halljon. S csak így jön lehetővé, hogy Mari később valóknak tartsa mindazon túlzott vonásokat, mellyekből Gusztávnak szinte mesés jellemet alkottam. Végre megérkezett az idő, midőn Gusztávot olly fényben állitám Mari képzete elébe, hogy e fény Gusztávnak anyagi és szellemi értékét jóval túlhaladta. — Hiszi , Mari kisasszony, hogy Kálnay Gusztáv minden tekintetben a legritkább egyéniségek egyike ? — Minden tekintetben ? Ez szerencse. — Igen kisasszony, hogyha nő volnék, dicsőségemnek tartanám e fiatal ember szívét bírhatni. — Saját tapasztalásomból én is csak dicséretest mondhatok róla, viszonzá Mari,— igen jó és fáradhatlan táncos. — Meglepetésemet kell önnek nyilvánítanom, hogy olly szép, és szellemdús fiatal emberről csak annyit tud ön mondani. — Mi a szépséget illeti, mond Mari, én erre nézve igazán nem tudok alapos ítéletet mondani. Én nem tudom, milly kellékek kivántatnak ahhoz, hogy valakit szép férfinak mondhassanak. — Szerencséje kisasszony, hogy e nyilatkozatot, mellynek őszinteségén nem szabad kétkednem, egyedül csak én hallom, ki önnek boldogságát olly érdekmenten óhajtom. Imádóinak serege képes volna e nyilatkozatra fellázadni. Nehogy azonban ön még egyszer valaha kénytelen legyen megvallani, hogy nem tudja, miilyen a szép férfi, én meg fogom erre önt tanítani. — Igen le leszek kötelezve, mond mosolygva Mari. — A férfiban úgy, mint a nőben a szépség első feltétele a vonások aránya , és öszhangzása, mert a szépség főkép a szemet érdekli, a szemnek pedig leginkább az arány, és öszhangzás tetszik. Második feltétel, a vonások finomsága és határozottsága. Ez olly feltétele a szép arcnak, mint a szép írásnak. I A 86