Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-01-14 / 11. szám

Budapest. 4-ik évi folyamat. Péntek, január 14-én 1853. 11. Megjelenik, ünnep-­­ vasárnapot kivi­vén , min­dennap délután divat ké­pek­ s egyéb mű mellék­letek­kel és rajzokkal. Szerkesztőségi­­ z­á 1­­­á­s: cukor- és ma­gyar-utcai 11. számú sarok­ház első emelet, hová a kéziratok utasítanánk. Kiadó­hivatal: aldunasor , kegyesrendiek­­épületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet­, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Fosián: egész évre 16 fr­, fél évre 9 ., évnegyedre 5 ., Budapesten házhozküldés­­sel: egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7­0 évnegyed­re . . 4 ., Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárér­t fogadtatnak el, és gyorsan közülférnek. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác. Kiadó: Kozma Vazul. Eszemadta szilaj kis leánya!... Eszemadta szilaj kis leánya ! Ke fuss tőlem , nem haragszom én rád ! Vagy talán félsz, hogy majd megszeretlek, Azért látlak csak az ablakon át? Nem mondom én azt se, hogy szeretlek , — Nem is mondom soha több leánynak — Bár ha hosszan s édesen nézek rád, Ne vedd még azt szerelemvallásnak. Én se félek, mért is félnék tőled, Bűvös , bájos , veszedelmes kis­lány ! Tudom úgy is nem evezünk együtt, Hullámok közt töredékeny sajkán. Nem szállok én többé a tengerre, A szerelem habzó tengerére , Sebzett szívvel hogy ha reá szállnék Tudom isten! hogy kifolyna vére ! Csak álmodnom hagyj a szerelemről, Álmodom ha tégedet meglátlak , Édes képed hadd zárjam szivembe Álomképnek — titkos boldogságnak ! BEREC KÁROLY: Etalalom­ felvidéki levelek. II. Épen most jövök Vámosról. E helység — mellynek 1 1/2 ezer magyar ajkú lakosa van, Veszprémtől délnyugotnak */, — Füredtől éj­szakkeletnek 1% órai távolban fekszik. A bakony erdőkoszorus hegylánca, melly éjszakról a helység határán hullámalaku csoportozatokban tűnik fel, vidékének regé­nyes szint kölcsönöz. Köröskörül termékeny szántóföldek övezik, s nyáron a gazdag ve­tés úgy hullámzik körűlé, mint a szerelmes leány keble, midőn imádottja vállára hajtva fejét, piruló arccal vallja meg, hogy érző szive értté ég. Nyugoti erdejében hét évvel ezelőtt gazdag márványbányát fedeztek föl, s az akkori bérlő — ki e bányát közel bukása perceiben véve ki — csakhamar elbukván, fe­ledésbe ment, bár a belőle készített sírkövek a környéken általánosan dicsértettek. Jelen­leg újra ki van bérelve, még pedig szerfelett olcsón, úgy hogy a bérlő maga nyilvánitá, hogy a bérletdijt egy kő árából kifizetendő. — Illyen a magyar­ kereskedelem leróni já­ratlansága olcsó bérbeadással tetet vele cse­kély becsűvé olly sorsadott ajándékot , mi költségei fedezetére értekéhez arányított kia­dás esetén a legkamatozóbb jövedelemforrá­sok egyike leendett. Délkeletre fekszik a falutól ,Likacsa — a törökök által siktéren fölhalmozott domb, mellyröl a Balatonra s helység határára szép­­ kilátás van. Monda szerint olly sok török ta­nyázott itt, hogy minden embernek csak egy turbán földet kelle vinni, s a domb fölemel­­kedik. Innét kémelték a törökök elleneiket, s azok menetirányát. A domb benseje liszti lakás volt, sok földalatti épületekkel, s az ezekhez vezető bejárásoktól, üregektől nyerte később Likacs nevezetét. Innét mentek tit­kos föld alatti utón azon dicső forráshoz, melly négyszögü kövekkel kirakva a falu déli végén máig is fenáll, s mit hűvös és kellemes vizű italáért gyakran idegenek is meglátogat­nak. E földalatti út jelenleg már beszakado­zott, a rombolva alkotó idő betemeté a domb­vár bejárásait, de még vannak öregek, kik élénkért emlékeznek vissza , hogy gyermek­korukban a benső földlakók járhatók valá­­nak, s onnét karddarabokat, sarkantyúkat, s szegeket hozának fel. Hogy e dombiak nem természet — hanem emberi kéz müve, igazol­ja azon körülmény, miszerint közelében meg­van azon mélyedés, mellyből földje hordatott — s hova lesbe álliták előcsapataikat, midőn közelgő ellenükre várakoztak — honnét a hely máig is ,Váradjai nevet visel. A Likacs körül tobor­zott török haderő romba dönté a környék falvait, leölé férfiait, jancsárokká nevelte lé fölszedett gyermekeit. Hol jelenleg Vámos áll, akkor vámház vala, s a hajdan olly hires Kéri nemzetség, kinek egyik ivadékát Lórát — Kisfaludy ,Somlóc cimü regéjében megénekelé­s szedetett itt vámot . Vámos és Faész közt feküdt Kérfalu, a Kéry s vele rokon családok birtoka, mit a törökök fölégettek, romjai máig is láthatók, mint intő jelek a múltból, hirdetve a visszavo­nás vészes voltát. A török erő elvonultakor a rengeteg erdőkből, barlangokból, sziklahasadékokból előjött menekültek nem épilek föl Kéri ro­maiból , s meghagyák azt omladékiban, hogy legyen a múlt gyászos ereklyéje , s környé­két Kéri pusztának nevezék el. A vámház kö­rül települtek le, s innét nyerte a falu ,Vá­mosi nevét. Kedves előttem e hely, de hogy is ne volna az ? hisz a gondtalan, boldog gyermeki kor minden emléke varázslánccal csatolja hoz­zá szivemet és lelkemet. Itt zengetek bölcsö­met, a dajka magyar dalai itt szenderitenek édes álomba. Áll még az iskola, hol öreg mes­terem bottal igyekezett belém verni a tudo­mányt s engedelmességet..........áll a papnak, hol atyai vezérlet alatt kötő formák bilincsei nélkül, szabad irányt nyert lélekkel végzem az algymnasiumi tanokat. Minden bokor, min­den fa ismerős, s nyájasan üdvözöl, mint a váró leány rég látott kedvesét, mint vándor­madár a fölviruló tavaszt. Előttem áll a renge­teg Bakony, melly hol zöld pompában , hol havas öltönyben nyúlik fel ég felé, s mellynek nincs olly völgye, olly emelkedése, mit gyer­mekkoromban meg ne másztam volna. Gyönyörű vadászélet. Te a szilaj ifjú csa­­­pongó örömeinek egyik rózsa-bokra!—mezők, erdők — ligetek vad — de gyönyörű virága ! Visszagondolok rád, valahányszor a vidék er­­dőkirályát — a sötét Bakonyt meglátom. Visszagondoltam most is..........lelkem emlé­kezett, szivem elfogult, szemeim könyeztek — s akaratlanul dalolám. A vadászok élete, élete Vígan telik, vigan foly, Távol tőlük a komoly Bánat, bajok özöne! A vámosi nép önfejű, büszke, makacs, s nem ritkán baszuálló, mit igazol az, hogy több­ször támadt tűzvész gonoszság — mint gond­talanság által — pedig a rosz építkezés, s há­zak tömöttsége miatt illyenkor többnyire a helység nagy része áldozatul szokott esni az emésztve terjengő lángoknak. 1841-ben közel 300 ház égé le, utána 3 évre ismét ezekből 84, minek alapoka a rész építkezés, ezé pedig a nemesi gőg. Ősei benső birtokát (curia), bárminő csekély volt az — el nem adá némelly utód — ősi birtokától megválni nagyobb bűn elötte, mint lopni vagy gyújtogatni, s arcpiritóbb szégyen — mint évhosszat bör­tönben ülni. Osztályrészére mindegyik örökös ráépitkezett, minek természetes következmé­nye az jön , hogy az udvarok hosszú — de csak szekérnyi szélességű utcákká alakultak át, a házak összetömettek, úgy hogy van olly udvar, mellyben 27 ház is van egyvonalban — egy tetőzet alatt! Ezért nem lehet itt oltás­ra csak godolni is ha a láng kirontott, s egy­nél több épület van lángba borulva, ezért van a helység páni félelemben, ha éji álmából ,tűz van,! kiáltás ordítja fel. — Most csak ha­mar egymásután kétszer riasztatok föl. De­­cemb. 11-kén gondatlaság következtében tá­madt tűz csak hamar elaltatott. Pap Gábor: Az utolsó mód király. (Történeti beszély.) (Folytatás.) — Te nem szereted azt a vigalmat, zajt, zenét? hogy van ez Mandane — mikor te é­­pen azok között születél? — És mégsem szeretem, azok az örök mosolygó arcok, hizelgő szavak nem tudnak utat találni szivemhez, — féltem gyermekif­­juságom hajnalképeit tőlük, nem engedek helyt nekik mellettük, s a gyermeki szeretetet kivéve, nincs oltár lelkemben, mellyen szi­vem sugáraival valakinek áldoznám. — Hát a szerelemnek, Mandane? A királyleány meghökkenve sülé le szemeit, érzé hogy annyit beszélt a lovagnak, miszerint ennek joga volt azt tőle kezdeni;— félénken tekintett egy oldalbokorra, mig az ifjú megfogá parányi kezeit és ajkaihoz emelé.

Next