Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-01-17 / 13. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat.c^13 Megjelenik, ünnep£ vasárnapot kivévén, min-) Sdennap délutan divat-;* rképek- segyéb mumel-- kkel é* r a j-$ i o kit a 1. ^ Szerlesztőségig ^szállás: ujvilágutcai 14 S Ssz. ház első emelet, hová ^kéziratok utasitandok S Kiadó-hivatal: l ^aldunasor, kegyesrendiek ^ C épületében levő nyomdaipíroda, hová az előfizetésig hirdetési díjak küldendők.s JDÄWEST°® _____ HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos, és felelős szerkesztő: Nagy Ignác. Kiadó: Kozma Vazul.npL , január 1ZOti 1854. Előfizetési díj: £ Postán: egész évre 16 ft.^ ‚ félévre 9, £ évnegyedre 5, . : ^Budapesten házhozküll £ dójat-1: egész évre 13 ft., Ř félévre . . 7 ,, , S évnegyedre 4 ,, ! Hirdetések : ^soronkint 3 ezüst krajcár-1 pert fogadtatnak el, és gyor-! S san közöltéinek. : kt Előfizetést folyvást elfogadunk a „H Ö Li Y F U T A Il“ra, a címen olvasható föltétek szerint. Szerk. J e n n y. (Folytatás.) E pillanatban a nő elhagyta énekét. Armin megköszönte. Vilma édes mosolylyal kelt föl. — Maradjunk ebben a teremben . . . ha önöknek tetszik. — A mint ön parancsolja. Az asztal köré ültek, melylyen a könyvek szétszórva hevertek. — Talán kedvenc könyvei? — kérdé többek köz. A . . . — Igen, — Ibiéit a kedves nő — ezekkel legtöbbet társalgók. Ossian homályos szépségei, kékszemü lánykái fölött úgy szeretek merengeni, mint Shakespeare, Dante, Calderon erős, tökéletes alakjaikon. . • — S a regényeket nem szereti, édes Vilma ? — Bele untam .Azok az örökös stereotyp képek , miknek érdeke túlságban s csattanó borzasztóságokban alapszik egyedül... minden kedvemet elvévék, s ha egypár eredeti lángész műveivel nem találkoznám , kétségbe kellene esnem a jelenkor irodalmi vizözöne fölött.— Nagy részben igaza van önnek, Vilma. — Természetes. Most az irodalom nem a művészek csendes műterme, hol a lángész évekig érleli s valósítja eszméit, hogy a tökély fokáig jussanak , hanem zajongó gyár, melly pillanat alatt szüli meg sokféle tarkaságait. Többé nem találkozunk egy Ghibertivel, ki művén negyven évig dolgozzék , de nincs is mű, mire egy új Michel Angelo elmondaná , mint azon firenzei ajtók fölött, hogy érdemesek a paradicsom bemenetét ékíteni. Armin csodálkozó tekintettel nézett az eszes hölgyre. — E remek költők irodalma —folytatá Vilma tovább, a könyvekre mutatva — mint az ég, világló napjával, szemérmes csillagaival, s majd felhők és viharok árnyaival , mig a mostani irodalom terjedelmes tó, melly keblén ép ez eget tükrözi vissza, csakhogy itt csupán viszfény leven, nem olly azúrkék az ég, nem olly meleg a nap, nem olly vonzók a csillagok, és a színes felület alatt értéktelen tárgyakat fed , csak itt-ott növesztvén partjain virágokat. E pillanatban a terem ajtaja megnyílt. Fiatal leányka lépett be egyszerű ízletes öltözetben. Rengeteg alak, hajlongó termettel, járása könnyű, arca igen érdekes. Szőke hajfürtéi rendezett bodrokban körzik hófehér homlokát, tiszta kék szemei Ossián Malvinájára, ábrándos sóvárgó arca Gőthe Bettinájára emlékeztetnek. Reszketeg gyönge hangon monda : — Jó estvér. Armin természetes könnyűséggel hajolt meg. — Nem rokona Jenny — mutatá be Ernő. — Ah igaz, — kezdő vidám kedélylyel Vilma — a sok komoly beszédben el is feledkeztem, önnek édes Armin , megemlékezni az én kedves Jennymről, kinek szülője, testvére, barátnéja vagyok, s kiben viszont majdnem mindent birok. Jenny szeretetreméltólag emelte föl lelkes szemeit, mikben annyi jó é,j, szelídség volt kifejezve. Érdekes beszélgetés fejlődött közöttük. Jenny keveset szólt, ártatlan gyermek szendeségével hallgatá Vilma és a férfiak szavait, s csakha néha hozzá is jön egy egy kérdés intézve, felelt gyermetegy egyszerűséggel, reszketeg gyönge hangon. Majd a kis leányt néhány percre kiszólták az elintézendő házi dolgok. — Szép szeretetreméltó gyermek — szólt Armin. — Gyermek arcban, angyal lélekben — viszonzá Vilma.— Házi boldogságunk e gyermekkel van tökéletesen kiegészítve — toldá hozzá Ernő. — Látszik , — szólt Armin— arcából első pillanatra látszik a szivjóság, szelidség, s a lélek azon tisztasága, melly önmagát boldogítja. — Ön nem képzel: Armin, — monda Vilma, — milly rajongó szeretet az mi e gyermeket hozzám vonja. Elveszté szüleit, testvéreit, s mintha bennem találta volna föl mindezt. . . Órákig elül mellettem, olvas, beszél, és minden szava meleg, forró a szeretettől. — Tiszta ifjú szív ! — Mellyet még szenvedélye nem zavart meg, a lélek erősebb indulatai még ismeretlenek előtte, s legföljebb sejtelmek árnyaiban lebbennek el szíve fölött, minden mélyebb benyomás nélkül. . . még nem tudja, mi a szerelem. — Majd meghozza e tavasz is számára virágait. Természetesen, de én féltem őt. — Mitől. — Szegény Jenny igen beteges, idegzete szerfölött gyönge, minden erősebb benyomás kártékonyan hat reá, s én félek ha rá gondolok, hogy a jó leányéi fog hervadni. — El fog hervadni, mondja ön? — Igen ! — E gondolatot a szeretet gyöngéd féltése ébresztheté önben, ne gondoljon rá, feledje... ő meg fog erősödni a szerelem sugaraitól, mint harmatvirág a napfényen. — Adja isten. . . Jenny ismét visszajött, s e beszélgetés megszakadt. — Mi bajod Jenny? te kényeztél? — Csak képzeld édes néni, egy gram-t,■ homat széttépett a héja. — Hiszen van elég. — De ollyan szép fehér volt. Armin érdekkel tekintett a kedves leánykára, ki olly meghatónak tetszett e gyermekes fájdalomban, az ifjú szív tisztasága megszépítvén fehér arcát. — Szereti ön a galambokat ? — kérdé Armin. — Nagyon szeretem. — Hát még a virágokat — toldá Vilma T’iragok, galambok úgy illettek szűzies békületéhez. — Majd megmutatod Árminnak virágos kertedet, úgy é ? — Szivesen, csakhogy már este van. — S legkedvesebb virágai ? — kérdé az ifjú. — Rózsák és fehér liliomok. Szeretetre méltó gyermek. Rólad is elmondhatta volna Berne mit Bettináról irt: „Szerencsés játsztársa virágoknak, meghittje a csalogánynak, ki érted a csendesség nyelvét, s a néma természet arcjátékát megtudod fejteni. Az este bekövetkezett, az alkony kétes homályát átvilágló a kelő hold titkos fénye, lebbenő árnyakat szőve halmokon, erdők közt s mezők fölött a csillagok szemérmes pillantással tekintettek a megcsendesült földre. Armin vévé kalapját s távozni készült. Vilma kezet fogott vele. — Látogasson meg Armin minket gyakran. — Ezer örömmel, édes Vilma.. — Szeretnék önt ugy tekinteni mint félig meddig családtagot, csakhogy ön nem sokáig fogja tűrni e kisszerű élet korlátai között mozogni. — Ne higgje Vilma, a nagy világ zajos érvei alig adtak annyi örömet, mint e pár óra, mit önök körében töltek. — Az udvariasságot ugyan megtanulta; nos, Jenny fogj kezet barátunkkal. A kislányka pirulva nyújta kezeit. osz:» KÖNYVELK