Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-05-23 / 104. szám
Regényes vázlatok művészek és írók életéből. Komáromy Ferenctől. A két Johannot (Folytatása s vége.) Nem soká megjelent Denon ur, is az első pártfogó, ekkor elhagyák a szent képeket, a gyermeki ábrákat, s Voltairet, Racinet és Lafontainet kezdették festeni. Denon ur ekkor valamennyi könyvkereskedést grotesk ábráival árasztott el — s a Johannot testvéreket részeltette azon kitűnő szerencsében, hogy szeszélyes alakzatjait acélba metszhessék. A körülmények nem soká még kedvezőbbek lettek. — Scheffer mint nagy művész kezdett fellépni. — Az „Árva és eltévedt gyermekeidben , annyi érzelem, költészet , szerénység és kellem volt öszpontosítva, hogy ez egyetlen mű elég lett volna őt a nagy, a halhatatlan művészek sorába emelni, —de ezt követte nem soká a „népünnep,“ melyet annyiszor és mégis, mind a kivitelben , mind alapeszméjében többnyire mindig hibásan láttunk utánozva. A két Johannotot e kitűnő művész is felkereste. Ők metszék acélba az árva és eltévedt gyermekeket. — Ők báró Gerardnak, L’ourikonját és XIV-ik Lajosát, midőn ez a spanyol követ előtt mint V-ik Filep jelen meg, s végre Foy tábornokot és társait, mely ábrák valamennyien az újabb divatu alakcsoportozatoknak legjelesb és legkitűnőbb példányai még ma is. És már itt végződik Alfrednak és Tómnak csupán másolói, mondhatni kézművesi szerepe; a nap csak bizonyos óráin dolgozták már e nehéz robotot, — de szabad idejöket, főleg az éji órákat, a művészet költészetének, teremtésnek, s a Louvreben töltött év magasztos emlékének szentelék. Egy körülmény adta elő magát nem sokára, mely szerencséjük emelkedését hatályosan segíté. Ekkor haltak meg ugyanis Walter Scott angol, Goethe német , és Cuvier frankhonban ; mindhárman eszme gazdagság, és kivitel terén egyiránt jeles és nagy tehetségek voltak, mégis csaknem egy sorsban, és csak nem egy napon haltak meg. A lángész előtt mindig oly meleg elismeréssel meghajló Frankhon e három nagy tehetség elsője, a britt regényiró iránt lelkesült e percben részvétre, s öszszes munkáinak díszkiadását óhajta. A vállalkozó szellemű Gosselin Károly hamar üterére tapintott a közohajtásnak, s azonnal elhatározó vastag Velinen, a legremekebb acélmetszetekkel adni, ki e nagyszerű művet. E művész kisérlet nem csekély zajt ütött az írói világban — Jules Janin egyik tárca cikkében, többek közt e tárgyra vonatkozólag így ír : „Minő gondolat, minő merény, vastag velinen adni ki regényt, mit eddig még csak cukor papíron tevénk — Frankhion drága könyvet nem tud méltányolni — tudni kell, valahányszor új könyv jelen meg, mindig borzasztó fösvények vagyunk. — Egész Frankhonban alig van nyolcszáz, ki csak saját magának vesz könyvet, — s mig Angolhonban valódi gyalázatnak tartatik könyvet kölcsönöz- | ni, nálunk e szennyes eljárás szokássá — mondhatni, már divattá vált egészen, annyira, hogy főrangú nők sem szégyelnek, néhány fillérrel kölcsön könyvtárakba küldeni, s kezeikbe fogni, azon szenyfoltos füzeteket, melyek alig egy óra előtt még szobatakaritóknál voltak. — Az ily kölcsönzött könyvek egész körutat tesznek egy háznál, de mielőtt a termekbe juthatnának , mindig előbb meglátogatják a konyhát, és istállót i,sat. Gosselin úr tehát elhatározta a regénygyűjtemény díszkiadását, és ezen határozat derítette fel a két Johannot szerencse csillagát — e naptól lehet nagyságukat, és dicsőségüket számitni. Ekkor már mint művészek lépnek fel, — ifjúságuk édes ábrándjai — a nagy és merész remények, művészi dicsőség álmai, s minden, minden valósulni látszott; midőn Gosselin úr őket felszólitá, hogy a regénygyüjteményt tanulmányozzák , — s a drámai, úgymint tájfestést kitünőbb jelenetekhez , saját művészi izlésök után ábrákat alakítsanak. Képzelhetitek, minő elragadtatással fogták ifjú művészeink e füzeteket kézbe, — képzetükben mint szárnyaltak végig Skothon erdős hegyvidékein,mint szállottak le a bűvös tóhoz , hol a rejtélyes fejér nő megjelent, mint keresték fel a virító völgyeket, regényes vízzuhatagokat, az ódon kolostort,hol Skothon királyainak nevei bevésve valának, mikép festik a szép hegyi lakok , a rózsa arcú, s hófejér öltönyű leányok családi és pásztori életét, az éji jeleneteket, a háziöltönyös királyokat, sisaktalan lovagokat sat. — szinte felesleges mondani, ezen élvezetdús tanulmányozás eredménye az lett, hogy az író magas eszméi, úgymint szilaj szeszélyei a leghívebben , legművésziebben fogattak fel, és lehető legügyesebben vitettek ki. Walter Scottot csakhamar Lord Byron követte, drámai felfogás, hű jellemzés , kerekdedség és tökéletes színezet jellemzi e művet is minden vonásiban. — Csak előbb valának ifjú művészeink Edinburgban, most már Athénbe szárnyaltak át, — felkeresték Larat, híven kísérték vándorlásaiban Child Haroldot, Don Juant sat. Ezután Chateaubriand és Cooper műveit színezték, bámulatosan emelték ki utóbbinak újvilági útját; vele voltak a veresbőrűek vadászatán, a sebes Ohio partjain, a tengeri kalózok csatáin, sat. — Ezen műnek kitűnő fénypontjául kiemelendő azon felületes és ingatag műveltségi muancsok hiv színezése , melyek rendesen az eredeti vadságból kilépni csak alig kezdő népfajokat jellegzik. Walter Scott, Byron, Chateaubriand, és Cooper szerzék meg művészeinknek a hirt és dicsőséget, s e négy nagy névvel kezdett a két Johannot neve is kapcsolatba jönni. A két Johannotnak köszönhetni a fametszés divatba hozatalát is, Toni volt első , ki a fárasztó acél munkától pihenni akarván, fába kisértette meg egykor metszeni. Az alakok előbb meglehetős darabosok voltak, de csak hamar annyira simák és tökélyesek lettek, hogy minden olcsóbb kiadásnál folyton ezeket vették igénybe Ilyen volt többek közt a Csehországi király és két váras, Tónitől, mellyet e nemben valódi remekműnek neveznek. Az 1836-diki párisi műkiállításon Alfrednak volt egy valódi remekműve : egy befogatás XIII-ik Lajos korában; bámulattal és elragadtatással szemlélte ezt mindenki, Jules Janin pedig egyik tárcacikkében így nyilatkozott felőle: — Szegény ember vagyok, de midőn e képet meglátom, minden áron sajátommá akartam tenni. — Elmenek Johannot Alfrédhez , s midőn megtudám hogy egy hó előtt már a király megvette, s megtudám hogy minő potom áron vette meg, szegény iró vagyok, de ekkér kiálték fel: „Ő felsége jutányos vásárt tett — lelkemre, én is többet adok értté! — miért nem árverezték ? — miért nem adták a többet Ígérőnek ?“. Ily művek, az utóbbi műtárlatokon is voltak még láthatók a két Johannottól, míg Alfred nem soká megszűnt örökre dolgozni. E magas szellemű és mély érzelmű művész harminchét éves korában halt meg. Utolsó percig a legőszintébb, a legmelegebb testvéri szeretet köté össze őket, és mikép a Szent Jakab utcában egymást gyámolítva, biztatva küzdöttek , úgy utóbb is midőn már nagy művészek lettek, Alfrednak csak Toni és Toninak csak Alfred volt dicsősége, öröme, büszkesége, élete, mindene. Midőn Alfred a ravatalon feküdt Brune és Gigoux urak siettek hozzá, hogy levegyék, de alig kezdettek munkához, midőn Toni kétségbeesés dúlt arccal berohant. — Megálljatok urak ! — kiáltott fel zokogva, megálljatok, engem illet e gyászos kötelesség, hisz ő volt mesterem, gyámolom, útmutatóm, mindenem !! Ekkor könyeit letörte, visszafojta a zaklató fájdalmat, letérdelt a ravatal mellé , és elkezdett festeni. így térdeltek egykor mindketten a Louvreben, midőn a nagy császár megáldó, és a megáldott fejek egyike, a küzdelem után már nyugalomra hajolt, a másik még ott küzdött mellette fájdalmával , szivével, könyeivel, bizonyos reszketegséggel küzdött, mert az enyészet haladása feltartóztathatlan , minden perc elmosott valamit a bálványzott arc jellegéből , de ő akará hogy a mű meglegyen, kétségbeesetten, örjöngve akará, és a mű meglett. Néhány évvel utóbb, 1852-ben Toni is meghalt, nem maradt egyéb hátra mint emlékök, mely nagy és halhatatlan műveikkel még soká élni fog. 426 H i r h a r a n Budapest. — A német irodalom egyik legkitűnőbb költője, a magyar születésű Beck Károly, rokonai látogatására pár nap előtt körünkbe érkezett. Üdvözöljük őt! — Nemzeti színházunk folyó, és jövő heti repertoárja sok érdekessel kecsegtet. Holnapután a „Csikósban“ a kellemes Benke Jozefa mint népszínmű - énekesnő első színpróbáját teendi. Pénteken a „Bájital“ jön szinre, szombaton Bulyovszkiné jutalomjátékául Kövér Lajos „Szép marquisnő“ című új drámája, vasárnap pedig a rég látott „Garabonciás diák“. A Jövő héten a kedvezőleg fogadott „Benvenuto Cellini“ eredeti operát újra fogjuk hallani, vala