Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-06-03 / 113. szám

463 ! felállítva, és a „Rhédeikert“ bérlője, di­vatlapokat? Értsék meg az illetők, ez nem csak az enyém, hanem sokak kivánata. A Garay árvák részére, s Nagy Ignác arcképének lefestetésére tervezett szini­­előadás mindeddig létre nem jöhetett. Virányi F. Bécsi rövid hírek. — Az udvari olasz opera társaság tagjai három havi fize­­tésöket e napokban kapták meg, még pedig ezüst pénzben. Mondják hogy maga azon összeg, mely a pénzfolyam különbség ki­­egyenlítésére szükségeltetett, oly nagy, mely egy első rangú színház segélyezésé­re elég leendett S még mellé a műértők nagy része úgy tartja, hogy az egész évi olasz opera nem éri meg magát az agiót. Nálunk is van — még­pedig a magyar színházban — olasz opera, de azzal leg­alább vigasztalhatjuk magunkat, hogy az agiót megéri. — A zenede igazgatója felszó­­líta a bécsi zeneköltőket egy zenészeti al­bum kiállításra, mely a Felséges Császár­nénak fog átnyujtatni, mely egyszersmind az illető művészek kéziratait is magában foglalandja.­­ Az Erzsébet híd mellett photographiai készletek fölállítása végett 10 öl magas terasse készítetett, honnan a birodalmi főváros nagyszerű részletekben fog lerajzoltatni. — E napokban egy szobafestő neje az utcán öngyilkossági kísérletet ten magán, ereit borotvával fölvagdalván; a még elég korán érkezett orvosi segély folytán fölgyógyulása még remélhető. Az indok, mely e szánandó lépésre vive, nem tudatik. — Ander, a világhírű tenorista művészi körútját e napokban bevégezvén, az udvari dalszínházhoz ismét visszatér. Devrient, a híres drámaszínész szer­ződtetéséről is beszélnek. Külföld. — A szép Beauregard grófnő, hajdan miss Howard, ki egy je­lenleg igen magas állású férfiuvak­ viszo­nyáról volt ismeretes , e napokban ment férjhez egy angolhoz, s az összekötés Lon­donban történt meg. — Párisban egy új ital kezd di­vatba jőni, mely tejes kávé és csokoládé vegyítéke, s Ch­ocnak neveztetik. Igen jónak állítják , azonban ez sem új már, miután egykor Voltairenek kedvenc ita­la volt, s csak később ment feledésbe.­­ A sydenhami kristály pa­lota közel hét millió tallérba került, és belterülete 40 milliónyi köblábnyi nagy , de a jövedelem , mely részint az áruhe­lyek­, részint a belépti jegyekből áll, mesz­­sze túlhaladja a költségeket. így nyilik meg a harcok közepette legszebb kilátá­sokkal az ipar temploma, melynek oltá­rához minden művelt népek hozzá járul­hatnak, s hol a mint hiszszük a mi fajunk is illően leend képviselve. Vegyesek. — A C­a­­­i f­o­r­n­i­á­b­ó­l ez év elejétől május közepéig Európába kül­dött arany értéke 36,000,000 e. ftot­ tesz. S aztán még is panaszkodunk, hogy nincs aranyunk ! Pedig van biz­a, van — bőven, ha nem épen zsebünkben is, de legalább... Európában! — Mit ki nem tudnak azok a kedves franciák, miről más közönséges nép nem is álmodik, így legközelebb De­lange Henri abbé bizonyos könyvet adott ki, melyben a világ végét írja le, a hete­dik ég sphaerajába hat, hol a cherubimok elfátyolozott arccal énekelik hozsannáju­kat; elmondja az angyalok neveit,lerajzol­ja az égiek örömét, sőt az éghez a lege­­gyenesb utat is tudja. A jámbor abbé any­­nyi szépet és csodálatost beszél az égiek életéről, de a mi legfontosabb , elfeledte megemlíteni, hogy t. i. honnan tudja mind e szép dolgokat. ? Papirszeletek.­­Angliában szokás, mint az ó világban, temetéseknél fizetett siránkozókat alkalmazni. Egy varga, ki mestersége mellett szin­te e nem fáradságos iparágat űző, egy gaz­dag bankár temetésére barátját küldé, ön­személyét helyettesíteni. Másnap megkérdezék, hogy mért nem jelent meg maga. — Lehetlen lett volna sírnom — fele­lé az — miután nem tegnap reggel halt meg. * Egy kis városban bohózatot adtak elé , melynek végfelvonásában hat nagy tájkép h­úzatik keresztül a színpad hátterében. A darab hőse, egy ifjú festész, össze­font karokkal s szenvedélyes tekintettel nézi a szép tájképeket. De a quelle malheure ! a gépész többet ivott mint kellett volna, s egy képet visz­­szásan állított föl. A képek átvonulása megkezdődött, a közönség gyönyörködött. Azonban gyönyöre határtalan kacagás­ban tört ki, midőn a negyedik képet vi­­szásan föltűnni látó , fák , házak, tetejük­kel a föld felé. A színész zavarban volt, de látva hogy az egészből egy nagy komikum jön, hogy még nagyobbat csináljon, kapta magát, testgyakorlati ügyességgel a feje tetejére állt, s így a képpel hasonló helyzetben várta annak átvonulását, s akkor foglalá el ismét merengő attitűdejét, midőn az ötödik kép már jól helyezve megindult. A közönség nevetett, s megtapsolá a magát ügyesen föltaláló színészt. Nemzeti színház. — Május 31-én. „A s­z­é­p marquis* nő“ eredeti dráma Kövér Lajostól. Hogy egészben véve e darab a jobbak közzé tartozik, ma kétségtelenül bebizo­nyult , mert mind a főszereplők , mind a szerző zajosan hivattak , már pedig tud­va van, hogy míg a gyengébb művek má­sodszor adva érdekükből lényegesen vesz­tenek,— a sikerültebbek az által rendesen nyernek és jobban tetszenek. A szerző tehát és mindazok, kik a ki­vívott sikernek örvendenek, ez első kísér­lettel — és átalában — megelégedve le­hetnek , s miután a közönség tetszéséhez az összes kritika buzdító véleménye is já­­rul, bizonyosak lehetünk, hogy nemsokára a szorgalmas és tehetségdús szerzőnek ú­­jabb művével fogunk a színpadon talál­kozni. — Szabadjon azonban óhajtásunkat kifejezni az iránt, mikép jövőben a szer­ző nem fogja alapeszméjét regényből, vagy más hasonló forrásból meríteni, mert le­gyen meggyőződve, miszerint jelenleg is a darab lényegesbb hibái onnan erednek , hogy több pontokban szükségkép eltérni kényszeríttetvén az alapeszmétől, hamis helyzetek s az egészszel disharmoniába jövő jellemek merültek fel, melyek úgy a mint a drámában festettek , soha nem te­hetik természetessé és valószínűvé azon eseményeket, miket a regényben eredmé­nyeznek. Már pedig ha az okozat a drá­mában ugyanaz, mi a regényben, szükség­képen az­oknak is ugyanazonosnak kell lenni. — Ez állításunkat, minthogy sem célunk , sem helyünk , sem időnk nincsen részletekbe bocsátkozni, csupán egy pél­dával világosítjuk fel, és e példa épen a fő „point“t képezi a drámában.— Tudjuk hogy a marquise, ki csupán kacérkodott és játszott a tábornokkal, meghatva egy helyzet különösségétől és nagyságától, néhány perc alatt átalakul és szenvedé­lyes szerelemre gerjed oly férfiú iránt, kire az imént egész közönynyel, sőt némi megvetéssel tekintett. Lássuk most, hogy történik ez a regényben, és miképen a drá­mában ? A regényben egyaránt mint a drámában a tábornok hatalmába keríti a marquiset. A regényben a legkeresettebb udvariassággal, s a legőszintébb, legkét­­ségbevonhatlanabb hidegséggel bánik ve­le , e mellett megvetést vagy gyűlöletet soha, ellenben szánalmat és gyöngédséget még a boszúban is gyakran mutat, s ez az, mi a kacér nőt megragadja, előbb a meg­bánás könyekre, azután pedig szerelemre fakasztja. Ez természetes , mert a kacér hölgyeket csak hidegséggel s kiszámított ügyességgel lehet megnyerni; s ha sze­meiből könyeket sajtolhatunk, ez annak jele, hogy elevenre és szívre találtunk. Ettől pedig a szerelemhez csak egy lépés van. — Ellenben a drámában a tábornok nyers, indulatos és megvetéssel vegyült becsmérlő a marquise irányában , és ez , nemhogy könyekre fakadna, még itt is újra csaláshoz folyamodik, és ebben egé­szen a hamis esküig megy. A regényben azt mondja: boldog leszek, ha megbélyeg­­zesz, mert ismerem nagy lelkedet, akkor örökre a tied leszek. — A drámában in­kább halált akar, mint szépsége elveszté­sét. Ott szeretetreméltó , itt utálatos. — A drámában azután a tábornok ismét in­dulatos és kíméletlen, azután pedig a mar­quise­­— itt is mint a regényben — a tá­bornokot a bolondulásig megszereti. Né­zetünk szerint ez nem állhat meg; finom, magasrangú, művelt, kacér, elkényezteti és szellemdús nő, minőnek a marquise fes­tetik , nem szerethet meg egy indulatos , nyers, s minden emelkedettség nélküli ka­tonát, minőt a tábornokban láttunk. Ez bizonyosan azok előtt is világos, kik a re­gényt nem olvasták , de azokat, kik olvas­ták, a harmadik felvonás hamissága igen érezhetőleg talál. Sajnáljuk hogy — mint Ígérők , — a darab fény és árnyoldalait most sem ele­mezhetjük bővebben; de hisz ez elmarad­hat a harmadik előadásra is; ellenben egy tartozásunkat nem akarjuk továbbra ha­lasztani ; annál is inkább , minthogy ez a „Pesti napló“t illeti, melylyel nem jó tré­fálni?! —Xen—*) a • * *) Megbocsát ön , hogy hely­szűke miatt e „tartozás lerovását“ kénytelenek vagyunk közelebbi számunkra halasztani. Hiszen a mi halad nem marad , s aztán részünkről egyúttal keresztényi kötelességet is gya­korlunk, midőn e visszatorlást ünnepután­­ra halasztjuk , s legalább az illetők nem fognak panaszosan fölsóhajtani Gábor di­ákkal , hogy „ Soha , soha ilyen pünkösd napja !‘‘ S­z­e­r­k.

Next