Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-02-25 / 46. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat. 46. Szombat, február 25-én 1854. /\/\/\/\/\/\/\/\/\/\/\ /\/\ £ Megjelenik, ünnep- 5v Cvasárnapot kivévén, min-) £dennap délután divatok épek- * egyéb műmérsékletekkel és raj-( Szókkal. £ Szerkesztőségi . * zárrás: ujvilágutcai 14.) £sz. ház első emelet,hová a' ^kéziratok utasitandók s $ Kiadóhivatal, Saldmasor, kegyesrendiekek épületében levő nyomdaipairoda, hová az előfizetésig js hirdetési dijak küldendők.)) \S\S\S\/\/\S\/\/'^\S\s\/\/ HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos , és felelős szerkesztő: Nagy Ignác. Kiadó: Kozma Várai. /\/\/\/\/\S\/\s\/\S\/\S\/\ › Előfizetési díj: · ^Postán: egész évre 16 ft. ^ £ félévre 9£ £ évnegyedre 5 „ ^ (Budapesten házhozkül-‹ Sdéssel: egész évre 13 ft › félévre . . 7 „ ^ £ évnegyedre 4 „ P ‹ ‹ . Hirdetések ^soronkint 3 ezüst krajcár- xzért fogadtatnak el, és gyorssan közöltélnek. ? Szilágyi Erzsébet. 1. Ök mi szépen leng a zászló ! Ök mi szépen fénylik a kard! Eressz anyám engem is el Szép vitézek seregivel. Nem lehet az édes fiam, — Mond az anya lassú hangon — S férje után, ki már távol, Kendővel int ablakából. Oh mi szépen szól most a kürt, Hallod anyám ? Óh eressz el! Meglásd , majd mit hozok néked, Napkeletről gyöngyöt, éket. Van énnekem elég gyöngyöm , — Mond az anya szomorúan — És valóban, sötét szeme Fényes gyöngygyel, könynyel tele. Hányszor mondtad édes anyám, Hogy megtennél mindent érttem — Oh bocsáss a vészbe, harcba — S kipirul a gyermek arca. Kicsiny vagy még én magzatom, Kicsike még katonának, El nem birná gyenge karod, El nem birná még a kardot. Oh dehogy nem — mond a fiú, És levesz a szegről egyet: Nagy Hunyadi súlyos kardja, Vér rózsákkal van kirakva. Aztán vágni próbál vele, Először is kelet felé — Hanem nehéz, izmos a kard, Le a földre húzza a kart. Örömköny a nő szemében — Mátyáséban pedig szégyen; Bivaly a kürt távolról még. . . „Istenem! csak nagyobb volnék !“ II. Megnőttél már édes fiam, Aki eddig visszatartott: Maga anyád mondja már most Hogy kösd föl a harci kardot. Vitéz apád, hős testvéred , Mind a kettő a föld alatt, Feledtesd el mind a kettőt, Mind a kettő légy te magad. Fényes neved van már most is, Fényes név a magyar neve — De te tedd még fényesebbé, Hogy a nap sápadjon bele. S boruljon le előtte mind, A ki csak él a világon , Mint a csengetyű szavára, Hit beszéljen, ész megálljon. Ne legyek én többé anyád, Ne is szeress engem soha, Édes hazád most az anyád, Én pedig csak egy mostoha. Csak azt imádd, csak azt szeresd, Annak neve, annak képe Álljon mindig szent oltárként Szived, lelked közepébe. És hogy ha kell, halj meg értte, Halj meg értte , én nem bánom — Ha a szivem megszakad is. . . No most az isten megáldjon! TÓTH KÁLMÁN: Bolond történetek. I. Előszóféle. Azon idős bolond történetek korszaka volt. Egy tudós társasági tag Abderában épen egy indítvány beszéden dolgozott illy megszólítással: fölötte tudós sőt kelleténél is tudósabb társaság tudománynyal túlterhelt nehéz fejek, gazdag gyümölcsfák, mellyek minden órán támasztékra szorulnak — stb. mellyben azt volt bebizonyítandó a nagyon tudós férfi, hogy a bölcseség jelképéül a bagolynál sokkal jobban illenék — szamár; előmutatván ez utóbbi állatnak minden ollyan tulajdonságait, mellyek minden tudóséival azonosak, úgymint: türelem, resignáló lélekerő — ha széna nincs, venyigével is beéri a szamár, — hidegvér, jövendőmondó tehetség, melly csak ritka nagy szellemek tulajdona ... stb. s e beszéd elmondásától csak az mentette meg, hogy egy abderai collega azt találta neki mondani a felolvasásom lelkesültségében, miszerint ő a bölcseség valódi uj jelképe. Ezen időszakot tartom legszerencsésebbnek arra, hogy ollyat írjak, mi mindenekfölött kelendő legyen, miután célom leginkább pénzkereset; mert — bocsásson meg a nagyon tudós közönség — de tántoríthatlan meggyőződésem, miszerint a bolondosságnak sokkal nagyobb közönsége van, mint a komoly igazságnak — mi lehet oka, — talán az, mert mindenki azt hiszi magáról, hogy okosat ő is tud beszélni, jó bolondot pedig nem minden bolond ; bizonysága már az is, mert hajdan sokkal több udvari bolond tartatott és boldogult, mint udvari költő. Mindenesetre sokkal háladatosb minden más komoly pályánál, miután az okost meg nem tapsolják , a bolondot legalább — megnevetik , s a cél el van érve. Azon se ütközzék meg a tudós olvasó hogy tudósnak s nem nyájas olvasónak nevezem — milly tapintatlan semmi hasznú bók volt ez a hajdani poros schedelekből! A nyájas epithetont jól tudom sokan nem vállalták el az olvasók közöl, mig az én tudósomat kivétel nélkül, tudom mindenki magára veszi. De a kölcsönösség és méltányosság útján az olvasó se vegye rész néven, ha én magamat szinte feldicsérem, — mert t.i. én, mint legalább ideiglenesen megbukott lyrikus, megszoktam már prima persona előadni mindent, s e gyöngeségemet máig sem tudtam legyőzni, azért csak ez után maradok mostan is. És miután a jelennek egy leendő vagy tulajdonkép csak remélt nagyságától azt tanultam, hogy a szerénység ostobaság és csizmadia tulajdon , és nem elég az embernek csupán érezni hogy mi, hanem azt a süket világ fülébe után útfélen kell százszorosan nagyítva trombitálni; tehát bátran beszélhetek én is magamról, már csak azon oknál fogva is , mert ha én nem beszélek , más bizonyosan nem fog rólam beszélni. Azt előre kikötöm , hogy rend és systema munkámban nem lesz ; miért ? mert én genie vagyok , a genie pedig rendet és systemát nem tart, utálja és kerüli mint ördög a tömjént. Nyargalózni fogok szanaszét képzeletem gyors paripáján, pihenni csak akkor fogok, midőn jól leszek lakva, mert a pegazus nem úgy mint más közönséges ló, akkor legfutósabb mikor jól él, ő rendkívüli állat, s neki az éhség leghatályosabb sarkantyúja. — Ekkor legdühösebb, harap, rúg , ágaskodik , és legmesteribb ugrásait bámultatja. S hogy az olvasónak nagy reményt nyújtsak, mondhatom hogy az én pegazusom fölötte gyakran és nagyon szokott éhezni. Ez nem valami kákabélű kényes angolfajta, hanem valódi mokány magyar ló, melly sötétben ha beéri, a szénás szekérről az embert is lehúzza, e mellett éhséget szomjúságot legtovább kiáll, mert gazdája néha félnapig is a csárdában mulat, s ő szegény pára a bitófa mellett kaparja a földet. (Folytatása következik.) VAJDA JÁNOS: Állatok és emberek. (Paródia.) Az Elisiumban, cyprusok hűs árnya alatt néhány tagból álló társaság ül. Kik a mythologiának hirét hallották , rögtön megismerik a társaság minden tag-