Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)
1854-04-20 / 76. szám
Budapest, 5-ik évi folyamat. 76. Csütörtök, április 20-án 1854. {s hirdetési dijak küldendők.^HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő: Berec Károly. ^ Kiadó-hivatal: Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 ft. ^ félévre 9 é s évnegyedre 5 „ ? ^Budapesten házhozkül-e Sdéssel: egész évre 13 ft.? félévre . . 7 ,, ’ évnegyedre 4 „ Hirdetések Megjelenik, ünnepi?vasárnapot kivévén, min-) ^dennap délután dirat-^ {képek- segyéb mümellékletekkel és rajszokkal. S Szerkesztőségitszállás: ujvilágutcai 14 £ sz.ház első emelet,hova' a {kéziratok utasitandók. ^aldunasor, kegyesrendiek ^ {épületében levő nyomdai £iroda, hova' az előfizetésig ^soronkint 3 ezüst krajcar-1ért fogadtatnak el,és gyor-j $san közöltétnek. Nem itt születtem ... (Vatta, 1853.) Nem itt születtem én , Nem itt nevelkedtem, Nem itt sütött a nap Bölcsőmbe felettem. Nem az a falu ez , A hol minden ember, Mint szülötte fiát, Szokott napi renden Emlegetett engem. Mint a madár a ki Szárnyait megérzi , Odahagyja fészkét Bármi kedves neki: Eljöttem, eljöttem Onnan én is régen , A tündér reménynek Arany szekerében Robogtam az égen. Mert nem is e föld az A hol ifjúságunk Bűbájos korában A világba szállunk; Csábító varázszsal Fon körül az élet, S hit — remény — szerelem Dicsőség egének Ezt a földet véled. De jaj a csalódás Ott áll véges végre , Hasztalan néz szemünk Ama csalárd égre ; Itt leljük magunkat A földön, a porba, S a valóság szelet Ábrándunknál, nyomba Szemeinkbe hordja. Maradtam volna bár ! Maradtam von én is . "Veszett volna el még Maga a remény is, Ha im felébrednem Ily valóra kellett! S nincs a múltból senki Fájó szivem mellett, Önteni rá enyhet, a „hölgyfutár“ aprít , május és júniusi folyamára az előfizetés folyvást elfogadtatik, és pedig teljes számi példányok küldése mellett. — Előfizetés helyben 4, vidékre 5 p forint. A „HÖLGYFUTÁR"* szerkesztősége. Avagy mit érne ha Azt elmondhatnám is : „Ragadt rám valami kevés tudomány is.“ Mit használnék ezzel? Mit használtak többen ? A világ képétől Ma is visszadöbben Szivünk , a nagy ködben. Legfőbb tapasztalás , Amig jártam keltem . Sírba szálltak otthon A kiket szerettem. S ha most visszatérnék , Ott serott se lenne. A kit régi hévvel Magához ölelne A szív tört szerelme ! Idegenné lettem Itt is ott is végül : Jövevény a földön , Száműzött az égbül. Fáról szakadt levél Mely mindenütt lebeg, És mindenütt hervad Mivel ott nem lehet , A honnan eleredt !! Tóth Endre: A jancsárok végnapjai. Históriai regény Jókai Mórtól. A boszuálló. (Folytatás). Dirham bátorságot vett magának felelni. — Üttesd le bár fejemet uram, de én azt mondom, hogy ők nem voltak árulók, hanem magok árultattak el; mert ha lehető volna is , hogy apát eladjanak saját fiai, Tepelenti gyermekei nem adhatták el Tepelentit. Ali hasa egy erszény aranyat adott Dirhámnak e szóért, meghagyá neki, hogy este jelenjen meg palotájában, és azon tulipánokat, mik Soliman és Muhtár neveit viselik , cserepekbe téve vigye fel hozzá. Dirhám alig várhatta az estét; Ali csarnokában megjelenve, rögtön eléje vezetteték , akkor a basa kiküldött mindenkit a szobájából, hogy csak ketten maradjanak, s elkezde vele bizalmasan beszélgetni. — Hallom , hogy fiaim nagy szegénységben élnek Edrenében. A szegénység hagyján, de nagy gyalázatban. Senki sem törődik velük. A nyomorult szipahik , kik egykor fogvacogva ejtették ki neveiket, most nevetnek,ha velök szemközt találkoznak az utcán, s midőn gyalog mennek az élelmi piacra kenyeret vásárlani, az asszonyok fennhangon mondják : hát ezek azon hősök , kiktől Sztambul remegett ? Bizonyára ez szégyen, és Ali basa pirul miatta. Tudom , ha még egyszer azt a jó kardot kezükbe vehetnék , melyet én kötöttem oldalukra, nem adnák azt át olyan könnyen Ali basa elleneinek. Mit gondolsz Dirhám ? Dirhám csak egy igen hallható sóhajtással tudott felelni annak igazolásául, hogy Ali szavait helybenhagyja.• Halld Dirhám , — én ismerlek régen , — egy titkom van, melyet rád merek bízni. — Mintha a föld alá temetnéd, uram. — A prevesai kikötőben áll horgonyon egy angol hajó, Morrisson kapitány alatt. Azon hajón van énnekem letéve öt millió piaszterem , aranyban; nem kevesebb , mint öt millió piaszter. Nagy öszszeg. Akármely percben akarnám, kilopózhatnám Janina várából, felülhetnék e hajóra, elvitorlázhatnék Angliába, vagy Spanyolországba, s élhetnék úri módon, bántatlanul, magam tetszésére. De minek ? Kevés nap van még számomra hátra, miért iparkodnám azokat megmenteni ? Itt kell nekem elvesznem, itt meghalnom, ahol nagggyá lettem, s nem szabad hátralépnem a közelgő pallos elől. E pénzzel más szándékom van nekem, mely régóta ki van főzve nálam, csak az embert kerestem, ki alkalmas legyen annak kivitelére. Te magad fogsz az lenni. Ne tétovázz. A sors a kicsinyekből csinál nagyokat. Te ki fogsz menni Janinából, s keresztül megysz Gaskha bey seregein, elérsz Prevesába, ott megmutatod Morris-