Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-05-30 / 109. szám

•2 Budapest, 5-ik évi folyamat. /\/\/\/\/\/V/V/\/V/\/\/\/\ $ Megjelenik, ünnep­­vasárnapot kivévén, min-­ dennap délután divat-? képek - segyéb miimel-S ?l é k I e t e kk e l és raj-? (•2 ok kal. ? S Szerkesztőségi? Új száll­ás: ujvihígukcai 14.$­­sz. ház első emelet, hová a? ('kéziratok utasitandók. ^ c Kiadó-hivatal: 1­ 0 •I HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. 109. Kedd, május 30-án 1854. , Előfizetési díj: pPostán: egész évrelfi félévre 9 .. £ évnegyedre 5 .. ^ d Bu­da­pesten házhozkü­l-) üléssel: egész évre 13 ft ? ? félévre . . 7 „ s £ évnegyedre 4 ,, ? › › i Hirdetések › ^aldunasor, kegyesrendiek? ~épületében levő n­y­o­m­d­a­i› £ iroda, hová az előfizetésig­­^s hirdetési dijak küldendők.^ Felelős szerkesztő: Berec Károly. AAAAAAAAAAAAA ^soronkint 3 ezüst krajcár­^ ~ért fogadtatnak el, és gyár-· S san közöltéinek.­­ A fekete kastély. Novella. Vadnai Károlynél (Folytatás.) Ezeket gondolta Albert, mert ő sem­mi fontos körülményt maga részéről nem sejtve híve, hogy a leány már mást sze­ret , mert hiszen úgy is elég udvarlói va­lának. És e hit teljes zűrzavarrá forgatá lel­két, szerelmével, ábrándaival együtt. Sokáig tűnődött. — Az még­sem lehet — küzdött ma­gában — Matild nem aljasulhatott el, itt valami cselszörény ármányos keze mű­ködhetett. Szerelmének sokkal jobban esett ezt hinnie. Mert a szerelem nem vádol, hanem a bűnökben is megbocsát és kiengeszte­­lődik. — Hogy Matildot örökre kerüljem, s e szakadás indokát ne fürkészszem ! — önér­zetem és szenvedélyem ösztönöz, hogy ez óhajtásnak ellent mondjak. És Albert sietett, s midőn némi re­ménytől vezetve a völgyi kastélyba érke­zett, hallá hogy Matild külföldre utazott, és nem jő vissza csak évek múlva. E hír lesújtó, de hirtelen föltámadt elsötétült agyában a határzat, hogy Ma­tilddal találkozni fog, habár a halottak országa választaná is el. Sebesen haladt a főváros felé, ott sok utánjárásra végre megtudá, hogy pár nap előtt Matild és atyja a birodalmi főváros­ba utaztak. Nyomba követé őket, s összefutkosá a vendéglőket, de mig ez megtörtént az alatt Matild és atyja a birodalmi fővárost is elhagyák, így kergeté őket huzamosb ideig, min­denütt előtte jártak , de sehol nem talál­kozhatott velök , mig Olaszhon határainál végképen elveszíte őket. • Többé senki sem tudá megmondani, merre távoztak. Albert félév alatt befutotta az egész szárazföldet, de nem találta őket sehol, sehol. Elfásultan, szenvedéseibe belefárad­va, szerelmi lángjaiban kitávozva tért ha­zájába vissza, hordozván az iszonyú ke­délykor kínait. Malvin az ifjú távolléte miatt szinte kétségbe esett már, midőn pár hó múlva tőle külföldről levelet kapott. A leányka nem tudá értelmezni ho­­szas távollétét, mert Albert fájdalmait, szerelmi csalódását, utazásának okát egé­szen elhallgatá. Malvin azután mindig várta az ifju­t, szobáit elrendezé, csinosstá, a kertet át­­alakitá, s a mit Alberttől elleshetett, mit és hogyan szeret, mindent a szerint tö­rekedett valósítani. Az ifjú kedvének szobáját nagy elő­szeretettel rendezte ide hozatta a szép madagon és rózsa­fa bútorokat, a képeket, azon művészi a­­lakokkal, melyek mintha csak éltek és mosolyogtak volna. Itt állitá föl az üveges könyvtárt, melyben Albert annyi gyönyört talált, s elfüggönyzött ablakait szebbnél szebb vi­rító növényekkel diszité föl. És midőn mindezekkel kész volt, ér­kezett meg Albert. Malvin megrettent az ifjú látásán, s a szép szavak, melyeket fogadására előre kigondolt, elhaltak ajkain. Ön beteg volt Albert? — Az vagyok édes Malvin most is. — Mi baja ? — Csalódtam. — Csalódott ? — Igen, ön nem is tudja, önnek nem értelmezem azon titkos viseletet , melyet irányában eltávozásom napján mutattam, de ön megbocsát nekem , mert iszonyúan szenvedtem. — Oh hogy önnek szenvednie kell Albert ? Malvin oly részvétteljes szánó han­gon mondá e szavakat, hogy az ifjú lel­kesedve ragadta meg kezeit, hosszasan csókolván azokat. Malvin most érez, először titkolt sze­relme édességét. — Ön angyalja leány Malvin — kez­­dé Albert szelíd hangon — e pillanatban önt a világon legjobban szeretem, ön az egyetlen barátnő , egyetlen testvér lélek, kinek tudnia kell fájdalmaimról s öröme­imről­­ — elbeszélem tehát. Albert! ön engem egész boldoggá tesz. Az ifjú halkan , szakadozva beszéló él szerelmének történetét, a megismerkedést, a falusi boldogságot, a távollét kínait, a szerelmi csalódást, és hosszú, fárasztó si­kertelen vándorlásait. Malvina szemei könyekkel telenek meg. — Ön oly jó leány — mondá Albert — szánakozik sorsomon. Semmi sincs — mi a csapásoktól meg­rendült férfi kebel kínjait inkább enyhít­hetné , mint egy kedély és lélek fen­­séggel biró lányka vigasztalása. Albert feledni kezdett Malvin rész­véte mellett. Mindennap sétálni jártak , bizalmasan beszélve múltjaikról, s az ifjúnak minden percen észre kellett venni, hogy Malvin ép úgy érezi fájdalmait mint ő, pedig Malvin titkolta szerelmét, s az ifjú előtt csak a jólelkű barát és testvér maradt, s egyedül magányában volt a szenvedélyes szerető. Hónapok teltek el, Malvin szerelmét a bizalom, őszinteség, közeledés növelé, s Albert sebeit gyógyitá. Gyakorta elgondolkodott az ifjú, hogy ha e leány, ki a hűtlennek képzelt Martld­nál szebb, fenségesebb kedélyű, s maga­sabb jellemű és érzeményü, úgy tudná őt szeretni, mint egykor Matild szereté. A folytonos együttlét, s Malvin megraga­dó lelkülete, szelidsége, vágyakat ébresz­tettek Albertben, rokonszenvét új lán­gokkal növelni. — Érdemes ő — gondolá Albert — szív halottat siratni akkor, midőn egy é­­lő angyal virágokat fűzhetne szivére? S ez idő óta Albert folytonosan kere­sé Malvin társaságát, beszéde elevenebb, szeme tüzesebb, s egész lénye több szen­vedélyt árult el, mint az előtt. Beállt a szerelemvágy , mi a leghűbb szenvedély eltapadása után is előbb utóbb meglepi a szivet, mert egyet örökre sze­retni akkor, midőn ennek birtatásához többé remény sincs — oly ritkaság ko­runkban. Albert néha néha egyes elejtett sze­relmi nyilatkozatokban valla be fejlő ér­­zeményét. Malvin reményleni kezdett, és álmo­dozni a boldogságról. Néhány hét, s többé nem volt titok egymás előtt, hogy szerelmök viszonos. Albert egy reggel ünnepélyes arcki­fejezéssel lépett Malvinhoz. — Édes Malvinám , először van hogy félek önhöz közeledni. — És miért ? — Mert egy különös határozattal jöt­tem — S az ? — Bevallani hogy én önt szeretem , s egyedüli vágyam viszonszerelme. — S elfeledte volna Matild emlékét ? — Érdemes ő egy hűtlen lényért az élet örömeit elutasítni. — Albert? — Tehát feleljen ön őszintén, szavait remegve várom. — Oh Albert! — E remegés , e pirulát, e zavar ? — Egy eltitkolt régi szenvedély föl­támadása. — Tehát szeret ön Malvin. — Az első perc óta, melyben megsza­badított. Albert örömérzettel borult Malvin elé. Mindketten boldogok voltak. Pár hét múlva oltári eskü egyesíté őket. És Albert többé nem érzi oly fájónak a csalódás sebeit, bár Matildra egy soha

Next