Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-06-01 / 111. szám

Árnyéklatok a házaséletből. Balázs Sándortól. Reggeli tíz óra. Gr. ügyvéd várakozóterme tele van védencekkel, kik türelmetlenkedve várják, hogy a sor rájuk kerüljön védőjükkel értekezhetni. Mindenki első akar lenni s az inasnak , ki a belépőket sorozatba veszi, nem kis fáradságába kerül a türelmetlenkedők között a rendet követni. Hirtelen nagy robajjal felpattan, az ajtó s azon egy izgatott arcú férü lép be, ki ahelyett, hogy mint a többiek, megvárná míg a sor rákerül, egyenesen a dolgozó szoba felé tart. A védencek megbotránykozva bámulnak e szerénytelenségen, de az inas, kinek szigorú utasításai vannak ilyszerű rendellenességek meggátlására , gyöngéden feltartóztatja őt s szerényen mondja: — Bocsánatot kérek uram, de Gr. . urnál e percben látogató van s különben is a házi szabályok szerint az előbb érkezőnek előbb van joga ügyvéd úrral értekezhetni. Az utonjött e szavakra haragosan egy pamlagra veti magát s tárcájából egy jegyet vevőn elő, arra nehány szót ir, s azt az inasnak átadja. — Ha azon ur, ki e pillanatban Gr. . urnál van, távozik, kérem e jegyet kézbesíteni urának Ügyem sürgős, pillanatig sem késedelmezhetem. Az inas meghajtja magát és a védencek , kik e modort igen feltűnőnek találják , kíváncsian találgatják magukban az úton érkezett kilétét és szándékait. Mintegy öt perc telik el. Az idegen türelmetlenkedve ugrik fel helyéről és izgatott sebes léptekkel kezd a teremben járkálni és arckifejezése világosan mutatja, hogy igen élénk érzések és gondolatok foglalkoztatják. Végre a dolgozó szoba ajtaja megnyílik s azon egy idegen lép ki. Az inas bocsánatot kérve attól, kin a sor volt, a jegygyer urához távozik. Alig egy perc után az inas visszatér s az idegen előtt tisztelettel meghajolva szól: — Tessék uram, Gr.. ur kész Önt elfogadni. Az idegen mohón a szobába lép s az inas a jelenlévőktől ura nevében bocsánatot kér, értésekre adván, hogy az utonérkezett szerfelett fontos és pillanatnyi halasztást sem szenvedő ügyben jár. Amint G . . a szobájába lépőt megpillantó, székéről felkelt, elébe lépett és kezét megszorítván, fölkiáltott: Az istenért Viktor, mi történt ? Arcod halvány és dúlt. Valami szerencsétlenség! — Igen barátom , szerencsétlenség, nagy szerencsétlenség. Azért jövök, hogy tanácsodat és segélyedet kikérjem. — Beszélj , beszélj gyorsan. Viktor egy székbe veti magát, s néhány másodpercnyi hallgatás után, mialatt gondolatait látszott rendszerezni, igy kezdi: — Emlékezhetel, mintegy két hóval ezelőtt történt, midőn érzésedre adom , hogy nőmet nem szeretem többé . . . — Mit én múló szeszélynek, pillanatnyi kedélybajnak nevezék , melly nem sokára meg fog szűnni. — Csalatkoztál. Akkor megszűntem szeretni, most már gyűlölöm őt. — Mi történt az istenért! Luiz maga a hűség, szendeség . . . — Hallgass végig. Tudod hogy szerelemből vettem őt nőül, valamint azt is , hogy másfél évig az emberek legboldogabbikának tartottam magamat. Nem szeretetreméltó, nyájas volt hozzám s én szerelemmel és gyöngédséggel árasztottam el. Akkor éreztem magamat legszerencsésebbnek ha hom , nőm körében lehetek s azon napon midőn fiam született, meg voltam győződve, hogy boldogságomat mi sem leend képegy megzavarni . . . A fájdalom , csalódtam , keserűen csalódtam.. . — De Viktor, hátha csak árnyképek , képzelődés által engeded magad gyötörtetni? Vannak biztos adataid, bizonyítványaid ? — Ha bizonyos vagyok ? Hallgass tovább. Nem sokára, hogy fiam született, kezdem észre venni, hogy nem viseletében változás történt. Ő megszűnt nyájas, szeretreméltó lenni.Gyöngédségeit, figyelmét egészen gyermekére fordítá s nem látszott többé azon fáradtságot venni magának , hogy nekem tessék. — Talán csak nem vagy féltékeny saját gyermekedre. — Én nem veszem rész néven az anyától, hogy gyermeke iránt jó, gyöngéd, érzékeny ; de a nőtől is megkívánom, hogy férjét ne hanyagolja el. Azon nap óta, melylyen e szót először mondá: gyermekem, hideg, közönyös jön hozzám, s én fájdalommal kezdém tapasztalni, hogy én sem vagyok többé a régi. Nem vettem észre ha sóhajtott, nem érdekeltek mosolyai s ak , miként azelőtt a boldog napokban, hangjának csengése nem okozá többé azon édes, azon varázsszerü izgatottságot, mi keblemnek mennyországa volt. Édes barátom ez sem nem az ő hibája, sem nem a tied. Ez barátom a megszokás, mely gyilkosa a szerelemnek. Ah ha mindvégig megmaradnának illusióink! . . . — Nehány nap telt el. Szemrehányásokkal illettem viseletéért, ő könyekre fakadt, eskükkel erősitő, hogy még mindig forrón, szenvedélyesen szeret, de mégsem bírtam többé benne feltalálni azt, mint előttem oly kedvessé, oly elragadóvá téve . . . Lassan kint hozzá szoktam az új Luizhoz. Már nem volt kirívó többé átalakulása. .. ah, de tűzhelyem is megszűnt paradicsomom lenni. Kerültem házamat. Idegen helyeken kezdtem keresni és találni szórakozást, s lassankint visszavettem legényi, nőtlenkori szokásaimat. Buzgó látogatója levéli színházaknak, sétányoknak , vendéglőknek, mely helyek mindegyikén kalandok , viszonyok után futkároztam a mint azt nőtlen életemben tevém. — És nőd , szegény elhanyagolt nőd ? — Napról napra kiállhatlanabbá lön. Sóhajokkal kisért ha távozom, örökös könyekkel fogadott ha hazatérek, és panaszos arcával s gyakori szemrehányásaival oly unottá, kiállhatlanná teve előttem házamat, hogy csak akkor érzem magamat némileg szabadabban ha távol valók , s ezért kimaradásaim gyakoriabbakká levének. —Szegény nő,mennyit szenvedhetett?! — Ki volt oka e változásnak? Én, ki csak akkor feledkeztem meg kötelességeimről, midőn azok már rám nézve fájdalmasokká levének; vagy ő, ki átalakulásával e viseletemet előidézte ? — Édes barátom, nincs házasság, melyben a szerelem örökké tartson, de azért a kötelességek megmaradnak. Ha nőd megszűnt előtted szeretetreméltóvá lenni, az nem az ő hibája Nem ő , te alakultál át. Nem ő változott, hanem a te ízlésed, nem az ő kellemei fogytak el, hanem a te illusióid ! — Ily természetellenes életet folytattam mintegy két hóig, midőn egy napon levelet veszek női kéz által címezve, de mely kézirat előttem tökéletesen ismeretlen volt. E levélben egy nő , ki mint irá, irántam régóta érdekkel viseltetik , találkozásra kér s tudtomra adja, hogy viszszautasíttatásom esetében örökre boldogtalanná leen. Sokkal kevésbé szerettem már nőmet, és sokkal inkább szükségem volt szórakozásokra, semhogy e meghívásnak örömmel ne engedtem volna. Megjelentem a kitűzött helyen, mely egy laktalanabb városrész egyik féreeső utcájában volt. A kijelölt ház bejáratában egy éhes nő fogadott, ki tudtomra adá hogy már várnak rám, s megmutatá a szobát, hová mennem kell. Az ajtót zárva találtam , de az első zörgésre egy hang megszólalt s kérdé: ön az Viktor? Igenlem e kérdést, s az ajtó föltárult. A szobába lépve nem tartóztathatok vissza egy meglepetési felkiáltást: e szoba oly sötét volt, hogy mintha vak lettem volna, mit sem valók képes megkülönböztetni. Ösztönszerűleg vissza akarok fordulni,hogy e kétségenkívül kiszámított cseltől szabaduljak, midőn egy kéz kezemet megragadja s az ajtó zárját csattanni hallom. — Kétségkívül valamely rabló tanya? — Első pillanatban én is ezt hivém, s KÖNYVELOSZTÓ fölöspéldány Budapest, 5-ik évi folyamat. 111. ? megjelenik, ünnep- s? A vasárnapot kivévén, min-) £dennap délután divat-? ›képek- s egyéb műmel-S ékjelel:kel és raj-? (sz ok kal. j ~ Szerkesztőségi? ~3 z állás: ujvilágutcai 1 4 ~ £sz ház első emelet,hová c? ^kéziratok utasitanulók. y › Kiadó-hivatal: j› ^aldmnasor, kegyesrendiek C ~épületében levő nyomdáig Skoda, hová az előfizetési? (s hirdetési dijak küldendők.) BUDAPEST Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő: Berec Károly. Csütörtök, junius 1-jén 1854. Előfizetési díj: Pest : egész évre 16fz.? félévre 9, évi egyedre 5 „ ; Budapesten házhozkül-n-léssel : egész évre 13 fi.? félévre . , 7 ., évnegyedre 4 ., Hirdetések ijsoronkint 3 ezüst krajcáréért fogadtatnak el, és gyor- san közöltetnek.