Hölgyfutár, 1856. január-június (7. évfolyam, 1-149. szám)
1856-05-26 / 119. szám
Budapest, 1-ik évi folyamat._____________119. _____________Hétfő, Május 26-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,mindennap délután , divatképek- s egyéb mümellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipólt-utca 3-ik sz., 1-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasitandók. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni mindennap délelőtt 9-től 1 óráig. Felelős szerkesztő s kiadó :TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij: Postán: egész évre . . 16 írt. félévre .... 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre................13 írt. félévre ....................7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltetnek. ANGYAL BANDI. Költői beszély, hat énekben. Tóth Endrétől. (Folytatás.) ÖTÖDIK ÉNEK. „Holló károg utam elé , Varjú követ mindenfelé ; Kezemben a csákány pereg ! De szememből köny csapereg.1' Népdal. Szálló idő, mint a madár, Még annál is gyorsabban jár; Jóval, roszszal egyiránt kél, Mint a kire minden ráfér. Mint a folyó , viszi keble , A mit a part belé ejt le. Száll velünk, és repülése Jó, ha jó sors vezérlése. Önkénytelen gyakran benne Az ember... a szélvész pelyhe. Bűn s erény közt keskeny az út, Közöttük egy hajszál ha fut. — Bandival is tova szállá, Év után év fordult rája. Vihar verte éjnek éjén , Melyben a hold bujdosó fény ; Az a vihar : indulatja , Az a hold , a búbánatja. — — Mint a nagy sas turult, karvalyt, A prédáról elver, elhajt: Valamennyi betyár , húnyik, Takarodik, vagy megbúvik — Angyal Bandi azt hajtja, Nagy a puszta s nem fér rajta. Becskereki szégyensorsa Éri őket sorral sorra; Kit kifoszt, kit tova kerget, Öt-hat nap ül folyton nyerget. Csoportokat maga ver le A pusztáknak fejedelme. Gulyás, csikós, tanya, csárda Öt uralja, csak őt várja. A Dunától a Tiszáig, A Tiszától Hortobágyig, Hortobágytól Debrecenig Híre neve kerekedik. Szárnyat ölt az ily hir és név S alig kezdi repülését, Nőttön neve halad, terjed, Változóan mint a felleg; Angyal Bandi hírnevének Szárnyai is megnövének. Tarkabarka színbe mártják Ott is, a hol sose látták. Ma itten volt, tennap ottan, Most paripán, majd gyalog van ; Száz alakban, száz mesében jár a rabló nagy környéken. Bűbáj védi golyó ellen, Hasztalan lő rá az ellen; Vérfűvel bir, és a lakat Ketté válik ujja alatt. 8 rettegted a zold népit A hir, melyet maga épít. Majd enyészni kezd a balhit S karjaira veszi Bandit A kölltészet... és utána Megrendül a népnek szája , Daltól cseng a tenger róna — A dal igy kel, így szól róla : „A hol Angyal Bandi Végig fut a rónán , Sírva néz utána Minden eladó lány Az homloka alabástrom, Szemöldöke puha bársony. A hol Angyal Bandi Lovát pihenteti, Még a madárkák is Szállást adnak neki. A hol alszik, a hol mulat, Még az ág is gyöngyöt hullat. Nem bántja a szegény Járókelő utast: Ne búsulj kenyeres! Hadd lám , mid van? mutasd. S fele részét erszényének, Oda adja a szegénynek. Nem bánt úri asszonyt, Sem gangos leányát, Nem is erőteti Csókra sem a száját. S elkíséri, ha rettegnek, Fecskéjén, a kocsi mellett. Bús az ő két szeme , Az ő szép orcája, Siralmas panaszszal Szól a furulyája. Mosolygása keserűség, Pedig maga gyönyörűség !“ így száll a hír, szól az ének Ajakán az üde népnek, S mig dal és hír, szólnak, szállnak. Angyal Bandi tanyájának Tekintsünk be rejtekébe, Pályi puszta erdejébe. Kerek erdő sík mezőben, Mint egy felhőfolt az égen, Félig barnán feketélik, Délibábban úszik félig. Sűrű erdő , barna kőris , Sötét benn a levegő is. Nincs madárdal, nincs virága , Egyiknek sincs itt hazája. Fekete lomb, dúsan suttog, Árnyékában ölyv kattog. Földje kopár tenyészésű, Itt-ott leng egy tengerész fű. . Gyászos árnyék borul benne, Mintha a nyár sírja lenne. Itt-ott egy nyom , mely vezérel, Gondos kezek fedezék el. Közepén egy százados fa Van csupán körül taposva. A fűtőnél szörnyű tuskó , Gyökerestől, ágbogastól — Titkos ajtó súlyos zárja , Félre gördül egy nyomásra ; Lejtős barlang, mélyebb, mélyebb , Paripa is bele férhet. Hosszú, sötét mohos üreg, Napsugártól nem derül meg; Fáklya lobog fenekében, Bűvöletes vörös fényben, S szétderengő sugarin át — Meglátni a haramiát . . . Ott ül egy nagy kerek tőkén , Fél térdére könyökölvén; Hosszú fürtös barna haja Fél orcáját eltakarja S könyökölő karjáral a Lobogós ing visszahulla. Kérges asztal tetejében Csákány , pisztoly, rezes fényben ; Törött ágon kantár, nyereg , Szironyozott hevederek, Balra nyílás feketélik — Lova szeme onnan fénylik. Egy egy sóhaj száll el ajkán, Majd szelíden, majd mogorván. Mint a kit az emlékezet Majd üldöz , majd lágyan vezet, S gondolatba járva távol, Halk beszéd két ajakéról: „Csalárd remény ! nincs tehát út, Melyen nékem megnyugvás jut? Nyugalom e vérző szívnek . . . És a mély bú még sem öl meg! Szerető szív , elhaló ajk , Fájó szívem érted sóhajt !“ „Kit a puszta messze retteg, Ha egy gyönge emlék lep meg: Egész lelkem reszket rája , Mint a tölgynek koronája Gyenge széltül . . . min a vihar Összetörik, avagy kihal . . .“ S arcán elfolyt könyeken át Láthatni a haramiát; És feláll, és keserűen Fejet csóvál s szól imigyen : „Ó de késel, édes boszú! S reád várni, jaj mi hosszú!!“ S üregén a folyosónak Elhal, elzúg a mély szózat. Bandi arca figyelő lesz — Kél valami közelgő nesz .. . Ajakán vár a lehelet — — Dobog a föld feje felett.... (Folytatása következik.)