Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-08-02 / 178. szám

729 Legépebb részét ezen épületnek a kapusikátor tévé két nyúlánk s lörésekkel­ ellátott tornyával s a kapubolt fölötti őrszobákkal; de ezek is, valamint a tornyok födél nélküliek valának, s a szél keresztül üvöl­tött az üres ablaknyilásokon, mint a kétségbeesés hangja , mely a hol­tak után kiált. Mindkét felüli részéhez e kapusikátornak kisebb tor­­nyocskákkal ellátott kerítésfalak húzódtak, mintegy másfél mérföldet körül­ölelve. Benn az udvaron az utósó tulajdonos címere, s a kápolna több kicsinységeinek maradványiban a feudális­ kor emlékezete élteté magát. Fiatal körösfák emelkedtek itt-ott a romok között s egy csoport szilfa hajtá át széles ágait a kút fölött az elhagyott várudvarban. E kút egykor gazdag művészettel készült koholttal volt födve; de negyven és néhány évvel e korszak előtt, melyről beszélünk, le­hullván róla a vakolat, több kő is a vízbe esett, minek következtében a közelfekvő helységek lakosai, kiktől e kút, mely a legtisztább és leg­jobb vizet tartalmazta , babonás tiszteletben tartatott, a romokat kö­rűlé eltisztitották s a kútat egészen pusztán csupán azon nehány kőrösfa védelme alatt hagyták. S valóban e várkut a legjobb vizzel dicsekhetett, mely tiszta hul­­lámzatban ömlött el a várudvar füvei között. Régi időben e forrás vizé­nek egy három láb széles és ugyanoly mély víztartót ástak, hossza mintegy négy vagy öt lábnyi lehetett — részemről nem láttam soha. E víztartó szélei lapos kövekkel valának kirakva, hogy a föld beleomlása akadályozva legyen s nyugotról egy félkör alakú metszvény vezeté a a fölösleges vizet azon kis árokba, mely a hegyecske lejtőjén a völgy folyamába szakadt. Több mint egy mértföldről sereglett ide a nép, hogy korsóit a forrásban megmenthesse és valóban a viz oly tiszta és vilá­gos volt, hogy zöld felületen át — a rajt keresztül hajló ágak képmá­sát s a fenekén csillámló gyöngyöket oly világosan meglehet­ külön­böztetni , mintha csupán levegő választaná el azokat a nézőtől; sőt a víz még ragyogóbbá látszott tenni a gyöngyöket, mintha kigyalult krystálba lennének foglalva. A gyep körüle alacsony és tömöttnek látszott. A körösfáknak s a kútnak, oly fekvésük volt, hogy őket a vár homlokzatánál el­terülő gyepről a fő kapu boltján keresztül világosan megkülönböztetni lehetett. Kényteleníttettem e részleteknél különösen sokáig késni, mert az olvasó később rá fog emlékezni, hogy beszélyem tiszta megértéséhez szükségesek valának. Tehát megemlíthetem még azt is, hogy e vár mint egy fele útján azon magasnak, melyre egy hoszú, de legkevésbé sem meredek út vezetett fel, a domb egy kiemelkedésén — egyedül ál­lott. E kiemelkedés mintegy húsz , harminc holdra menő rónaterületet képezett, melyen az ősvártól valami három-négy­száz lépésnyi távolra több alacsony kunyhók állottak. Maga az út is lekanyarultában keresz­tül metszé a várgyepet s azután egyenesen vonult alá, két felől a falu házaival megkoszorúzva, mely anyira körül volt fákkal ölelve, hogy a régi várkaputól csak itt-ott látott az ember egy-egy kéményt, házfödelet vagy végre a templom tornyát, a mélységből kiemelkedni. (Folytatása következik.) N­ i r lu r­­t n­ g. Budapest. •H Hoszabb ideig szél csend volt a hírlapokban — de csak a Liszt misét illető­leg. Más ügyekben derekasan foly most is, mint másszor a teliharc, így például közelebb a Pesti Napló, Egressy fellegvárait bombázta esze, mások pedig a népies költészet fölött vitáznak, míg királyhágóntúli kollegánk ugyancsak ha­dakozik jobbra balra, s szenvedéllyel masza­­kíírozná a megdicsőült „Kolozsvári közlöny“ kiadóját, ha e derék kiadó nem állna az elis­merés pajzsa alatt. Szóval percegnek a tollak, repülnek a lapok zászlói, harsog a polémia. Csak a Liszt miséjének hagytunk egy darabig békét. Hittünk a Local­ Blatt szép szavának, hogy az esztergomi karnagy miséjének adatása már fait accompli. Most azonban újra változott a dolog. Közelebb tudniillik Lisztnek egy levelét olvassuk, melyet egy itteni műbaráthoz irt. Tar­talma e következő: „Tisztelt úr! Kettős örömem­re szolgál, önt honfiaim rám nézve anyira meg­tisztelő rokonszenvének kedvező eredményéről — mely rokonszenv misém ügyében oly melegen és buzgón nyilatkozott — és közelebb Pestre érkezésemről egyszerre értesíthetni. Misém előadása a fölszentelési napon vég­­legesen el van határozva, s én tiz­­en­négy nap alatt Pestre érkezem. Egyelőre kérem önt, tisztelt úr! fogadja ezennel legszívesb köszönetemet, azon megkülönbözte­tett tisztelet kifejezésével, melylyel maradok Weimarban jul. 28. 1856 Liszt F.“ Tehát a zongorakirályt e hó 12-én üdvözölhetjük kö­rünkben. Fogadtatására fényes előkészületeket tesz a zenede, a művészi és műbaráti kör. Doppler F. szép vokáléneket készit egy költe­ményre, mely egyik jeles, fiatal költőnk tollá­ból ered. Egy nagy üdvözlő lakomáról is be­szélnek. Hirlik ezenkívül, hogy Liszt nyilvá­nos hangversenyt is adand, melyre pusztán a honfiai iránti szeretet és tisztelet készüt.­­ Nincs könyebb, mint egy kis he­­rostratusi hitre tenni szert. Egy kis botrány, és mindenki az emberről beszél, így beszélnek most a „Rászedtek a komédiások“-féle színpadi botrányról, úton, útfélen, kávéházakban, csa­ T­ÁRCA, szár­ fürdőben , szóval mindenütt, hol az embe­rek a művészet által érdekeltetik magukat. Szidják a drámaelfogadó választ­mányt, szidják az i­g­a­z­g­a­t­ó­s­á­g­o­t. És mi bár teljes elismeréssel vagyunk a hazafias igaz­gató művezetése iránt, (mind a mellett, hogy a Hölgyfutár nemz. színházi közlöny) e tekin­tetben emancipáltuk magunkat, s nem találunk mentő okot e tévedés védelmére. Azt rebesge­tik, hogy új színművek adatásánál, a választmányi elfogadók nevét a szinlapra kell tűzni. Igazságos óhajtás, melyet e tévedés után, azt hisszük, az igazga­tóság elfogadand.­­ A B. Hírlap újdondászi rovata, egy anekdotát közöl, miszerint egy vidéki városban, hogyan szedték rá — a komédiásokat, — ott a szinészek boszút forraltak egy levelező el­len , ki kíméletlenül rovogatta szerepnemtudásu­­kat. Ezért a levelezőt ki akarták játszani. Ez megtudá a csínt, s hogy a hasonlatosság szem­­beötlőbb legyen, valaki által fölajánlá saját öl­tözékét. Az illető színész elfogadta, s föllépett benne, de óriási jön a közönség kacagása, mi­dőn a színész kabátja hátáról egy papírdarab­­káról e szavakat olvasá: „íme egy szamár oroszlánbőrben.“ ! Még egy hasonló anekdot. Má­sutt szinte egy színész kijátszott bizonyos szi­gorú bírálót. Az alak, járás, beszéd, modor azonnal fölismerhető volt. Következő nap e bí­rálatot lehetett olvasni. „A színész igen ügye­sen paródiázta azt, kit ezúttal célba vett. Csak egy nagy hibája volt. Az illető kijátszott egyén tudniillik nem szokott oly szenyes ingert s ko­pott kabátot viselni, melyen a sörkocsmák bűze és ízléstelen foltjai enyire meglátszanak, mint minőben X színész ezúttal megjelent. Jövőre, hogy az élethűség még jobb legyen, az illető részéről bátrak vagyunk X... urnak egy tiszta inget s tisztességes kabátot felajánlani.“ Hanem erre nem volt szükség. ” Az esztergomi fölszentelési ünnepélyre, a vendégek számára a köz­épületeken kívül hétszáz szállás béreltetett ki. A nép számára sátrakat emelnek, Pest és Esz­tergom közt három gőzös fogja szállítani a közönséget, és harminc pesti bérkocsi rendel­tetett a primási városba.­­ Az aztékekre nagy a panasz. Bécs­­ben a „Sperl“-ben 15 krajcárért mutogatták őket, itt pedig az Európa márványos termében 1 pftra szabták a belépti díjt. Az egész azték história nem egyébb, mint humbug. Kuriózum gyanánt meg lehet őket nézni, hanem bizony nem sok gyönyörködni való van rajtuk.­­ Az őszhajak orvosnője. Egy nő Ber­linben ajánlkozott az ősz hajak kitépésére, s ajánlata rendkívüli viszhangra talált. Most csak egy órája van naponkint szabad, s reggeltől estig szenvedélyesen tépi az ősz hajakat. fA dunagőzhajózási társulat, a cs. kir. földtani társulatnak egy vizözön előtti óriás elephas primigenites koponyáját aján­dékozd. E koponya a Tiszában találtatott. Vidék, B­a­l­a t­o­n - F­ü­r­e­d, jul. 25. *) Noha nem vagyok rendes vidéki levelező — és ezért nem gyönge oldalam a lelkesedés, — mégis megvallom, engem is elfogott a köz­el­ragadtatás , melyet a fürdővendégek közt Komlóssy Ida k. a. ideérkezése előidézett. A művésznő ideérkeztekor, miután előre megrendelt szobáját elfoglalták, a nagy ven­déglőbe , egy parányi szobába volt kénytelen be­szállni, hol a fürdő vendégek creme-jét képző hölgyek magukat nála bemutatták, és őt több ízben meglátogatták. Szombaton, júl. 26-kan először lépett föl Lecouvreur Adrienne szerepében. Ki­léptekor zajos tapsok és tenger virággal fogad­ták. Az előadás alatt pedig az urak nevében értékes karperec nyújtatott át neki. Olvasóink sokkal jobban ismerik őt, semhogy magasz­­talásokkal kellene őket untatom. A Balaton­­felvidéki levelek pedig szinte felmentenek, azon kellemetlen kötelességtől, hogy a többi szülé­szekről az igazat elmondjam. Holnap az itteni hölgyek, egy gyönyörű aranyórát, láncot, és brochet fognak neki át­ *) Balaton-Füred jelenleg lapunk majd minden számá­ban képviselve van , s körülbelül állandó rovattal bír, mint akár a pesti hitek Ezen senki sem ütk­öz­­hetik meg, miután B.­Füred most a nyári bő­napok­ban a társadalmi életnek csaknem gyúpontját képezi.

Next