Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-09-19 / 216. szám
Ham. Dicsőség nálatok a hála érzet? Reg- Hálásnak lenni tiszta kötelesség, De már oly ritkán teljesittetik. Hogy hinni kell, mikép a hála is dicsőség. Ham. S ha nagy veszélylyel jár hálásnak lenni? Reg. Úgy már a hála ragyogó erény. Ham. Tőlem tehát ezen erénynek Szép érdemét meg nem tagadhatod. Halld csak : Fiad Bárcomat, bár imádja, Féltvén mégis saját becsületét, Nagylelkűségből viszaadja nékem. Én is hozzád nagylelkűen jövök : Legyen megmentve Publiusznak atyja. Kárthágó dühét szenvedendem én. R e g. Te akarsz megmenteni ? Ham. En. R e g. Hogyan ? Ham. Elősegítem megszökésedet. Az őröket kissé eltávolítom! Te azalatt rejtsd el magad, csak addig, Mig én színlelt boszonkodással, A partoktól eloldatom hajóm. Reg. (Magában.) Hitvány barbár! Ham. Nos hát mit szólsz? meglep ajánlatom? Reg. Meglep nagyon. Ham. Mondd, vártad volna tőlem ezt? Reg. Nem én. Ham........................Nem volt pedig Szerencsém Rómában születni. Reg. Meglátszik. Ham. (Az afrikai örökhöz .) Örök menjetek! Reg. (Ugyanazokhoz :) Távozni egyse menjen. Ham. Miért? Reg. Fogadd hálámat jó szándékodért. De én veled megyek. Ham. És megveted ily nagy jóságomat? Reg. Nem. Csak sajnálni tudlak. Nem tudod. Mi az erény. Erényt hiszesz művelni, S megsértesz engem, tenmagad s hazádat. Ham. Én? Reg. Igen! mert rendelkezhetél-e Szabadságommal! hisz Karthágó rabja Vagyok s nem a tied. Ha tu.....................Nem a te gondod Vizsgálni a jótét. . . . Reg. Valóban nagy jótétemény bűnössé, Szökevénynyé s hitszegővé tenni engem. Ham. Itt életedről van szó Regulusz ! Hát nem tudod mit készit Karthágó neked. Mily szörnyű kinpadot és meggyaláztatást ? Reg.......................Hamiskár! Te még nem ismered a rómait. Tudod, hogy a becsület neki élet ? Minden lépéses erdek életének Mértéke, tárgya és rugója az? Nagyon korán tanul a római Meghalni bátran és arcváltozás nélkül. Lenéznek nálunk minden kispadot, Csak legyen az dicsőségnek szülője. Csupán a gyávaságtól szörnyen rettegünk. Ham. Hallásra oly szép és dicső beszédek, De én velem bizony szükségtelen ilyen dölyfös nyelven beszélni , mert tudom, Az életet mindenki szereti, Te magad is... Reg. Hah mért kisérted igy türelmemet?! Hajóra gyüjtsd kiséreted s megyünk ! Tedd meg kötelmed barbár ! s hallgass el! Ham. Hát nem félsz semmitől, S bátran gúnyolsz ; Sőt nagy jóságomért Barbárnak mondsz. Hamiskár itt Rómában Nem felesel; De jöl csak Afrikába: Ott megfelel. (El.) Ötödik jelenet. Regulusz, Attilia. Reg. Még mindig nem tér vissza Publiusz, Sem Mánliusz... Jaj nékem, mit hozand Attilia, hogy oly vigan szökik ? A 11. Sorsunk csak tőled függ most. Róma népe Tanácsaid szerint el nem fogad Sem békét, sem fogolycserét, de te Bátran maradhatsz. . . Reg. Igen, gyalázattal... A 11. Nem, nem atyám! e pont fölött a szent tanács Határozott, s te tenkedved szerint Mehetsz, maradhatsz, mert békában esküvés, S kötelmet nem vállalhat el csak a szabad, Reg. Mindig , mindig szabad , ki halni tud. Öngyávaságát vallja be, ki másnak Szilárd erényét megtámadja váddal. Én esküvöm, mivel akartam, S most elmegyek, mivel megesküvöm. Hatodik jelenet. Publiusz, előbbiek. Pub. Uram ezt hasztalan reméled. Reg. S kiállhatand utamba ? Pub. Az összes nép, atyám ! Nincs senki már. Ki megfékezze. Mint az áradat , Tenger felé rohan föltarthatatlanul. Hogy utadat elzárja Afrikába. — A többi út már el van rontva mind. Reg............................És Mánliusz ? Pub............................Ő egymaga Ellenszegül a népi közhiványnak. Könyörg, fenyegetőzik, ám mind hasztalan. Ki sem hallgat rá, ki sem engedelmes. Percenkint nő s szörnyűbb a népi düh. A sápadt fiktoroknak vállain Remegnek már a pallosok. Ily iszonyú Zavarban a konzul hatalmas Parancsa végrehajtót nem talál. Reg.......................Attikám! Isten veled. Te, Publiusz, kövess (Menő félben.) A11. S hová ? Reg. Megélni Mánliusz barátomat. És Rómának szemére vetni durva bűnét. Megérzeni dicsláncaim becsületét . . . (Menve :) S elmenni vagy e földön halni meg. A 11. Atyám! ah nem . . ha engem elhagysz . . (sir) Reg. (Komolyan de boszúság nélkül:) Attikám! Sokat engedtem eddig a leánynak, A gyönge nemnek és a gyönge kornak. Sokat sírtál, most már elég. Siralmad. Hiszem nem fog Rómával arra törni, Hogy megfosztassam nagyszerű dicsőmtől. A 11. (Sírva :) Ah mi szörnyű kin ! . . . Reg. Elvesztni engem , kin neked, tudom. De ilyen drága az a szép dicsőség, Hogy méltóan viseld a „római“ nevet. A 11. Minden egyéb próbára kész vagyok. Reg. Ugyan minő próbára? tán bizony Bemégy a honatyákhoz a tanácsterembe, Intézni róma sorsát ? vagy talán Sisakot szoritsz fejedbe és csatákban Izzadva győzended le a hon ellenét? Mily nagy szerencsétlenség, hogy hazádért Szenvedni sem tudsz gyávaság nélkül! A 11 Igaz, igaz , de oly szilárdság . . . Reg. Zordon nehéz a szép erény, de végre is Attila az én leányom, És bírni fogja nem de az erényt ? (Menő félben .) A 11. Igen, a menyire tőlem telik, Atyám! nagy férfiú, utánozandlak. De ... de . . .jaj istenem! tethoszúsággal Hagysz engem el . . elvesztettem szerelmedet. Reg. Nem, nem, leányom; én szeretlek, Nem hagylak el boszúsan ; ennek Szép zálogául ime átölellek, De a mit gerjesztend ez ölelés, Becsvágy, szilárdság és ne gyöngeség legyen. Azt. Atyám vagy ah! elhagysz s nem is sóhajtsz. Reg. Atya vagyok, de nem az lennék, Ha gyermekeimnek hagyni tudnék Rút példát hitvány gyávaságra. Ah e kebelben is van érző szív, De szolga itt az indulat s nem viv, Mint nálatok — zsarnokságra. (Publiuszszal El.) (Vége következik). mindennapi történet. — Egy volt jogász barátom naplójából. — Kelemen Mórtól. (Vége.) Eljött az utósó nap. Marika már reggel korán leszent hozzám, hogy keljek fel, s végezzem el jókor mára esendő dolgaimat, mert igen szeretné, ha ez utósó nap minél több részét együtt tölthetnék el. Ezen magamtól is iparkodtam, és csakugyan délig útlevelem ügyét rendbehoztam, barátommal, ki útitársam leendett, értekeztem, hogy majd találkozunk holnap a gőzösön , hova podgyászaimat fel is adtam; némi kötelezettségi látogatásom volt, azt is megtettem ; szóval a mi teendőm még Pesten akadt, mind elvégeztem. Azután nem maradt egyéb hátra, mint Marikával lenni. Ő ma vndorabbnak tette magát, mint az utóbbi napokban. Édes beszélgetésekben töltöttük el a délutánt, keresztül futottuk a múltat, nevetgéreztünk történt bohóságaink fölött, vagy feddeztük egymást; — csak a jelen tudatát kerültük óvatosan. . . Anyira villámszárnyakon repült az idő. Oly hamar este jön. Mi még folyvást 830