Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-10-17 / 240. szám
Budapest, 7-ik évi folyamat. 240. Péntek, Október 7-én, 1850. Megjelenik ünnep- ée Teárnapot kivévén,mindeni nap délután ,1 11- vat képek- * egyéb mümellékletekkel, éa raj jókkal. Szerkesztései? szállás, Xljvilág-utca, 1-sé sz.,2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMVÁN. Előfizetési díj: Postái.. egész évre . . 16 Irt. félévre .... 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre . . . . .13 irt. félévre ............... 7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések aoronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. gjgp*z október—decemberi évfolyam teljes számi példányaira folyvást előfizethetni , helyben 4 , vidéken 5 pengő forinttal. F 1 R Ó L F I R A. Beszély Abonyi Lajostól. . (Folytatás.) — Hátra van még szól , ekkor a legfontosabb, ami családomat, szegény szerencsétlen családomat illeti. Tudni fogják önök mindnyájan, hogy vannak oly családok, kiken a végzet kérlelhetlen keze nehezül . . . van egy család Magyarországon, kiknek hőse Gellért püspököt a Dunába lökte, tudni fogják, mily nevetségesen szomorú betegség üldözi e családot, van egy másik , melynek bármely tagja ahová lép, a szerencsétlenséget hordja magával, hogy szinte rettegnek az emberek velük közelebb érintkezésbe jönni. E családok felett a végzet kiengesztelhetlen. A mi családunk is ilyen, felette is a végzet e kegyetlen szeszélyeit őrzi.Családom majd csaknem oly régi, mint azon vén tölgyfa, mely a Sámson, azaz mely a család ősi kertjében virul. E fa ha beszélni tudna, elmondaná a sok szomorú történeteket, melyek védurait üldözék. Alatta is meghalt vagy kettő szomorú halállal pártos kardcsapás által. Nagyrésze véres csatákon hullt el,— nagyrésze az esetlegesség kínos áldozata jön, minek soroljam elő , hogy ez András, ez Péter, ez János volt, ez meg így halt meg, ez András király, ez IV. Béla, ez Ulászló, ez Zápolya alatt. Elég az ha tudjuk , hogy a végzet ölte meg őket nagyobbrészt ifjú reményteljes korukban ... a negyven évet eddig csak még én éltem túl és öcsém. E kiméletért hálával tartozom ... Ki akarom végre engesztelni a sorsot, hogy szüntesse meg csapásait, s vegye el sajtoló kezét rólunk. Nem akarom kutatni miért sajtolta őseimet, — ott voltak ő az aradi gyűlésen, ott gyilkoltak ő, vagy Moyst szemeitől ők foszták meg, vagy ők utaztak a hirtelen elhalt utósó Árpáddal, vagy ők adtak tervet a szerencsétlen Zách Klára kínzó halálához, vagy ők adták a dinnyét Albert királynak, s az édes fügéket a halhatatlan Mátyásnak. Nem akarom kutatni mi bűnt követtek el egy percben, melynek büntetése századokig tart. De én ki akarom a sorsot engesztelni, meg akarom mutatni hogy mijét tudunk tenni, hogy nem vagyunk gonoszok, hogy nem vérünk van megromolva, hogy mi csak a végzet áldozatai voltunk. Bármily kevés és gyenge az én erőlködésem ily hatalmas erő ellen, de talán talán sikerülni fog vágyam. Hiszen én nem harcolni dacolni akarok, — én kérem én engesztelem a sorsot. Én nem is magamért teszem, hiszen én beteges öreg vagyok, hanem azokért kik utánam nevemet fogják viselni. ... Itt ismét el kell térnem, s felemlítem, hogy ha egyik fának egyik ága romlásnak indul, a másik ága még azért lehet viruló szép és sold. László öcsémet értem ez ág alatt, ki akarom őt ragadni azon Sodoma Gomorából a hol lakott, én mindég szerettem őt, mindég láttam hogy jó szive van, és egyszer volt is alkalmam meggyőződni róla, midőn a fiúi engedelmesség mellett a légbe futó fegyverét, mely az én gyilkolásomra volt szánva. Én magamhoz veszem, fiamnak fogadom, haladjon a becsületesség a jótékonyság útján. . . . Amazok ott úgy is elfogják prédáim az ősi vagyont, os tudom nagyon, hogy az ott az ősi kastélyban titkon értekezik az ősi javak elzálogosításáról. Nem akarom ezért hogy László őket megtagadja, de én jó becsületes emberré akarom nevelni. Hadd legyen végre az én családdóm is tisztelt és boldog család. László e szavak után oda borult nagybátyja ágyához s ajkaihoz akará vonni kezét, de az mintegy áldásúl fejére helyeztetett. A törvényes hideg férfiak szemei mind könybe lábbadtak, a tiszteletes úr maga pedig egy ablakba húzódott s ott sirt, azt sem tudva megfejteni: keserűségtől e vagy örömében. Ábrahám gróf pedig halkan szólott Lászlóhoz. Édes fiam! László keble el volt fogaiva. ... Senki! senki sem szókita így még őt az életben. — Édes fiam!úgy é te hamar, megfogsz házasodni, hogy én örüljek családi boldogságodnak. László nyájasan tekinte fel. — Oh én tudom folytatá az öreg, hogy te neked egy érzelem ■ van szivedben , erről már szóllottunk is ... és mint mondám , megfoglak lepni. László megérzé azt, hogy a legfőbb indok mely ide vezérlé, ez volt, ez mely szinte készteté oda hagyni az apai házat, s melylyel magát s mintegy mentegeté e hűtlen elhagyás ellen. Ez volt az, melyet Isaura és Aba előtt eltitkolt. — Igen szólott Abrahám gróf, meg akartalak lepni. Ezzel párnája alól egy kis levélkét vett elő, melynek pecsétje figyelmesen volt körülnyitva, hogy sértetlen maradjon. — Im olvasd édes fiam e levélkét. László kezeibe véve azt. — Az édes fiam, szólott Abrahám — válasz levelemre, melyet a bárónő húgomnak tegnapelőtt küldöttem. Gyors lovas hozta, legjobb lovamra ültettem. Az öreg örült hogy e nyájas kegyeletet elmondhatta. László midőn olvasta, egész keblét az öröm önté el, soha de sohasem volt életében ily kellemesen meglepve. Nem hitt . . . még egyszer reá tapadt öröm ragyogó szemeivel a levelke ezen soraira. — Kedves bátyám! Megvallom egész váratlan volt reánk nézve becses levele, ön levele, kit mi egészen szívtelenek voltunk meg sem látogatni, de sat. sat. Isaura mint látszik szinte meg volt lepve, de az én szemeim az én szemeim, az azok nem csaltak sokat. Én olvasok szívében . . . et je sais I beaucoup. E vonzalmacskákról sejtelmeim voltak, és Isaura is gyermek, szokszor elárulta magát előttem. Különösen egy bizonyos elváláskor mais c’est un secret, s nem az enyém. Tehát ebből az következik, hogy a válasz a legjobb mit önnek adhatok. A leányka egy kissé még türelemre kér, de én meg vagyok győzve qu’ ils s’adorent. Azért is a válasz a legjobb édes bátyám ... én is örülök s nem csak ön. ... A jegygyűrű kész, hanem a vőlegénynek c’est tout naturéi magának kell érte jönni s át váltani. Önnek egészséget kérni az istentől s minél elébb sat. . . . Adieu, szerető húga Hortense Eörsy. * * * Hogy, hogy nem, sokan voltak a szobában a levél olvasásakor, de annak tartalmát csak épen László ragyogó arcáról olvashatták volna, hogy hogy nem, mégis Jakab úr csak úgy tudta az egészet