Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-11-26 / 273. szám

Budapest. 7-ik évi folyamat. 273. Szerda, November 26-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,m­i rí­tt­e a n­a­p délután , d­i­­vatképek- s egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Újvilág-utca, 1-s. sz., 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ iiráig. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre . . . . 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre..............13 frt. félévre ...................7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. BETŰK ÉS SZÁMOK. Beszély. Szegd Mórici. (Folytatás.) — Csak tessék maradni, tisztelt kisaszony! Látom , hogy meg van indulva , pedig nincs miért. A megindulások igen felizgatnak és izgatott állapotban nem képes az ember nyugodtan gondolkodni — mondá a könyvvivő különös lassúsággal, hogy a mondatokat le is ir­hassa a levegőbe. — Igaza van önnek, derék férfi! Nem kell megindulás, nem kö­szönet ! Ebből is látom, hogy ön a klassicitás hímes virányain legelteti elméjét! Minek a köszönet? Azért a pénzért? Mi a pénz? Hamis fo­galom ! És ha még anyi volna is, egyetlen egy klassikus gondolat elfúja, mint a szél a polyvát, fölemészti, mint a láng a pozdorját! — kiáltá Varanói Mátyás uram nagy lelkesülésre gerjedvén. — Bátorkodom ezzel, önnek illő tisztelettel értésére adnom, mi­szerint a kérdéses tárgyra nézve még némi észrevételeim volnának — jegyzé meg erre Cet uram, mély hajlongással. — Ah, ön tehát a vitatkozás embere ? Jó! Nem bánom! Vitat­kozzunk ! Én bennem emberére talál! Hát melyik bölcsészeti iskolá­hoz vallja ön magát ? — Semmiféle iskolához nem uram, hanem én az arany vasmacs­kához címzett vegyészeti és fűszerkereskedésnek egyik segédje va­gyok , a hol tettes uraságodnak egy kis szenvedőleges illetősége va­gyon. íme tessék megvizsgálni! — mondá Cet uram köntösének belső zsebéből egy papirszeletet húzván elő. Valóban nagy föladat, Varanói Mátyás uram zavarodottságát leírni, midőn hallaná, hogy az előtte álló egyéniség sem a classical, sem a bölcsészeti iskolához nem tartozik, hanem egyszerű segéd az arany vasmacskánál. Egy ideig szótlanul állt. Szemei mozdulatlanul meredtek fel uramra, hogy ez komolyan félni kezdett tőle, nehogy tekintetével el­nyelje. Olyan kicsinynek érezte magát e férfi előtt. Eszébe jutott, hogy főnöke Keszegnek nevezi őt, és ez nem olyan gondolat, hogy az em­berbe nagy bátorságot gerjeszszen. — Ha tán e tárgyban némi aggodalmai volnának, tessék eziránt becses véleményét velem közölni — mondá tehát, és minden szónál szünetet tartott, mert félt, nehogy még a fogalmazásban is hibát ejtsen, anyira meg volt zavarodva. — Nincs semmi észrevételem! Ha én az arany vastaacskának adósa vagyok , annak örülök ; örülök pedig azért, mert nekem a név tetszik, közel jár a classicitáshoz, és csak azon egyet fájlalom, hogy ön a molnár követelését kifizette. — És miért, ha szabad kérdenem ? — Két okból; először mert ezáltal e molnárban könnyen azon nézetet is éleszthette , mintha a classicus korban a pénzteli fogalmak azonosak voltak a jelenlegiekkel, a­mi pedig roppant téveszme; másod­szor pedig azért, mert ezáltal én ön és illetőleg feneke az arany vas­macska iránt némi lekötelezettséggel kell viseltetnem , a mi pedig ke­reskedő irányábani nézeteimmel ellenkezik — mondá Varanói uram hajthatatlan határozottsággal. — Oh , a mi a lekötelezettséget illeti, arra nézve teljesen nyu­godt lehet. Nálunk e cikk a teljesen divaton kívüliek közé van osztá­lyozva és legfölebb csak illedéki kifejezéseknek tekintetik — viszontá Cet uram mosolygva. — Tehát minek váltotta magához ez irást? — kérdé Varanói uram türelmetlenül. — Azért, hogy magunk követeléseit annál biztosabban behaj­tassam. Ez igy szokás a miálunk. Ha csekély az adósság, meg kell tol­dani , és akkor az egész öszeg bizonyosan begyül. — De mikor én nem tudok fizetni ? — — Akkor törvényes eljárásért folyamodunk ! — Törvényes eljárás? Hát ez fizeti ki az adósságot? — Na, ez mégis szép intézkedés! — mondá Varanói uram méltánylólag. — Nem fizet kst az, hanem lefoglalják az illető minden ingó és ingatlan vagyonát. — Ah, azt csak nem teszi a törvény! Látja uram, nekem van ugyan ingatlan vagyonom , de ezt el nem adom a világ minden arany vasmacskájáért sem; mert ez tudományom, boldogságom’; ingó va­­gyonomra pedig magamnak is szükségem van — viszont a Varanói uram vidáman. — Az mindegy uram! Nem fizethetés esetére a törvényes eljárás indittatik meg. — Jó, de hát mit csinál velem akkor a törvény, ha mindenemet elvette? Velem és gyermekeimmel? — — Azt nem tudom! — viszonzá Cet uram, és hogy megilletődé­­sét eltakarja, zsebkendőjéhez folyamodott. — De én azt mondom, hogy az lehetlen ! — kiáltá Varancy uram türelmét vesztve. — Ez ellenkezik a természet hajthatatlan törvényei­vel ; ellenkezik az egyéni szabadság meg nem támadható elvével: szét­szaggatja a társadalom évezredek által szentesített frigypontjait; fel­dúlja a családi együttlét megszentesült szerkezetét; szóval uram, ez akár concret akár abstract értelemben véve, akár inductiv, akár pedig traditiv után merő lehetetlen! — kiáltá a tudós hévvel. — És még is úgy van! Ám itt a rendelet! olvassa, — mondá Cet uram, egy iratot tartva elébe. — De mit ér ez Írás, mikor én megcáfolhatlan okokkal bebizo­nyítom, hogy lehetlen! — kiáltá Varanói uram türelmetlenül. — Meglátja, hogy lehetséges, mert én tüstént elvitetem e hol­mit — mondá Cet uram, nagy akadozással. — Elviteti? — kiáltá Varanói uram. .No , azt majd meglátom ! Mindenekelőtt pedig azt mondom, hogy takarodjék innen ! — és a kály­ha mögül botját szedte elő Varanói uram. Most ismét a nőkre került a sor, a­kik ez egész jelenet alatt szo­rongatott szívvel álltak a kályha mellett. Ijedten szaladtak tehát a fel­bőszült tudóshoz, hogy tetlegességektől viszatartsák, a­mi pedig nagy munkájukba került, mert a tudósok is csak olyan dühösek, mikor úgy haragban vannak, mint akármely más ember. .. Ereszszetek csak! Majd megmutatom én e lelketlen terem­tésnek , mely kevesebb az embernél és több az állatnál! Majd megmu­tatom én neki, hogy fogja ő a természet hajthatatlan törvényeit lábbal tapodni! Ha az ész okai elvesztették érvényüket, jó, más okokkal is szolgálok neki!— És ilyen embernek adjam én leányomat?! —kiáltá Varanói uram, hatalmasan forgatva a botot feje fölött. — Csendesedjék uram és mondja inkább, ha akar-e fizetni ? — kérdé­set uram az ajtó közelébe viszahuzakodva. — Akarok ! — Ki mondta, hogy nem akarok, de ember! canibál! honnan vegyem, mikor nincs! Az én holmimat elvenni! És hol hálja­nak gyermekeim , szívtelen! — kiáltó Varanóy uram és szemeiből kö­­nyek törtek elő.

Next