Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-11-26 / 273. szám
Budapest. 7-ik évi folyamat. 273. Szerda, November 26-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,mi rítte a nap délután , divatképek- s egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Újvilág-utca, 1-s. sz., 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 iiráig. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre . . . . 9 , évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre..............13 frt. félévre ...................7 ,, évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. BETŰK ÉS SZÁMOK. Beszély. Szegd Mórici. (Folytatás.) — Csak tessék maradni, tisztelt kisaszony! Látom , hogy meg van indulva , pedig nincs miért. A megindulások igen felizgatnak és izgatott állapotban nem képes az ember nyugodtan gondolkodni — mondá a könyvvivő különös lassúsággal, hogy a mondatokat le is irhassa a levegőbe. — Igaza van önnek, derék férfi! Nem kell megindulás, nem köszönet ! Ebből is látom, hogy ön a klassicitás hímes virányain legelteti elméjét! Minek a köszönet? Azért a pénzért? Mi a pénz? Hamis fogalom ! És ha még anyi volna is, egyetlen egy klassikus gondolat elfúja, mint a szél a polyvát, fölemészti, mint a láng a pozdorját! — kiáltá Varanói Mátyás uram nagy lelkesülésre gerjedvén. — Bátorkodom ezzel, önnek illő tisztelettel értésére adnom, miszerint a kérdéses tárgyra nézve még némi észrevételeim volnának — jegyzé meg erre Cet uram, mély hajlongással. — Ah, ön tehát a vitatkozás embere ? Jó! Nem bánom! Vitatkozzunk ! Én bennem emberére talál! Hát melyik bölcsészeti iskolához vallja ön magát ? — Semmiféle iskolához nem uram, hanem én az arany vasmacskához címzett vegyészeti és fűszerkereskedésnek egyik segédje vagyok , a hol tettes uraságodnak egy kis szenvedőleges illetősége vagyon. íme tessék megvizsgálni! — mondá Cet uram köntösének belső zsebéből egy papirszeletet húzván elő. Valóban nagy föladat, Varanói Mátyás uram zavarodottságát leírni, midőn hallaná, hogy az előtte álló egyéniség sem a classical, sem a bölcsészeti iskolához nem tartozik, hanem egyszerű segéd az arany vasmacskánál. Egy ideig szótlanul állt. Szemei mozdulatlanul meredtek fel uramra, hogy ez komolyan félni kezdett tőle, nehogy tekintetével elnyelje. Olyan kicsinynek érezte magát e férfi előtt. Eszébe jutott, hogy főnöke Keszegnek nevezi őt, és ez nem olyan gondolat, hogy az emberbe nagy bátorságot gerjeszszen. — Ha tán e tárgyban némi aggodalmai volnának, tessék eziránt becses véleményét velem közölni — mondá tehát, és minden szónál szünetet tartott, mert félt, nehogy még a fogalmazásban is hibát ejtsen, anyira meg volt zavarodva. — Nincs semmi észrevételem! Ha én az arany vastaacskának adósa vagyok , annak örülök ; örülök pedig azért, mert nekem a név tetszik, közel jár a classicitáshoz, és csak azon egyet fájlalom, hogy ön a molnár követelését kifizette. — És miért, ha szabad kérdenem ? — Két okból; először mert ezáltal e molnárban könnyen azon nézetet is éleszthette , mintha a classicus korban a pénzteli fogalmak azonosak voltak a jelenlegiekkel, ami pedig roppant téveszme; másodszor pedig azért, mert ezáltal én ön és illetőleg feneke az arany vasmacska iránt némi lekötelezettséggel kell viseltetnem , a mi pedig kereskedő irányábani nézeteimmel ellenkezik — mondá Varanói uram hajthatatlan határozottsággal. — Oh , a mi a lekötelezettséget illeti, arra nézve teljesen nyugodt lehet. Nálunk e cikk a teljesen divaton kívüliek közé van osztályozva és legfölebb csak illedéki kifejezéseknek tekintetik — viszontá Cet uram mosolygva. — Tehát minek váltotta magához ez irást? — kérdé Varanói uram türelmetlenül. — Azért, hogy magunk követeléseit annál biztosabban behajtassam. Ez igy szokás a miálunk. Ha csekély az adósság, meg kell toldani , és akkor az egész öszeg bizonyosan begyül. — De mikor én nem tudok fizetni ? — — Akkor törvényes eljárásért folyamodunk ! — Törvényes eljárás? Hát ez fizeti ki az adósságot? — Na, ez mégis szép intézkedés! — mondá Varanói uram méltánylólag. — Nem fizet kst az, hanem lefoglalják az illető minden ingó és ingatlan vagyonát. — Ah, azt csak nem teszi a törvény! Látja uram, nekem van ugyan ingatlan vagyonom , de ezt el nem adom a világ minden arany vasmacskájáért sem; mert ez tudományom, boldogságom’; ingó vagyonomra pedig magamnak is szükségem van — viszont a Varanói uram vidáman. — Az mindegy uram! Nem fizethetés esetére a törvényes eljárás indittatik meg. — Jó, de hát mit csinál velem akkor a törvény, ha mindenemet elvette? Velem és gyermekeimmel? — — Azt nem tudom! — viszonzá Cet uram, és hogy megilletődését eltakarja, zsebkendőjéhez folyamodott. — De én azt mondom, hogy az lehetlen ! — kiáltá Varancy uram türelmét vesztve. — Ez ellenkezik a természet hajthatatlan törvényeivel ; ellenkezik az egyéni szabadság meg nem támadható elvével: szétszaggatja a társadalom évezredek által szentesített frigypontjait; feldúlja a családi együttlét megszentesült szerkezetét; szóval uram, ez akár concret akár abstract értelemben véve, akár inductiv, akár pedig traditiv után merő lehetetlen! — kiáltá a tudós hévvel. — És még is úgy van! Ám itt a rendelet! olvassa, — mondá Cet uram, egy iratot tartva elébe. — De mit ér ez Írás, mikor én megcáfolhatlan okokkal bebizonyítom, hogy lehetlen! — kiáltá Varanói uram türelmetlenül. — Meglátja, hogy lehetséges, mert én tüstént elvitetem e holmit — mondá Cet uram, nagy akadozással. — Elviteti? — kiáltá Varanói uram. .No , azt majd meglátom ! Mindenekelőtt pedig azt mondom, hogy takarodjék innen ! — és a kályha mögül botját szedte elő Varanói uram. Most ismét a nőkre került a sor, akik ez egész jelenet alatt szorongatott szívvel álltak a kályha mellett. Ijedten szaladtak tehát a felbőszült tudóshoz, hogy tetlegességektől viszatartsák, ami pedig nagy munkájukba került, mert a tudósok is csak olyan dühösek, mikor úgy haragban vannak, mint akármely más ember. .. Ereszszetek csak! Majd megmutatom én e lelketlen teremtésnek , mely kevesebb az embernél és több az állatnál! Majd megmutatom én neki, hogy fogja ő a természet hajthatatlan törvényeit lábbal tapodni! Ha az ész okai elvesztették érvényüket, jó, más okokkal is szolgálok neki!— És ilyen embernek adjam én leányomat?! —kiáltá Varanói uram, hatalmasan forgatva a botot feje fölött. — Csendesedjék uram és mondja inkább, ha akar-e fizetni ? — kérdéset uram az ajtó közelébe viszahuzakodva. — Akarok ! — Ki mondta, hogy nem akarok, de ember! canibál! honnan vegyem, mikor nincs! Az én holmimat elvenni! És hol háljanak gyermekeim , szívtelen! — kiáltó Varanóy uram és szemeiből könyek törtek elő.