Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-09-09 / 207. szám

■ Ep ily észjárás mellett kövezték meg a rátóthiak az egyszeri orvost, ki őket keserű orvossággal igyekezett megyógyítani. Jókai fölszólalására ezúttal semmi szük­ség sem volt. Ő bizonyára nem fogja eldönt­­­hetni ez ügyet, s csak ultravagáns képzelmi erejének adja itt is tanúbizonyságát, midőn ez ügyben magát Nagy Sándornak képzelte, ki a gordiusi csomót néhány sorral ketté vághatja. Az ily beavatkozás azonban csak a botrányt szaporítja, s legfölebb anyit eredményez, hogy több személyt kompromittál. Jókai ezt maga is érezé. Menti magát, cikke elején, közepén és végén. Belátva vá­­dolhatóságát, e mentegetőzést szükségesnek találja. De mindezt mellőzve , feleljünk pont­jaira. A cikk első indokául a kegyelet emlitte­­tik. Rég óta ismerjük e kegyeletet —Jókaiban. E kegyelet lobogója alatt kötött kardot gr. Fes­tetics Leó védelmére, hogy harcoljon a közvé­lemény ellen épen úgy, mint harcol most ugyan­azon karddal gr. Ráday mellett — az igazság ellen. Jókai nekünk tanácsot ad, mondván : le­gyünk kegyeletesek; mi viszont tanácsot adunk neki, mondván: legyen férfias, legyen kegye­­letes mindenek előtt maga iránt, — mint ki a nemzet egyik legelső költője, — s bárminő mellékérdekek miatt se szegődjék méltán megtá­madt színigazgatók papirlovagjává ; s őrizked­jék magára azon vádat vonni, mintha az ügy helyett személyeknek szolgálna , s kegyeletét föltétlenül az bírná, ki épen — színigaz­gató. Jókai nagy pathosszal hirdeti, hogy „jó­zan gondolkodás mellett mindenki átlátandja , mikép nem lehet kívánni az igazgatóságtól, hogy valami hibát elkövetett színházi tag ellen hírlap útján nyilatkozzék.“ A mi józan gondolkodásunk szerint: a Hölgyfutári nyilatkozat célja nem Szerdahelyi vádolása, hanem az igazgatóság védelme volt, a sajtó öszhangzó megtámadása ellen, melyben a Pesti Napló is keményen részt ven. E pontra tehát Jókai fölfogása hibás­ íté­letet mondott, mielőtt az ügyet megérteni igye­kezett volna. Ez egy kis hebehurgyaság, mit oly jeles költőnek — mint ő — még meg lehetne bocsátani; de nem lehet megbocsátanunk ám azt, hogy áz nem látja, mikép­­p a józan gon­dolkodásnak kellett kényszeritnie a grófot, nyi­latkozni oly vádak ellen, miket egy szinház - igazgató sem tűrhet némán, és öszefont ka­rokkal. Jókai ugyan e füst alatt azt is állítja, hogy a botlást elkövetett tag, az igazgatóság által hírlapilag meg nem gyaláztathatik, a büntetés kizárólag a színházi törvényszéket illetvén. Tudunk egy esetet, midőn a rendezőség, — talán gyöngének érezve a szini törvényszé­ket, s egy sokkal kisebb fontosságú ügyet vitt a közönség ítélőszéke elé. Pelengérre töreke­dett állítni egy színésznőt, tehát egy nőt, ki egyszersmind színészetünk egyik legkitűnőbb tagja, s a közönség méltó kedvence. A „Már­ványhölgyek“ történetére célzunk, mely­nek ékes históriája a Magyar Sajtó múlt évi folyamában megtalálható. Mindezekből az a tanúság, hogy Jókai józan gondolkodása ezúttal csütörtököt mon­dott , ejtvén két hibát egy pontban. Azt kell hinnünk, hogy a nagy kegyelet agyából egész kiszorította a logikát és emlékező tehetséget. Jókai inconvenientiákat emleget. — Mi is említünk egyet, s ez­­ a hívatlan vendégkedés, s a fogadatlan prókátorkodás. Jókai kegyeletes lovagiasságát sokkal jobban bebizonyíthatta volna a „Márványhölgyek“ hasonló kérdésű­ ügyében. Akkor senki se mondta volna, hogy ő a fenálló szini hatalomnak hódol, mint színésznő férje; hogy beavatkozása — magánérdek, sőt mindenki elismerte volna önzetlen buzgalmát, midőn az inconvenientiák meggátlása végett egy oly színésznőt véd, ki a művészi dicsőségben — nejének v­e­t­é­l­y­­tár­sa. Menjünk tovább. Jókai udvarias elutasí­tásnak nevezi az igazgató gróf sokszor idézett szavait, miket mi az„ibis, redebisféle“ két­értelműséghez hasonlítónk Mi a gróf e modorát nem udvariasságnak, egészen másnak nevezzük. A kétértelműségeket magyarázni sem nem tud­juk sem nem akarjuk. Nem csodáljuk azonban, ha Jókai e tekintetben is ügyesebb nálunk. Neki elég alkalma volt magát ily ügyekben gyako­rolni, midőn a megboldogult Délibáb ködében, sokszor kellett olyforma igazságokat védnie, mik valóban délibábszerű színes semmiségek voltak. Gróf Rádayt a pasquil ügyben megkér­deni az igazgatóság érdekeit képviselő lap szer­kesztőjének conveniens kötelessége volt. Köte­lessége azon tiszteletnél fogva, melyet az igaz­gató tekintélye iránt érzett. Mi azt véltük, hogy az igazgató nem hányhatja be szemeit, mint az üldözött strucc madár , gondolván ha a bajt ő maga nem látja, nem veszi észre más sem. Nem tehetünk róla, ha Jókai máskint vé­lekedik, hanem e véleménye azt tanúsítja, hogy az igazgatóság állását és kötelességeit fölfogni nem képes. Nyilatkozatunk illedelmes hangját illetőleg ama régi igazságra hivatkozunk, hogy minden tárgy maga szüli meg formáját. Jókai cikke végén egy nagy inconvenien­­tiába esik, t. i. — ferdít. Mi nyilatkozatunk­ban nem ígértük a viszaélések megtámadását, hanem azt állítok, hogy azokat könyebb meg­támadni, mint védeni; s ez állításunk nem anyira öreg komikum, mint öreg igazság. Mi nem védtük a viszaéléseket eddig sem, mint Jókai elhitetni szeretné, (s erre elég egy példa, a Szerdahelyi bohózata körüli eljárásunk) , de védtük az igazgatóságot az ok nélküli gyanúsí­tások s féreértések ellen. Csak is enyiben kép­viseltük az igazgatóság érdekét. Különben a ráfogás a leggyöngébb fegyver, nádból van , melylyel ha sújtani akarnak , el­törik. Bámuljuk, hogy Jókai e szánandó fegy­vert is igénybe véve. Végre a cikk utosó pontjában fenyegetőzik. Azt mondja, hogyha higgadatlan nyilatkozatunk helytelenségét be nem látjuk, velünk minden irodalmi öszeköttetést félbe szakít. Ezt megvalljuk, nem értjük. Mióta a Hölgyfutárt szerkesztjük, — fájdalom — Jókai Mórral semmi egyéb irodalmi öszeköttetésünk nem volt, mint hogy néhány reklamáns isme­rősünk panaszos leveleit közöltük vele, kik két év előtt hirdetett, s világot mai napig se látott „Tarka képei“re hajdanonta előfi­zettek. Pest, sept. 6-kán 1856. Hölgyfutár szerkesztősége. 846 Megrendelhető a „Hölgyfutár'*4 mellett megjelent HUSZONNÉGY ÍRÓ- ÉS SZINÉSZ­ARCK­ÉP-ALBUMA. Vörösmarty Mihály, Petőfi Sán­dor, Garay János, Nagy Ignác, Jókainé , Lonovits-Hollósy Kor­nélia, Lendvai-Latkóciné, Komlóssy Ida, Gróf Ráday Gedeon, Szigligeti, Degré Alajos, báró Podm­anicky Frigyes, Vas Gereben, Szigeti, Vadnai Károly, Feleki Miklós, Lendvai, Szentpé­­teri, Egressy Gábor, Tóth József, Füredi, Szerdahelyi Kálmán , Réthy és ifj. Lendvai Márton arcképeivel. E Barabás által rajzolt, s élethű arcképekhez életirási szöveg, s az illető íróknak egy egy szebb műve van, csatolva, míg az egészet igen csinos kötés egyesíti. Ennélfogva ez arcképalbumot mind díszasztalra, mind ünnepi, vagy más ajándékul fö­­löttéb ajánlhatjuk. Különös előny a megrendelőkre, hogy ezen arcképalbum már megjelenvén, a díj bekül­dése után keresztkötés alatt rögtön megküldetik. Ára, megküldéssel: 3 frt., mely öszveg az alább írt lap szerkesztőségéhez intézendő. Pest, augustus 25. 1856. A ,,Hölgyfutár“ szerkesztősége. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. MA ADATIK Bedet 134. szám. Észak csillaga. Opera 3 felvonásban. Irta Seribe. Fordította Havi Mihály. Zenéjét szerzette Meyerbeer. A táncot és hadgyakorlatot szerzette és betaní­totta Campilli. Az opera öszves uj díszítmé­nyeit festette Montini. Az öszves személyzet uj jelmezei Papp J. felügyelete alatt készültek. Az uj kellékek Osterith. készítményei. Személyek: Michaeloff Péter, ácslegény — Köszeghy, Skavronszky György, asztalos és zenész — — — Stohl, Katalin, testvérhuga — — Hollósi L.-né. Praskovia, György márkája— Bogy­a Róza. Danilovitz, lepénysütő — Jekelfalussy. Gricenko, kalmük altiszt — Benza. Reynold mester, korcsmáros Vangel. Theremeteff, tábornok — Bognár. Kermoloff ezredes — — Udvarhelyi M. Ismailoff, kozák — — Bratka. Therskin, gránátos — — Virág. Natália,­­ markotányos-Taborszki-Sz-né. Ekimona,­­ nők — Korcsek Leop, Kézműves — — — Hubenai Ján. Násznagy — — — Zsivora. Ácslegények. Kézművesek. Nejeik. Násznép-Zenészek. Katonák. Markotányosnők. Udvari nép. Kezdete, 1­ órakor vége, 9 után. PEST, 1856, EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. 87

Next