Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-09-09 / 207. szám
■ Ep ily észjárás mellett kövezték meg a rátóthiak az egyszeri orvost, ki őket keserű orvossággal igyekezett megyógyítani. Jókai fölszólalására ezúttal semmi szükség sem volt. Ő bizonyára nem fogja eldönthetni ez ügyet, s csak ultravagáns képzelmi erejének adja itt is tanúbizonyságát, midőn ez ügyben magát Nagy Sándornak képzelte, ki a gordiusi csomót néhány sorral ketté vághatja. Az ily beavatkozás azonban csak a botrányt szaporítja, s legfölebb anyit eredményez, hogy több személyt kompromittál. Jókai ezt maga is érezé. Menti magát, cikke elején, közepén és végén. Belátva vádolhatóságát, e mentegetőzést szükségesnek találja. De mindezt mellőzve , feleljünk pontjaira. A cikk első indokául a kegyelet emlittetik. Rég óta ismerjük e kegyeletet —Jókaiban. E kegyelet lobogója alatt kötött kardot gr. Festetics Leó védelmére, hogy harcoljon a közvélemény ellen épen úgy, mint harcol most ugyanazon karddal gr. Ráday mellett — az igazság ellen. Jókai nekünk tanácsot ad, mondván : legyünk kegyeletesek; mi viszont tanácsot adunk neki, mondván: legyen férfias, legyen kegyeletes mindenek előtt maga iránt, — mint ki a nemzet egyik legelső költője, — s bárminő mellékérdekek miatt se szegődjék méltán megtámadt színigazgatók papirlovagjává ; s őrizkedjék magára azon vádat vonni, mintha az ügy helyett személyeknek szolgálna , s kegyeletét föltétlenül az bírná, ki épen — színigazgató. Jókai nagy pathosszal hirdeti, hogy „józan gondolkodás mellett mindenki átlátandja , mikép nem lehet kívánni az igazgatóságtól, hogy valami hibát elkövetett színházi tag ellen hírlap útján nyilatkozzék.“ A mi józan gondolkodásunk szerint: a Hölgyfutári nyilatkozat célja nem Szerdahelyi vádolása, hanem az igazgatóság védelme volt, a sajtó öszhangzó megtámadása ellen, melyben a Pesti Napló is keményen részt ven. E pontra tehát Jókai fölfogása hibás ítéletet mondott, mielőtt az ügyet megérteni igyekezett volna. Ez egy kis hebehurgyaság, mit oly jeles költőnek — mint ő — még meg lehetne bocsátani; de nem lehet megbocsátanunk ám azt, hogy áz nem látja, miképp a józan gondolkodásnak kellett kényszeritnie a grófot, nyilatkozni oly vádak ellen, miket egy szinház - igazgató sem tűrhet némán, és öszefont karokkal. Jókai ugyan e füst alatt azt is állítja, hogy a botlást elkövetett tag, az igazgatóság által hírlapilag meg nem gyaláztathatik, a büntetés kizárólag a színházi törvényszéket illetvén. Tudunk egy esetet, midőn a rendezőség, — talán gyöngének érezve a szini törvényszéket, s egy sokkal kisebb fontosságú ügyet vitt a közönség ítélőszéke elé. Pelengérre törekedett állítni egy színésznőt, tehát egy nőt, ki egyszersmind színészetünk egyik legkitűnőbb tagja, s a közönség méltó kedvence. A „Márványhölgyek“ történetére célzunk, melynek ékes históriája a Magyar Sajtó múlt évi folyamában megtalálható. Mindezekből az a tanúság, hogy Jókai józan gondolkodása ezúttal csütörtököt mondott , ejtvén két hibát egy pontban. Azt kell hinnünk, hogy a nagy kegyelet agyából egész kiszorította a logikát és emlékező tehetséget. Jókai inconvenientiákat emleget. — Mi is említünk egyet, s ez a hívatlan vendégkedés, s a fogadatlan prókátorkodás. Jókai kegyeletes lovagiasságát sokkal jobban bebizonyíthatta volna a „Márványhölgyek“ hasonló kérdésű ügyében. Akkor senki se mondta volna, hogy ő a fenálló szini hatalomnak hódol, mint színésznő férje; hogy beavatkozása — magánérdek, sőt mindenki elismerte volna önzetlen buzgalmát, midőn az inconvenientiák meggátlása végett egy oly színésznőt véd, ki a művészi dicsőségben — nejének vetélytársa. Menjünk tovább. Jókai udvarias elutasításnak nevezi az igazgató gróf sokszor idézett szavait, miket mi az„ibis, redebisféle“ kétértelműséghez hasonlítónk Mi a gróf e modorát nem udvariasságnak, egészen másnak nevezzük. A kétértelműségeket magyarázni sem nem tudjuk sem nem akarjuk. Nem csodáljuk azonban, ha Jókai e tekintetben is ügyesebb nálunk. Neki elég alkalma volt magát ily ügyekben gyakorolni, midőn a megboldogult Délibáb ködében, sokszor kellett olyforma igazságokat védnie, mik valóban délibábszerű színes semmiségek voltak. Gróf Rádayt a pasquil ügyben megkérdeni az igazgatóság érdekeit képviselő lap szerkesztőjének conveniens kötelessége volt. Kötelessége azon tiszteletnél fogva, melyet az igazgató tekintélye iránt érzett. Mi azt véltük, hogy az igazgató nem hányhatja be szemeit, mint az üldözött strucc madár , gondolván ha a bajt ő maga nem látja, nem veszi észre más sem. Nem tehetünk róla, ha Jókai máskint vélekedik, hanem e véleménye azt tanúsítja, hogy az igazgatóság állását és kötelességeit fölfogni nem képes. Nyilatkozatunk illedelmes hangját illetőleg ama régi igazságra hivatkozunk, hogy minden tárgy maga szüli meg formáját. Jókai cikke végén egy nagy inconvenientiába esik, t. i. — ferdít. Mi nyilatkozatunkban nem ígértük a viszaélések megtámadását, hanem azt állítok, hogy azokat könyebb megtámadni, mint védeni; s ez állításunk nem anyira öreg komikum, mint öreg igazság. Mi nem védtük a viszaéléseket eddig sem, mint Jókai elhitetni szeretné, (s erre elég egy példa, a Szerdahelyi bohózata körüli eljárásunk) , de védtük az igazgatóságot az ok nélküli gyanúsítások s féreértések ellen. Csak is enyiben képviseltük az igazgatóság érdekét. Különben a ráfogás a leggyöngébb fegyver, nádból van , melylyel ha sújtani akarnak , eltörik. Bámuljuk, hogy Jókai e szánandó fegyvert is igénybe véve. Végre a cikk utosó pontjában fenyegetőzik. Azt mondja, hogyha higgadatlan nyilatkozatunk helytelenségét be nem látjuk, velünk minden irodalmi öszeköttetést félbe szakít. Ezt megvalljuk, nem értjük. Mióta a Hölgyfutárt szerkesztjük, — fájdalom — Jókai Mórral semmi egyéb irodalmi öszeköttetésünk nem volt, mint hogy néhány reklamáns ismerősünk panaszos leveleit közöltük vele, kik két év előtt hirdetett, s világot mai napig se látott „Tarka képei“re hajdanonta előfizettek. Pest, sept. 6-kán 1856. Hölgyfutár szerkesztősége. 846 Megrendelhető a „Hölgyfutár'*4 mellett megjelent HUSZONNÉGY ÍRÓ- ÉS SZINÉSZARCKÉP-ALBUMA. Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Garay János, Nagy Ignác, Jókainé , Lonovits-Hollósy Kornélia, Lendvai-Latkóciné, Komlóssy Ida, Gróf Ráday Gedeon, Szigligeti, Degré Alajos, báró Podmanicky Frigyes, Vas Gereben, Szigeti, Vadnai Károly, Feleki Miklós, Lendvai, Szentpéteri, Egressy Gábor, Tóth József, Füredi, Szerdahelyi Kálmán , Réthy és ifj. Lendvai Márton arcképeivel. E Barabás által rajzolt, s élethű arcképekhez életirási szöveg, s az illető íróknak egy egy szebb műve van, csatolva, míg az egészet igen csinos kötés egyesíti. Ennélfogva ez arcképalbumot mind díszasztalra, mind ünnepi, vagy más ajándékul fölöttéb ajánlhatjuk. Különös előny a megrendelőkre, hogy ezen arcképalbum már megjelenvén, a díj beküldése után keresztkötés alatt rögtön megküldetik. Ára, megküldéssel: 3 frt., mely öszveg az alább írt lap szerkesztőségéhez intézendő. Pest, augustus 25. 1856. A ,,Hölgyfutár“ szerkesztősége. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. MA ADATIK Bedet 134. szám. Észak csillaga. Opera 3 felvonásban. Irta Seribe. Fordította Havi Mihály. Zenéjét szerzette Meyerbeer. A táncot és hadgyakorlatot szerzette és betanította Campilli. Az opera öszves uj díszítményeit festette Montini. Az öszves személyzet uj jelmezei Papp J. felügyelete alatt készültek. Az uj kellékek Osterith. készítményei. Személyek: Michaeloff Péter, ácslegény — Köszeghy, Skavronszky György, asztalos és zenész — — — Stohl, Katalin, testvérhuga — — Hollósi L.-né. Praskovia, György márkája— Bogya Róza. Danilovitz, lepénysütő — Jekelfalussy. Gricenko, kalmük altiszt — Benza. Reynold mester, korcsmáros Vangel. Theremeteff, tábornok — Bognár. Kermoloff ezredes — — Udvarhelyi M. Ismailoff, kozák — — Bratka. Therskin, gránátos — — Virág. Natália, markotányos-Taborszki-Sz-né. Ekimona, nők — Korcsek Leop, Kézműves — — — Hubenai Ján. Násznagy — — — Zsivora. Ácslegények. Kézművesek. Nejeik. Násznép-Zenészek. Katonák. Markotányosnők. Udvari nép. Kezdete, 1 órakor vége, 9 után. PEST, 1856, EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. 87