Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-09-25 / 221. szám
Te Babus a hasamba, Plutus te menj a zsebbe. A Egy szászországi pár fiát a göttingai egyetembe küldötte; sokat költött rá, de minden eredmény nélkül, mert a fiú semmit sem tanult. E szomorú tapasztalás után felkiáltott egyszer az atya: — Oh én istenem. Hány tehenembe került már ez az egyetlen szamár! A Rothschild James úr nem irtózik semminemű költségtől, csakhogy bulognei uradalmát fényessé tegye. Birtoka mellett egy kertet s házat valami özvegy aszony bir, ki azt a pénzkirálynak semmi áron nem akarja átengedni. E ház és kert nem ér 50,000 frankot. De a pénzkirály ígért érte 500,000-et, később 8 százezret, végre egy milliót; a nő szót sem akar hallani. Ez az özvegy aszony valószínűleg magyar eredetű lehet, mert rólunk van az megírva: „A magyar ha szépen kérik, az ingét is odadja. — De a jussát nem hagyja.“ Vegyesek. A Párisnak egyik legszebb színésznője valami egy hónapig minden nap páholyában, vagy a páholynyitogatónál csinos virágfüzért talált, mely számára hagyatott ott. Ez az ajándék ugyan nem ritka, mert minden szép hölgy számolhat virágfüzérre, legkivált pedig színésznő. Azonban a dologban az volt a különös hogy az ajándékosztó a legmélyebb incognito alá rejtőzött. A színésznő játéka alatt nagy szorgalommal kémlelte a páholyokat, a fölszintet, sőt a coulissák mögé is be-letekintgetett , — de ismeretlen udvarlóját semmikép fel nem fedezhette. — Váljon valami idegen herceg , ez, ki szivemet elébb megnyerni óhajtja, mielőtt koronáját s kincseit lábamhoz rakná ? — gondolkozik a szinésznő. De a talány e kérdés által sem nyert megfejtést. — Vagy tán e művész, kinek szerénysége és szegénysége tiltja, hogy szenvedélyéről vallomást tegyen előttem! Semmi felelet. A színésznő sorban tudakozódott a páholy nyitogatónál, a divatárusnőknél, a párisi virágárusoknál. Hiába! Ahány ismerőse csak volt a színházban, mindnyájától tudakozódott, — szinte hiába! S a virágfüzérek mindennap megjelentek szokott helyükön. Mintha csak valami tündérkéz varázsolta volna azokat oda. Egy este azonban a virágok mellett csinos kis levelke is hevert. A színésznő örömét , melyet a valahára kielégíthető kiváncsiság idézett elő, leírni lehetetlen. — Végre tehát mégis nyilatkozik! mondá magában. — Tudtam, bármily szerény, bármily félénk legyen is , — bájaimnak ellent nem állhat. A levél így hangzott: „Bájos angyal! Mindennap eljöttem, hogy önt csodáljam, hogy elragadtatva tapsoljak önnek, hogy átszellemüljek ön szemeinek tüzétől, s hogy ezüsthangjának kéjzeli hullámaiban megtörödjem. •— Ez kissé bolond kitétel, — gondolá a színésznő, — de elég örült arra, hogy igaz szerelméről meggyőződhessem. Tovább olvasott : „Ön véghetlen szép és kellemteljes ! Mily boldogok lehetnek, kik önhöz közelíthetnek ! A világ minden kincse föl nem ér önnek egy mosolyával. Istenemre nem! . . . — Idáig nagyon szellemdús , — sóhajtott a művésznő, egyet fordított a lapon s tovább olvasá . .. „S mégis merészkedem önt szeretni, önnek bevallani, hogy imádom ! Sőt tovább megyek, arra bátorkodom önt kérni, hogy ne utasitson engem visza. — Mily kellemes modorú, — gondolá ismét a színésznő. „Ha szerelmem e követelése nincsen ennek ellenére, boldogítson engem az által, hogy tűzze fel e virágfüzért keblére. Ekkor, ekkor az emberek legboldogabbika leszek.“ A levélnek itt vége szakadt. Semmi aláírás! — Tehát semmi név? Ez borzasztó. De oh, ... itt még utóirat is van. S az utóirat szavai ezek voltak : „U. J. Ha tudni óhajtja ön , hogy ki vagyok, tekintsen ön jobbra — a karzatra. Ismertetőjelül kabátom le lesz vetve.“ E végszavak oly kellemetlen hatást gyakoroltak a színésznőre, hogy rögtön roszul lett, s ezen este nem játszhatott. Felfedezését ugyan minden ember előtt titokban tartotta, de újságírók előtt várjon mily titok maradhat leplezetlen ? A Molier mélyen gondolkozva ballagott el egykor a Notredame egyház előtt, melynek ajtajához egy középkorú szegényen öltözött s igen beteges kinézésű férfi támaszkodott. — Uram segélyért esedezem. Szerencsétlen viszonyok közé jutásom késztet a koldulásra, — s fólamlott a férfi küzdve önmagával. A költő szórakozottan nyúlt zsebébe, s egy pénzdarabot nyújtott a kérőnek. Alig távozott néhány lépésnyire, midőn valaki utána kiáltozott. — Uram ! uram ! Moliér viszszafordult. A kéregető állott előtte. — Nos? — Ön valószinűleg tévedt. A pénz, mit kalapomba dobott, egy arany!em itt van. — Csak tartsa meg, s még fogadja ezt is, — szólt Moliér még egy aranyat nyújtva neki. — A becsületesség érdemli a legnagyobb jutalmat. Nemzeti színház. s Sept. 24-én : Egy nő, kinek elvei vannak — Dobsa Lajostól. Az eleven sok szellemmel írt vígjáték ma is mindvégig gyönyörködteté a nagyszámú közönséget; volt sok taps, s a szerző a vígjáték végén zajosan előhívatott. Ha igazságosak akarunk lenni, be kell vallani, hogy a másodszereplők ma is jobban tetszettek, a főszemélyeknél. (Így lesznek az utasok, elsők.) Valóban alig lehet, kedvesebb, szeretetreméltóbb, követelő komornát képzelni, mint Ötvös-Borcsa, ki e darabban excellenter játszik. Réthi az originális huszárt szinte remekül adja. Felix a borbélylegény (Hubenai) túloz, úgy ugrál, mint egy barázda-billegető. Szerdahelyi ügyesen játszott. Szerepe a patiens nélküli orvos — hálás szerep (a pezsgőzést nem is számítva).— Maszkírozva is jól volt, csakhogy kisé mulatt szinti, meglehet tartott tőle, nehogy ismét valakihez hasonlítson. Komlóssi Ida jól játszott, csak néhol vettünk észre egyes jeleneteiben némi vontatottságot. Lendvai Csermelyit jobban adta , mint Feleki, amenyiben rajta meglátszott a szerelmesség, míg az csupán hideg férfi volt. A vígjátékot ballet követé , a „Festő álomképe.“ Aranyvári kisaszony, sokhelyt álomképszerüleg lebegett előttünk, szabatos fordulataival, s mesteri lábújjhegyezésekkel, miket a tapsok lelkesítő zenéje kisért. MA ADATIK 23. Bérlet szünet. KU 10 K. Eredeti opera 4 fel. Irta Kirchlehner F. Zenéjét Császár György. — Az első felvonásban előfordulandó „magyar táncot“ előadják: Berke Johanna, Kiasz Róza, Tóth Soma, és Róka. Személyek: IV. Béla, magyar király — Jíratka. Kuthen, kun király — Udvarhelyi M. Uzád, kun herceg — Füredi, Retel, Uzád rokona és barátja, kun , — — — Benza. Margit, Árvai gróf leánya, Béla által neveltetve — — Hollósi-L-né. Miska, barátnéja — — Korcsek Loop. Andorási Lajos, magyar nemes ifjú— — — Jekelfalussy. Magyarok. Kunok. Parasztok. Történethely : részint Béla király udvara, részint Ónodvár. Idő 1241. Kezdete, Ti órakor vége, 9 után. Megrendelhető a „Hölgyfutár** mellett megjelent HUSZONNÉGY ÍRÓ- ÉS SZÍNÉSZVörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Garay János, Nagy Ignác, Jókainé, Lonovits-Hollósy Kornélia, Lendvai -Latkóciné, Komlóssy Ida, Gróf Kádáty Gedeon, Szigligeti, Degré Alajos, báró Podmanicky Frigyes, Vas Gereben, Szigeti, Vadnai Károly, Feleki Miklós, Lendvai, Szentpéteri, Egressy Gábor, Tóth József, Füredi, Szerdahelyi Kálmán , Réthy és ifj. Lendvai Márton arcképeivel. E Barabás által rajzolt, s élethű arcképekhez életirási szöveg, s az illető íróknak egy egy szebb műve van, csatolva, mig az egészet igen csinos kötés egyesíti. Ennélfogva ez arcképalbumot mind diszasztalra, mind ünnepi, vagy más ajándékul fölöttéb ajánlhatjuk. Különös előny a megrendelőkre, hogy ezen arcképalbum már megjelenvén, a dij beküldése után keresztkötés alatt rögtön megküldetik. Ára, megküldéssel: 3 Irt., mely öszveg az alább irt lap szerkesztőségéhez intézendő. Pest, augustus 25. 1856. A „Hölgyfutár“ szerkesztősége. 900 Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. PEST, 1856. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ