Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-08-07 / 182. szám

182. Budapest , Mk évi folyamat. Csütörtök, Augustus 7-én, 1856. Megjelenik ünnep- 4. vasárnapot kivévén,m­i­­i­de­n nap délután , d­i­­v­a­t­képek- s egyéb mümellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipólt-utca 3-ik sz., 1 -ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ óráig. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : P o­s t­á ti: HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből, egész érre félévre . . évnegyedre 16 frt. B­udapesten, házhozkü­ldéssel egész évre . ... 13 frt. félévre ..... ? . évnegyedre . . . „ Egy hónapra 1 ft. 30 kr Hirdetések soronkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. VÁSÁRTÉR. Beszély. Iluszt Jenőtől. Sz . . . városa parányi kis város. Benne a lelkek száma — még ha az uzsorásokat ide számítjuk is, alig üti meg a négyezerét; ha pedig a tisztelt arany és ezüst művész urakat kifelejtjük a katalógusból, úgy a halandóság legszűkebb éveiben is kétszer huszonöt a valódi lélekszám. Nagy dolgok azért benne nem is történhetnek. Mert: Kispatak medrében nem fér meg az oceán! Az a szerencse pedig a melyben részesült Marengo , M­­agram, Austerlic , nem minden kis községnek jutott. Száz meg száz esemény elzúg a nagy világ fölött, még­is némely város úgy kimarad az irányból, mint tavaly a Pogány Gábor uram szelleje! Jobb és baloldalról elverte a jég minden igaz keresztény ember édes reménységét, s a Pogány Gábor uraménak — közben — egy szem híja se lett. Sz . . . városa akkor is város volt már, mikor Sigmond , király volt! de azért — történetünkön kívül — egyéb megemlítésre méltó dolog sem esett benne, mint az, hogy egyszer a toronyból lebukott egy suhanc a kövezetre, és semmi baja se lett! hanem ezt is azért nem ír­ták ki, mert már a másik héten ugyan­azon ablakból esett le a haran­gozó . . . s szerte széjjel locscsant! De bármily parányi legyen Sz . . . városa, azért , hogy a maga karakterét feltartsa, csak úgy kitesz mindenben magáért, mint a­melyik százezer lakost számlál. Különösen történetünk korától oly óriási lépésekkel halad, mint a szekere után igyekvő kis ember, kit minden léptein attól lehet fél­teni , hogy hátra maradt egyik lábát okvetlen elveszti. A jóakarat s haladási szándék egyébiránt már a tizennyolcadik században jellemző vonása volt az Sz . . . i tanácsnak. Hogy valamiképen em­e maradjon az 1764-ik esztendőben — mint ezt az akkorról szóló krónika igazolja — egy börtönt építtetett,­­ s miután egész ünnepélyességgel, dobszó utján tudatta a jámbor lakosok­kal, hogy a tisztességes fogház immár készen vagyon , s a lakosok közül mind a mellett csak egynek sem jött kedve a börtönhöz illő vét­ket követni el, a tanács elhatárza, hogy kedvezőbb alkalomig sor sze­rint minden tanácsbeli — rendes diurnum mellett — huszonnégy órát lesz köteles a börtönben ülni. Vétetett e foganatba e végezés vagy nem? arról a krónika hallgat. Ugyan­ezen krónika tudatja, hogy az 1769-ik esztendőben némely rövidebb utat kereső lakosok a város egyik közrétjén gyalog útat csap­tak, s ez alkalmat a szomszéd helység is hasznára fordítá; hiába állítta­tott a tanács az út két végire egy egy tilalomfát ilyen fölirattal „Tilal­mas egy máriás büntetése alatt“. . . nem ért semmit, a falusiak nem tudtak olvasni, a lakosság nem vette semmibe . . . szépen kikerülték az oszlopot, s egy kétszál füvel mindenkor többet tapostak ki a marha szájából; a kerülök pedig — többnyire elszegényedett öreg polgárok­ból telvén ki — egyetlen tilalomtörőt sem birtanak elfogni, azért is a tanács elvégezé, hogy két lovas ember éjjel nappal — egymást fel­váltva — szünet nélkül járjon a gyalogút mellett, s fogja el a rakon­­■eátlankodú tilalomsértőket. E határozat csakugyan sikerbe is ment, s azt mondja a krónika hogy egy hónap múlva híre sem volt többé a gyalogútnak . . . Az 1771-ik évi jegyzőkönyvben szóról szóra­m van: anno 1770 haza kerülvén S . . . P . . . uram, ki Csehországnak Prága nevű fővá­rosában mint vándorló szücslegény hat évig dolgozott, K . . . Évával történt egybekelése után azonnal felvétetett a magistratusba, a holott is feldicsérvén a prágai sernek az ő jómivóltát, s azon kibeszélhetetlen nagy hasznot, mely az ottan levő serházakból a városra háromlik, ja­vaslatba hozta, hogy Sz . . . városa is — erejéhez képest — egy ser­házat építsen, mely javaslatot a tanács elfogadván, a serház építéshez a készületeket azonnal megtevő, s nehogy a határban levő savanyú vizforrás — melyre a lakosság felettébb rákapott — a ser kelendőségét akadályozza: a savanyú vizes kútnak behányatását tüstént megrendelé, mely határozat nyomán végre is hajtatott.“ S ma sem tudják hol volt, pedig az 18 ... i tűz után, mely az Sz . . . városi serházat tökéletesen elpusztitotta, jó lett volna elővenni a savanyú vizet . . . No de ma már nem ezerk­étszázban írunk! azóta egészen meg­változott a dolgok külső ábrázatja. Úgy hogy a tizenkilencedik század első reggelén hiába kereste volna már akárki Sz . . . városa tanácste­remében az 1771-iki senatust! A tanácsterem pedig telve lett új meg új dolgokkal. Asztala már zöld volt — hanem csupán festve, mert midőn egy valaki a zöld posztót indítványozta: „ . . . Mihály uram — az ak­kori biró — kereken kimondta, hogy a törvényszoba nem kávéház, s ő a tanácsházban a billiárdot semmi esetre meg nem tűri!“ Lócák he­lyett szép tulipános karszékek kifelé álló gömbölyű lábakkal vették körül a kipingált asztalt, s nem kellett elébb átmászni rajta a senátor­­nak, hogy azután rátelepedhessen, mint a boldog emlékezetű lócák ide­jében. És ez is mikor volt ?­­ Történetünk — mely körülbelül tizenhat éves már — ismét egy új átalakulási korszakban találja az Sz ...­­ tanácsot, s tanácstermet. Hire sincs ott többé a festett asztalnak, be van a mostani posz­tóval borítva, s alakjára nézve olyan, mint a Times első betűje, midőn új év körül előfizetést hirdet;vagy mintha egy ravatalra fektetett cet­halat zöld posztóval takartak volna be. A tulipános karszékek mind elvirágzottak, helyettük fél fél mázsa nehéz kitömött karosszékek, s egy tömérdek öblü elnöki szék ülik körül az asztalt, mely ezen elnöki székből Sz . . . városának tizenhat év előtti polgármestere e korszerű kérdéssel nyitja meg történetünk ajtaját: — A város piaca legyen e ezúttal is a vásártér vagy ki tegy­ék azt a városon kívül !“ E felett vitáztak most egész álló nap , de nem úgy ám mint 1769-ik évben, a mikor az győzött, a kinek legélesebb torka volt, ha­nem megkerülték a dolgot minden oldaláról; — szónokoltak felállva egy­más után szépen, kihallgatták egymást egész flegmával, s miután kétszer háromszor — elmondta mindenki a magáét, elvégezék, hogy a vásártérnek csakugyan ki kellettk menni a városból ! Egyetlen tanácsnoknak nem fért a fejébe, hogy lehessen a piacot a piacról kitenni , mert — úgy­mond — ha a piacot a városból kihord­ják, mi marad annak a helyén? s hogy lehet azontúl a templomba járni mely a piacnak kellő közepén áll? Hanem e furfangos bölcset is észre hozta a polgármester úr, meg­magyarázván neki, hogy nem az eddigi vásártért fogják a városból ki­tenni, de a vásárt fogják ezentúl a városon kívül tartani. Ebben hát megegyeztek, csak az volt még hátra: a város melyik

Next