Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-10-22 / 244. szám

Budapest. Mk évi folyamat. 244. Szerda. Október 22-én, 1856. Megjelenik ünnep- é. vasárnapot kivévén,mindennap délután , divatképek s egyéb tanmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Újvilág-utca, 1-ső sz., 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasitandók. Előfizetési díj : Postán: HÖLGYFUTÁR. Közlöny és irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. egész évre félévre . . évnegyedre . 16 írt. Budapesten, házhozküldéssel egész évre...................13 írt. félévre ..................... .. évnegyedre . . 4 ., Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közültetnek. BEZERÉDY ISTVÁN. (A „Régi képek“-ből.) Vas Gerebentől. Egy évvel ezelőtt közöttünk járt e férfiú, kinek oly részvétteljes szívet adott a jó Isten, hogy valaki azt mondá róla: az egész ember egy szív! A pozsonyi országgyűlések egyikén a megnépesedett utcákon járkálván, két fiatal embert látott maga előtt menni,, s minthogy a fiuk épen egymás sorsát kezdék keservesen panaszolni, Bezerédy közelebb lépett, s a fiuknak beszélgetését végig hallgató. Az egyik épen ügyvédi vizsgálatot tett, de nem bírt Pozsonyból elszabadulni, mert ügyvédi oklevelét ötven pengő forintnyi adósságért lefoglalták. Aki valaha jurátus és fiatal ügyvéd volt, még pedig olyan, ki kénytelen volt keserves irkafirkával keresni a mindennapi kenyeret, az jól tudja, hogy mily rettentő összeg ötven pengő forint, kivált mikor egy évnek lemásolásáért akkor alig adtak többet tiz bankógarasnál. — Barátom, — mondja a megszorult fiatal ember, — látod, milyen a sors; én nem tudnék ma tiz forintot összekergetni, holott tudom, hogy tiz év múlva tiz forintért százat tudnék visszafizetni becsületes keresményemből. — Bizony pajtás, — vigasztalja a másik, — nem tudok én más módot, mintha elmegysz Bezerédyhez, a tolnai követhez, — véghetetlen böcsületes ember, — elmondod neki bajodat, elhiheted, ad néked kölcsönben ötven pengő forintot. — Ilej ! — mondja a másik — hátha valami korhelynek néz. — Elmegyek én veled. — Akkor meg azt gondolja, hogy egy helyett két korhely jött koldulni. — Isten úgyse igazad van, — mondja a másik, — tehát oda se menjünk, folytató — nem is gondolva, hogy Bezerédy észrevétlenül mindenütt nyomukban van, és csak akkor húzódik félre, midőn egy harmadikkal állnak szóba, és így Bezerédynek legjobb alkalma van megtudni, hogy ki ez a két fiatal ember? Nem sokára elváltak egymástól, s ekkor megszólítja Bezerédy a harmadikat, ki a másik kettőtől elvált. A fiatal ember Bezerédynek minden kérdésére megfelelt, és így a körülményekkel megismerkedve rögtön hazament, s egy levélben száz pengő forintot küldött ezen szavakkal: — Tiz év múlva eljövök a száz forintért. Semmi aláírás, — elég az hozzá, hogy Bezerédy ügyesen kézhez juttató a levelet, a fiatal ember kiváltó ügyvédi oklevelét, elment Pestre, s ott letelepedett. Hasztalan törte az eszét, hogy ki volt a jól tevő, de csak nem találta ki; azért béketűréssel várta a tiz esztendőt, az alatt az ügyvéd szép vagyonra tett szert. Azon napon, melyen a tiz év lejárt, reggel bekopogat Bezerédy az ügyvédhez. — Én Bezerédy István vagyok ! Mutatja be magát. — Úgy ön az én jótevőm, — lehetetlen hogy más lehessen az. Ekkor Bezerédy elbeszélte az egész történetet, mire az ügyvéd késznek nyilatkozók, hogy a száz forint helyett ezeret fizessen ; mert mint mondá, a jó Isten őt szépen megsegítette. Igen természetes, hogy Bezerédy ezt nem fogadta el, hanem másra térité a beszédet, tudniillik a könyvekre, minthogy az ügyvédnek nagyon szép könyvtára van. — Szereti ön az irodalmat ? — Szenvedélyesen ! — Úgy talál ön helyet az én száz forintomnak, — azért a magyar irodalmat továbbá is figyelmébe ajánlom. Enyi az egész történet, melyből az érdekesség, tudniillik az ügyvédnek neve hiányzik, — pedig az egész történet általa jött tudomásomra. Az tudva van , hogy Bezerédy volt az első, ki elveit nem csak szóval hirdette, hanem tettleg is bizonyította, mikor az országos terhek viselésében vagyonához aránylag részt venni akarván, a sexárdi gyűlésen e végett ajánlatát letette. Rendkívül fontos dolog volt ez annak idejében, midőn a nem fizetés oly széles értelemben gyakoroltaték, hogy még az is ritka ember volt, a ki azt megfizette, amivel tartozott. Bezerédynek kezdeményezése közszájon forgott, s a pártok életében jelenkező szinezetek szerint ki igy, ki amúgy beszélt a dologról, és már csak ne tagadjuk, sok ember valóságos őrültnek mondá. Úszdafirkuzutt «TZJ IcU DwrorúJj ciepocris* pdomicLtvn Ogor palkerrel, ki kettőről volt igen nevezetes, hogy igen fösvény és igen nagy filkó. Ez a jámbor ember félrehúzza Bezerédyt, s beszédbe eredvén, fölemlíti neki az önkénytes adózásróli kezdeményezést. Bezerédy látta, hogy ezen emberrel úgy sem boldogul, ha tán épen hasonlóra rábeszélni akarná; tehát a fejtegetéssel nem is vesződött, sőt midőn a másik az elmélkedést egész a vastagáig vitte, szinte nem maradt adós a felelettel — Bizony, édes Pistám , — mondja a másik gúnyolólag, — adtad volna inkább azt a pénzt a bolondok házára. — Ne félj, — felel vissza Bezerédy , — ha majd szükséged lesz rá, bizonyossá teszlek, hogy birtokaránylag, már bántadi figyelemből is, bizonyosan adózni fogok. Szintén legelső volt a jobbágyi tartozások megváltásának kivitelében és Tolna megyében kakasdi jobbágyaival csakugyan szerződést is kötött, mi szinte egy időszakot csinált az akkori politikai világban. Hogy is ne ? " Én magam emlékszem egy véleményre, mit egy jószágkormáyzó adott földesurának, ki néhány folyamodó jobbágyának minden politikai pártosság nélkül akarván feleletet adni, jószágkormányzóját véleményadásra hivá föl, hogy a megváltásra törekvőknek miként lehetne kérésüket megadni. Erre a jámbor bölcs hosszú iratban mutogatta, hogy a földesúr addig ki ne eressze markából a gyeplőt, mig lehet, — mert jaj nekünk, ha a paraszt fölött urasági pálca nincs. A gyönge itélő tehetségű uraság jó szivének indulatát elfojtó, s igy a megváltásból semmi sem jön. Ugyanezen jószágkormányzó úton útfélen szidta Bezerédyt, ki nem érdemel egyebet, minthogy karóba húzzák, és több efféle. Azonban akadt egy társaságra, abban egy emberre, ki neki is megfelelt, mihez a kis zsarnok nem igen szokott; mert hiában, a szegény gazdatisztek, kik önkényének alávetve voltak, nem merték ezt cselekedni. (Vége következik.)