Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-10-23 / 245. szám
Budapest. 7-ik évi folyamat. 245. Csütörtök. Október 23-án. 1856. Megjelenik ünnep tő vasárnapot kivévén,minden nap délután , divatképek- egyéb mümellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Újvilág-utca, 1-s. sz., 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Előfizetési díj: Postán: HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és dívái, köréből. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KALMÁR. T Lesz evre félévre . . évnegyedre 16 frt. . en : Budapes házhozküldéssel egész évre..............13 frt. félévre .........................7 .. évnegyedre . . 4 „ Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Kicsiny csalogány ... Kicsiny csalogány ül a fán . . . Kedvesére gondol talán, S azért némult el njaka, Mert elszállt kedves madara. Vigasztalódjál kis madár, Te égtől szárnyakat kapál, S pillanat alatt ott lehetsz, Kit kis szivedből íígy szeretsz. De mond , hogy mit tegyen a lány Ki égtől vágyat nyert csupán. Nemde csak azt felelheted: Hisz annak szíve megreped ! — ... Szilárdka. BEZERÉDY ISTVÁN. (A „Hégi képek“-ből.) Vas Gerebentől. (Vége.) — Szia, Bezerédynek két szive van! mondja valaki. — Meghiszem, — mondja a jószágkormányzó, — hogy két szive van ; de tán egy feje sincs. — Itt még van kárpótlás, — felel vissza rögtön amaz, — hanem mit mondjunk az olyan emberről, kinek aztán sem szíve sem feje ? Ezt azért írtam le, hogy a tisztelt úr tudja, hogy még nem feledkeztek meg róla. Semmit sem lehet csodálni, hogy az egykori nyilvános élet mellett, ha valaki szembeötlőt cselekedett, rögtön meghurcolták nevét az egész országban; s mig az egyik párt égig magasztala, addig a másik a legjobb cselekedetnek is titkos rugókat adott; mert hiába, az emberinem gyöngesége meg nem tűri, hogy valaki nagyobb legyen, s a mint a fösvény még saját körmét is megrágja, csakhogy kevesebb kiadása legyen , úgy meg nem tudja fogni, miképen akad vele ellenkezőleg olyan ember, ki az adakozásban lelje kedvét. Bezerédy szintén ki volt téve a gyanúsításoknak , aztán mindenféle okot kerestek arra, hogy a tiszta lapot behomályosíthassák. Szerették volna azon rovatba helyezni, hova a szájhősök tartoztak, tudniillik azok, kik egy ideig rémítő lármát csaptak az ellenzéki padon , pedig előkerült alkalommal hirtelen a másik táborba szöktek , s az eddigi nagy lárma csak arra való volt, hogy szájuknak mértéket vehessenek , s így tudhassa az ellenfél, hogy mekkora falat elegendő szájuk bedugására. Ez a gyanúsítás nem volt alkalmazható Bezerédyre , mert annyira nem akart kapni, hogy szinte maga szeretett adni. Külföldiek itt bőségben szórták a pénzt, hogy Magyarországban honositatván, egyszersmind nemességet kaphassanak, s épen enélfogva birtokvásárolhatásra képesitessenek; de Bezerédy az egykori nyelven szólva: régi nemes volt. Milyen nagy kinja volt tehát a rágalmazónak, hogy Bezerédynek valamelyik tettét árnyékoldaláról nem mutathatta be, hanem hogy kárpótlás nélkül ne maradjon, és Bezerédy is valamiképp részesüljön egy kis gúnyban, hoszú idő után ezt ugrasztották ki körülbelől 1842- dik évben. — Bezerédynek philantropiája annyira terjed, hogy ha a balhóknak kisded óvóintézetet állítanának, még ott is első lenne, ki aláírna. Egyébiránt ezzel bizonyosan csak a legnagyobb dicséretet adták meg Bezerédynek, ki valóságos bevallott elvből tette, hogy minden jótékony intézet, vagy előtérben álló kérdésnél adakozott, de épen ily határozott elvből nem írt volna alá váltót, még akkor sem, ha a váltót mint kibocsátónak kellett volna aláírnia saját pénzbeli viszonyai miatt. Inkább megelégedett a régi szóbeli eljárással, mint saját hasznáért is aláírt volna egy váltót, tehát annál kevésbé lépett kötelezettségbe másért. Történt egykor, hogy a pesti takarékpénztárnál kívánván egy érdemes honfitársunk négy hónapra pénzt kölcsönözni, az illető takarékpénztári szabályok szerint a váltón három embernek kellett volna megneveztetni, s e célból Bezerédy volt megkérve harmadiknak. Bezerédy majdnem görcsökbe esett, midőn bevallott elvénél fogva az aláírást meg kellett tagadnia, holott jól tudta, hogy veszély nem fenyegeti; de másrészt ismét jó szivének méltó alkalma lett volna nemes ösztöneinek megfelelni. A kérő mélyen megszomorodva mondja: — Most már nem tudok magamon segíteni. — Azt megteszem, — mondja Bezerédy, — hogy az egész öszeget kölcsön adom, ha tetszik ? — Hisz a takarékpénztár is fog kölcsön adni! — Igen, de akkor én is adós leszek! mondja Bezerédy, s hogy ezt mégis kikerülje, de azért a másikon is segítve legyen, tehát inkább maga ad kölcsön. És igy az elvek sértetlenül állnak! Az 1855-ik évnek vége felé láttam utoljára a lelkes férfiút, ki Vörösmartynak halálát kesergé velem együtt. Egyébiránt sajátszerű megdöbbenést vettem észre rajta, mert beszélgetés közt úgy elgondolkozott, s midőn nem győző már fájdalmát eléggé kifejezni, újabb bánattal mondá, mintegy saját korának társaira gondolva:• Egygyel megint kevesebben vagyunk! E fölsóhajtásnak elég mély értelme van, midőn elfogyni látjuk azt a szép csoportot, melynek egyeseihez oly szép múlt van kötve , s valóban úgy vagyunk eltűnésükkel, mint a vándor, ki a nagy pusztaságban elmaradván, bár mennyire siet, jól látja, mikint hanyatlik a nap, mikint fogy el egy-egy sugár, s az éjben nem reményei vezetőt, s a hajnal oly messze van a nap lenyugtához. Én nem tudok kínosabb helyzetet, mint mikor olyan embert látunk, kit a bajokban vigasztalni már azért is bajos, mert nagyon is okos ember, kinek még vigasztalásképen is hiába hazudna valaki. Már féltem, hogy Bezerédyt méginkább meglepi a fájdalom, midőn tán önkénytelenül sóhajték föl. Hát azok a szegény gyermekek mit fognak csinálni ? Bezerédy megint felébredt, a legközelebb álló baj megkapta figyelmét, s arczán azon érzelmet látom, mely a végtelen jóságé. Kész eszméi voltak, rögtön megnyugtatott, hogy Deák Ferenc magáévá teszi az ügyet, s ő igen sokat remél, de sőt nem kételkedik, hogy................... Itt azt kellene elmondanom, amiről ő nem kételkedett, pedig