Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-02-21 / 42. szám

176 Erdőszkinek nem volt ereje az atyámtól kért áldást visszautasítani, örömittasan nézett jövőnk elé, de boldogsága mégsem volt teljes, miután az estély utáni napon elutazott 011 - tól nem nyerhetett felvilágosítást újabb gyanúm miatt. Kimondott szavamat, hogy Ottó nem érdemes szerelmemre, gyermekes csacskasággal, vidám enyelgéssel vontam vissza, igy eloszlattam minden gyanúját, mely iránta mutatott szerelmeset fátyolozhatá, a szerelem ékesszólásával oda vittem őt, hogy Ottó megérkezte előtt vezessen oltárhoz , erre úgyszólva kényszeritem őt, miután ellenvete, hogy azt fogja Ottó mondani, miszerint célja kivitelére használta föl távollétét. — Atyám boldogsága teljes volt, mint gyermek kényes szemekkel, de mégiskacagva járkált körülünk annyira, hogy teljesen kibékülve szólt Érd-i s. — A legnagyobb vétek lett volna e becsületes öreg boldogságát visszalépésemmel zavarni — mely visszalépés nem hozta volna meg Lenkének a nyugodt gyógyulást, a Ottónak a célt ért szerelem üdvét, hanem mindnyájunkat fogva tartott volna egy befejezetlen s céltalan élet átkos küszöbén, melyet átlépni egyikünknek sem lehet becsületének kockáztatása nélkül — Lenke áttört az Ügygyel, legyen áldás rajtunk. Alig értünk haza az egyházból, hová csupán a két tanú kisért, Dezső törtetett a szobába. — Fogadja testvéri őszinte Üdvkivánatomat — szólt — egy hét óta falun voltam, csak most értesültem boldogságáról, midőn e feletti határtalan örömöm nyilvánítom, ezúttal búcsúzom is, nehogy elkéssem az érdekes szánversenyről, melynek ma, minthogy Ottó távol van, én akarok hőse lenni — azaz a szép özvegy csókját elnyerni. — Hogyan ? kérdé Erdős balsejtelemmel. — Hát nem tudják önök ? csodálkozék Dezső, oh hisz ez csodával határos, hisz minden a derék ezredes gyönyörű eszméjéről beszél ? — E héten alig beszéltünk idegennel — szólt atyám. — S kikkel beszéltek, bizonynyal azt hitték önök is jelen voltak az estélyen ; röviden tehát: az ezredes szánversenyt rendezett, mint hazájában Lengyelhonban szokás , s az első a célnál a legérdekesb hölgy csókját nyeri jutalmul, de a hölgyet megválasztják még a verseny előtt, minthogy hölgyeink előtt az eféle érdekes versenydíj még ismeretlen, tehát hogy az ezredes annak játékszerű ártatlanságáról mindenkit meggyőzzön, — leányát választá az első jutalom — osztásra. Ottó volt a boldog nyertes, s e bamba csaknem az ezredes tukmálását várta jutalma elfogadására, nemhogy huszárként ostrommal vette volna meg jogát megérkezésünk első percében, persze e vonakodást az ezredes szemérmességének tulajdonitá, mi huszárhoz épen nem illő tulajdon — ma tehát én akarom elnyerni a szép Olga csókját — hanem én bevárom, még az estélyre átöltöznek , hogy annál ünnepélyesb szint adjak az egésznek — ugy-e ez eszmém nem rósz ? kérdés választ sem várva a már csengő szánokhoz sietett. — Halálsápadtság futotta az arcomat,ajkam csöndesen vonaglott. — Nem mondom , hogy ő ártatlan — kiálta heves örömmel Erdős, ki barátja kitisztázásának percében elfeledte e percben velem kötött s szentesített viszonyát... Nem tudom, miként jött ön ez esemény nyomára,melyet elferdítve vett ön, de istenemre ez vitte önt.. Hirtelen megszakadt hangja ez átmenetnél, midőn saját s szerinte elvétett viszonyunkra vezette volna őt baráti védelme, kezem után nyúlt, s kószán nézve szemembe a bámulat hangján szólt. — Lenke keze nem remeg... arca nyugodt... mit jelentsen mindez, szabad e ezt boldogságom kiegészítésére magyaráznom. — Az ég akarta frigyünket — mondám keblem utósó csalódásán, s fölindulásán erőt véve — téged adott az ég férjemül, hozzád fűznek a legédesb kötelességek, boldogitásod, mely enyimét s atyámét is föltételezi. A legédesebb családélet követé e percet, férjem nemes bizalma hozzám mint Ottóhoz a régi maradt, melyet leginkább igazolt azzal, hogy esküvőnk után Ottó mindennapi kedves vendége lett házunknak. E bizalomban több biztosítékot lelt, mint a sértő féltékenység minden kigondolható tilalmában, és büntetésében lett volna. Pedig jól tudta, s nem egyszer mondom neki, hogy bármily boldog családéletem, melynek egy percét föl nem cserélném a legragyogóbb élettel más férj mellett, mert üdvöm tökéletesítésére egyedül ő látszék alkotva lenni, e szavaim igazságát olvasó arcvonásaimból, minden tekintetembeli, s mégis elmondom, hogy Ottó látása minden más emberekénél édesben esik szívemnek. Látásakor legkomolyabb percemben is mosoly lopta magát ajkamra , tekintete az emberek iránti bizalmatlanságot oszlatta el lelkemben, hangja örömre villanyozta keblem legrejtettebb bánatát is — nem volt édes érzés,melyet látogatásával ne hozott volna számomra. Ezt éreztem az első percben, s későbbi éveimben mindvégig pedig férjemet úgy szerettem, mint egy nő sem jobban, ő bízott bennünk, s nemes bizalmával nem éltünk vissza egy percig sem, e bizalom volt lehető női botlásaim ellen a legerősb, legbiztosb védpajzs. Nemes lelkeknél nemes eszközöket kell használnunk erősítésük, és védelmükre, az első elvétett sértő bánásmód örökre elvesztekké teheti őket számunkra. Csalódik ki azt hiszi, hogy az első szerelem varázsszerű emlékét, a női kötelességekkel, s családi szeretet legszentebb megtartásával összeegyeztetni nem lehet. KÉSŐ ÉBREDÉS. Irta Lanka Gusztáv. 1840-ben nőül vettem egy fiatal, szelíd, gyengéd teremtést. Szépségéről szólni sem akarok, három egynéhány divatlapban éneklék meg szépségét az akkori múzsák felkentjei. Dalaikkal úgy jártak , mint a világ legtöbb dalnokai, épen azt nem kapták nőül, kit megénekeltek, — Mari az ényim lett. S hat krajcáros ternó secót csináltam vele, azaz hozott házamhoz , vagy legalább szobáimba, magán kívül 500 pengő forintot. Mindez azonban keveset, vagy épen semmit sem tartozik a dologra, s akkor tájban is csak engem érdekelt, mik ezután következnek, inkább érdekelhetik az olvasót is. Egy iszonyatosan hosszú évig úgy éltünk, mint a galambok. Marim kancsaiul festett egekbe soha sem nézett, tükörbe is csak reggel, midőn fürtéit rendezte. És én boldog voltam! Reggelenkint a kávénál elmondtuk egymásnak álmainkat. (Én ugyan soha sem álmodtam, mint hogy rendesen vacsora nélkül feküdtem le, de azért fillentettem valamit) elmondtuk, hogy a földi megelégedés csak családéletben képzelhető, elmondtuk, hogy milyen a szép ruha stb. És én boldog voltam! Délben ebédeltünk kettecskén, nekem Mari a legjobb, s legizletebb darabokat válogatta. Nevezetesen a zúzát mindig én ettem meg. És én boldog voltam! Délutn vadászni mentem, hazajövetelemig Marim azon gondolkodott, hogy s mivel lepjen meg, hazajövetelemkor azután találtam fris kosvajat télen, fris gyümölcsöt nyáron, vagy másféle nyalánkságokat. És én boldog voltam. Este ő jóízűen vacsoráit, én meg jó izűen csibakoztam. Regéltem neki szebbnél szebb történeteket, főleg olyanokat, hol a hű, erényes nőket megkoronázzák, a csapodárokat pedig megütlegelik. Ő mind a két eredményre azt mondta: megérdemelte! És én boldog voltam! Ez így tartott egy iszonyatosan hosszú évig. Az év hoszúnak tetszett, a boldogság rövidnek. Hiába az ember háládatlan. 1841 első napján egy idegent szállásoltak abba a mezővárosba, hol laktunk, s 1841 másod napján engem az idegen meglátogatott. Kapitális komoly ember volt, egész nap ennyiből állott társalgása. — Wie befinden sie sich! ? Én mindig jól érzem magamat, s az neki nagyon tetszett. — Egész napokat nálam töltött, akár voltam otthon, akár nem, s miként feleségem állította, tőle sem kérdett soha egyebet. Báró Gelberübennek hívták. Született pedig Norvégiában, hol a sárgarépát pénzért mutogatják.