Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-03-13 / 59. szám

254 szóltam volna , ez a kényes férfi cseléd nem szívesen hallja. Soha se kívánj birkózni saját kívánságodért, mert hiában, a férfi nagyon erős , hanem keresd elő a legsimább szót. Ó , én gyakran tapasztaltam szomszédasszonyaim után, hogy amelyik kötélén akarta vezetni az urát, a kötelet hamarabb elszakasztotta a férj, mint az én emberem a legvékonyabb cérnát, mert lásd, az a kötél mindjárt eszébe juttatja a férfiúnak az erőt, mit a kötélen alkalmasabb megpróbálni, mint a vékony cérnán. A lány szinte csodálkozott e szokatlan beszéden, hasonlókat sohasem mondott neki eddig az édesanyja, és akár bizalomból, akár óvatosságból mondá neki, némi megdöbbenést okozott a gondolat, hogy óvatosság kell még annak irányában is, kit legjobban szeretünk. Szinte megsokalta a közlést, ha Katonáné asszonyom jónak nem találná, hogy egy fölöntőre már most a többit is elmondja. El ne felejtsd, édes gyermekem, amit mondok : ritkán kérdezd az uradat, . . . úgy bizonyosan többet megmond, mintha minden lében kanál akarsz lenni. Aztán sok dolognak vagy az eleje, vagy a hátulja olyan, hogy jobb meg nem hallani, kivált ha a férjnek idegen emberek dolgához van köze, s azok nem igen szeretnék, hogy amit a férjnek mondanak meg, az asszony is meghallja. Azt nem akarom mondani, hogy az asszony málészájú legyen, s akárhányszor észrevehetted, hogy apádnak sem mondtam meg előre, hogy mit eszünk ? .. . Várja el békével a delet, akkor ha jól kikoplalta magát a dödöllét is jóizűn megeszi, ha pedig előre elbeszéled neki, délig a nevétől is megundorodik! Még tovább folytatná a jó tanácsot, ha be nem nyitná István az ajtót megjelentve , hogy Körmösné asszonyság hintáját látja a faluba csavarodni, hátha ide jő most? Egy pillanat alatt félre lön takarítva minden, mert vannak emberek, különösen pedig asszonyságok, kiknek nem jó mindent idő előtt látni, — most ha egy szopós bornyú oly hirtelen változnék sármos ökörré, mint ahogy Körmösné asszonyság tud egyből százat füllenteni,.. . nagy olcsóság lenne akkor Budapesten. A legédesebb asszony a világon, agyon öleli csókolja az embert, és szeretetből anyira megy, hogy akit csupa jóságból majdnem megkóstolt előbb, utóbb is megrágja. Ilyen étvágyú asszonyságot lesz szerencsénk látni Körmösné asszonyságban, ki különben meglehetős vagyonú, ide nem szabntván két leányának évszámát, mert ezek ijesztőleg kezdenek nőlni, és elszántuk magunkat annak kimondására, hogy ezen számokat a lotteriába ugyan be lehet tenni, hanem aki megnyeri velük e kis- asszonyok közöl bármelyiket, sorsjegyét aligha el nem dobja. Ültessük csak le mindjárt a kanapéra, hogy legalább mi magunk meneküljünk meg az elöljáró beszédtől, és hallgassuk meg azt, amire magunknak is szükségünk van. — Csakhogy már egyszer szerencsénk lehet! Mondja a háziasszony a bevett szokás szerint, mit a másik készpénznek gondolván, megoldá nyelvét, mely eddig sem volt az úti táskában, lévén az asszonyságnak azon jó szokása, hogy mint a vadász ember jó éles kését mindig magával viszi, úgy áll készen az ő nyelve is, s a mint egy böcsület útjába esik, apróra szeli vele, mint valami vesepecsenyét. (Folytatása következik) REKTOR GEORGIUS MÁRTONFALVY. (Korrajz , elbeszéli egyik supplens diákja). Szokoly, Viktortól. (Folytatás.) Midőn a 40,000 főből álló török tábor köröskörtől megszállotta városunkat, nagy jön a rémület, s minden jó lélek azon iparkodott, hogy a várba juthasson, hol Ibrányi Mihály kapitány már nagy vitézen készülődött az ostrom elfogadására , ámbátor összesen csak nyolcszáz ötven embere volt, azok is többnyire himpellér zsoldosok kik bizony a maguk bőrét nem nagyon poroztatták a mi jólétünkért. Közellévén a veszedelem órája, mindazon fenhéjázó urak, tanácsbeliek, kik annakelőtte nem tudának hová lenni gőgösségükben, nagyon elcsüggedtenek és fűhöz fához kapaszkodjanak segedelemért. így történt, hogy midőn Rác János városbirája uram 14-ma júli, városszerte elküldözvén a darabantokat, hogy dobszó mellett hívnának egybe minden derék értelmes embert a városházra; ott feles számmal gyülekezzenek össze a város érdemes lakosai, kik közt lehetett látni Tizza István uramat, Belényesi István, és Bihar vármegye nótáriusát, kit egykoron Gyulai Ferenc kapitány a fejedelem ő nagysága ellen való felkeléséért elfogatott; ott lehetett látni Gécy Orbánt és három testvérét: Andrást, Mártont és Lőrincet, nem különben Hajdú Mihály, Vörösz János és Wécs György tanács uraimékat. De a kiben minden szemnek gyönyörűsége , minden szívnek vigasztalása tölt, valának, kik a tanácsban praesidiáltanak ; nevezetesen Rác János uram, kapitány Ibrányi Mihály uram ; — Derecskei Ambrus református prédikátor nagy tiszteletű uram, kinek hajszálai veszedelmek közt lőnek galambfehérekké, kinek szava az úr igéje hirdetésében gyöngült el, ki szeme világát szegény hazánk ellenségeivel viaskodásban vesztette el, s kinek vállaira isten ő felsége kegyelméből száz és tizenkét esztendő nehezedék. — Mikor Dereskei Ambrus nagy tiszteletű uram szólani akart, két kapellánusa emelte fel őt az öreg zsellyeszékből, anyira magatehetetlen volt már az isten adta. Ezen jeles erényü, vitéz bátorságú emberek közt láthattad volna én kegyes olvasóm tudós rector Georgius Mártonfalvi uramat. Itt semes pro semper ki kell mondanom, hogy ezen nagytudományú férfi Heidelbergában tanult, nagy szorgalom és isteni félelem közt készülődvén a prédikátorságra. Mikoron pedig megjött, gazdagon felruházva szép ösmeretet, sarkig érő, nyakig gombolt fekete kabát mentében, és szemén okuláriummal, mit ország világ megbámult, épen akkor építődött meg az Újvároson, a Sebes Kőrös bal partján ama szép iskola, melyből nem hiányzott egyéb, csak hogy legyen a ki bele járjon, és legyen a ki a beléjárókat oktassa. Midőn istenben boldogult I. Rákócy György fejedelem hírét vette Georgius Martonfalvi jeles tudományának, tüstént Lórándti Zsuzsánna fejedelem asszonynyal felkerekedett, és meglátogatá a candidatus prédikátor alacsonyházát. — Mi nagy tisztelet ez rám nézve, nagyságos uram? ! — kiáltottó Martonfalvi lekapva sebtében fejéről azt a féldinnye formájú bársony sapkát, mely kopasz koponyáját takarta — Csak üljön le kegyelmed, s engedjen engem is letelepedni, — válaszolt a kegyelmes fejedelem, — mert a köszvény nagyon nyomorgatja azt a vén csontomat.... Hallottam sokat kegyelmedről drága Martonfalvy uram, s a mit hallottam az csak dicséret volt. Martonfalvi uram mozgott a széken ; nem tudott szégyenletében e magasztalás miatt hová lenni. — Lássa kegyelmed, — folytatá a fejedelem, — én szeretném, ha ebben a mi országunkban nem csak egy olyan értelmes embert találnánk, mint a milyen kegyelmed. — Oh kegyelmes uram, szót sem érdemel az én tudományom ! — Hagyja el azt kegyelmed, mert kijövök a gondolatim sodrából. Igaz, hogy van egy pár tanultabb emberünk, de hol szedte az a tudományt ? Idegen országban, Wittenbergában, Göttingában, Heidelbergában, mert itthon nincs sem iskolánk, sem aki tanítana, sem a ki tanulna. — Nagyon igazat beszél nagyságod. — Urfiaink, ha annyit tudnak, hogy lebirják körmölni a neveiket, hát már megnyugosznak, s azt mondják: Eb a lelke, tanuljon a pap! — de én meg azt mondom: Eb a lelke! tanuljon az istenadta úrfia is, úgy lészen csak belőle jó értelmes patrióta. — Hanem hogy azt elérjük, legalább is professzorokra lenne szükség. Ez okból ki is szemeltem már én egy embert, a kit hivnak Püspöki Jánosnak. — Ismerem, nagyon okos ember ám ez, — jegyzé meg jó Martonfalvi. — A görög, zsidó és arab nyelvet úgy beszéli, mint nagyságod a magyart. A szent írást hátulról elejéig könyv nélkül elmondja, s a philosophiát omnestudio űzi. — Annál jobb. Már ellátásáról is gondolkoztam vala ; a vár jövedelmeiből s a harmincadokból esztendő által fog 120 rováskos forintot kapni. — A másik tudós urat pedig, ki az akadémia rektora lesz, én választottam ki, — szólott most a fejedelem asszony. — Nézze meg