Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-14 / 10. szám

drágábbra,. .. mert az a jutányos, mely leg­több tápot nyújt a léleknek. Nálunk most jelent meg a kolozsvári szín­házi zsebkönyv,s ilyen érdekes súgókönyvvel közönségünk még nem találkozott. Szerző aláírás nélküli raphsodiái igen érdekesek és tanulságosak , főleg azon levelezők számára, kik tudósításaikkal ítészekké szeretik fel­­üttetni magukat a la Sanch­o Pansa. .Szinészeink várva várják Munkácsi Flóra k­­a.t­a ki szavát, úgy látszik későn váltja be. — Jelenleg mind a vele játszandó dara­bokra készülvén, most csak amúgy kabátu­s­­ból rántják elő szinészeink az előadandó szín­műveket. Közelebbről újdonságul „Essex Gróf“ került színre, Priel Kornélia javára, nagy közönség előtt. A jutalmazott sokáig tartó tapsviharral koszorúkkal, és két rendbeli vers­sel tiszteltetett meg. — A dráma tetszett. — P. Kornélia, Váradiné, Rónai, kitűnően mű­ködtek. — Rónai ezúttal játékában igen he­lyesen mellőzte, szokott heves fülsértő kitö­réseit. Szilire került Szigligeti „ 10,000 forint“-ja is, hanem itt sem ismerék el igazi értékét. Előadása is nagyon gyenge volt, Dózsa (Halmai) kivételével. Bizonyos „Marokkói Arabok“ is mutatták közelebb magukat a színházban. — Úgy lát­szik közönségünk inkább szereti látni az életveszélylyel járó bukfenceket, mint a jó színművet. — Mind a négyszer nagy közön­ségük volt. Az ezen komédákkal egyszerre adott kis vígjátékokban Rónainé kedves alak­jával többször találkoztunk. — E színésznő szorgalmát és haladását dicsérőleg kell meg­­említnünk. Holnapután kerül színre Seribe „Cárnő“ drámája. Szorgalmas színészünk s igazgatónk Gyulai javára, ha betegség nem jő közbe, mi nálunk is, napi­renden van. (A színészek itt is oly könnyen megbete­­gesznek, mint Pesten.) E hó 15-én kezdődnek táncvigalmaink a városi redouteterembe. Az egész farsang alatt a bálokból bejövő tiszta jövedelem fele a szín­ház alaptőkéje, fele a fölállítandó Múzeum tőkéje , gyarapítására fordíttatik. Lelkes főuraink, a várostól kivették ha­szonbérbe a tánctermet e két említett intézet számára. —­ Úgy hisszük a közönség járni fogja a bálokat; egyébbel úgy se hálálhatjuk meg főuraink buzgóságát. Múzeum alapítására tömegestől gyűl az aláírók névsora. Színházunk érdekében igen jeles érteke­zés jelent meg a mai közlönyben; olvasása után lehetlen föl nem ismernünk azon közügyekért szellemileg és anyagilag egyképen áldozó lel­kes főurat, kit ha meg nem nevezünk is, még is mindenki rá ismer. Ellák. Vegyesek. □ Sz. Pétervári táncvigalmak. Oroszországban minden táncvigalmat, melyet az illetők kissé nemzeties jelleggel akarnak kiállítani, a „császárért és a szent Oroszországért“ című híres népdallal nyit­nak meg. Ha valami előkelő egyén akar táncvigal­mat rendezni, melyet pompa által szándékozik kitűnővé tenni, mindenek előtt iparkodik a cárt és cárnét reábizni, hogy estélyén meg­jelenjenek. E végből nagy pompával az udvarhoz megy, a szertartás­ mesternek jelentést tesz, és egyúttal átadja a meghívottak névjegyzékét. Ezen estélyeknél a fényűzést az inasok száma teszi. B. gróf egy táncvigalmán csupán a lépcső díszítésére 100 cselédet álltottak ki. Ezen inasok közül ötven, ezüsttel kivárt lilabársony, ötven pedig aranyhímzésű bíbor­­bársony ruhákba volt öltöztetve. A lépcső minden fokán egy narancsfa és egy inas állt. Egy narancsfa ily estélyekre 10 rubelnyi díjért béreltetett ki. Ha minden bérruhára csak 100 rubelt számítunk, a lépcső feldíszítése a világításon kívül 12000 rubelbe került. 42 Nemzeti színház.­ ­ Jan. 13-án: „Örökség“, Obernyik drá­mája. E talpraesett szerkezetű dráma oly rég nem adatott, hogy az most a jelenlevőkre néz­ve csaknem az újdonság érdekével bírt. Azon hatásnál fogva, melyet az „ Örökség“ a közönségre ma is jön, ki kell mondanunk, hogy az minden ártalom nélkül újra fölvétet­hetik a rendes repertoridarabok közé. Ez esetben legfölebb néhány drasztikus jelenetet kellene megrövidíteni, mint melyek túlhosszadalmasságok miatt plattitudeökké válnak. Schmid Kristián szerepében ezúttal a vi­dék egyik elismertebb színésze C s i s­z é­r lé­pett föl. A­mit játékában legelőbb is dicsérnünk kell, az minden túlzás nélküli előadása, ter­mészetes mozgása és beszéde. Hangja szakmájához nézve elég jó , mely csak a magas­ indulat kifejezésekben veszté el némileg tisztaságát. Ez azonban— hihetőleg — onnan ered, mivel a színház akuszikájával még nem ismerős. Csiszér ez első játéka tetszéssel találkozott. Komlóssi Idát (Mathild) különösen meg kell dicsérnünk azon jelenetekben, midőn a szerelem, lemondás, hit és csalódás változó érzelmeit tü­nteté ki a negyedik felvonásban. Felekinek (Nyári) szinte szép jelenetei voltak. Réthi az inas szerepét ismét sajátszerű eredetiséggel játszó, s e jelentékeny alaknak is oly magyaros szint kölcsönzött, mely hatá­sát senkire sem tévesztheté el. Szerepbotlások, rendezési hibák ma is voltak, quantum satis. Nyilatkozat. Kénytelen vagyok következő soraim által némi­leg menteni magamat, azon balvélemény ellen, me­lyet a közönség nagyobb részénél oly váratlanul ta­pasztalok. Midőn legelőször azon eszme villant meg agyam­ban, hogy a színészi pályára lépjek — a nemzeti színházban voltam, álmodozván az itten aratható di­csőségről. — Nem más honba , nem más térre vágy­tam én mint oda, a­hová születtem. De ugyan­ekkor azon gondolatom is támadt, hogy nem jobb lenne­­ egy más , egy idegen közönség előtt vetkőzni le, a kezdő elkerülhetlen hiányait és gyöngeségeit, és csak akkor lépni azon közönség elé , a­hol méltánylást óhajtok — s helyt maradni kívánnék — a midőn már némi képzetséget tevek sajátommá. Gondatlanság volt tőlem — meglehet — hogy it­ten léptem föl, — de ezen lépésre csupán azon egy­szerű eszme vezetett,hogy tehetségemet bemutassam; mert bár a „P. D. zeitung“ szerkesztője — tanítóm, az érdemes művész Kläger úr iránti személyes ellen­szenvből, jónak találta a tanítványt tűzni ki boszúja tárgyául, s ezen lap következtében — a „Magyar Sajtó“ — is mohó körömmel használta fel az alkal­mat; — mégis nyíltan merem állítani, hogy hivatást érzek lelkemben a pályára; nem föllépésem követ­keztében , mert az első föllépés alkalmával kisebb nagyobb mértékben minden lélek rabja bizonyos el­fogultságnak , mely aztán sokszor gátolja tényleg kivinni azt, mit a helyes fölfogás sugal. De valamint, egy föllépés még senkit sem tett művésszé , s szintúgy jogot sem adhat a tökéletes pálcatörésre, célom e reményem azt elérhetni, most is mint a legelső percben oly mosolyogva s oly biz­­tatólag lebeg előttem. Mint elég mondom , itteni föllépésem el volt ugyan hamarkodva , de azon gondolatra nem is jövök , hogy előbb nyilvánított célomat nem látnák világosan. Én nem akarom a nemzeti színházat — mint már történt — csak arra használni, hogy rajta állani megtanuljak, s azután odább siessek idegen dicsőséget hajhászni — én máshol akarok tanulni, s csak mint képzett színész kopogtatni be a nemzeti színház ajtaján. De mint minden kezdőnek a világon, igy ne­kem is támadtak ellenségeim, kik jól tudva célomat nem azon igyekeztek , hogy az igazat napfényre hoz­zák , hanem törekedtek oly szint vetni reám , mik elzárjanak célom sikerétől. És ha rész­akaróimnak sikerült a balvéleményt ellenem oly sokra csinázni, hogy azt meg nem ingathatom,­­ kénytelen vagyok vágyaim legszebbikétől búcsút venni. Branyicskai, m. k. A „Moh­ácsi csatát“ a következő előfizető ur­­hölgyek, és uraknak küldtük szét: Geréby Borbála. Andrássy Mihály. Maros Ven­­celné. Ferencsics Mari. Gyárfás Borbála. Szakácsy Dániel. Uj Mihályné—Gerenday Krisztina. Molnár­­fy Ferencz. Halász Ida. Szabó Samuné. Döry Emma. Oláh Hermina. Nádaskay — Mihályné. Pandák Zsu­­zsána. Idősb Tomcsányi András. Siskovits József csász. kir. udvari tanácsos. Veszelovszky Emilia. Tóth Sámuelné. Réti József. Endes nővérek. Oláh Mihályné — Patay Hermin. Luby Károlyné - Péchy Flóra. Bernáth Mimi. Niki Amália. Llyakovits Má­ria. Biró Vince. Zajitsek János. Burián László. Koós Etelka. Tarnicky Mór főhadnagy. Tóby István. Fe­kete Mária. Huszár Mihály. Szevald Leontine. Ko­­zách Louize. Gróf Zay Károly. Békássy Emilia. Per­­laky Ida. Kis Rézely Adél. Gindl Mátyás. Csontos Ágostonné. Rakovszky Sebő Mária. Ferency Paulin. Hunkár Mária. Dókus Rátkay Biri. Bernáth Dókus Mária. Olle Károly. Buday Anna. Varga Feliciánné sz. Ferency Francisca. Gosztonyi Ida és Beatrix. Stu­art Marie Grófnő. Baróthy Etelka, Amália és Antó­nia. Lobmayer Józsefné. Gallay Klementine. Eördögh Imre. Hámos Antalné. Molnár Ida. Kolozsváry Imre. Éjszaky Károly. Moll Gusztávné. Ivois Tomisits Ida. Makay Kornélia. Mossócy sz. Lukács Mária. Gróf Dessewffy Kálmán. Eördög Jánosné. Varga Károly. Tóth Kovács Sámuel. Kállay Imre. Mészáros Pál. Bodola Sámuelné. Lustig Márton. Obláth Leó. Rába­ineé Terézia. Majthényi Mária Okolicsányi Gusz­távné. Hodászy József. Klinkárt Julia. Molnár Ma­thild. Ihász Jánosné. Vajkó Katalin. Olay Istvánná. Bogdánfy Ferenc. Szilágy Somlói Casinó. Velits Lu­zia. Liptay Julia. Baranyi Mária. Szűcs Lajosné. Herein kávés. Kléh István. Szendrey N. Kaiser Ernstné. Palezny József. (Folytatása következik.) MA ADATIK. Először. „Fáncsy Ilka k. a. föllépteti. Molics meghalt. Eredeti vígjáték 3 felvonásba. Irta Kövér Lajos. Láposi Endre, magányzó — Feleki. Amália, neje — — — Komlossi Ida. Teréz, ennek testvére „Fáncsi Ilka“ k. a. Homokházi birtokos — — Szerdahelyi. Csákay, főbíró — — — Szilágyi. Vidorfi, Láposi barátja — Ifj. Lendvai. Balek, Teréz udvarlója (16 éves) — — — Tóth Soma, John, Homokházi inasa — Habonai János Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye PEST, 1857. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ.

Next