Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-26 / 20. szám

80 többé gondolatai. Az emlékezetet hitta segítségül , és eszébe jutott sok apróság a legközelebb múlt napokból; eszébe jutottak szülőföldje , barátja Szentgyörgyi, Elvira — csak Adriéna nem. Azonban reggel felé elszunnyadván, álmának tárgya ez utóbbi volt. Alma elég különös volt arra, hogy elmondjuk. Magát hét szivü szörnyetegnek, Adriénát kétélű karddal kezében amazonnak látta, a általa meggyőzetett. A porban fetrengve már az utósó csapást várta — ekkor azonban holtnak tetetve magát, mozdulatlan mereszté ki tagjait. Ekkor Adriéna mellére borult és hallgatta, ha veri még szive ellenének , s kardját elvetette. Manó használva fegyvertelenségét, magához ölelte forrón , s ölelése halált hozott Adriénának. Különös, gondolá magában fölébredve, hogy gyakran a felöl álmodunk, kire legkevésbé gondolunk. Midőn Bécs egyik vendéglőjben útlevelére várt, a dijszolga, ki a rendőrségről útlevelével együtt egy levelet adott át neki, melyben barátja,kihez Velencébe indult, tudatta vele,hogy *** herceg meghívását követve, Bécs környékén , a herceg ujdonépült palotájában van, s megbízása van, annak néhány szobáját tele festeni, azért ne utazzék Velencébe , hanem jöjjön hozzá rögtön. Így tehát Manó Bécsben maradt illetőleg egy közeleső nagyszerű szép palotában működött a napnak délelőtt óráiban, délutánonkint a fővárosba visszatért, s idejét sétával és színházakban töltötte. Hogy bódult kedélyének némi koncot vessen, szándékosan utcai kalandokat keresett. Egy hét alatt mindazon helyeket befutotta, hol a különböző osztályú és fajtájú szépnem meg szokott fordulni, és még nem talált nőt, ki tetszését különösen megnyerte volna. Szép, igen szép, ezt sokról mondta, de választani nem tudott, melyik neki legszebb. Mintegy két hét telt el így, és ő esténkint a bástya sétányján magában bolyongva, búcsúztató verseket dúdolgatott szíve fölötti, azt hívén rólla, hogy annak koporsófedele nem nyílik meg többé a szerelem feltámadásra hivó trombitaszavára, s úgy időtöltésből, gondola magában, játszuk a szerelmet ezután, s tartsuk bolondá sivünket. Ez idő alatt mindig gyakrabban gondolt Adrienára, s midőn színházakban templomokban , hova szorgalmasan eljárt , szigorú szemle alá vette a főváros szépeit, a végmegállapodás mindig az volt hogy Adriéna szebb mindezeknél. Egy éjjelen azt hitte, hogy álmodik Adriénáról, beszélt vele, s oly élénken hallotta hangját, hogy visszafelelgetett neki , s egyszerre megrettenve vette észre hogy ébren van. Fölkelt, s bizonyos félénk nyugtalanság, valami kétségbeejtő előérzet reggelig nem hagyta alunni. Reggel azon ötlete támadt, hogy lefesti Adriénát, és azonnal kiment műállványához a hg palotájába, ott bezárkózott, nem ereszte magához egy hétig senkit, s Adriéna arcképe készen volt, midőn barátja a mestro meglepte őt anyira el volt merülve Adrienn képének bámulásába, hogy ismét fennhangon beszélt vele, még pedig igen édesdeden, úgy hogy, barátja kezét érezve vállán, oly zavarba jött, hogy barátját hirtelenségében fellökte. Ez aztán elég komikus helyzet volt, hogy rajta mindketten jót nevessenek. Miután ismét visszakomolyodtak, a mester megvizsgálta a képet, s jól jegyző meg, hogy Manónak a lelkesedés fokozhatta műgondját, mert ebben magát múlta felül. És pedig nemcsak a festmény igen szép, úgymond, de maga a kép is. Az arc gyönyörű, hanem egy hibát ejtettél. (Folytatása következik.) LONDONI LEVÉLFÜZÉR. — London, január 20. — (Folytatás). A színész holtteste ugyan ma se nyer egyházi temetést Franciaországban, de az élő művész nagyobb úr Párisban mint Brissac herceg utódja. Angliában a múlt századi modor még jóformán otthonos minden főúri salonban, csakhogy többé itt se lehet kivettetni a csúfos művészt. Aztán meg, mint mondom, a dilettánsok különben is feleslegessé teszik az ilyen vaier eljárást. Ha egy más nagynevű énekes valamely West End-i társaságba hivatalos, az csak a divat iránti hódolatból, s meg azon okból is történik, hogy legyenek oly vendégek is, kik korán megjelennek. Társalmi szerkezetünk ugyanis (s nem csak itt, de másutt is) olyan, hogy a valamely estélyre, bálra, ebédre sat. meghívottak közül épen azoktól váratik pontos, maga idejébeni megjelenés, kik épen nem váratnak, s kikért egy percig sem várakoznék senki, mig azok, kiknek jöttét szorongva lesi a ház népe , legutoljára érkezhetnek. Ez anyira igaz, mikép társalmi axióma gyanánt lehet felállítani, hogy a vendégek fele, minden elegáns mulatságra , azért van meghiva, hogy a másik fele későn, és félig telt teremben jelenhessen meg. E megjegyzések nem illenek ugyan az estélyre, hova holnapra vagyok hivatalos, mert itt a házinémind a mellett, hogy férje nem sokára és minden bizonnyal a törvényhozási alsó ház , p e a k e r-e, elnöke, s igy igen nagy ur leendő szűkkeblű catégoriákat nem szenved meg s vendégeit egy művelt szellem előítéletektől tisztult szívességeivel fogadja rang és vagyon különbség nélkül; de az éneklést illetőleg még e jeles nő estélyire nézve se tehetek kivételt, mint egyébiránt segíteni, addig míg a nem éneklés divattá nem váland, különben se lehet. És most, miután anyit beszéltem éneklésről, egyúttal azt is elmondhatom, hogy a közelebbi season alatt ismét két olasz operaházunk lesz, egyik Lumley úr felügyelete alatt a „Her matestis“ színházban, a másik Gyeur kormánya alatt a Drury-Janeben , amannak Piccolomini, ennek Griss leendvén „csillaga.“ Egyébiránt most van a szerződési hajtóvadászat. Ilyenkor fedeztetnek fel a tenorok és sopránok. Tudja , olvasóm, hogy történik az ily felfedezés ? Megmondom. A színházigazgató reggel korán egy levelet kap, melynek folytán, hihetőleg egy békétlen hitelező kiengesztelését megkísértendő, ki kell mennie. Künn borzasztó idő van. Az eső hull. A szél üvölt s csapkodja az ablakokat, mintha be akarna menni a meleg szobába, melynek kandallója előtt a Director szitkozódik, hogy párolgó beáját, pirított kenyerét, a főtt tojásokat stb. kényelme szerint nem élvezheti, s ily veszett időben kimenni kénytelen. Mint képzelhetni nem legmosolygóbb képpel hagyja oda háziisteneit Megy, s ki útjába akad, azt löki jobbra balra. Creditora a város valamely uzsoraszagú részében lakván, a legpiszkosabb utcákon, a legszurtosabb és gyanús tekintetű sikátorokon kell haladnia. Ezért, s meg azért is, mert nem akarja, hogy bárki is megtudja hollártát, bérkocsit nem vehete. Amint így megy, magát mind rosszabb rosszabb kedélybe gyalogolva , egyszerre csak azon veszi észre magát, hogy tovább nem mehet. Egy zsák utcába, vagyis udvarba tévedt, melyen nincs átjárás. Szája a legborzasztóbb szidalomra nyílik, midőn, oh egek! mi ez ? minő mennyei hang az, melynek hallására directorunk mondott szája tátva marad ? „Az ember csak térdig ember, azon alól láb“, s e lábak most leszegződnek. A fülek, mint szarvait kinyújtni készülő csiga, terjedeznek, s a szemek meredten függnek egy cipetlen, de kisded lábú, borzas, de éjfekete hajú, vörös de görög orrú fiatal leányon, vagy ifjún (épen a mint prima donna vagy primo amoroso kerestetik) ki egy töredezett guitár kísérete mellett „a patkányfogó leánya“ vagy az „Oh du lieber Augustin“ vagy más, helyszerű, népies dal szavait angyali hangjának arany tisztaságába foglalva pengeti elő a vidék néhány utca gyerekéből álló közönségének. A kaland vége sokkal természetesb és önként folyóbb, mintsem azt elmondanom kellene. A „szellemdús“ novellista, vígjáték író, s életleírásszerkesztő bizonyára tudni fogja, hogy mint keilend az ily formán talált faragatlan gyémántot aáar foglalnia, s mint „páratlan művészt“ avagy „hasonlíthatlan művésznőt“, kinek pályája Fortuna kerekének egy véletlen fordulatától függő stb. stb. a műértő közönségekbe vezetnie. Én akárhány ijszerű biographiát olvastam. Nota bene, ha valaki a fennebbi eszmét kidolgozni „hivatást érezne“ magában, nem ártana hőse vagy hősnője csodás történetébe gyermekrabló cigányokat hozni be, mikép az érdekeltek nemes szülöktőli származása, jó házbeli eredete csalhatlanul bebizonyíttathassék. Az ilyene csodaszerű felfedezés nagyon jól veszi ki magát bárminemű színpadi vagy azon kívüli história csattanós végén. Elég az hozzá, hogy most készül a sok szerződés, melyből pár hó múlva a két operaszínház harmóniája kikerülend.