Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-02-25 / 45. szám

Budapest, 8-dik évi folyamat. 45 Szerda, Február 25-kén. 1851. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárna­pot kivéven, mindennap dél­után , divatképek­ s egyéb mümellékl­etekkel és raj­­zokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik eme­let , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfize­tés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ óráig. Előfizetési dí­j : Postán: egész évre.....................ifi f.-t. félévre................................i­ évnegyedre ........................ 5 Budapesten, házhozküldetéssel egész évre ....... 13 frt. félévre..........................7 évnegyedre .... 4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtat­nak el, és gyorsan közöli­enek. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLIIIÁS. MARI ÉS MARI KISASSZONY. Beszély. Abonyi Lajostól. (Folytatás). — Menyire lelkesülve vagy ?.. szóltam irigyen. — Lehet is!.. egy oly lény az, ki e lelkesülést teljes fenségé­ben kiérdemli, szép, gyönyörű, finom gyöngéd teremtés, mivelt lé­lekkel , jó és hűn szerető szívvel... Oh barátom , menyire szeretem e leánykát, menyire össze van forrva lelkem az ő lelkével, s ha va­laha ... ha egykor! oh Istenem, ha egykor lelkemnek ez egyetlen vágya teljesülhetne! — Ha igazán szeretitek egymást, célt értek. — Szegények vagyunk — A szerelem gazdagítani fog. Oh a szív ha szeret, nem érzi az anyagi világ nélkülözéseit. — Paff!.. te ugyan szépen bölcselkedel, csak az kár, hogy e bölcsészet regényekből van merítve, hol a szerelmes szivek só­hajokat reggeliznek, virágillatot ebédelnek, csillagokat és csalo­gánytrillákat vacsorálnak ... No! ez volna szép boldogság... A szükség legrosszabb tanácsadó. .. Van anyi lelkiismeretem, hogy nem teszem őt boldogtalanná... Egyszer, egykor ... meglehet... És ad­dig szeretni fogjuk egymást. Nem feleltem reá s ezzel adtam neki igazat. — Várni, várni ... igen ... várni! — De hátha addig mást fog megszeretni, s iit kedvesével a ré­git ott hagyja ábrándjainál... — Az lehetetlen! — Az épen nem lehetetlen !... az nagyon mindennapi dolog, hogy az a sírig tartó hűség, egyetlen perecskében.", hogy hogy nem, de rögtön eltűnik. — Nem mondom hogy másnál ez nem úgy van, de Marimnál! — ez egészen más, s talán még jobban szeret engem, mint én öt... — Hát ha te fogsz hűlni ? — Soha! Soha!.. — Mióta szeretitek egymást, mikor támadt ez a forró szerelem ? hiszen te erről egy hangot sem szoltál nekem. — Mindig kerestelek, hogy elmondjam boldogságomat, de jobban el voltál bujtatva, mint Attila koporsója, az ördög sem akadt reád. Annyi sok mondani­valóm lett volna, melynek most fele sem jut eszembe ... Hát azt mondtam­­ már, hogy hol és mikép ismer­kedtünk meg ? — Még eddig semmit sem mondtál... — Tőled pedig hasztalan várja az ember, hogy kérdezzed... Tehát kedvesem!... Marit mindössze csak öt hete ismerem, az ut­­cán találkoztam vele, s haza kisértem, . . . már több napon által észre vettem, hogy azon az utón jár, melyen én, és figyelemmel tart, hosszasan rám rám néz, mintha szeretne velem beszélni, mintha is­meretségemet keresné, egy napon haza kisértem! ... — Ah ah!... — Mit, ah ah! — No hisz egész természetes !.. — Az ördögöt! ... mi a természetes,... de értem, hova cé­lozgat barátocskám, ezt egy mindennapi és közönséges ismeretség­nek tartja. . De az nem úgy van... Az én Marim egy müveit, tanult, lelkes szép leány, azt hinné az ember, hogy salonokban nőtt fel... — S én még voltaképen azt sem tudom kicsoda ? — Egy szegény varróleány, — folytatá vontatva Károly — de a mint mondom, még­sem olyan mint a többi ... Társalgásában, modorában van valami, mi az embert megbű­völi. — Hány varróleány van, ki mind­ezekkel a sajátságokkal ékeskedik. — Egy sincs!.. legalább a ki mindezeket oly mértékben bír­ná mint Mari, egy sincs. — No és azután ... folytasd hát!.. Mindjárt akkor adtatok egymásnak légyottot ? — Mit beszélsz te ? — Azt kérdem, hogy mindjárt akkor első találkozástokkor adtatok légyottot. — Ugyan mit vágjak a fejedhez ? — Miért? — Hogy ily szentségtelenü­l mersz felőle beszélni. — No jól van, csak folytasd. — Tehát megbocsátok, mert nem ismered et. Barátom ez egy idylli, egy valóságos eszményi szerelem, a kebel apró fáj­dalmacskái­val, ingerkedő mozzanataival;­­ a pásztor órák, néma bámulások, és sóvárgó sóhajok, a plátói érzelem tisztaságában, hol csak a szív do­bogása s a szemek epedő nézése a kérdés és felelet... Barátom há­rom egész hét telt el azalatt, míg megmertem vallani neki, hogy szeretem, és akkor is féltem, reszkedtem, még akkor is elvonta ke­zét, melyet ajkaimhoz akartam forrasztani, ... és azután tartott egy szép, okos beszédkét, melybe szépen bele­szőtte, hogy ő milyen sze­gény , és hogy a szegénynek még szeretni sem szabad, de én nyíltan kimondom, hogy őt örökké fogom szeretni, és azután érzelgő ostrom­lásaimra igent bólintott fejecskéjével. . és .. és. — Nos! Károly szorongva nézett széjjel. — És azután hirtelen megcsókoltam ! Régen nem nevettem, de most erre elkacagtam magamat. Károly neheztelt érte... de csak hamar ismét vissza­jött sodrába. — Nagyon megneheztelt reám, s a boldogító csók ismétlését megtiltotta, de e tilalomra nem volt szükség, ő tekintetével, modorá­val, szavaival igen szépen tud felettem uralkodni ... így hát csak az által vagyunk boldogok, hogy egymást bámuljuk, sóhajtozunk, és mindennap ígéretet teszünk egymásnak, hogy sírig fogjuk egymást szeretni. — Meg is ígérted neki, hogy nőül veszed valaha ? — Azt nem ... hanem az már alatta értetik!... Különben is látja, hogy csak érte élek, hogy ő egyedüli boldogságom. — eddig mindennap meglátogatom öt kis szobájában, s oly szépen eltelik egy pár óra testvéri e boldogságban, mintha pár perc lett volna. Ő varr, én gombolyítok, én beszélek, ő hallgatja, én olvasok, ő gyönyörködve figyel reá. — így telik el egyik nap, mint a másik... És mi vidá­mak és nagyon boldogok vagyunk... De most már mennem kell.

Next