Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-12 / 207. szám
908 zene, 8 egy könnyű fordulattal — kikapá a báró gomblyukából a levélkét. — Ez már több mint tolakodás, kiálta Dliring haraggal, ez szemtelenség. A görög barna arca, egy percig elfehéredett, de aztán egyszerre nem csak hideg nyugodtan, hanem elégült mosolylyal mondá: — Holnap reggeli kilenc órakor a Brauban találkozandunk; gondolkozzék ön tanúkról s fegyverekről, s az elrablóit zöldlevél két tárcájába téve, vidám arccal, könnyű léptekkel sietett a társalgó teremekbe. Sértés, s kihivás oly gyorsan következtek egymás után, hogy mielőtt a jelenet tanúi magukhoz jöhettek volna meglepetésükből, Grekszena már elhagyá őket, s ez által a dolgot ezen estére befejezettnek tekinték. Kiegyenlítésre nem is gondol senki; sokkal jobban ismerék a görög büszkeségét, vagy inkább hiúságát, hogy az nem fogja elmulasztani ezen alkalmat, elhirhedt vívási ügyességét újra bebizonyíthatni. Sajnálták Düringet, ki azonban legkissebb hajlamot sem mutata az engesztelődésre. A párviadal másnap megtörtént. Düring arcán végig kapott egy nehéz vágást, s két fogába került a „szemtelen“ szó kiejtése. Grekszenó ellenben jelentéktelen karcolást kapott bal karján. Két nap múlva ez esemény után Rozauránál, a híres ballet királynőnél előkelő férfitársaság gyűlt össze. Ott volt a napi beszédek ünnepelt hőse , az ifjú görög is, szebben, érdekesebben mint valaha, nyakban hordott sebesült karjával. Én csak későbben jelentem meg, midőn már a nyelvek, a szívek felnyíltak a champagnei hatásától. A társalgás főtárgya a párviadal, a pillantások gyálpontja a győző volt. A férfiak dicsérék ügyes merész vívását, a deszkák silphidjei pedig egy feltámadt középkorbeli lovagnak nevezék őt, ki képes kockára tenni életét, az imádott egyetlen mosolyáért, pillantásáért. De a szép „Apoll“ mindezt kedvetlenül hallgatá, s türelmetlennek, ingerültnek látszék lenni. — Egy fűszálért megverekedni! hebegé lord Drummerong. — Fűszálért ? jegyzé meg vállvonitva a lámpavilág egyik Vestaszüze, azt hiszi ön, hogy afüszálért történt a párviadal ? — Nos ? kérdék többen. — Természetes, hogy hiúságból is, jegyzé meg egy hang. — Igen, s az anyira, s oly rég óhajtott sikerért hódítási fáradozásiban. Ő az Alcibiadok utódja, nagy mester a női szív tanulmányozásában, s jól tudja, hogy a mit hetek alatt csak szavakkal, varázsmodorával ki nem birt vívni t. i. a büszke imádott kegyét, azt most eszelős tette — bocsánat, lovagi — által megnyerte. Mert hiszik uraim, hogy egy nőnek, ha szivére nem is, de legalább hiúságára benyomást nem tesz az, ha meghallja, miszerint egy elejtett virágleveléért életet kockáztattak. Fogadni mernék, hogy ama hideg Lukretia máris lágyabb jön, s az ügyes számító nem csalódott következtetésében, mert merész fellépését alighanem a leghajtottabb siker koronázta, vagy koronázandja, tévé vontatva hozzá. A pezsgőszesz, csapongó szeszély s lángoló szemek okozta mámor lehetővé tette mindeddig elkerülnöm a közfigyelmet, s egy félre eső pamlagon ülve unatkozva hallgatom a zajongó társalgást, lármás kacagást. A fenebbi szavak magokra vonák figyelmemet, s szívdobogással vártam Grekszena nyilatkozatát. — Ne bosszantsatok, mond ez roszkedvűen, hátra vetve magát ülésében, e dolog emléke sötét foltot képezen a hódítói dicskoszorúmon. — Hogyan, lehete minden oldalról hallani. — Bizony csak úgy, hogy párviadalom a remélt siker helyett végképeni elutasításomat vonta maga után, mond a görög a mámorosság őszinteségével, melyet más állapotban hiúsága alig engedett volna. (Folytatása következik.) Seligstein úr — bármily okos ember volt — most az egyszer megakadt. Ha kérdezte: „mi bajod van, édes leányom?“ s Julia kényes szemekkel karjai közé vetve magát így felelt: „magam sem tudom, jó apám!“ persze hogy nem mondhatta, mint azelőtt; meg fogom szerezni édes leányom! Julia szórakozott, komor, s szeszélyes lőd. A magányt kereste; apjával akart folyvást élni, s halni; átölelte apját, oly erősen, s oly édes oda simulással, mint a nő szokta férjét átölelni a mézes hetekben. Óra hosszat elült divánján, s csendesen nézte a kandalló élénk lángját, semmit sem szólt, csak olykor felelt apja kérdezősködéseire röviden : nem tudom édesapám! Az orvos falura küldé, utóbb utazást ajánlott, s végre fürdőket. Midőn mindezek nem használtak, az orvos mosolyogva súgott az apa fülébe egy utósó gyógyítási eszközt, s kevésbé múlt, hogy erre is nem felelte Seligstein úr: meg fogom szerezni! Seligstein sokáig beszélgetett leányával; mint gyógyszert orvosi szempontból a házasságot kezdte emlegetni, azonban Júlia kissé neheztelve, s elpirulva hallgatta apja ajánlatát; az apa figyelemmel kisérte leányának minden mozdulatát, tettét, beszédjét, ki akarván kutatni, várjon nem viseltetik e valaki iránt hajlammal, mert — szólt többször magában — ha valakit különösen kedvel, vagy tán szeret, becsületemre! megszerzem neki! legyen bár herceg, mindegy! a lehetetlent lehetségessé tenném ; legyen bár nős az, kit szeret, pénzzel könnyen lehetne válópert kezdeni; legyen bár — Isten bocsásd bűnömet ! — nyomorult szegény ördög, azt sem bánnám! Azonban ezen magány beszéd mit sem használt, mert Julia égre földre esküdött, miszerint senki sem bir előtte érdekkel. Ezután Seligstein ujján sorolta elő leányának imádóit, kik már évek óta lesik reményt ígérő mosolyát. — Itt van többek közt — szólt az apa — gróf Talkland, igazán műveit s szép ember, s mily nagy családba jutnál ? ! — Épen azért nem akarom; azután tudod, nem is anyira engem szeret, mint inkább téged, vagy is, jobban mondva, pénztáradat. — Hát Hattenhofen, a szép, gazdag, ifjú lovag, a nők átalános kegyence ? — Ő sem kellene; ő egy hiú bolond, akinek a nő — valamint egyenruhája s lova — csak parádéra kell; s utóbb meg lehet odahagyna, ha egy fogamat elveszteném, avvagy szeplőt kapnék. — Nos, mit szólsz Báró Herrenfelshez ? Jeles eszű férfiú, s jelenleg divatos író. — Ő csak eszemre számol! — De hát, az isten szereméért! — szólt az apa türelmetlenül fölugorva Ujhelyéből — szólj , mit kívánsz te egy férfiban ? Pénzt, rangot, dicsőséget, hírnevet, szellemet nem, fiatalságot és szépséget még úgysem, tehát szólj, mit keresesz te egy férfiban? — Tiszta szerelmet, semmit mást! Ezen szavakkal lassan fölemelkedett Julia, s lecsüggesztett fővel s lassú léptekkel oda hagyá a szobát. Seligstein bámulva nézett leánya után, most az egyszer azonban nem hangzott ajkairól az ismert varázsmondat: meg fogom szerezni számodra, édes leányom! Ezután fölemelkedett, vállat vonitott s ismételve mormogá magában: — Tiszta szerelem! m. Seligstein ezután még sokáig időzött ama gondolatnál: vájjon leánya nem rejt-e szivében természetelleni szenvedélyt saját apja iránt? Azonban hoszabb megfontolás után, mint lehetetlent, elűzé eszéből ezen regényes színezetű sejtelmét, ámde föltevé magában, miszerint legközelebbi alkalommal magyarázatot kér leányától laconicus feleletéhez. Nem tudta elgondolni, mit ért leánya a tiszta szerelem alatt, s lassanként ismét remény keletkezett szívében, miszerint ha existál az az úgy nevezett tiszta szerelem, úgy minden áron megszerzendi azt kedves leánya számára. Ama beszélgetés után nem sokára sétálni ment az apa leányával ; az idő gyönyörű volt, a pompás napnyugta, a kellemes, csillagos nyári éj nagyon közlékenynyé tette Júliát. (Folytatása következik.) A TISZTA SZERELEM. Dingelstedt F. beszélye. (Folytatás.) A gyermek félre dobá játszó szereit, s a fiatal lány szemei — melyek már gyakrabban ragyogtak a titkolt kiírás után néztek vágyólag; mély fohászok dagaszták ki