Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-16 / 210. szám
T REGÉNYÍRÓK arcképei. Közli: Székely József. Lermontoff. (Vége.) Lermontoff, az első költői szikrát Puskintól , Oroszország legnagyobb, s ha szabad, úgy szólani, legrettentőbb nemzeti költőjétől vette. De Lermontoff több mint utóda Puskinnak, ki nagy elődeink gazdag örökségét, az orosz nép előtt hozzájárulhatóbbá tette, anélkül hogy szolgai utánzásba esett volna; ő nem csak a kifejezés egyszerűségét , a forma titkait leste el tőle, vagy nem csupán művész valamint Puskin, de nála a művészet és élet egyet jelent, benne a művészt az embertől nem lehet különválasztani. És ebben áll e két nagy költő közti nagy különbség! És ez oly természetes! Hiszen Lermontoff nem csak tanulmányozta Puskint, de épen azon nagy szeretet miatt, melylyel mesteréhez ragaszkodott, szenvedett is, mert miatta száműzetett. „Uram! lábaidhoz borúlok , állj boszút a költőért, ,állj boszút gyilkosan, légy igazságos biró! ”, kihez az életben nem mert senki hasonlítani, hidegen, holtan fekszik a holtak közt... A dal temploma fekszik romokban“, kiáltott föl a fiatal gárdatiszt Puskin halálán, és megbünteték, nem gondolva meg, hogy most a föld legnagyobb darab gyémántját, egy baráti, költői , és nemes szívet törtek össze. És elment a magas orosz aristocratiának legtündöklőbb sarjadéka, szétzúzott sötét kedélylyel a Kaukázusba, száműzetése helyére. Az énekesmadár a kalitka rácsai közül elszállt, és jön a Kaukázus csalogánya! De itt is mindig azokra gondolt, akik őt megbántották , azokért lángolt, kik őt hidegen eltasziták, azokat szerette, kik őt gyűlölték , mivel oly forrón tudott szeretni. Lermontoff prometheusi sorsát sokan osztották hazafiai közül előtte és utána, de a fájdalom egyik szeméből sem sajtolt ki oly könyeket, melyek a költészet igézete által meganyi gyöngyszemekké váltak az ő halvány homloka körül. Lermontoff életében az ismétlődött, mit a keleti monda tart Ábrahámról, az emberiség második ősapjáról: Nimród t. i. őt a tűzbe vetteté, mivel Jehovát nagyobbnak tartá a pogányok isteneinél. De Jehova megkönyörült rajta, s a lobogó lángot meganyi illatos rózsává változtatta! Sermontoffal is közös, mi minden idők nagy költőivel közös vala, hogy költészete azt az időt, a melyben mozog, a leghivebben visszatükrözi, minden jó és rész tulajdonaival , bölcsesége és esztelenségével együtt, és ott mutatja magát a legnagyobbnak, ahol a legnépiesebb. E népiesség pedig nála olyan, hogy ahoz sem nagyító üveg, sem fátyol nem kell. Azaz: előadása, festése, és jellemzése oly tiszta és érthető, hogy ahoz commentár nem kell; eszmejárása oly illemes, hogy a szép nem, mely újain át szokott a legtöbb dolgot megnézni, nem kénytelen attól elfordulni. Az arabsok azt mondják, a legjobb elbeszélés az , mely által a fülből szem lesz. — Ilyen a Lermontoff elbeszélő tehetsége. Nem valaki oly geographiai, történeti vagy TÁRCA, egyéb Falstaffkarcsúságú munkát a Kaukázusról , melyből e hegyek , és e hegylakók jellemző természetét, oly elevenen , igazán és hiven meg lehessen ismerni, mint a „Korunk hőséböl. A „Korunk hőse“ magyarra is áttett regény. Fordítani kezdte Fáik, bevégezte Vajda János. Ah ! ez nem német, nem francia levegő , melyben e regény alakjai mozognak. Ködös sziklás égalj ez, fris csipős legével, s ha lehetne valamihez hasonlítani, azt mondanők Skócia levegője! De nem a csupa borongás alkotja ez égalj költészetét, mint amott Ossian ; mély komolyság itt is a főalap, az igazság e nemes bátorsága önmaga és a múzsa előtt, de e komolyság úgy áll az élces , könnyed gondolatokhoz, a kedély e kézi röppentyűihez, mint magának Lermontoffnak finoman metszett ajka körül a gúny redője, nagy lélekteljes kék szemeihez. Egy Ossianba olvadt Byron szellem ez, ki oly körben növekedve, melyben a hízelgés is szerepelt, utósó lehelletéig erre képtelen maradt. Sors és barátságban csalatkozott, és ő maga állhatatos maradt hajlandóságaiban — de egyszersmind engesztelhetlen gyülölségében. Ha ez utóbbi tulajdonsága nem volna, mely mindig erélynek jele, azt mondhatnák róla, hogy sokat élt, kimerült, blazirt. S ez a vörösfonál nyúlik el „Korunk hőse“ regényén is, mely anyival emlékezetesebb műve, hogy abban magát látszik leírni, s úgy is esik el párbajban, ahogy azt e regényében megírta, mintha csak csairroyant lett volna. A phantásiának (mint ez korunk legnagyobb regényíróinak hibája) puszta közlése: nem az ő mestersége. Ő az élet és erő költője, akár az égre, akár a pokolba tekint, szilárd álláspontot foglal magának a földön. Byron szabadon ereszthette a világra, melyet gyűlölt és megvetett, démonait, mert Angliának gyermeke volt. Lermontoff veleszületett lelkesedésével a „szép“ iránt, melyet az „igaz“ és „jó“ fogalma nélkül nem is lehet képzelni, elszigetelten egyedül állott egy idegen világban, melyet hazájának mondottak : Én nem vagyok Byron, én más vagyok. Félreismert, hazátlan vándor... Szivemben összetört világromok, Remények, miket meghazudtolt a kor! Budapesti hirharang. t Szigligeti új népszínművet irt, melynek címe „Az obsitos huszár,és melynek címszerepe — hírszerint Szigetinek van szánva. A termékeny író egyik régibb drámáját a „Pókaiak“-at, Jókainé fogja közelebb jutalomjátékául a színpadra vezetni. A jutalomjátékok egymást érik. Jövő szombatra Jekelfalusié van kitűzve, midőn az oly rég nem hallott „Erzsébet“ díszopera fog elővétetni. f Dobsandik László című tragoediáját a drámabíráló választmány elfogadá, előadása azonban csak Bulyovszkiné hazajöttével történhetik meg, miután a tragoedia hősnője, Sronov Ágnes szerepét ő fogja játszani. f A József-nádor emlékszobrára — mint írják — az előkészületek már meg vannak téve. A mintát e szobor számára , a 1- b ig, ismert müncheni szobrász már beküldé, s most még csupán a szobor magassága nincs megállapítva, mely célból a József téren három különböző nagyságú fenyőszál van fölállítva. A minta József-nádort a Sz. István rend díszmezében ábrázolja, jobb kezében kalpagot tartva. A talapzat csiszolt gránitból, a szobor maga bronzból fog készülni, s fölállíttatását minél hamarabb létesítik. Megköszönik az ilyen őszt a szőlős gazdák, nem azért mintha szép idő nem volna, hanem mert alig van valahol kilátás a jó szüretre. Mondják hogy az eső hiánya miatt Kőbányán még most is csak ritkaságképen találhatni egy egy valódilag jó édes szőlőgerezdet. Priel Kornéliát Debrecenben, hol vendégszerepeit, nagy lelkesüléssel fogadták, s becses emlékekkel tisztelék meg. f A bölcsészeti iratairól ismert Szontagh Gusztáv, nyugdíjazott százados, a mezei gazdaság körül tett szolgálataiért, a Ferenc József-rend lovag keresztjével diszittetett föl. f Az új téri színház igazgatója Treichlinger, eddigi ismert műárus jön. Azon bukásokra vonatkozólag — mik közelebb a fővárosban előfordultak, — egy pesti levelező azt írja, hogy mindennek oka az, mert „mindenki a menyire csak lehetséges , fáradság és munka nélkül akar meggazdagodni; többnek óhajt látszani, mint a mi, és az életet a nagyok módjára akarja élvezni. — Szóval élv, túlzott mértékben hajhászott élv a jelszó, és minden fölhasználtatik, hogy ez élv megszereztessék. Ezt a közelebbi bukások is sajnosan bizonyítják.“ — Lám — dacára a mi bölcs kritikusainknak, — nálunk is égető kérdés a „Pénzkérdés.“ „ Az időjárás most igen kedvező az egészségre, anyira hogy a kórházakban is igen megkevesült a betegek száma. Csak az érdemes poétákból nem tudja kiűzni még ez egészséges idő sem a méla sóhajtozás, a kritikusokból a feketevérűség, egy bizonyos szépirodalmi lapból a ferdítés , és egy bizonyos irodalmárból a következetlenség betegségét. A kecskemétieknek is az a nagy bajuk van, ami nekünk , t. i. nincs jó ivóvizök. E végett Kecskeméten pályázatot nyitnak egy, vagy két kút ásására, melyben jó ivóviz bőséggel legyen. Adjon isten e pályázatnak olyan eredményt, mint az idei Ráday-pályázaté volt, ahol ugyan vizenyősséget elég bőségesen kaptunk. A Vas Gereben - G regussp -rt ismerik olvasóink. Vas Gereben pagat ultimot mondott, Greguss megkontrázta, azonban Vas Gereben mégis haza vitte a pagátot. Ez igen mulatságos játék volt. Vas Gereben állítá, hogy Greguss nem is olvasá regényét, s úgy bírálta meg. Persze ezt a derék korrajzíró állíthatá is , miután ezt a jámbor kritikus maga is egész naival bevallá. Regényeket lehet olvasni a laptárcákból, ha az ember csak mulatni akar rajta, de nem lehet egy bírálónak, kinek minden apró jellemzési árnyalatra, minden vonásra gondosan kell figyelnie. Most már Greguss csűrni csavarni akarná a dolgot, s naiv bevallását elmésségül, csípősségül kívánja vétetni; mi el is fogadnék skorpió csípésének, mely t. i.szorultságában maga magát csípi agyon! Greguss azért is haragszik, hogy Vas Gereben Ákosnak nevezte, holott ő voltaképen Auguszt. Ebben az egyben igazsága van, mindazonáltal „Oh du lieber Augusztin, Kredit ist hin, alles ist hin.“ Vidék. Zalaegerszeg, sept. „Göcsej“ fővárosát, Zala-Egerszeget, e lapokban nem ismerteti senki. 921