Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-11-26 / 271. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 211. Csütörtök. November 26-án. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Cserkesztónégi szállás, új világutca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasitandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetésre?! : Postán. . .. egész évre.........................ló frt ■ félévre..............................h „ évnegyedre.........................5 . Budapesten: házhozküldetéssel egész évre..................................13 frt. félévre..............................7 „ évnegyedre .... 4 . Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek rr Őszi gondolatok. Puszta fészek száraz ágon, Ott hagyott a kis madár! — Elröpülö édes álom, Jaj de nagyon elhagyál! Mily szomorún áll a fészek A fatetőn —• üresen ... Múltam szalmakoszorúját Én is ekként viselem! Hová lett a szép madárdal ? Hová a zöld lombos ág ? A napsugár — és a harmat — És a kedves ifjúság ?... Jön a hideg siri szellő, A sötét köd jár vele.... Oh, lehull az ifjú fának Legutolsó levele! A sötét köd — lelkem árnya, E hervadás — életem , E hitelen nap sugara, A rég eltűnt szerelem. Elhagytak az édes álmok, Elhangzottak a dalok.... Jó a hideg siri szellő.... Érzem, én is meghalok ! Györffy Gyula: SZEGÉNY SZŰCS MAROSA. (Beszély egy régi nótából). Abonyi Lajostól. (Folytatás.) — Szegény Piroska! Pali igen meghtödött e váratlan szavakon, melyeknek értelmét nem volt képes fölfogni, mely szintúgy sértheté egyéni becsületét, mint hízeleghetett férfiúi hiúságának___Egész lényét átfutotta, átrázta ez az egy pár szó, melynek hangozására találó súly volt fektetve. — Tehát miért szegény! miért szegény Piroska? gondolá magában. Ekkor ő közeledett atyja felé, ő fogá meg lágyan atyja karját, s lassú, titokteljes hangon, mintha félne, hogy még maga előtt is elárulja hirteleni érdekeltségét, igy szólott: — Tehát.. hogyan... édes atyám !, nem értem, mi baja lehetne Piroskának. Ezt nem tette már holnapok óta, oly rég idő óta nem hangzott e név ajkairól. — Mi baja lehetne ? — ismétlé a kérdést Almándy — férjhez fog menni, ha te el nem veszed ... s egy olyanhoz, akit nem szeret, mert tudod, hogy kívüled mást nem fog szeretni az életben. ... És Borsa ? boldogtalanság! Pali bánatosan, nézett az ég felé. — Hát mondd, mi más a sorsa egy leánynak ... aki szive ! választottjától eltávolittatik. Pali szivét fájdalom görcse húzta össze e szavakra.— Marosára gondolt . . . atyja le akarja beszélni őt, és mégis maga ellen állít tételeket. Iszonyú, kínos helyzet volt ez, — egy kínpadhoz hasonló. Mindegy , gondola hevenyében .. . Piroskának már több ideje van úgy is feledni. — Hagyjuk e tárgyat hát — szólt Almándy, melynél úgy is látom, csöndesült szívre s nyugodt kedélyre van szükség — Jer . . . menjünk anyádhoz. Pali szive megreszketett e szavakra, fájó szemrehányás támadt lelkében az eddigi feledékenységért. (az elérzékenyült emberek minden benyomást kétszerezve éreznek.) Pali sietve rohant anyja szobája felé. — Csak csöndesen!. .. csöndesen ! — szólt atyja az ajtóban, kissé visszatartóztatva őt. — Mért? — kérdé Pali türelmetlen aggodalommal tekintve atyjára, kinek arca még sokkal szomorúbban tűnt föl e percben. — Vigyázva! halkan! — szólt az öreg úr, a zárt gondosan őrizve a nyikorgástól — anyád beteg. — Beteg?! — szólt reszketve Pali — és. . . mi . . . egyi időtvesztegettünk el. — Nem ! nem vesztegettünk édes fiam, én gyógyszert akartam vinni anyádnak, örömet, mely hathatósabb minden gyógyszernél. Pali csöndesen oda lépett anyja ágyához , lehajolt és megcsókolta kezét. — Te vagy édes fiam ! — ez volt az első szava, s lázas meleg kezével Pali arcát megsimogatta . . . Palira jótékony igézet volt ez, szintúgy érzé, hogy teste lelke könnyül e gyöngéd érintésre. — Csak hogy látlak még egyszer, úgy óhajtottalak, vártalak és meg is tiltottam azt, hogy tudassák veled betegségemet . . . pedig beteg, nagyon beteg vagyok. . . Édes fiam ! édes jó fiam! Ekkor mind a két kezével megfogá fia fejét, reszketve voná maga felé, forró ajkaival fölkeresé fia homlokát, s egy égető csókot helyezett reá. Pali szemei könyökkel teltek meg, keble elszorult, nem birt szólani. — Fiam, édes fiam ! . . . szeretném még látni életemben jövődet. . . . Fiam, édes fiam ! Pali még folyvást kezében tartá anyja reszkető kezeit. — Édes fiam! szólt bágyadt szemei egész fényét fiára sugároztatva, ugye .. édes fiam !.. elveszed Szentudvary Piroskát ? — Igen!.. szólt Pali fuldokolva, térdeire rogyva az ágy előtt, miközben ijesztően elsápadt arcát édesanyja kezeibe rette. A beteg édesanya, a szelíd őrangyal mosolygva inté magához az öreg Almándyt, hogy boldogságukat mind együtt érezzék. * * * Még azon este egy ló vágtatott nyergestől, kantárostól Almándiról Csák felé, s meg sem állt, mig a kastély udvarára nem ért. Habban , vérben volt fürödve... Senki sem tudta, hova lett lovagja róla ?