Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-07-24 / 167. szám
Budapest, 8-dik évi folyamat. 167. Péntek, Julius 24-én. 1857 HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mümellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztéséül szállás: táj világ utca, 1-bő sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetés! díj : Postán: egész évre........................lb frt félévre...............................y 7 évnegyedre .................... 5 Budapesten: házhozküldetéssel egész évre.................................13 frt. félévre..............................7 évnegyedre .... 4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltéinek LEHULLT CSILLAG. Beszély. Emíliától. (Folytatás.) Öreg ember volt már , én pedig fiatal gyermek a leányka, mikor a faluba jöttem; de a mint néném, kinek látogatására odamentem volt, a házba bevezetett, és Józsi bácsi kezemnél fogva maga előállított , és így végig nézve kisded valómon, nyájas delejes tekintetével , úgy tetszett, mintha e tekintet egész testemet bűvös hálózattal fonná körül, és lelkem mélyében éreztem , hogy nekem szeretni kell az öreg férfiút, és az első szó, mi ajkimra jött, az volt, hogy nénémhez fordulva kértem, engedje, hogy Józsi bácsi házában maradjak , míg hazulról el nem jönnek értem, és aztán több évig ott is maradtam , és körülötte még a szülői ház édes szeretetéről is megfeledkeztem , anyira megragadta az öreg Józsi bácsi fiatal lelkemet. Nem csak az én lelkemet, de az egész faluét. Akárhányszor láttam, mikor az utcán járt, vagy este künn ült háza kapujában, a falu lakosai nagy kerülést tettek, csakhogy vele találkozzanak, és akkor az öreg Józsi bácsi beszélgetett velük házi ügyeikről, bajaikról , reményeikről; kinek tanácsot adott, kit megvigasztalt vagy megdorgált, amint épen szükség volt reá; de mindig egyiránt nyájas szavakkal, és mikor ez együgyű emberek elhagyták, szinte látszott rajtuk, hogy most már jobb izán esik nekik a nappali nehéz munka, vagy az éjjeli nyugalom, miután Józsi bácsival találkoztak. Képzelhetni aztán azt a nagy forró szeretetet, melylyel neje és gyermekei rajta csüngtek. Mikor távozott a háztól, Mari néni a kapuig kisérte el férjét, azután visszatért az oszlopzatos folyosóba, onnan tekintett utána, és meddig csak láthatta, csupa derültség volt az arca. Csak egy volt a faluban ki nem : Józsi bácsinak, hanem Acsády úrnak hívta. Borbála asszony volt ez, Vilmos édes anyja, egy jószivü öreg asszony, kinek háza, udvara minden reggel tele volt szegény betegekkel, mert férje megyei orvos volt, onnan szokták meg a szegény betegek e házat fölkeresni, a jó asszony meg mindenféle hasznos gyógyfüveket és házi orvosságokat tanult el férjétől, miket aztán férje halála után is, számos év óta, legjobb sikerrel alkalmazott a betegekre. Épen tőszomszédságban lakott az öreg asszony Józsi bácsi házával ; semmi föltűnő nem volt tehát abban , hogy Acsády gyermekei igen gyakran átjárogattak Borbála nénihez, és abban sem, hogy a jó öreg asszony a jó gyermekeket nagyon szerette; de ami mégis föltűnt, az volt, hogy a jó Borbála néni e gyermekeket csakúgy szerette , mint saját szüleik , sőt még azoknál is engedékenyebb és elnézőbb volt irányukban. Mikor egy nap nem látta, csaknem beteg lett bánatában. El is tényesztette őket, ahogy csak lehetett, adott nekik csemegéket, játékszereket, maga is egész órákig játszott velük , csakhogy minél tovább közelében legyenek. De még föltűnőbb volt az, hogy csak rendkívüli alkalmakkal látogatta meg a jó Borbála néni Acsády házát, máskor soha, és mikor vele találkozott, mindig olyan kimért méltósággal beszélt vele, mintha húsz éves volna, és csak most látná először. Soha máskép nem szólította, mint: tekintetes Acsády uram! és olyankor arca olyan komoly volt, mintha az úr asztala előtt állna. Mindjárt ottlétem első napjaiban feltűnt nekem e körülmény, és azt hittem, a jó Borbála néni haragszik Józsi bácsira, és mint fiatal lánykák rendesen, igen kiváncsi voltam, mi lehet annak oka, mikor egyik is másik is, a legjobb ember; de csakhamar meggyőződtem, hogy Borbála néni nem haragudott Józsi bácsira; sőt mikor csak nevét említették előtte, egész órákig el tudott beszélni róla, minő nemeslelkű, ritka férfi az , — de azért soha sem ment át hozzá, és mikor vele találkozott, kimért méltósággal beszélt vele. Később aztán annak is megtudtam az okát , de most nem beszélem el e két ember különös történetét. Jó negyven évvel vissza kellene mennünk, aztán most szívemen fekszik a lehullt csillag története. Tehát a jó Borbála asszony nagyon szerette Józsi bácsi gyermekeit. Mindnyájuk közül azonban legjobban szerette Jolánt. Önön magzata iránt nem mutatott olyan nagy szeretet, mint a szép fürge leányka iránt. Mikor ez eljött, leültette maga mellé a sárga rézpitykékkel kivert bőrpamlagra, aztán kivette a pápaszemet barna ruhájának zsebéből, a mit pedig különben csak este szokott használni, mikor egy vastag könyvből olvasott,melyről emlékezem,hogy mindenféle növények durva fametszeteivel volt fölékesitve, — aztán megfogta a leányka két kezét a magáéba, úgy nézte őt soká, merően, hajfonatától kezdve cipője sarkáig, szótlan, boldog elragadtatással. Egyetlen fia volt Vilmos, és ezt szerette is mindazon föláldozó szeretettel, melylyel az anya egyetlen gyermekét szereti, és a fiú érdemes is volt ilyen hűséges anyai szeretetre. Szelíd, jámborlelkű fiú volt, nyúlánk termettel, széles, gömbölyű arccal, ami némi együgyű kifejezést adott neki. Mi lányok rendesen nevettünk rajta, habár vagy négy évvel idősebb volt Jolánnál, mégis sokkal szögletesebb volt viseletében, modorában. Tíz éves korától a megyei székvárosban nevelkedett, és csak az iskolai szünidőre jött haza édesanyjához, és akkor anya és fiú vetélkedni látszottak, melyikük tüntetheti ki jobban a hűt szeretetet egymás iránt. Első éveikben Jolán és Vilmos a legnagyobb barátságban növekedtek föl, és mikor Vilmost először a székvárosba vitték, a hét éves Jolán erővel szintén vele akart menni. ő is diák lesz, és mikor mind a mellett is itthon felejtették, a kis leány napokig sírt és hetekig busult utána, és hónapokig rakosgatta halomra legszebb játékszereit, hogy Vilmosnak kedveskedik velük, mikor majd haza jő. De a nagy ragaszkodás nem tartott sokáig, sőt idővel némi feszengő viszony fejlődött közöttük. A hazatért kis diák nagyon büszke volt tudományára, és azt kívánta, hogy a kis Jolán, aki természetes még mindig négy évvel fiatalabb volt nálánál, tisztelettel viseltessék iránta ; később kegyedezni is kezdte, csak azért, hogy Jolán is önözze őt, de azt ki nem vívhatta; a kis fürge leányka azért csak tegezte őt, és minél nagyobbra nőtt, annál inkább faggatta és nevetett rajta, szemére hányta ügyetlen mozdulatait, elmésség nélküli tubákos boszúját (amint ő tudákos helyett mondta), és midőn az ötödik évbeli szünetek alatt egyszer egy bajuszkenő katulyát pillan-