Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-17 / 211. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 211. Csütörtök, September 17-én. 1857. • a HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- é a vasárnapot kivévén, mindennap délután , divatképek s egyéb mimellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasitandók. Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előzetesi dij Postán: egész évre........................lefrt félévre......................... évnegyedre ................... 5 Budapesten: házhozküldetéssel egész évre.............................lafrt. félévre........................7 . évnegyedre .... 4 Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek Emlékezés. Itt vannak, eljöttek ismét A szép holdas esték.... Melyeken vágyó lelkeink Egymást fölkeresték. Összejöttünk gyakran És együtt örültünk: S még a szellő is szerelmet Suttogott körültünk. A bujdosó csillagokról Mondtam szép regéket, S boldogságról rajzolgattam Neked fényes képet... És megmagyaráztam A virágok álmát, Titkait a csöndes éjnek S ábrándos homályát. És mellettem minden szóra Hallgattál figyelve; S átültettem a szerelem Rózsáit szivedbe. — Te meg adtál nekem Vágyakat cserébe; S írtam neked anyi szép dalt Liliom levélre. Dalos madár lettem értted A szerelem fáján, Rövid boldogságot vettem Sok szenvedés árán.... De bármily nagy volt is Lelkem szenvedése: Nagyobb volt és mindent pótolt Egy perc üdvössége. — Itt vannak, eljöttek ismét A szép holdas esték . De távol vagy, hogy lelkeink Egymást fölkeresnék!... Messze vagy most tőlem , Messze vagyok én is.... Te már talán elfeledtél. Én emlékszem még is.... Nyilas Samu. A S T R E A. (Beszély.) Irta: Doloresz. (Folytatás). A másik kép nyíltabb, tágasabb vidéket mutat. A távol perspektívjében sziklás hegy nyúlik fel, ormán kolostorféle épületromokkal , miknek beomladozott falai között egy kis csonka viharszaggatott torony a legépebb rész. Az előszínen apró halmokon egyes fák, mint egy kivágott őserdő maradványai, állanak sülű lombjaikkal nyári szépségek, érett koruk egész gazdagságában. Az egész tájon a forró nyári idő azon tikkadtsága látszik, midőn a mindent gyalasztó nap, mintegy öntudata elől menekülendő, a meleg ébertengerben úszkáló felhők mögé rejtőzködik, csak egyes helyekre lövelve sötét sárga fényét. Egy a többinél szebben emelkedő, elevenebb színe, gazdagabb lombkoronája által kiváló fiatal cserfa állott az előtér egyik oldalán. E cser felett egyenes vonalban viharnehéz barna fellegek függnek, melyek sötét rétegei közül tűzkígyó tekergőzik lefelé s a cserfa derekába fúrja lángfejét; ama rázkódtató meglepő természettünemény, midőn eső nélkül hatalmas dörgéssel csap le a villám A villámhasitott ég üregében a kettényilt s egy felforditott folyamhoz hasonlító felhőhullámok közül egy nőfej tűnik elő. Viharzilált fürtjei a legsötétebb felhőkkel olvadnak egybe, haragszikrázó szemei sötét bánat tüzében égnek , s ezeknek bosszús pillantása lövelli a cikázó lángsugárt; ez ama villám , mely a szép életerős csert tövig kettéhasitja. . .. Ha az első kép tőrt lilioma megragadja s szánalomra indítja a szemlélőt, akkor a másik a lehasitott cserrel, villámszóró nőarccal nyomasztó érzést okoza. Oly borzadályos, meglepő volt e, mintegy váratlanul lecsapó villám szemlélete! .. . Kétségkívül Daunitzra is ilynemű benyomást ten e képek szemlélete, s ismételve kérdezé: Kérem grófnő, ki festé e két képet? — Én, volt az egyszerű válasz. — Ön igaz, mond a gróf mosolyogva, ilyet csak kegyed képes kigondolni. — Oh ne higyje ön hogy ez csupán a különc eszmejátéka, egy fantasztikus agy bizarr szüleménye! E képek, mond lassúdadon Astreas közelebb lépe a festvényekhez, e képek történetemet foglalják magukban. Egyik a bűntettet, másik a bosszút, egyik a múltat, másik a jövőt ábrázolja. — De akkor, mond a gróf, egy harmadik képet is kellett volna önnek festeni — a jelent. — A jelent? hallata keserűen a hölgy , ok annak ábrázolására nem találhatnék eszmét, sem színeket. Nekem nincs jelenem, mert e két kép eseményeit egybekapcsoló időszak napjai kitépett lapok lesznek élettörténetem könyvében. — Dehogy könnyebben megértse ön e képtalányt, folytatá az Íróasztal felett függő arcképhez vezetve s férjét — nézze ön ezt! — Ez kegyed arcképe. — Igen, s ezen mosolygó szemek tiszta derűjéből fog ama romboló villám lecsapni, mely a szép csert megsemmisitendi; ez a bosszú. Itt pedig, téve hozzá elmozdítva a felső-, s előtüntetve az alsó arcképet — itt a tört liliom , ez a bűntett. — Tehát e szerint — mond mindinkább meglepetve, érdekelve a gróf, a liliomot megtörő szél, melyet ama férfiarc ábrázol, a másik képen a cserfa alakjában bűnhődik, — s a lehasadt virág e kétségbeesett zárdahölgyet, a villámsajtó nőfej pedig kegyedet képviseli? — Nem talál ön egyéb feltűnőt e képen ? Kérdé a grófnő az apáca arcképére mutatva. — Gyönyörű gyermekded arc! mond Daunitz elmélyedve a kép nézésében, s oly megható a lelki kin kifejezése, a megfagyott fájda.