Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-09-18 / 212. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 212. Péntek. September 18-án. 1857. HÖLGYFUTÁR.. Megjelenik ünnep-és vasáru»- K löflseres! !!!J pót kivevőn, mindennap dél- „ _ , „ , , , ., . , . , . Postán, után, divatképek- s egyéb IONOE? aZ 110 ü & Ift EQ , tárS3.S616t, IDÜVeSICl eKt.Br evre . lb frt mö me 11 é ketekkel és raj- “* félévre ........ V . * o k k a 1. évnegyedre ft . «Ml*» , éS diVftt köréből. hazAVetöLef egész Ujvilágutca, 1-so sz., 2-dik eme . mert let, hová minden a lapot illető félévre ............................7 küldemények, kéziratok, elöfize- évnegyedre 4’ Felelős szerkesztő s kiadd. TÓTH KÁLMÁN. ^rdrfél ^ ^ értekezhetni minden nap délelőtt soronkint 3 ezüst kr.ért fogadtatta-töl 1 óráig. nak el, és gyorsan közöltélnek. A S T R E A. (Beszély.) Irta: Doloresz. (Folytatás). Sokáig nem voltam képes anyám baját komolyan felfogni, anyira megszoktam őt mindig sápadtnak szomorúnak látni, hogy nem tűnt fel betegeskedésének veszélyessége, annál kevésbbé, mert mindig fenn volt s szokott foglalkozásait végezni Az egyetlen, mi rajta feltűnt, hogy kevesebbet sirt mint az előtt; s rajtam nyugvó szemeiben a leirhatlan gyöngédségen kívül a kínos aggodalom, olykor fürkésző vizsgálat meredt kifejezését is véltem olvasni. Gyakran legjelentéktelenebb nyilatkozatomnál vagy tettemnél találkoztam e lélekbeható különös tekintettel, mely hervadó arcával s soványkodása által mindig nagyobbodó szemeivel bizonyos delejes hatást gyakorolt rám. Több kérdéséből lassan kint kivehetem, hogy jellememet tanulmányozza s hajlamimat akarja megismerni. Szegény anyám tudta hogy nem soká élő jövömről gondolkodott. Egy alkalommal a ház úrnőjének névnapja ünnepeltetett s számos vendég, zene, vigság törték be az egész házat. Anyám visszahúzódva a zajtól, szobájába vonta magát. Én vele valók, s a nélkül, hogy épen szomorú lettem volna, elmerengve szemléltem anyám beesett sápadt arcát a mint húnyt szemekkel egy támlányban pihenni inkább mint szunyadni látszik. — Reginám, szólt egyszerre felnyitva szemeit, miért nem készülsz átmenni a társaságba? Jer , hadd öltöztesselek fel. — Átmenni anyám, mondom mintegy ébredve, minek ? — Mulatni gyermekem! Matild már várni fog. — Oh ma nélkülözhet engem Matild, hisz ott anyian vannak. — Hát nem óhajtod a szép embereket látni, a víg zenét hallani ? — Nem, édesanyám. Oly jól esett itt e csendben melletted gondolkodnom ! Matild lépe a szobába ünnepies öltözékben. — Kedves Regina, mért nem jösz már ! A vendégek mind összegyűltek, a mulatság javában áll, s te még mindig késel. De mit látok : még fel sem vagy készülve ? — Úgy úgy Matild, dorgáld meg őt, mond anyám szelíd mosolylyal, épen most intém hogy öltözködjék, s ő vonakodik. — Hát nem akarsz átjönni ? szólt Matild elszomorodva, így nekem sincs kedvem. Anyám intett, — s én kis idő múlva felkészülve, a társaságba kisérem Matildot. De alig telt el fél óra, midőn öt ismerősei által elfoglalva láttam s használva a menekülési alkalmat, anyámhoz viszszasietek. — Ily korán vissza gyermekem ? szólt, midőn halkan benyitom a szobaajtót. — Anyám, kedves anyám, mondám átölelve őt, te egyedül vagy, szenvedsz; nem bírtam tovább maradni. — De tudod édesem, hogy én a magányt s szenvedést már rég megszoktam; miattam ne nélkülözd az örömeket, miket korodban élvezned kell. — A zaj terhemre vall, sok ember közt elfogultnak érzem magam, csendet, magányt szeretek s a te közeledet óhajtom. — Kedves gyermek! suttogá anyám nedves szemekkel, — de ha én nem leszek — fogod akkor is a magányt, a csendet szeretni ? — Ha te nem leszsz, hogyan ? kérdém, nem értve e szavak sötét értelmét. Ekkor kezdé anyám előttem betegségének múlhatlan következményét, az örök elválás — a halál eszméjét fejtegetni. Elmondá, hogy hosszas szenvedései után jólétként fogadná a halált s örömmel nézne végperces fájdalmai megszűnte elébe, ha sorsom nem aggódtatná. Élembe adá aztán,gyermeki felfogásomnak érthető modorban,menyire vigasztalhatlan azon gondolat miatt, engem ily gyenge korban egyedül, minden vagyon, rokon nélkül a világon hagyni; mert habár, mint mondá, Zarándyék ez volt neve ama családnak, melynél anyámmal laktam — nemes lelküségét ismerve meg van győződve, hogy azok egész életükön át pártfogóim lennének, de bizonyos gyöngéd érzet, lelki büszkeség nem engedi azt oly mértékben igénybe venni, hogy azok egész jövömről gondoskodjanak. Előtünteté az árva sorsát, ki mindig idegen nagylelkűségre szorulva, pártfogói kegyeit megtartandó, gyakran legszentebb érzelmeit hozza áldozatul s olykor önmagát kénytelen megtagadni. Elmondá, mily veszélyeknek van egy egyedül álló fiatal lány kitéve, mily rettentő következményei lehetnek magára hagyottságának. Csendesen zokogva hallgatom anyám szavait. Egész lényemben megrázkódva értem meg, hogy őt elveszítve mily szomorú lesz életem s mily kétes jövő vár reám. Soha nem érezett keserv tölté el keblemet s kitörő fájdalommal kiáltám anyám karjaiba omolva : — Ha meghalsz, vigy el engem is magaddal J Oh anyám, mi lesz nélküled belőlem! — Csendesedjél gyermekem! mond jó anyám lecsókolva a könyeket arcomról. Meg kelle veled ismertetnem a szomorú valót, hogy a bekövetkező csapás készületlenül ne találjon. De nyugtasd meg magad, én gondoskodtam jövödről, s hogy azt előbb nem tudatom veled, annak oka, hogy természeti hajlamidat akarom kiismerni, nehogy azok jövödreli tervemmel összeütközzenek, ez által szerencsétlenné légy. Hála az égnek, e részbeni aggodalmam megszűnt, látva hogy a világi örömekben kevés élvezetet lelsz s inkább a csendes elmélkedést, a magányt kedveled. Azért vigasztalódjál leányom ! én szép jövőt biztosítok számodra, szent magányban istennek s szegény anyád emlékének élhetni: te apáca leendesz. Hosszasan, részletesen ismerteté meg velem anyám a számomra kijelölt pályát, s rajongó képzeletem, mélabús kedélyem megkaparva, fellelkesülve érezé magát egy jótét, s vigaszt gyakorló, csupán istennek szentelt élet fenséges eszméje által. Hálásan köszönöm meg anyám sorsomróli határozatát, s e félreismerhetlen örömmel hallgató ömlengésemet: menyire megfelel vágyaimnak az általa számomra választott pálya. Tudata velem, hogy előlegesen e célra már tett is lépéseket, s a több évi nevelőnöi fizetéséből megtakarított pénz épen elegendő leend a zárdába lépésem alkalmával megkivántató összeg befizetésére, s hogy minden e dologra vonatkozó további eljárást Zarándyék voltak szívesek felvállalni. E naptól óta anyám benső megnyugvással várta végperceket