Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-10-20 / 239. szám
Budapest. 8-dik évi folyamat. 239. Kedd. Október zu-an. isan. • • HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivevőn, mindennap délután , divatképek- s egyéb napmellékletekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi elállás. (Újvilágutca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok, előfizetés, és hirdetések utasítandók. Szerkesztéses ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Közlöny az irodalom, társasétet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre...................16 frt félévre........................9 . évnegyedre...................5 . Budapesten: házhozküldetéssel egész évre..............................13 frt. félévre.........................7 . évnegyedre .... 4 . Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüst krért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Temetőben. Olyan csöndes minden körillem, A temetőn nincs zaj soha. Csak távolról hangzik fel hozzám Az aratók vidám dala. Itt ülök a nirdomb tövében, Számlálom a bogarakat. .. Az akácok halk suttogása Föl- fölzokog a szél alatt. Ki fekszik e mohos sir alján, Melynek nincs már keresztje sem ? Rejtelmesen beszél a szellő, Tán egy világ, a szerelem! A bogárkák csak jönek, jőnek, Meg eltűnnek két oldalán; Az alant oly rég álmodónak Hirt visznek a földről talán. ■. Milyen kopár, kiégett sirdomb . Nem látni rajt egy zöld füvet... Kik itt virágot ültetnek, Nekik sincs már sirjok felett! Egy út, egy nyom nem hajlik erre... Oh mély lehet az álom itt, Hol a búnak, panasznak hangja Soha soha nem háborít! Alig tudom, hogy érzek, élek, Lelkem repül, nincsen velem — Távol tőlem furulya hangzik, Ábrándosan, keservesen... A nóta, miként a folyondár , Tekergőzik szivem körül; A szorítás oly édes oly jó , S mégis úgy fáj, szaggat belül. Az aratók vígan dalolnak, Mennek haza, már este van , Kihal minden ... csak az akácok Súgnak, búgnak panaszosan. A fájdalom nehéz súlyától úgy hajlongnak nagy ágaik. Oly ijesztőn, szomorún kérdik: Mit akarok még most is itt! Dalmady Győző. KÜNN A NAGYVILÁGBAN, ÉS ODAHAZA A KISDED SZOBÁBAN. (Tükördarab). Irta Lauka Gusztáv. A „Fodros“ kertbe vezetem olvasóimat, így hívnak bizonyos nagykertet Napraforgó városában, mely város bár századok óta egy helyben forgott, mégis lépést tartott a civilisatióval, az az el nem maradt. Fenséges augusztusi nap; nyolcat harangoznak estekre; a „Fodros“ kert ki van világítva. Bizonyosan nagyszerű népünnep van ; az brilliantos kivilágítással szokott kezdődni, s még brilliantosabb elsötétedéssel végződni. Brilliantos elsötétedés alatt, közönségesen azt a sötétedést szokták érteni, midőn olaj helyett, bort töltenek a belekre, s a lélek megvakul. Igen gyakran Epilógusa ez a népünnepélyeknek. Igen ! nagyszerű népünnep van! Négyszögekben, és gömbölyögökben fehérkedélyű , feketeböjű hangászkarok, tüdőtnyomó, és lábat emelő keringőket, ugridókat (Zepperl) lengyeldókat (polka) játszanak, a két nembeli fiatalság kering, dühöng, lökdösődik, nekünn a szabad ég alatt pedig szétszórva helyezett asztalok körül iszik, vagy eszik háromszáz ember, nyugalmasan állíthatom, hogy háromszáz, miután a dáridók statistikájával épen olyan könnyedén bánnak mind az országokéval, azaz : mindenkor határozott számokban nyilatkozunk. Térjünk be mindenek előtt egy táncterembe. E nem egészen tavaszi látkör, és illatban első pillanatban meggyőződhetünk , miként az ember már halála előtt boldog lehet. — Méltóztassatok csak megnézni azt a kékdolmányos fehér zsinóros 22 éves ifjút! Az tegnap előtt még a Tanácsos úr inasa volt, tegnap elkergettetett, s ma mégis anyi kedvvel, anyi odaadással, anyi benső megnyugvással táncol, mintha holnap már ő lenne Tanácsossá, s ő kergethetné el inasát. Ez a philosophiának azon része, mit az ember 25 éves koráig ingyen kap, azután aranyért sem képes megvásárolni. Tekintsetek arra a fiatal, piros- pozsgás 18 éves leánykára , minő bizalommal kapaszkodik pandúrjába, apja egy év, anyja négy hét előtt halt meg, s ő most már csak örülni tud, s örülni fog mindaddig , míg népünnepek , és pandúrok lesznek, míg bírja magát, és táncolhat. Valóban hályog kell a szemre, hogy az ember ezt a világot sötétnek szemlélje. — Szemléljétek azt a geniális, kicsapott galléré, becserélt frakká, lopott mellényü, s tulajdonul viccelt inexpressiblejü egyéniséget. Tegnapelőtt még koldult Holdraforgóban, ma már táncol Napraforgóban. Hidjétek meg, nincs mulatságosabb lény az embernél, mig meg nem vadítják, s mig van benne anyi nemes ambicio, hogy a civilissiciót nyomon követi. Arról, ki ott a szegletben oly őrülten táncol, azt beszélik: desperatióból táncol, mert neje megcsalta. Ne hidjétek az ilyen beszédeket ; nem táncol az, ki desperál, hanem vagy kőszénnel végzi ki magát, vagy a haját fölborzolja, s ijesztget másokat. Jó kedve van annak, s az csak akkor desperálna , ha a kerti mulatságok betiltatnának. Ki a változatosságot szereti, követ engem, s megtekint több pontokat is. A nagy diófa alatt kugliznak. Hajdanában a kugli egyike volt a legkeresettebb, s legtöbbször igénybe vett mulatságoknak. Ma már örömestebb kártyáznak nappal is. Meg is látszik a nemzedéken; a régiek gömbölyűk valának, mint a tekék , a mostaniak véknyak, és átlátszók mint a kártyák. A hársfa alatt kettecskén üldögélnek: tevisúrfi, és szobaleány; mindketten virágkorukban, mindketten boldogok. A mai napnak örülnek, a holnaptól nincs mit rettegniök. Az államok, és házigaz