Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1858-01-02 / 1. szám

irodalmi szemle. (Az amerikai sajtóról.) A betű új foglalásokat tett hazánkban. És helyén is van, hogy akarjuk mindazt tud­ni , mi nem csak közelü­nkben történik , de általában az egész emberiséget érdekli. Azt kell megmutatnunk, hogy nemzetünk kultúra­­képes, hogy szokásaink, hagyományaink, eredeti jellegünk és jellemünk veszélyeztetése nélkül, a tudomány és művészet minden ágát vérünkbe olthatjuk, és meg sem szűntünk meg magyarok lenni. A tanulás és tudni vágygyal ús szükségek járnak. De tudnunk és tanulnunk , új ismere­tekkel és irányokkal bírnunk okvetlen kell, ha bebizonyítani akarjuk , hogy az európai nemzetek családjában szükséges nép vagyunk. A tanulás és tudnivágyót kívánjuk e rovatukkal némileg kielégíteni; azon hiányo­kat pótolni fölad­atunk, melyek a könyvszer­zés nehéz voltával, vagy épen az idegen nyel­vek nem beírásával, az olvasó­közönség na­gyobb részére nézve, együtt járnak. Még csak meg sem botlunk a magunk árnyékában a miatt, ha ne­talán valaki azt vetné szemünkre, hogy mi visszaélünk a tárca­­írás jogával, s csevegés helyett komoly pofákat árulunk. A félebbi sorokban kimondván tájé­kozó elvünket, szívesen átengedjük a cseve­gés szellemdús mesterségét és babérjait azok­nak , a­kik az ilyen szájszerítő labdacsokat szeretik, s a természet fris forrású vize helyett otkolont isznak. Ezúttal az amerikai sajtóról akarunk szólani. A függetlenségi háború idejében volt az amerikai sajtó virágzó kora. Az időszaki sajtó soha fontosabb szerepet nem játszott, és el­­határozóbb befolyással az eseményekre nem volt, mint ekkor. A massachusetts „történeti társulat“ könyvtárában ma is láthatók e nagy időközökben megjelenő lapok néhány példá­nyai. Apró, négyszegű szürke papírok , os­tromba betűkkel nyomva, senki sem gyanítaná róluk , mily hatalmas eszközei valónak egy­kor az amerikai forradalomnak. És mégis ez esetlen lapok oktaták az amerikai népet ama jogok ismeretére, melyek bennök a független­ség szükségét megérlelék , s idézék elő amaz egyenetlen harcot, melyből a nép, erélye és kitartása által győztesen kelt ki. De nem csupán az események nagysága, s a tett szolgálatok hordereje ad az ez idő­beli lapoknak oly élénk érdeket. Ha az ame­rikai sajtó ez idő szerint oly hatalmas befo­lyást gyakorolt a kedélyekre, ez onnan van, mivel a gyarmatok legjelesebb emberei állot­tak annak élén. Semleges állást elfoglalni le­hetetlen vala, és mindazok, kiket rang, sze­rencse, vagy tudomány bizonyos tekintélylyel ruházott föl, a­ki csak egy tollat föl birt, párthoz állott, ez vagy amaz zászló alatt. A népies lapok körül oly tehetségek gyülekeztek össze, minőket ritkán találunk : Franklin, a két Adams, Jefferson, Jay­ Hamilton ; mindezen nevek a sajtóhoz tartoztak, mielőtt a történe­té lettek volna. Ez emberek tartották föl, az egész háború folyama alatt polgártársaik bá­torságát; a nép hozzájuk folyamodott akkor is, midőn a győzelem reggelén, kormányt kel­lett alapítani. Ekkor letették a tollat, hogy a congressus tagjaivá legyenek mint Carroll, Jay, Madison ; vagy követekké mint Frank­lin és Adams; vagy miniszterekké mint Jef­ferson és Hamilton, és a hely, melyet a sajtó­ban üresen hagytak , nem jön többé betöltve. A fiatal köztársaság kormánya, mind igénybe vette azon jeles embereket, kik a sajtóban a nép ügyét szolgálták, s a journalistákat nem a T­ÁRCA, lehete honnan ujoncozni; a papság s az úgy nevezett miveit osztály nagyobb része, kiköl­tözött, vagy száműzetett, mint a loyalisták, kik a forradalom ellen szavaztak. A sajtó lassan lassan obskúrus bérencek, vagy tisztán üzérkedők kezébe került, s ma­guk a kérdések is, miket az írók vitattak, elvesztették fontosságukat és érdeküket. Irigy­kedő szenvedély , ocsmány cselszövény, sze­mélyes versengés, epés polémia lépett a nagy kérdések helyébe. Az amerikai szövetséget alkotó tizenhárom kis állam belügyeinek vi­tatása napról napra tetemes­ részt foglalt el a sajtóban ; vakbuzgóság és botrányban dús vidéki panaszok és tusák erkölcsi tekin­­­ tély színében mertek föltolakodni. Hamilton bölcs okoskodását, Adams élre szóló philip­­pikáit, goromba hadonák, vagy méltatlan rá­galmak váltották föl ; a legkisebb egyenet­lenség valamely locális kérdés fölött, erőszak és személyeskedés alakjában lépett föl. Egyik író a másikat piszkolta, ebből állott a lap­­írás. Ez a soknál is több volt. Némelyek kezd­tek fölszólalni a sajtó e kihágásai ellen. Hopkinson , a gyarmatok jogait mulattató pamphletek — és szellemdús röpiratokban védelmező , az által próbálta a sajtót az il­lem hangjára visszavezetni, hogy egyetmást benne nevetségessé tett. A botrányos polémi­ák egy időre megszűntek, de csak rövid időre, hogy aztán annál erőszakosabban törjenek­­ ki. Hopkinsonnál ügyesebb és nagyobb hitelű író, maga Franklin sem volt képes a vajnak elejét venni. Hogy fájhatott az amerikai sajtó e patriarc­hájának szive, midőn látta, mily silány utódok lépnek nyomába, s hogy lesz rongygyá mind az a jó reparátio, melyet ő a sajtónak megszerezni kívánt. 1782 év utósó napjaiban,ezu­tá Franciaországból barátja — Hopkinsonnak : „Jól teszi ön, ha a sajtótól visszavonul. Én itt, az érkező amerikai la­pokat nem merem mutatni senkinek sem, úgy szégyenlem magam. Ezek az emberek meggyalázzák hazánkat. Véleményem szerint, egy lapszerkesztőnek meg kellene gondolni, hogy bizonyos tekintetben hazája becsületé­ért felelős,­­ meg kellene tagadnia olyan természetű cikkek közlését, melyek hazája becsületét, vagy méltóságérzetét a külföld előtt sértik.“ Az amerikai sajtó további fejlődéséről más alkalommal. Székely József. *) füzete megjelent. Tartalma ismét oly becses, hogy többé nem lehet kétségünk felőle, hogy e vállalat irodalmunkban azt a tért foglaland­­ja el, mit a franciáknál a „Revue des deux mondes“, s a németeknél a „Grenzboten.“­­• E füzet egyik legérdekesb közleménye. „A francia forradalom okai" báró Eötvös József­től. Az első kötet (mely e füzettel be van vé­gezve) báró Sin­a Simonnak van ajánlva, „kinek hazafias ajánlata hozta létre e válla­latot.“­­ Bár a farsang már küszöbünkön van, mégis többet hallunk hangversenyek­ről , mint bálokról. Úgy látszik ez év jobban akar kedvezni a zene, mint a tánc múzsájá­nak. Holnap délben fél egykor például az „Europa teremben“ Rubinsteint, a hí­res zongorahőst fogjuk hallani, a­ki saját négy szerzeményen fölül, Field, Mozart, Cho­pin és Beethoventől fog egyes z­eműveket játszani.Kaiser Ernstné asszony ez alkalommal szívességből szinte néhány dalt énekel.­­ Délután pedig a zenede nagy hangversenye lesz a múzeumban.­­ A képtárlatban jelenleg egy rit­ka becsű történeti kép látható. Ez „Nagy Fridrik és II. József császár találkozása Nei­­seeben 1769 aug. 25-én“ Menzel híres ber­lini festésztől. A két uralkodó a lépcsőzeten találkozik, s egymást átkarolják. „Minden vá­gyam teljesült, — monda ekkor József csá­szár , — miután most szerencsés vagyok a legnagyobb királyt és hadvezért ölelhetni.“ — „Ez legszebb napja életemnek, — vi­­szonzá a nagy porosz király — mert azon két ház egyesülésének korszakát nyitja meg, melyek sokáig ellenségeskedtek , holott köl­csönös érdekük inkább kívánja, hogy egy­mást ne rontsák, hanem támogassák.“ A nagy festvényen több hadvezér alakja látható, s az egész költői mű oly szép , mely a szemet és szivet egyformán gyönyörködteti.­­ A v­i­d­é­k­i ifjú színészek egyik tehet­­ségesebbike, Zoltán K­á­r­o­l­y, kit nem ke­nyérkereset, hanem a művészet szeretete vitt e szép de tövises pályára , közelebb 23 éves korában­­ meghalt.­­ A császárfürdőt jelenleg igen kevesen látogatják, mert ki szeretné a lomb­talan platánokat, hallgatag falakat, melyek nyáron át örömtől, zajtól és zenétől viszhan­­goztak ; a császárfürdő igazgatósága tehát el­­határza, hogy azoknak, kik e gyógyvizet ott­honi kényelmükben kívánják használni, két pengő forintért egy egy kádfürdőt kü­ldene.­­ Minő boldog aranyos új éve van azon két szerencsés halandónak, kik a nagy állami és jótékonysági lotteria 75,992 és 103,982 számú sorsjegyeit bírják. Az első ti­zenötezer, a másik ötezer darab aranyat nyert. f Hires nevezetes Toldy János, a rop­pant erejű magyar Herkules, közelebb Jász­berényben szerepelt. Azonban erejét most már nem igen bámulták , miután a kor jelszava : „többet észszel, mint erővel.“ Sic transit gloria!­f Dobsa Lajos „V. László király“ szomorújátéka, majd a víg farsangi napok lefolyása után, a böjt első napjaiban fog színre kerülni. Tóth József jeles színészünk pe­dig Shakspeare „Velencei kalmár“-ját fordí­­tá le újra angolból, mely Ira Aldridge fölléptével fog először adatni. 1s Közelebb ismét egy híres művész­­vendégünk leend, Reichard S­á­n­d­o­r, ki több év óta az angol opera egyik kitűnő jeles­sége. Óhajtjuk, hogy a nemzeti színpadon is fölléptessék, anyival inkább, mert ő jeles te­norista, szekzárdi születésű hazánkfia. Budapesti hirharang. f Tegnapelőtt a visszaemléke­­zés, tegnap a reménység ünnepe volt. Tegnapelőtt az ó év halotti torát ültük , teg­nap az új esztendő keresztelőjét tartottuk meg. Alig hogy elhangzott ajkainkon a végbúcsú sóhaja a távozó után , már­is az öröm moso­lyával üdvözöljük az érkezőt. — Az új év első napja minden ember számára meghozá a maga „új évi ajándékát“, a tarkánál tarkább r­es­e­ményeket, ezeket az örökké játszó sors­jegyeket, melyeken mindenki kapva kap, habár velők csak igen kevesen­­ nyer­n­e­k. Az új évről beszélni, semmi esetre sem tartozik a legmulatságosabb tárgyak közé, kivált miután még egyre cseng fülünk a sok „boldog új év kívánásától“ ; mi tehát egy­szerűen mondjuk el óhajtásunkat, hogy tel­jesüljön mind­az a boldogító vágy , melyet most szép olvasónőink a jövő beiratlan lap­jaira a remény rózsaszínével rajzolnak.­­ A „Budapesti szemle“ harmadik *) T. barátunk e körültekintés bevégzése után az újabb hazai regényirodalom fölött fog szemlét tartani. Szerk.

Next